Kezdőlap Címkék Os

Címke: os

Hazudik a muzsikaszó…

…mondja a valamikor népszerű, mára érdemei szerint elfeledett nóta szövege. Hát, a muzsikaszó csak hazudjék ha bír és úgy gondolja, ez a helyes, neki szabad – az MTI-nek mostantól nem. Eltiltotta tőle a bíróság. Mégpedig sem nem az elsőfokú, sem nem a másodfokú, hanem a Kúria: ami ellen apelláta nincs, maximum Strasbourgban lenne támadható.

De megnézném a Nemzetközi Bíróságot, ahogy befogadja az MTI igényét a hazugsághoz való jog érdekében. Az eljárást is, nem sajnálnám a költséget, időt, kimennék végigülni – no, de egy ilyen keresetet be sem fogadnak. Tiszta haszon, megmarad a pénzem. Hanem hát lássuk, pontosan miről is van szó!

Arról, hogy harmadfokon is a Magyar Helsinki Bizottságnak adott igazat a bíróság az MTI Országos Sajtószolgálatával (OS) szemben. A bizottság 2017 decemberében indított sajtó-helyreigazítási pert „az MTI Országos Sajtószolgálata által közzétett, a Kormányzati Kommunikációs Központtól származó hazug és sértő közlemény miatt”.

„A Fővárosi Törvényszék tavaly januárban meghozott elsőfokú ítéletében megállapította, hogy az OS-en közzétett közleményekért az MTI is felelősséggel tartozik, és valótlan közlemények esetén helyreigazításra kötelezhető. A később másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ezzel egyetértett, és helyreigazításra kötelezte a közmédiát, akik ezt követően a Kúriától kérték a precedens értékű ítélet felülvizsgálatát. A tegnap kézbesített felülvizsgálati ítélet azonban fenntartotta a jogerős döntést, és ezzel eldőlt: mindenféle felelősség nélkül az MTI OS sem terjeszthet valótlan tényeket” – írja a bizottság honlapja.

Ide idézném magát a hazug közleményt is a pontosság kedvéért, de nem tehetem: hiszen most már jogerősen is tilos terjeszteni, ha másról nem is, de erről aztán maga a Kúria mondta ki, hogy maszlag, beléndek, szó se essék róla.

Akkor lássuk apróra, mi történt

Azt sokan tudják, hogy létezik az MTI, a Magyar Távirati Iroda, a legtöbb hír bizony manapság is tőlük származik, főként, hogy 2010-ben ingyenessé tették a hírszolgáltatás nagy részét. Akkor át is szervezték, berakták az MTVA alá, a hajdani óriási cégnek mára csak az árnyéka maradt, az is haloványan. Az ott dolgozók zömét 2011-2012-ben áthelyezték az MTVA-ba, sokat idővel ki is rúgtak, csak pár tucatnyi ember maradt az MTI-ben. Ők birkóznak minden nap a már nem is olyan hatalmas hírözönnel – ugyanis leépítették a vidéki tudósítók hálózatát is, a külföldi hálózat is haldoklik. (2015-ben jött egy újabb átszervezés, de ez a lényegen már nem változtatott.) Szakmai szempontból ugyan sok alkalommal rá van utalva az ember, de – főleg a hihetetlen gyakorisággal előforduló fordítási hibák miatt – bizony nem árt ellenőrizni a külföldi híreiket.

A belföldi más tészta. Azokkal meg az a baj, hogy tendenciózusak, elfogultak a kormány mellett – naná, majd pont tárgyilagosak lesznek! – és hát nem is teljesen megbízhatóak. Mármost azonban az Országos Sajtószolgálatnak – melyet szintén az MTI üzemeltet – egyáltalán nem lenne szabad köze legyen a hírszerkesztéshez.

Annak az (lenne) a dolga, hogy ha egy közszereplő vagy egy egyesület, párt, közösség nyilvánossá akar tenni valamit az MTI hírhálózatában, akkor azt változtatás nélkül közzétegye, ám a hírektől elválasztva, külön, hogy így is lehessen látni: ez nem hír, ez közlemény, és a feladója álláspontját tükrözi, ami nem feltétlenül áll összhangban a rideg tényekkel.

Hát ez nincs teljesen így. Egyfelől, az OS nem fogad el olyan közleményt – senkitől sem – amelynek szövegében a kormányt, a közmédiát, a miniszterelnököt, Mészáros Lőrincet, Habony Árpádot vagy a miniszterelnök vejét, Tiborcz Istvánt egyáltalán a legkisebb bírálat is érhetné: ilyenkor az érintettek személyiségi jogaira hivatkoznak (az intézmények esetén is, ami közjogi abszurdum, de mindegy). Ellenben, mint esetünkben is történt, ha a bírálat, illetve sokkal inkább rágalom a kormány felől érkezik mások felé, az könnyedén átfut minden szűrőn, sőt, a Helsinki Bizottság esetében még az MTI hírei közé is bekerült.

Ez azt jelenti, hogy az OS kimutathatóan szerkesztői tevékenységet végez a közlemények tekintetében.

Nem lenne neki szabad, de végez.

No, ha ezt teszi, akkor viszont felel is a közreadott információk igazságtartalmáért. Normális esetben, ha nem szerkesztgetnék, válogatnák a közleményeket, maximum híresztelésnek minősülne a közreadásuk jogi szempontból, így sokkal kisebb volna az OS-t üzemeltető MTI felelőssége is, aminek legnagyobb része a feladókat terhelné – hiszen a papír sem felelős azért, mit írnak rá – de így, hogy szerkesztői tevékenység zajlik (voltaképpen szabályellenesen), hát bizony az MTI felel azért is, igaz-e, amit az OS közzé tesz, avagy sem.

Ilyen alapon érvelt a Helsinki Bizottság azzal a bíróságon, hogy az lehetetlen, hogy az MTI egyrészt válogat a közlemények között, másrészt semmilyen jogi felelősséget sem visel a döntéseiért. Vagyis ha cenzúrázzák a közleményeket, akkor a valótlan tényeket tartalmazó közleményeket is kötelesek helyreigazítani. Az MTI viszont továbbra is azzal érvelt, hogy ők nem szerkesztik a közleményeket. A bíróság szerint viszont igenis szerkesztést végeznek, így felelősek a közlemények tartalmáért, a valótlan híreszteléseket kötelesek helyreigazítani.

Hát, ez a kérdés egyelőre eldőlt, és nem irigylem a bírákat sem első, sem másodfokon, de a Kúriánál sem.

Ugyanis nagyon kényes döntést kellett meghozniuk. Az adott – rágalmazó – közlemény és hír esetében ugyanis miután bebizonyosodott, hogy hamis, csak két felelőst jelölhettek volna meg. Vagy az MTI-t, amint történt – vagy a Kormányzati Kommunikációs Központot, tehát a közlemény feladóját.

Indirekte Magyarország kormányát tehát.

Meg is értem, hogy inkább az MTI lett a felelős.

Ugyan az is csoda, hogy egyáltalán lett felelős az ügyben – ezt szerintem főleg az elsőfokú ítéletnek köszönhetjük.

Hát, így állunk sajtóval, igazsággal mostanság és mifelénk.

Hazudik a muzsikaszó, mert az MTI már nem hazudhat.

Bár attól még szerintem fog.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!