Kezdőlap Címkék Online kereskedelem

Címke: online kereskedelem

Temu, a piacrobbantó

Bár Biden elnök 2021-ben elsőszámú stratégiai ellenfélnek nevezte Kínát, és Trump nyomában kereskedelmi háborút folytat ellene, de az amerikai vásárlók fütyülnek erre, és vígan veszik a kínai Temu piszok olcsó termékeit.

246%-kal nőtt a Pinduoduo – ez a Temu anyacége – első negyedéves profitja egy év alatt, és elérte ezzel a 28 milliárd jüant – ez mintegy 3,9 milliárd dollárt jelent. Sanghajban azt is közölték a cég nagyon is elégedett vezetői, hogy ezzel messze meghaladták a várakozásokat hiszen azok általában csak 12,62 milliárd jüant jósoltak a PDD-nek. Ez a kiváló eredmény azt is jelenti, hogy a PDD vált a kínai internetes kereskedés királyává megelőzve az Alibabát, melynek a részvénykibocsátása az év rekordja volt a New York-i tőzsdén. Alapítója, a dollár milliárdos Jack Ma 2016-ban előbb találkozott a frissen megválasztott Trump elnökkel mint Hszi Csin-ping kínai elnök.

“Jack és én nagy dolgokat viszünk majd végbe együtt”

– fogadkozott Trump elnök, aki aztán megindította a kereskedelmi háborút Kína ellen. Ez nem terjedt ki az internetes kereskedésre hiszen az olcsó kínai áruknak nagy szerepe volt abban, hogy hosszú évekig nem volt infláció az Egyesült Államokban.

Csakhogy aztán jött a Covid és az energiaválság, megindult az infláció az USA-ban és Európában, ahol mind többen keresik az olcsó termékeket, melyeket legkönnyebben a PDD-n – külföldön a Temun lelhetnek meg. A PDD piaci értéke – 204 milliárd dollár – így megelőzte az Alibabát.

A PDD-t Colin Huang alapította 2015-ben, de 2021-ben kiszállt a cég vezetéséből, továbbra is ő maradt viszont a fő részvényes.

A Bloomberg milliárdos indexe szerint a PDD alapítója jelenleg Kína második leggazdagabb embere 52 milliárd dolláros vagyonnal.

Ezzel megelőzi Jack Mát, az Alibaba alapítóját, aki nem is oly rég Kína leggazdagabb embere volt, de összekülönbözött a pekingi vezetéssel, és ezt követően üzleti szerencséje lehanyatlott bár még mindig dollármilliárdos.

A Temu részesedése 17% az USA -ban

A PDD részesedése a kínai internetes piacon folyamatosan növekszik: 2019-ben a Covid járvány előtt még csak 7,2% volt, de tavaly már elérte a 19%-ot. Ez csak a harmadik helyet jelenti az Alibaba – 44% – és JD.com után – 24%.

A PDD 2022-ben alapította meg a Temut a külföldi internetes kereskedelemre: az Egyesült Államokban az internetes diszkont piacon megszerzett 17%-ot annak ellenére, hogy a közhangulat az USA-ban manapság nem épp Kínapárti.

Jelenleg mind Kínában mind pedig az Egyesült Államokban az a tendencia figyelhető meg, hogy a vásárlók egyre inkább árérzékenyek – írja a CNN gazdasági rovata. Kínában a Covid pandémia óta az átlagos fogyasztók a fogukhoz verik a garast pedig ott nincs infláció. Az USA-ban is egyre inkább megfigyelhető ez a tendencia, ezért a kereskedők akciókkal igyekeznek vevőket találni. Az amerikaiak imádják az akciókat, ezzel is magyarázható a Temu sikere az Egyesült Államokban.

Csakhogy az amerikai vetélytársak is rájöttek arra, hogy csökkenteni kell az árakat, ha vevőt akarnak találni, ezért a verseny egyre keményebb az USA diszkont piacán.

“A vetélytársaink egyre komolyabb erőfeszítéseket tesznek”

– hangsúlyozta a PDD társelnöke Sanghajban.

Mit akar tenni a Temu, hogy megtartsa vásárlóit sőt növelje azok számát az Egyesült Államokban:

”Figyelnünk kell a változásokat, mert már nem elég az, ha azzal reklámozunk egy terméket, hogy milyen sokat spórol vele a vásárló. Lépéseket kell tennünk előre vagyis egyre inkább jó minőségű árukat kell a piacra dobnunk viszonylag olcsón”

– hangsúlyozta a PDD főnöke, Lej Csen Sanghajban.

A Temu agresszív piaci nyomulását sok országban éri bírálat: az Európai Unióban egy fogyasztóvédelmi csoport Brüsszelhez forduit mondván a Temu manipulálja a piacot. Dél Koreában a piacfelügyelet folytatott vizsgálatot a Temu ellen azon az alapon, hogy a vásárlók nem azt kapják mint amit a hirdetések ígérnek. A PDD főnöke erről azt mondta Sanghajban, hogy “aktívan együttműködünk a felügyelettel minden országban. A célunk a tanulás” – mesélte  mosolyogva a sikeres kínai diszkont cég főnöke Sanghajban.

A neten rendelt árut is személyesen vesszük át

Az átlagnál háromszor nagyobbat nőtt az internetes kereskedelem tavaly, a Black Friday óriásit lökött a 360 milliárdos forgalmon. A piac azonban koncentrálódik, a növekedés lassul. A vásárlók 80 százaléka személyesen szereti átvenni a rendelt árut, többsége készpénzzel fizet.

A hagyományos kiskereskedelemhez képest változatlanul háromszoros sebességgel bővül a hazai online értékesítés, a szektor forgalma 2017-ben átlépte a 360 milliárd forintot. A kiskereskedelem egésze tavaly hat százalékkal növelte az értékesítést, az online rész 18-cal – derül ki a GKI Digital éves jelentéséből. Ezzel már a teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 4,3 százaléka származik internetes értékesítésből, de a növekedés lassulása várható.

Egyre nagyobb a szerepe a tavaly november 24-én megtartott Black Fridaynek (fekete péntek), ami az év végi szezon nyitánya. Tavaly

ezen a napon 27 milliárd forgalmat bonyolítottak,

ami a 35 milliárdos utolsó negyedév 77 (!) százaléka, az egész éves netes értékesítésnek pedig csaknem 8 százaléka.

A piac fejlődése egyben a koncentrációját is magával hozza. A fekete pénteken például egyre inkább csak a legnagyobb webáruházak keresnek igazán sokat, a kisebbeknek már jószerivel csak kényszer, a térvesztés lassítására szolgál. Összességében az online áruházak 28 százalékának hozott a tervezettnél nagyobb bevételt, 30 százalékuk kisebb eredményt ért el a várakozásnál.

A netes kereskedelem tavalyi évét a véget nem érő akciókkal folytatott folyamatos árverseny jellemezte,

amelyet szintén a nagyok tudtak teljesíteni, a kisebb boltok csak a nyereséghányad rovására képesek tartani a lépést úgy, ahogy. Ennek következtében a nagyok és a kicsik közti olló egyre szélesedik.

A vásárlói bázis (körülbelül hárommillió ember) 6,9 százalékos növekedése lényegesen elmaradt a forgalom bővülésétől. Az ágazat gyarapodását a vásárlási gyakoriság (évente 11,2) fejlődése nyomta előre. A GKI Digital ezt várja 2018-ban is.

Az online kereskedelemre is jellemző a fejnehézség: a középső régióban él a vevők 40 százaléka, és a teljes forgalom több, mint fele velük bonyolódik. Idén tehát a növekedés egyik kulcsa a vidékért folytatott verseny sikeressége lesz.

Forrás: GKI Digital-árukereső.hu

A felmérés azt is kimutatta, hogy a vásárlók körében egyre erősebben jelenik meg az az igény, hogy személyesen vehessék át a megrendelt árut. Így zajlik a teljes online kiskereskedelmi forgalom közel 80 százaléka. Ezt a trendet a tisztán online kereskedő áruházak is kezdik felismerni,

egyre többen nyitnak hagyományos üzletet vagy átvételi pontot.

Online ide, elektronikus boltolás oda, a magyar már csak ragaszkodik a készpénzhez. A vásárlások 58 százalékában még mindig így fizetnek a magyar vásárlók, és a netes szakemberek szerint ebben nem lesz lényeges változás a következő években se.

Ezt az ágazatot is sújtotta tavaly a munkaerőhiány, elsősorban a raktárakban és a futárok között. Ez komoly költségnövekedéshez vezetett, amelyet azonban a kiszolgáló cégek alig-alig tudtak továbbadni a kereskedőknek és a vevőknek. Utóbbiakat érzékenyen érintette a kiszállítás általános ingyenességének megszűnte.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK