Kezdőlap Címkék örmény

Címke: örmény

Berendelték az USA nagykövetét az örmény népirtási döntés miatt

A törökök keményen tiltakoznak amiatt, hogy az amerikai képviselőház elítélte Törökországot az örmény népirtás miatt. Elsöprő többséggel döntöttek az amerikai honatyák: 405-11 arányban szavaztak amellett, hogy a török szultán birodalmában a hatalom legyilkoltatta az örmény kisebbség döntő többségét.

Törökország tiltakozott, mert a hivatalos álláspont szerint csak helyi atrocitások voltak, de az állam nem irányította az örmények tömeges kiirtását az első világháború idején.

A washingtoni képviselőház döntése súlyos politikai vereség Trump elnöknek hiszen arra is felszólították, hogy alkalmazzon kemény szankciókat Törökországgal szemben amiatt, hogy a kurdokkal szemben brutálisan lép fel a török hadsereg Szíriában. A kurd milícia döntő szerepet játszott az Iszlám állam legyőzésében. Trump elnök viszont cserbenhagyta őket mondván: a kurdok megtették a kötelességüket, a kurdok mehetnek… Mi történt ?

Népirtás az első világháború idején a szultán birodalmában

A török birodalom, amely az első világháborúban Németország és az Osztrák -Magyar monarchia szövetségese volt, szembe szállt a cári birodalommal, ahol jelentős számú örmény kisebbség élt. A szultán birodalmában élő örmény kisebbséget azzal vádolta a hatalom, hogy együttműködik a cár titkosszolgálatával – elárulva  a birodalom érdekeit. A hatalom utasítására először legyilkolták az örmény elitet Isztambulban, majd a vidéken élőkre került sor. Örmény források 1,5 millióra teszik a halottak számát. A törökök 300 ezer halottat ismernek el, de azt állítják, hogy vallásháború folyt: a muzulmán kurdok és a keresztény örmények között a szultán birodalmában. Az állam felelősségét mindmáig nem ismerik el.

Törökország nemzeti ünnepén döntöttek Washingtonban

Szimbolikus döntés született, melyet a jelenlegi török kormány azonnal kapcsolatba hozott a szír helyzettel. Mevlut Cavusoglu külügyminiszter Twitteren sietett kijelenteni, hogy a washingtoni döntés “érvénytelen”! “Azt a frusztrációt fejezi ki, melyet az Egyesült Államok a szíriai helyzet miatt érez!” – hangsúlyozta Törökország külügyminisztere.

Orosz-török rendezés Szíriában

Miután Trump cserben hagyta kurd szövetségeseit, azok Asszad szír elnökkel egyeztek meg. A törökök pedig úgy döntöttek: eljött az idő egy olyan határmenti zóna kialakítására, ahova visszaküldhetik a 3,5 millió szír menekült jó részét. Putyin és Erdogan egyeztette a részleteket Szocsiban, és így megvalósulóban van az orosz-török rendezés Szíriában. Az USA kiszorult miután Trump a csapatok kivonása mellett döntött.

Oettinger: az EU csökkentse a kifizetéseket Törökországnak

Az Európai Unió költségvetési biztosa azt javasolja: a jövőben Törökország kapjon kevesebb pénzt a szír menekültekért hiszen jelentős részük visszatér Szíriába. Angela Merkel és Erdogan elnök megegyezése alapján 2015 óta 6 milliárd eurót kapott Törökország az Európai Uniótól a szír menekültek ellátására. Erdogan elnök azzal fenyegetőzik: amennyiben az EU nem támogatja akcióját Szíriában, akkor új menekült hullámot indít el Európa irányában. Az Európai Unió elítéli Törökország katonai akcióját Szíriában, egyedül a magyar kormány az, mely támogatásáról biztosította Erdogan elnököt, aki ezt nyilvános megköszönte. A török elnök hamarosan Budapestre látogat.

Örmény népirtás napja Franciaországban

0

Április 24-én Franciaországban megemlékeznek arról, hogy 2015-ben népirtó kampány indult a török szultán birodalmában az örmény kisebbség ellen. Ezt Emmanuel Macron elnök akkor jelentette be amikor örmény szervezetek vezetőivel találkozott Párizsban.

Választási kampányában Macron elnök ezt megígérte, és az örmény szervezetek most emlékeztettek erre. A népirtás elől sokezer örmény család menekült Franciaországba. Balladur egykori francia kormányfő is egy ilyen menekült örmény család fia volt éppúgy mint a nemrég elhunyt énekes, Charles Aznavour.

Törökország azonnal tiltakozott: Ankara hivatalos álláspontja szerint nem történt népirtás! Csak annyit ismernek el, hogy helyi túlkapások voltak, de ezek nem központi parancsra történtek.

De akkor mi történt a 2 milliós örmény kisebbséggel?

A szultán birodalmában körülbelül ennyien éltek, de mára csak pár ezren maradtak! A szultán csapatai az első világháborúban a németek és az Osztrák-Magyar monarchia mellett harcoltak szemben az antanttal, mely két felől fenyegette a szultán hatalmát. Délen a brit birodalom és Franciaország, északon pedig Oroszország. A törökök azzal gyanúsították az örmény kisebbséget, hogy együttműködik a “keresztény hatalmakkal”. A muzulmán többséget pogromokra ösztönözték, melynek során sokezer örményt legyilkoltak. Ezt követően a megmaradt örmény családokat halál menetekben a sivatagba hajszolták, ahol éhen és szomjan haltak.

Örmény források szerint a népirtás áldozatainak a száma meghaladta a 1,5 milliót!

Ezt a szultán birodalma kezdettől fogva tagadta, és a birodalom szétesése után megalakult török köztársaság szintén nem vállalta a felelősséget. Adolf Hitler, amikor előkészítette a zsidók kiirtását épp az örmény holokausztra hivatkozott mondván: egy népet kiirtottak egy nagy birodalomban és mégsem történt semmi! A világ csak jóval később kezdett el foglalkozni az örmény népirtással, mert a nagyhatalmaknak az első világháborúban, és az azt követő zűrzavaros időszakban a kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy feltegyék a kérdést: mi is történt a 2 milliós örmény kisebbséggel az első világháború idején a szultán birodalmában?

FRISS HÍREK

Első női imá...

Harry herceg...

Mégis kész a...

Orbán időt n...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!