Kezdőlap Címkék Mutáns

Címke: mutáns

Moderna: Delta-Omicron szuper mutáns fenyeget

A Covid 19 két mutáns vírusa egyszerre is megtámadhatja az ember szervezetét illetve a kettő kombinációjából új szuper mutáns alakulhat ki – közölte a Moderna tudományos igazgatója.

Minden eddiginél veszélyesebb lehet az új mutáns – hangsúlyozta Paul Burton, aki a brit parlament tudományos és technológiai bizottsága előtt számolt be a helyzetről. A Moderna gyógyszergyár tudományos igazgatója szerint eddig csak egyetlen vírusvariáns támadta meg az emberek szervezetét egyidőben, de ez most megváltozhat. Nagyon ritka esetekben a két vírusvariáns egyszerre támadhat, sőt DNS csere mehet végbe közöttük. Ezt az esetet a tudomány rekombinációnak nevezi, és eddig úgy tartották, hogy ritkán és rendkívüli feltételek között jöhet létre. Összesen három ilyen esetet regisztráltak Covid 19 vírus esetében. Az Alfa és a Delta variáns között nem jött létre ilyen rekombináció, de a Delta és az Omicron között „bizonyosan létrejöhet” – mondta a Moderna tudományos igazgatója.

Londonban máris az Omicron variáns viszi a prímet, és újévre egész Nagy Britanniában ez lehet a helyzet – írja a londoni Daily Mail.

Mi történik Dél Afrikában?

Onnan indult világhódító útjára az Omicron, ezért a tudósok nagy figyelemmel követik a járvány lefolyását Afrika legfejlettebb országában. Ott azt tapasztalták, hogy létrejöhet két vírusvariáns rekombinációja. Igaz, hogy ez olyan esetekben történt amikor a páciens immunrendszere valamilyen oknál fogva nagyon legyengült – hangsúlyozta a Moderna tudományos igazgatója. Aki azt is elmondta, ha heves a járvány, akkor megnövekedhet a rekombináció veszélye. Ilyenkor ugyanis a fertőzöttség hihetetlenül gyorsan növekszik és ezzel megnövekszik annak az esélye, hogy két vírusmutáns DNS-t cseréljen. Ennek egyelőre kicsi az esélye. Nagy Britanniában ugyan már megtörtént egyszer: az alfa variáns rekombinálódott a B.1.177 mutánssal. Ettől 44-en fertőzödtek meg, majd ez a rekombinálódott vírusvariáns eltűnt. Kaliforniában ugyanezt tapasztalták hasonló esetben: kevesen fertőzödtek meg, és a rekombinálódott vírusvariáns gyorsan eltűnt.

A tudósok azt feltételezik, hogy az Omicron egy olyan ember szervezetében jött létre Dél Afrikában, akinek az immunrendszere már nagyon lerobbant. Ilyenkor ugyanis a vírusnak nagyon sok mutációs lehetősége keletkezik amelyek kijátszhatják az immunrendszert.

Mindenki tart az új Covid mutánstól

Államok sora zárkózik el Nagy Britanniától, ahol új tipusú Covid-19 variánst találtak.Európa beteg embere lett az Egyesült Királyság, ahol Boris Johnson miniszterelnöknek nagyon kis karácsonya lesz…

Élelmiszer hiány várható az ünnepekre – közölte a Sainsbury kiskereskedelmi üzletlánc azt követően, hogy Franciaország is lezárta határait a britek elől a Covid-19 új, a korábbinál veszélyesebb változata miatt. Mind Boris Johnson kormánya mind pedig az EU brüsszeli bizottsága hétfőn próbál úrrá lenni a káoszon, amely Európa beteg emberét, Nagy Britanniát fenyegeti. A franciák ígérik: feloldják a határzárat, de félő, hogy a káosz sokáig elhúzódik …

Boris Johnson szombaton közölte kissé meglepett honfitársaival, hogy sokaknak le kell mondaniuk karácsonyi elképzeléseikről, mert a Covid-19 járványban olyan vírus variációt találtak, amely fertőzőbb az alap változatnál. Emiatt London városát lezárták. Az eredmény: a határidő lejárta előtt ezerszámra hagyták el a fővárost a brit polgárok. A sajtó beszámolója szerint a világháború óta nem volt ilyen menekült invázió Londonból, melyet akkor a Lutwaffe bombái fenyegettek, most viszont a vírus.

Mit lehet tudni a vírus variánsáról?

23 eltérést regisztráltak vagyis ez az új variáns másképp juthat be a sejtbe és más változásokat is okozhat. A brit egészségügyi hatóságok hangsúlyozzák: nem igazán új jelenségről van szó! Sok országban már jelen lehet ez az új vírus variáns, csak épp Nagy Britanniában alaposabban elemzik az eseteket. A britek elsőként engedélyezték a Pfizer-Biontech védőoltást, és ennek során tüzetesen megvizsgálták azt, hogy a Covid-19 vírus milyen módon juthat be a szervezetbe, és ott milyen károsodásokat okozhat.

Európa beteg embere

Ezzel a címmel foglalja össze a kaotikus helyzetet a Daily Mirror. A lap közli azoknak az államoknak a listáját, melyek elzárkóznak a Nagy Britanniából érkezőktől a Covid-19 vírus új variánsa miatt. A legfájdalmasabb döntés a francia. A Sun című bulvárlap ezért ilyen címet adott a krízis beszámolónak: „a franciák nem ismernek kegyelmet!” A csatorna alagút és a kikötők lezárása súlyos csapás a brit exportnak és importnak. Ezzel a kormányzat is tisztában van. 48 órára lezárták a doveri kikötőt. A kormány igyekszik a Dover-London utat biztosítani a fontos szállítmányoknak. Ebben a kezére játszik az, hogy a Brexit miatt amúgy is arra készült, hogy január elsejétől teljesen új helyzet áll elő.

A Brexit tárgyalások egyébként hétfőn folytatódnak. Ahogy Michel Barnier jelezte a hétvégén: döntő periódusban vagyunk! De hát eredmény nincs.

Jelen pillanatban enélkül is teljes a káosz Kent grófságban, ahol véget nem érő dugó alakult ki. Ezért minden teherautót és kamiont másfele irányítanak – számol be a Reuters hírügynökség. A Jordon Freight brit logisztikai cég főnöke elmondta a Reutersnek, hogy a francia döntés hosszú távra felboríthatja az egész forgalmat. A kontinensről ugyanis kevesen mernek majd Nagy Britanniába indulni, mert tartanak attól, hogy a francia hatóságok feltartóztatják őket a La Manche csatornánál. Mindez megmaradhat január elseje után is – nyilatkozta a logisztikai főnök a Reuters-nek.

Közben Franciaország közlekedési minisztere tudatta a világgal: olyan egészségügyi protokollt dolgozunk ki, amely lehetővé teszi a szűrést a határokon. Ily módon hamarosan újraindulhat a forgalom Franciaország és Nagy Britannia között.

A káosz befolyásolja a Pfizer-BioNtech védőoltás érkezését is Nagy Britanniába hiszen a vakcinát Belgiumban gyártják a csatorna túloldalán. A brit kormány közölte: amennyiben fennakadás lesz a védőoltás szállításának ügyében, akkor katonai repülőgépekkel oldják meg a problémát.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!