Kérem, a mai kávét már nem szélsőjobb-keserűen isszuk, hanem édesebben, tejjel, habbal: most kivételesen még csak nem is egy pártról vagy mozgalomról lesz szó, meg kell ejtsünk egy ilyen általánosabb jellegű kitérőt a sorozatunkban, ugyanis nagyon komoly fejezethez érkeztünk: a civil politizáláshoz. Ami a kormánnyal szemben álló mozgalmak gerincét adja.
A civilség, az aktivizmus nagyon markáns, sőt, meghatározó eleme az általános magyar ellenzékiségnek: ez az a fajta politizálás, ami nem sorolható be a pártrendszerbe, és elvileg nem is az a célja, hogy a politikai hatalmat megszerezze. Gyakorlatilag azonban minden hivatásos politikus gyanakodva nézi a civil mozgalmakat (amennyiben azok nem fogadják el őt, és csakis őt Megváltónak), mert mind úgy érzik: a mozgalom terjed, gyarapodik, párttá alakul, indul a választásokon – és már konkurenciát is jelent nekik. A magyar politikai piac kicsi, a választó kevés, így a „főállású” politika üzenete a civil mozgalmaknak mindig az lesz: „Állj be a zászlóm alá vagy pusztulj”.
Ezek a civilek meg nem akarnak beállni. Ezek olyanok. Nem pártkatonák ugyanis, hanem civilek.
Az elmúlt nyolc év – hehe, urak, most már én is mondhatom! – szóval, a 2010 óta elmúlt nyolc év első komoly civil tömegmozgalma a Milla volt. 2010. december 21-én jött létre egy nyilvános kommunikációs hálózaton (interneten) azzal a céllal, „hogy a sajtószabadságért és a szabad sajtót korlátozó médiatörvény ellen küzdjön, illetve nyilvánosságot biztosítson a szabadságjogokért és esélyegyenlőségért harcoló szervezetek, aktivisták számára”. Annyian léptek be az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” Facebook-csoportba, hogy a közösségi oldal először letiltotta azt, mert átlépték a beállított taglétszám-limitet. Ekkor még nem volt elterjedt a Facebook-os politikai szervezkedés Magyarországon, és külön-külön el kellett magyarázni a Facebook adminisztrátorainak, hogy mi ez a csoport, miről szól, és miért akarnak minél több szimpatizáns profilt összegyűjteni.
Aztán jöttek a tüntetések, 2011 januárjától, hatalmasnak mondható megmozdulásokat láttunk eleinte, aztán már kevesebb demonstráló érkezett… no, igen, valamiért nálunk azt hiszik az emberek, hogy a társadalmi változásokat egy nap alatt meg lehet oldani, mint Petőfiék tették 1848. március 15-én – akkor ez sikerült, de egy átalakulás rendszerint mégis évekig tartó folyamat. És ezt nincs mindenkinek türelme kivárni.
A változás késett, a mozgalom növekedése lelassult, 2011 októberében 87 610 tagja volt, ami azért sokszorosa a legtöbb parlamenti párténak, de a lendület kifulladni látszott, később hivatalosan is egyesületté, politikai mozgalommá alakultak, aztán beléptek az Együtt 2014-be, amiből a mostani Együtt lett… és végül megszűntek. Mint búcsúközleményük mondta:
„…Miután a Milla mozgalmi szerepet már több mint egy éve nem játszik és a belőle kinövő egyesületben pedig már közel egy éve nem zajlik valós tevékenység, annak a látszatnak a fenntartása, hogy a Milla még létező entitás, vagy annak a hamis látszatnak a táplálása, hogy a Milla az ellenzéki összefogás CÖF-je nemcsak alaptalan, hanem méltatlan is. […] A Milla már nyilvánvalóan nem létezik, az Egyesület további működésének pedig nincs létjogosultsága.”
Pedig a Milla volt a civil mozgalmak iskolapéldája és őstípusa. Sok volt Milla-tag vett részt a Hallgatói Hálózat megszervezésében (még több pedig nem), és ők voltak a második jelentős civil mozgalom, ami tömegeket volt képes az utcára vinni. A csoport eredetileg a Budapesti Corvinus Egyetem tervezett átalakítása ellen tiltakozott, később országos szinten kezdett el foglalkozni a felsőoktatást érintő problémákkal. Szerepük volt a 2012-13-as diáktüntetések megszervezésében és a „Hallgatók 6 pontjának” terjesztésében.
Tömegeket vittek az utcára a HaHások, és kétségtelen, hogy minden döntésüket bázisdemokratikus alapon, szavazással hozták meg, ami néha érdekes eredményekkel járt. Egy alkalommal, mint tudósító, részt vettem egy demonstrációjukon, ahol más szervezetekkel együtt a szegregált oktatás ellen tiltakoztak (joggal), utána kisebb konferencia következett a témáról a Wesley János Főiskolán, végül meg kívántak fogalmazni egy közös nyilatkozatot. Itt kezdődött a baj. Az első mondat első szava ugyanis az lett volna: „Hazafiak!” No igen, jegyezte meg valaki, de mi lesz a honleányokkal? Jó, akkor legyen: „Hazafiak, honleányok!” Miért kerülnek második helyre a honleányok? Rendben: „Honlányok, hazafiak!” Ez meg süketen hangzik. Mármost minden javaslatot vita követett, minden vitát szavazás, minden szavazást újabb módosító javaslat, tehát olyan két órán át ment a harc az első szón, míg végre valaki közbeszólt: „Legyen polgártársak, és kész!” Megszavazták, következhetett a második szó… a nyilatkozatot nem vártam meg, szerintem még most is szerkesztik, pedig ez hat éve volt. De hát jó munkához idő kell.
Mint láthatjuk, a bázisdemokrácia csodálatos dolog, ám vannak némi hátrányai is.
2014 tavaszán és nyarán civil mozgalom tiltakozott a Szabadság téri öntvény (hivatalos nevén német megszállási emlékmű) ellen is, 114 napon keresztül, eleinte pár ezer, később már csak pár száz fő részvételével – ehhez nekem magamnak is volt némi közöm, pontosabban annyi, hogy az én azon év január elsején megjelent írásom indította el a tiltakozási hullámot, és természetesen mindvégig figyelemmel kísértem személyesen is az eseményeket. Kérem, így jár az, aki szilveszterkor bulizás helyett Magyar Közlönyt olvas…
De folytassuk utunkat: a legközelebbi tömeges mozgalmat a netadó ellen tiltakozó „Százezren az internetadó ellen” közösség szervezte. Ők speciel tényleg nem hazudtak: egy nap alatt kilencvenezren lájkolták az oldalukat, tényleg voltak másnapra százezren. A Reuters szerint kétszázezren is. És a megmozdulásaik is nagyszabásúak voltak: nem megyek bele a számháborúba, de tekintve a korabeli – 2014 októbere – fotókat, azokon nem pár ezer ember tölti be teljesen a hidat.
A netadó elleni tiltakozás hamar lecsengett, ugyanis a kormány visszakozott. Illetve… nem győzöm elégszer mondani, a netadót sosem törölték el, csak elhalasztották, bármelyik pillanatban újra elővehetik, megszavazhatják. De a pillanatnyi célt a mozgalom elérte, más célja pedig – hát, izé ha volt is, az már nem volt olyan népszerű,
És jöttek utánuk mozgalmak számosan, szinte állandóan feltűnik a közéletben egy-egy ügyeletes instant Messiás, akihez csak némi meleg vizet kell adni, és azonnal megváltja a magyar népet ilyen vagy amolyan alapon, jött 2015-ben Sándor Mária, a Fekete Nővér, akiről sok szépet lehet elmondani, de azt nem állíthatjuk, hogy a higgadt és megfontolt, hideg fejű tervezés embere lett volna, jöttek a kockás inges tanárok és diákok 2016-ban, jöttek olyanok is, akiket még említeni sem érdemes a jószándékú eddig felsoroltak mellett, önjelölt nagyhangúak pár százas táborral, akik ki akarták sajátítani a civil politizálást és kizárólagos népvezérnek nevezték magukat, holott három sátruk, ha volt… jött itt már mindenki. És kudarcot is vallott mindenki.
A legutolsó nagy mérvű, széles körű civil mozgalom kétségtelenül Gulyás Mártonhoz és a Közös Országhoz kapcsolódik: a 2017-es KOM vezetője valóban nevezhető vitatott, megosztó személyiségnek, de alapötlete, miszerint a tömegeknek azt kéne elérni, hogy változzon meg a valóban rossz és ezer csalásra lehetőséget nyújtó választási törvény, mindenképpen jó.
Volt.
Sőt, kiváló: csak éppen ezt a törvényt fogják utoljára megváltoztatni, sokaság ide vagy oda, hiszen ez biztosítja a kormány hatalmát, míg csak lehet.
És lassan elérkeztünk a mába. Pillanatnyilag az egyetlen, még aktív civil mozgalomnak a Ligetvédőket nevezhetjük, bár ők is erősen fragmentáltak, és akkor finoman fogalmaztam: de mindennek nevezném ezt az alapvetően környezetvédő mozgalmat, csak politikainak nem.
Nagyon nagy vonalakban vázoltam a történteket, elnézést is kérek mindenkitől, akit terjedelmi okokból kihagytam: ez sajnos egy jegyzet, újságcikk, nem átfogó tanulmány, nem fér bele nyolc év összes mozgalma és történése.
Akkor összegezzünk: mik a civil mozgalmak ma és Magyarországon?
Az állampolgári politizálás, öntudat és civil kurázsi fórumai, melyekben a törvények tiszteletben tartása mellett szervezett formában folyik a tiltakozás a kormány károsnak ítélt intézkedései, határozatai ellen. A civil mozgalom jellemzően nem elvi alapon tiltakozik, hanem adott cél elérése érdekében (egészségügy, oktatás rendbehozatala például) vagy valami ellen (Városliget tönkretétele, környezetszennyezés, fairtás, történelemhamisítás). A civil mozgalmak akár Magyarországon, akár külföldön – itt főleg a romániai korrupcióellenes demonstrációkra gondolok – jellemzően nagyságrendekkel több embert tudnak megmozgatni, mint a hivatalos pártpolitika, főleg, mert nem elvi, ideológiai kifogásokat emelnek, hanem konkrét célt mutatnak a résztvevőknek. De ez a gyenge pontjuk is: egyrészt a konkrét cél olyanokat is összehozhat, akik más kérdésekben homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak, és egymás társaságát sem vállalják egyébként, másrészt – mi van, ha történetesen elérik céljukat?
Akkor mindenki iszik egy sört és hazamegy.
Ebből következően civil mozgalmak sosem fognak forradalmat vívni, főleg nem mások, még inkább nem politikusok helyett. De az őket kényelmes fotelből buzdítók – vagy uszítók? – helyett sem.
A civilek maradnak, akik voltak: a hivatásos politikusok mumusai, tömegek mozgatói rövid ideig – fel-felragyogó üstökösök, bolidák a magyar belpolitika egén.
