Kezdőlap Címkék Petővári

Címke: petővári

Bayer esete az ártatlan pólósokkal és a megvádolt 11 éves kislánnyal

Mint már annyiszor, megint irigyelnünk kell Bayer Zsoltot. Ő már tudja ugyanis, hogy ki a bűnös, és ki az áldozat. Bayernek, mint írja, barátai Petővári Zsolt és Kósz Zoltán, ezért tudja, hogy nem tették meg azt, amivel egy 13 éves – a feltételezett elkövetés időpontjában 11 éves – kislány vádolja őket. Nem erőszakolták meg a kislány, ő csak kitalálta az egészet. Méghozzá bosszúból, mert lopott az egyesületből, ahol vízilabdázott, ezért ott kellett hagynia a csapatot, és így állt bosszút.

Lassan jöttek a hírek, ám ahogy teltek a napok, egyre többet lehetett megtudni erről a szomorú és – bármi is legyen az igazság – borzasztó történetről. Először csak annyit közöltek, hogy két sztársportolót egy 11 éves kislány megerőszakolásával gyanúsítanak. Aztán kiderült, hogy a két vízilabdázóról van szó, majd megtudhattuk azt is, hogy egyikük olimpiai bajnok és családapa.

Hogy ez utóbbi mit jelent ebben az esetben, nem tudni. Nagyon sok férfi családapa, vannak közöttük jólelkűek és gazemberek – az, hogy valaki családapa, vagy sem, nem minősíti az illetőt.

Majd a nemrégiben nívódíjat kapott Tények című műsor név szerint is közölte, hogy kikről van szó: a gyanú szerint Kósz Zoltán és Petővári Zsolt követte el a bicskanyitogató tettet.

Nem először halljuk ezt a két nevet így együtt, szerepeltek ők már közösen a sajtóban, sok évvel ezelőtt, egy bűnüggyel kapcsolatban. Az akkori híradások szerint „2009. február 5-én első fokon bűnösnek mondta ki a rendőrökkel incidensbe keveredő vízilabdázókat a Budai Központi Kerületi Bíróság: Petőváry Zsolt hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság és rongálás miatt 10 hónap, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, az olimpiai bajnok Kósz Zoltánt pedig 75 ezer forint pénzbüntetésre ítélték ittas vezetés miatt.

A bíróság és az ügyészség szerint megállapítást nyert, hogy a vízilabdázókat 2007. november 23-án Budán, az Alagút utcában rendőrök igazoltatták. Kósz Zoltánt, aki a megállított gépkocsit vezette, szondáztatni akarták a rendőrök, ám ő – a vád szerint – többször is a szükségesnél rövidebb ideig fújta a szondákat. Ennek ellenére az egyik szonda elszíneződött, vagyis alkoholt mutatott ki a sportoló szervezetében. Ezt a szerkezetet Kósz Zoltán zsebre tette, és nem adta vissza a rendőröknek. A rendőrök ezután megkérték, hogy menjen velük a Gyorskocsi utcába vérvételre, de erre a vízilabdázó nem volt hajlandó. Ezután megbilincselték őt – ezalatt Kósz Zoltán nem szándékosan, hanem passzív ellenállást tanúsítva, leverte az egyik rendőrautó rendszámtábláját –, majd előállítottak.
Az intézkedés közben Petőváry Zsolt elsőrendű vádlott az egyik intézkedő rendőr kezét ellökte, kiabált, közéjük akart rontani, egyiküket megütötte, és egy rendőrautót megrongált.

Az ügyész indítványában súlyosbító körülménynek nevezte, hogy a két élsportoló sok fiatal számára példakép, s ezt magánéletükben is figyelembe kell venniük. Ennek azonban a bíróság nem adott helyt. Arra azonban kitért indoklása során a bíró, hogy az élsportolóknak példamutatásban élen kell járniuk.”

Ez történt több mint tíz évvel ezelőtt, ami persze, akárcsak az, hogy lopott-e a kislány a társaitól, vagy sem, az ügy szempontjából nem jelent semmit. Számtalan embert kaptak már ittas vezetésen, olyan is volt, hogy valaki rátámadt a rendőrökre, ám közülük csak igen kevesen erőszakoskodnak 11 éves kislányokkal.

Talán majd tényleg kiderül az igazság. A két pólós ártatlannak mondja magát, és ameddig bűnösségük be nem bizonyosodik, megilleti őket az ártatlanság vélelme. Mint ahogyan a 11 éves kislányt is megillette volna. Bayer Zsolt azonban már most tudja, hogy nem ártatlan, és az egész történetet csak azért találta ki, mert lopott és ezért eltávolították a sportklubból.

Hogy tényleg lopott-e, ebben a pillanatban nem tudjuk. Ha igen, az bűn, ám ez még senkit nem jogosít fel arra, hogy erőszakoskodjon vele. (Már amennyiben tényleg volt erőszak – ártatlanság vélelme, stb – lásd, mint fenn.) Egy közírót – Bayer annak tartja magát – pedig végképp nem jogosít fel arra, hogy ítélkezzen: lopott, ezért most hazudik.

A történetnek most még csak annyi a tanulsága, hogy aki ártatlan, azt nem szabad meghurcolni, aki bűnös, azt meg kell vádolni. Legyen az illető sportoló, politikus, vagy bárki atyaúristen.

Bayernek könnyű, mert ő már most, a tények ismerete nélkül is tudja, hogy mi az igazság: az, amit ő annak gondol.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!