Kezdőlap Címkék Németh Szilárd

Címke: Németh Szilárd

Szilárd, elég volt!

„Elég volt abból, hogy a kormányzat korlátolt korifeusai minősíthetetlen stílusban és színvonalon minősítgessék a magyar felsőoktatás által létrehozott értékeket!” – írta a Népszavában megjelent hír szerint hétfői közleményében az Oktatói Hálózat.

Ezzel Németh Szilárd múlt heti kijelentéseire reagáltak, ugyanis a Fidesz alelnöke szerint túl sokan járnak egyetemre, egyes felsőoktatási intézmények pedig annyit érnek, mint „vászontarisznyán a lakat”.

„Attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye. És nem kulturálatlan ember, és így tovább. Hanem végzi a munkáját, méghozzá olyan munkát, amit te komám, nem tudsz elvégezni a professzori székből” – üzente a kormánypárti politikus.

A magyar felsőoktatásban oktatókat és kutatókat tömörítő Oktatói Hálózat szerint

Németh Szilárd tovább folytatja az ország félrevezetését az állítólagosan fölösleges diplomákról,

tovább folytatja „a hazug propagandát, a nyomásgyakorlást”, hogy még kevesebben járjanak egyetemre, sőt, már az érettségiig se jussanak el.

Ezenközben az igazság az, hogy egy diplomás fele annyira van kitéve a munkanélküliség veszélyének és kétszer akkora átlagos keresetre számíthat, mint egy érettségizetlen szakmunkás. Magyarországon ma nem túl sokan, hanem túl kevesen tanulnak mind közép-, mind felsőfokon, és a lecsúszó iparágak lobbistái által vezérelt oktatáspolitika ezt a hiányt minden eszközzel tovább fokozza. Hazánk és gyermekeink jövőjét áldozzák fel azért, hogy néhány elavult vállalkozás olcsóbb bérrabszolgákhoz jusson. – írták az oktatók.

Lopás, leleplezett veszélyek és finnyáskodás – Figyelt a héten? Kvíz

0

A választás közeledtével egyre inkább elemükben vannak a politikusaink is, ezen a héten csak úgy kapkodhattuk a fejünket, kinek a száját hagyta el egy-egy emlékezetes mondat. Ön mennyire emlékszik? Töltse ki kvízünket és kiderült.

A korábbi kvízeinket ide kattintva találja.

 

Disznóhús, bogarak és uralkodó elit – Figyelt a héten? Kvíz

0

Emlékezetesnél emlékezetesebb mondatok hagyták el ezen a héten is a magyar politikusok száját. Ön vajon mennyire emlékszik ezekre? Töltse ki kvízünket és kiderül.

Lapszem – 2018. február 22.

0

Csütörtökön, a Gerzsonok napján borult idő lesz, és az országban ma is sokfelé várható havazás vagy havas eső. A tél tehát marad, de már itt a friss lapszemle:

Magyar Idők: Újabb reptéri gyanúsított kezén csattant a bilincs

Újabb gyanúsítottat fogtak el szerdán a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a csomaglopások miatt – tudta meg a Magyar Idők. Ezúttal nem rakodómunkást, hanem a munkahelyi szervezetben fölöttük álló, úgynevezett előterest tartóztattak le, aki például az utasok poggyászainak berakodását is felügyeli – írják. Az elfogott alkalmazott valószínűleg már a csomaglopások koordinálásért volt felelős.

Népszava: Jól járt, aki elkerülte a Tiborcz-céget

Olcsóbban és korszerűbb lámpákat kaptak azok a városok, amelyek nem a kormányfő vejének cégén keresztül oldották meg a közvilágítás korszerűsítését – derül ki a Népszava összeállításából. A Hajdú-Bihar megyei Polgáron például márciusban fejezik be 1100 lámpatest cseréjét úgy, hogy annak összes költségét a beruházást végző magyar cég előlegezte meg: a település a csere miatt megvalósuló megtakarításból, tizenkét év alatt fizeti ki a fejlesztés árát. A Somogy megyei Nagyatádon 2015-ben állami forrásból 1503 lámpatestet vettek meg 137,9 millió forintért, vagyis darabonként átlagosan 91 800 forintért, ami jelentősen olcsóbb, mint az Elios által kiszámlázott 139-217 ezer forint közötti világítótestek – írják.

Magyar Nemzet: Németh Szilárd: Mindenki orvoshoz szalad

Nem olyan tragikus a helyzet a sürgősségi betegellátásban Németh Szilárd szerint, aki a Magyar Nemzet megkeresésére úgy reagált, hogy velünk született probléma”, hogy mindennel orvoshoz szeretünk szaladni. A Fidesz alelnöke saját példáját is felemlegette a lapnak: a minap belenyúlt egy szögbe, de nem ment az ügyeletre, hanem megoldotta magának a dolgot otthon. Németh Szilárd elismerte, hogy nincs minden rendben a hazai egészségüggyel, de szerinte a sürgősségi ellátást helyzete korántsem olyan tragikus, mint amilyennek igyekeznek beállítani.

Magyar Hírlap: Köves Slomó: Fenntartásaim vannak a nyílt társadalom koncepciójával kapcsolatban

A rendszerváltozás után huszonnyolc évvel már természetesnek kellene lennie, hogy egy vallási közösség vezetője nyilvánosan is elmondja az a politikával, közélettel kapcsolatos gondolatait, útmutatásait – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija. Arról is beszélt, hogy Európában mostanra eszkalálódott a muszlim fundamentalizmus problémája, ami alapvetően megváltoztatja a zsidóság helyzetét is. Ezzel kapcsolatban a kormány által emlegetett Soros-tervről is megkérdezték: azt válaszolta, hogy nem szereti az összeesküvés-elméleteket. De visszásnak tartja, hogy, ha valaki kritizálja Sorost, vagy azt, amit ő szimbolikusan megjelenít, azt egyből antiszemitizmussal vádolják.

Elnézést kért az E.ON, amiért olcsóbban adja a gázt

0

Nem tetszett Németh Szilárdnak, hogy az E.ON olcsóbban kínálja a gázt, mint az állam. A Fidesz alelnöke szerint a cég azzal, hogy megjelent a piacon egy olyan termékkel, amely a rezsicsökkentett árnál is olcsóbban juttatja el a gázt a fogyasztókhoz, beszállt a választási kampányba.

Ezt nehezményezte Németh Szilárd, és ezt a piaci megoldást értelmezte úgy, hogy az E.ON beszállt a választási kampányba. (Erről egyébként a Független Hírügynökség is írt.)

Az E.ON most közleményt adott ki, melyben Németh Szilárd nevét ugyan nem említik, de lehetetlen nem arra gondolni, hogy a Fidesz felől érkező bírálatra reagáltak.

A közlemény szövege a következő:

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy az E.ON 2017 októberében nyilvánosságra hozott, versenypiaci üzleti ajánlata a nagy gázfogyasztású ügyfélcsoport számára jelentősen félreértelmezett formában jelent meg.

Az E.ON az ügyfeleknek folyamatosan megújuló komplex szolgáltatási ajánlatokat kínál. Ez esetben az ügyfelek a gáztermék mellett biztosítási terméket is igénybe vehetnek. Ez az ajánlatunk olyan ügyfeleknek szól, akik a kisvállalkozásokhoz hasonló fogyasztással rendelkeznek. Hasonló kedvező versenypiaci ajánlattal más piaci szereplők is jelentkeztek az elmúlt években.”

A közlemény első mondatát a könnyebb érthetőség miatt lefordítanánk magyarra. Az E.ON ezzel azt akarta közölni a Fidesszel és személyesen Németh Szilárd alelnök úrral, hogy nem az embereknek adnák olcsóbban a gázt – ők továbbra is a rezsicsökkentés által magasan tartott áron vásárolhatnak e közkedvelt égési termékből -, hanem csupán a nagy gázfogyasztású ügyfélcsoport számára biztosítják az alacsonyabb árat.

Bréking nyúz, február 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Fantasztikus programot ajánl a Pesti Srácok, kampányol a Magyar Idők, ellenzéket „elemez” az Origo, újabb „leleplezés” a hirado.hu-n, az ENSZ menekülttervezete a 888-on: a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

Kihagyhatatlan programajánlat a Pesti Srácokon

„Miért kell győznie a Fidesznek? – beszélgetés Németh Szilárddal és Stefka Istvánnal

Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével beszélget Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója kedden a Polgárok Házában. A beszélgetés során többek között arról is szó lesz, hogy elbírja-e a Nyugat és a hazai ellenzék a Fidesz-KDNP negyedik győzelmét, illetve, hogy kik lesznek hazánk szövetségesei az EU újabb támadásai közepette.”

Egy kis kampánybeszéd a Magyar Időkben

„Bevándorlóországot akarunk vagy magyar Magyarországot. Aki ezen lehetőségek közül választani tud, az már eligazodik a kerítés körül folyó áldatlan vita útvesztőiben, a Soros-terv léte vagy nemléte körüli perpatvarban, különbséget tud tenni menekült és illegális bevándorló között, és a Stop Soros törvénycsomag szükségessége felől is döntést tud hozni.

De legalább ennyire fontos, hogy azok közé soroljuk-e magunkat, akik szerint az ember alapvetően férfi és nő, úgy tartjuk-e, hogy kettejük gyermekek érdekében vállalt felelős viszonya a házasság, az így létrejött kis közösséget nevezzük családnak, ami a nemzet alapja; vagy úgy tartjuk, a szerelem nem ismer sem nemi, sem társadalmi korlátokat, és a magát kutyának képzelő lóval való együttélés is ugyanúgy házasság, mint család a három jó barát együttélése az örökbe fogadott fókabébikkel. Több országban már törvényesítették a harmadik nemet. Van, ahol egy épülettel is törvényesíteni lehet a bimbózó kapcsolatot.

Ne gondolja senki, hogy az őrület megáll majd a Kárpát-medence hágóinál!”

„Elemzés” az Origón az ellenzékről

„Teljes a káosz az ellenzéki oldalon kevesebb mint két héttel az ajánlások gyűjtése előtt, miközben a balliberális pártocskák egymást vádolják azzal, hogy a másik miatt nem sikerült megegyezni. Arról, hogy milyen konstrukciókban indulnak majd el a választáson azt csak a jelöltállítás március 5-i lezárulását követően tudjuk meg, mivel addig még megvan a lehetőség a taktikázásra.” (az egyeztetési hiba is az eredeti szövegből származik)

Vona palesztin esküvői tanúját is „leleplezte” a hirado.hu

„Újabb részlet került a hirado.hu birtokába az elhíresült Vona-látogatásról Törökországban. Ebben a Jobbik pártelnöke arról is beszélt, hogy esküvői tanúja egy palesztin fiatalember volt, akinek a segítségével eljutott Jemenbe. Vona azt is elmeséli, hogy ekkor kezdett el foglalkozni az iszlámmal. Elmondása szerint nagyon sok szerzőtől olvasott könyveket, különösen az iszlám szúfi irányzatával kapcsolatosan.”

A 888 kiborult, mert az ENSZ jogokat biztosítana a menekülteknek

„A baloldali elitre jellemző virágnyelven azt is kifejtik, hogy a migráció „többdimenziós realitás”, meg kell teremteni a migránsok közösségei számára a megfelelő körülményeket, hogy hozzájáruljanak az adott országok fenntartható fejlődéséhez – olvasható a tervezetben.

A migránssimogató propagandára is figyelmet fordítanak

A dokumentum összeállítói szükségesnek tartják azt is, hogy az adott ország állampolgárai „hiteles, tényeken” – természetesen az a hiteles, amit ők annak tartanak –, ne pedig „félrevezető narratívákon” alapuló információt kapjanak a migrációról.”

Németh Szilárddal pózol egy csepeli MSZP-s képviselő

0

A fentebb látható fényképet a Facebook-on tette közzé Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere. A képen Borbélyon kívül Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke látható, ahogy fog egy táblát. A táblán az áll, hogy 52 millió forintot nyert Csepel egy egészségügyi pályázaton. A táblát tartó harmadik személy Dobák István, MSZP-s önkormányzati képviselő.

A fotó egy másik változata most megjelent a csepeli önkormányzati újság címlapján is.

Nem szokványos, hogy szocialista politikusok büszkén szerepeljenek fideszes társaságban, pláne, Németh Szilárddal közösen.

Mindez egy olyan napon derült ki, amikor Soros György azzal vádolt meg MSZP-s politikusokat, hogy megvette őket a Fidesz.

Molnár Zsolt szívesen beszélgetne Sorossal a Soros-tervről

0

Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy van előzménye Németh Szilárd és Szél Bernadett konfliktusának, és ebben politikán kívüli szempontok is szerepet játszanak, ezt viszont nem részletezte. Szél Bernadett Kövér Lászlóhoz fordul a bizottság fideszes bojkottja miatt.

Molnár a félbeszakadt bizottsági ülést úgy értékelte, hogy nem az a lényeg, hogy Németh Szilárd és a fideszes tagok kivonultak, hanem az, hogy Orbán Viktor nem jelent meg az ülésén, ami szerinte elfogadhatatlan. Az is szóba került, hogy Molnár Zsolt az ülés végén bejelentette, hogy magához Soros Györgyhöz fordul levélben tájékoztatásért a kormány által régóta napirenden tartott úgynevezett Soros-tervről. Most arról beszélt, hogy hivatalos tájékoztatást vár Sorostól, és akár személyes találkozóra is hajlandó lenne vele a kérdésről.

Tegyük tisztába ezt a dolgot, hogy ne erről szóljon a következő két hónap

– mondta Molnár Zsolt az ATV-ben, és többször hangsúlyozta, hogy akár a tévéstúdióban is beszélgetne Sorossal. Arról is beszélt, hogy most már ő is nemzetbiztonsági kockázat, ugyanis Németh Szilárd, miután tudomást szerzett a levélről, úgy reagált, hogy Molnár is elérte azt a szintet, mint Szél Bernadett.

Az ATV Szél Bernadettet is megszólaltatta esti híradójában: az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy Németh Szilárdnak valószínűleg nem érdeke, hogy működjön a bizottság. Szerinte a bojkott ellenzéki műfaj, ezért szokatlan, hogy az a párt vonuljon ki egy bizottság üléséről, amelynek egyébként is többsége van abban.

A Soros Györgynek szóló levélről azt mondta, hogy őt is meglepte Molnár Zsolt bejelentése, de úgy gondolja, hogy nem egy nemlétező hálózat tervével kéne foglalkozni a bizottságban, hiszen ezt az ügyet már alapos vizsgálat után 2017-ben lezárták azzal, hogy nincs Soros-terv. Megismételte azt, amit az ülés utáni sajtótájékoztatóján elmondott, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha nem tud működni a bizottság a fideszes bojkott miatt, ezért Kövér László házelnökhöz fordul az ügyben.

120 perc – 2019. január 19. 14:00

0

Ezért tanácsolta el Német Szilárd Szél Bernadettet a bizottsági ülésről

A hirado.hu több, egymástól független forrásból úgy értesült, „nyomós nemzetbiztonsági oka” van, hogy Szél Bernadett LMP-s társelnököt Németh Szilárd fideszes politikus „eltanácsolta” a nemzetbiztonsági bizottság üléseitől. Ez pedig az, hogy Szél egy olyan külsős szakértő-munkatársat jelölt a bizottságba, akinek az átvilágítása során problémák merültek fel: Kabulban született, illetve „az egyik leginkább bevándorláspárti Soros-szervezet”, a MigSzol alkalmazottja volt. (hirado.hu)

Szerbia és Montenegró 2025-ig valószínűleg csatlakozik az EU-hoz

Johannes Hahn európai uniós bővítési biztos valószínűnek tartja, hogy legközelebb Szerbia és Montenegró csatlakozhat az Európai Unióhoz, és ez legkésőbb 2025-re bekövetkezik. Hahn a kitűzött csatlakozási dátumról azt mondta, hogy „reális, de nagyon ambiciózus”. Johannes Hahn februárban látogat Szerbiába, azt követően, hogy az Európai Bizottság február 6-án közzéteszi balkáni stratégiáját. Ezután várhatóan Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is felkeresi majd a balkáni országokat. (MTI/Reuters)

DK: a „Stop Soros” egy rossz magyarsággal megírt propagandaanyag

A Demokratikus Koalíció alelnöke, Niedermüller Péter budapesti sajtótájékoztatóján rossz magyarsággal megírt propagandaanyagnak nevezte a Stop Sorost, amelynek elfogadása árt az országnak. Szerinte egészen egyértelmű, hogy hangulatkeltésről van szó, a kormány újabb kísérletet tesz a civil szerveztek megfélemlítésére. Az EP-képviselő kiemelte, hogy az illegális migráció támogatása és szervezése embercsempészetet jelent és azt eddig is büntették az európai és a magyar jogszabályok, a menedékjogot kérők pedig nem illegálisan tartózkodnak itt. (MTI)

Felfüggesztették a cseh miniszterelnök mentelmi jogát

Felfüggesztette Andrej Babis cseh miniszterelnök, az ANO mozgalom elnökének mentelmi jogát pénteken a prágai képviselőház. A 200 tagú testületben a szavazáskor jelen lévő 181 képviselő közül 111-en támogatták ezt, míg 69-en ellene szavaztak. Korábban a kilenc parlamenti párt közül nyolc előre jelezte, hogy támogatni fogja Babis kiadását, ellene egyedül az ANO mozgalom képviselői szavaztak. A rendőrség így elindíthatja a büntetőeljárást Babis ellen, aki a gyanú szerint visszaélt európai uniós támogatásokkal. A cseh belpolitikai helyzetről ebben a cikkünkben olvashat bővebben. (MTI)

Szél Bernadett: Én ott leszek

0

„Én ott leszek” – jelentette be az LMP miniszterelnök-jelöltje és frakcióvezetője Facebook-üzenetben. Vagyis elmegy jövő csütörtökön a Nemzetbiztonsági Bizottság következő ülésére, ahonnan Németh Szilárd (Fidesz) kitiltotta pár napja.

Megismételve korábbi álláspontját azt jelentette be videoüzenetben Szél Bernadett, hogy részt vesz a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén jövő csütörtökön reggel nyolc órakor.

„Én ott leszek” – mondta tehát az LMP politikusa. Átvilágították, joga van ott lenni – tette hozzá.

Korábban a bizottság fideszes alelnöke azt jelentette be, hogy Szél Bernadett nem vehet részt a testület ülésén, mert Soros György támogatója, ezért személye nemzetbiztonsági kockázat. Majd, miután kiderült, hogy ebben nem akadályozható meg egyetlen bizottsági tag sem, azt mondta, hogy a Sorossal kapcsolatos napirendi pontokon nem lehet jelen. Illetve, hogy ha mégis bennmarad a teremben, a Fidesz kivonul az ülésről.

Kerestük az LMP-t, ez utóbbi esetben mit kívánnak tenni. Amint választ kapunk, közöljük.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!