Kezdőlap Címkék Periféria

Címke: periféria

Miért akar erős államot Orbán Viktor?

“Nem az a fő baj, hogy Orbán tévedett amikor kiemelt nemzetgazdasági irányként határozta meg az akkumulátorgyártást, hanem, hogy azt hiszi: ez a dolga!” – hangsúlyozza Bojár Gábor vállalkozó a valasz.hu portálon, ahol felidézett egy vitát, melyet 30 éve folytatott Orbán Viktorral.

Ebben a Graphisoft alapító elnöke a liberális gazdaságpolitika nevében az állam visszavonulását hirdette meg míg az akkor még ellenzékben levő Orbán Viktor az állam vezető szerepe mellett érvelt Kepes András műsorában, ahonnan azután ezt a húsbavágó vitát kivágták.

“Orbán és köre Kína sikereire szokott hivatkozni. Elég merésznek tűnik az a következtetés, hogy a következő ötszáz év a Keleté. Nem arról van-e szó, hogy miniszterelnökünk habitusához jobban illik a keleti minta?” – teszi fel a költői kérdést Bojár Gábor.

Miért lett liberálisból illiberális Orbán Viktor?

Erre csak ő maga adhatná meg a választ, de nyilvánvalóan nagy csapást mért az akkor még liberális és amerikabarát fiatal politikus terveire amikor a Szovjetunió bukása után – 1991 – az USA átértékelte az egész régiót, és kiderült: az egykori kedvenc, Magyarország elveszítette a jelentőségét, mert az Egyesült Államok számára a régió gazdasági fontossága  minimális, stratégiai szempontból pedig Románia fontos, Magyarország pedig nem. Ebből nemcsak az következett, hogy Marshall segélyről szó sem lehet hanem az is, hogy Magyarország semmiféle indirekt támogatásra sem számíthat. A kis tigriseket: Szingapúr, Hongkong, Tajvan és Dél Korea az USA jelölte ki felfutásra, hogy ellensúlyozza a kommunista Kína befolyását a térségben. Ennek megfelelően

térségünkben Lengyelország és Románia sokkal jobb eredményt produkált az elmúlt 34 évben mint Magyarország, melynek stratégiai jelentősége Washington szempontjából csaknem nulla.

Orbán Viktor ezért is fordulhatott szembe az Egyesült Államokkal már első miniszterelnöksége idején – 1998-2002 – amikor mindenki meglepetésére svéd vadászgépeket vásárolt amerikaiak helyett. A keleti nyitás a Nyugat elutasítását jelenti, amely Magyarországot periferikus és jelentéktelen országnak tartja.

A másik ok, ami miatt Orbán Viktor Keletre fordult és erős államot akar, az az, hogy a periférián a liberális demokrácia siralmasan alacsony életszínvonalat produkál a lakosság többsége számára. Orbán mint profi politikus felmérte: az amerikai birodalom neoliberális gazdaságpolitikája futószalagon termeli a lúzereket a periférián mint Magyarország.

Nemcsak Orbán, de a lakosság többsége is erős államot akar, amely gondoskodik róla. Szánalmasan szerény ez a gondoskodás, de van.

A magyar bérekből és nyugdíjakból nem lehet tisztességesen megélni! A kiszolgáltatott emberek ezért szavaznak a vezérre, aki az erős állam élén “mindent tudva tud”, és megvásárolja a szavazataikat a rezsicsökkentéssel, a tizenharmadik havi nyugdíjjal, a családtámogatással stb.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK