Kezdőlap Címkék MTESZ székház

Címke: MTESZ székház

Fidesz 200 év=három év

„Kétszáz évig nem kell hozzányúlni” – mondta a beruházásért felelős Wachsler Tamás 2014 márciusában, a Kossuth tér átadásakor. A nemzet főterének átalakítását 2011-ben határozta el az Orbán-kormány, és bár, mint a Fidesz-hatalom idején szokásos, itt is több ünnepélyes átadás történt, a hivatalosnak ezt a 2014. március 15-it kell tekinteni, a választásokra készülve, ugye.

Nos ez a kétszáz év alaposan lerövidült: a volt MTESZ székház helyére épülő képviselői irodaház építkezése megkívánta, hogy a Kossuth tér egy részét máris fölbontsák. Az új épületnek, amely a metróállomás mellett húzódik, már látszanak a körvonalai, mint ahogy az is: nem csupán egy, mindjárt két házat bontottak le. Az eddigi tudósítások 9 milliárdos beruházásról beszélnek, de parlamenti körökben ennek dupláját, 18 milliárdot említenek. Az építkezés nagy ütemben zajlik, a tervezett átadás jövőre, vagy 2019-ben lenne. Készül a sokat emlegetett alagút is; a képviselőknek, ha elkészül a mű, már nem kell az utcán csámborogniuk, netán autókat kerülgetni, villamost elengedni, esetleg jelzőlámpa zöldjére várniuk: ezen a titkos alagúton át közelíthetik meg munkahelyüket, az Országgyűlést.  Addigra már kizárólag az övék lehet; a kormány, értsd: Orbán Viktor és csatolt részei (Rogán Antal, Lázár János, Semjén Zsolt) elhagyják a Parlament épületét, hogy fölköltözhessenek a Várba. A Karmelita Kolostor, Orbán Viktor, illetve a leendő kormányfő új irodájának átalakítása eredetileg 8.2 milliárd forintba került volna, a 444.hu idén áprilisban készült beszámolója szerint már 21 milliárdnál tartottak és ehhez társul még az Orbán dolgozószobájára költendő 3.9 milliárd forint.

Vagyis: hogy a Kossuth-téri 9 milliárd esetleg valójában 18 milliárd, egyáltalán nem lenne meglepő.

Hanem az a kétszáz év, amit Wachsler jósolt, mindenképpen az: vajon az alagút miatt, vagy a túloldalon folyó munkálatok miatt kellett feltúrni a Kossuth-tér nemrég elkészült területének egy részét, elpusztítani a zöldfelületeket és a nemrégiben rendezett terepet?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK