Kezdőlap Címkék Mráz Ágoston Sámuel

Címke: Mráz Ágoston Sámuel

Egy kis történelemhamisítás

Az M1 kormánytelevízió élőben közvetítette az orbáni országgyűlés ünnepi ülését. Ennek az internetes közvetítéshez képest a kényelmi előnyön kívül volt egy másik „előnye” is: a kormánytelevízió az esemény előtt és után mint „szakértővel” kommentáltatta azt a fideszes Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuel bérpolitológussal. Tanulságos volt, hiszen Mráz szolgálatkészen hamisította meg a történelmet.

Amikor a riporter azt kérdezte tőle, hogy milyen szimbolikus elemei voltak a harminc évvel ezelőtti alakuló ülésnek, a bérpolitológus egyszerűen hallgatott arról, hogy ott beszédet mondott Varga Béla, az egykori Nemzetgyűlés elnöke, illetve Vörös Vince, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja. Mráz ezzel azt tagadta el, hogy az 1990-es alakuláskor az új demokráciát létrehozó politikai osztály konszenzussal az 1944 és 1947 közötti demokratikus, többpártrendszerű időszakkal vállalt folytonosságot.
Márpedig ez ellentétes a Fidesz mai történelemképével, amely az 1944 március 19. és 1990. május 2. közötti korszakot megkülönböztetés nélkül utasítja el, és az 1944 március 19. előtti helyzettel, tehát a Horthy-korszakkal vállal folytonosságot. A kettő nem fér össze, hiszen az 1944 és 1947 közötti demokratikus magyar kísérlet is a Horthy-rendszer elutasításából indult ki.
Figyelemre méltó elem volt Mráz kommentárjában az is, ahogy az 1990-ben létrejött magyar parlamentarizmus „antalli” elemeként beszélt az azonnali kérdések intézményéről, holott 1990-ben csak az interpelláció és a kérdés intézményét vezették be, a brit példát követő azonnali kérdés csak az 1994 őszi új házszabállyal került be a magyar parlamenti gyakorlatba.

Ez nem egyszerű pontatlanság, hanem hamisítás. 

Azért az, mert Mráz elkeni a fontos történelmi tényt, hogy 1994 őszén, az akkori MSZP–SZDSZ kétharmados többség kezdeményezésére, de az akkori ellenzékkel közösen szövegezve jött létre új házszabály. Ez az új házszabály a mindenkori, akár egyharmadot sem elérő parlamenti kisebbségnek jelentős jogosítványokat adott, mint a parlamenti vizsgálóbizottság, parlamenti vitanap és rendkívüli parlamenti ülés kezdeményezése, vagy akár az azonnali kérdés, amelyre a miniszterek és maga a miniszterelnök személyesen válaszolni kötelesek.
Az ünnepi ülés után ismét a bérpolitológus Mrázt kérdezte a riporter, aki az ellenzéki frakciók távolmaradását úgy értékelte, hogy azok a népszuverenitás eszméjét tagadták meg ezzel, hiszen a fideszes többség ezen a rendezvényen a népszuverenitás visszavételéről emlékezett meg.
Az ellenzéki frakciók világosan megindokolták a politikai nyilatkozat plenáris ülésen folyt vitájában, hogy miért maradnak távol az ünnepi ülésről. Ennek érzékeltetésére történelmi példát hozok fel. Kisgyerek voltam a Rákosi-korszakban, de már láthattam, hogy hogyan vonultatott fel az a rendszer katonai díszszemléken 1848-as egyenruhába öltöztetett huszárokat, hogy önmagát, a modern diktatúrát az 1848-as forradalom és szabadságharc örökösének tüntesse fel, nem takarékoskodva a függetlenségi hivatkozásokkal. Valami hasonló történik most az Orbán-rendszerben:

azok, akik új önkényuralmat építettek fel, magukat az 1989-90-es demokratikus újrakezdés folytatóiként állítják be, miközben a valóságban ugyanúgy felszámolták a harmadik köztársaságot, ahogy Rákosiék felszámolták az 1848-as hagyományhoz visszatérő másodikat.

Ez a nagy történelemhamisítás nemcsak a szolgálatkész bérpolitológus Mráz, de az egész fideszes vezetés műve, Áderrel, Orbánnal, Kövérrel az élen, akik ezt a rendezvényt kitalálták és végigcsinálták. Ehhez nem voltak partnerek az ellenzéki frakciók, és helyesen tették.

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

Mráz Ágoston Sámuel végre elmagyarázza nekünk, hogy a Fidesz a sikerek miatt népszerű, az ellenzék komoly stratégiai hibát vétett. Egy, a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó közgazdásztól pedig megtudhattuk, hogy a liberális pénzügyi körök terror-, vagy pénzügyi támadással próbálják majd manipulálni az európai választást. Svédországról meg ismét kiderült, hogy veszélyes hely.

Mráz Ágoston Sámuel: a Fidesz a sikerek miatt népszerű

Az európai parlamenti választásokon mostani tudásunk szerint a Fidesz–KDNP lehet az Európai Néppárt legsikeresebb pártja, s ha ez bekövetkezik, Orbán Viktor joggal mondhatja, hogy nem büntetni kell Magyarországot, hanem érdemes ezt-azt ellesni tőlünk – vázolt föl a Magyar Időknek egy lehetséges forgatókönyvet a Nézőpont-csoport vezetője.

Mráz Ágoston mérlegre tette az év végi ellenzéki akcionizmust is, amelyet komoly stratégiai hibának vél. A teljes ellenzék súlyos vereséget szenvedett áprilisban, és abból rossz következtetést vontak le, s a minden pártban jelen lévő radikális hívek felháborodása miatt csak a radikális választókat próbálták kiszolgálni a népesebb táború mérsékeltebb szavazóik helyett. Azt hitték, hogy sikeresek a közmédia elfoglalási kísérletével, csak azért, mert néhányan gratuláltak nekik a Facebook-buborékjukban. (Magyar Idők: Kudarcot vallott az ellenzék terve)

A libsik terror-, vagy pénzügyi támadásra készülhetnek

Nem elképzelhetetlen, hogy Európában, a választások előtt liberális pénzügyi körök terror-, vagy pénzügyi támadással, esetleg mindkettővel próbálják manipulálni a polgárok szavazatait – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Boros Imre közgazdász. Szerinte a mostani világgazdasági játszmák középpontjában az amerikai jegybank kamatemelései lehetnek, amellyel igyekeznek keresztül húzni Trump elnök számításait.

Európában 2019 első negyedévében bekövetkezhet egy sanda pénzügyi támadás – állítja a közgazdász. Mert a liberális pénzügyi köröknek nem mindegy, hogy az Európai Parlamenti választásoknak mi lesz az eredménye. Van rá esély, hogy az érdekelt pénzügyi körök rá akarnak ijeszteni a választókra, hogy a mostani liberális politikusok maradjanak a helyükön. A támadás módja lehet pénzügyi válsághelyzet generálása, de akár terrortámadás is. “Ne legyenek illúzióink, hogy ezeket a terror csoportokat kik finanszírozzák! Régóta köztudott, hogy a Clinton-klán keze összeér a közel-keleti terroristákkal. Vagyis nem kizárt egy ilyen jellegű akció a választások előtt” – szögezte le Boros. (PestiSrácok.hu: Van rá esély, hogy a választások előtt pénzügyi támadást intéznek az Európai Unió ellen)

Svédország nagyon veszélyes hely

Rekordszámú halálos áldozatot követelő lövöldözést tudhat maga mögött idén az ország. A rendőrök idén novemberig 299 letartóztatást hajtottak végre. 2018-ban mintegy 825 lőfegyvert foglaltak le, és bár a lövöldözések száma 2017-hez képest csökkent, a halálos esetek száma nőtt.

A rendőrség nyilatkozatai alapján az erőszak csökkenésében nagy szerepet játszik az is, hogy a hatóságok még nagyobb számban voltak jelen Stockholm no-go zónájában, a javarészt bevándorlók és azok leszármazottjai által lakott Rinkeby kerületben.

A országban a megnövekedett illegális fegyvertartásról az év elején kiderült, hogy Svédország a Balkánból származó fegyverek legnagyobb piaca lett, főként a magas kereslet miatt. (888: A helyzet továbbra is olyan Svédországban, mintha az ország háborúban állna)

Választási kampány – második hét

A hivatalos kampányidőszak második hetén is túljutottunk, és ha netán valaki azt hiszi, hogy nehéz összeállítani ezt a toplistát hétről-hétre, az súlyosan téved. A magyar belpolitika termeli a görbe-tükrünkhöz szükséges eseményeket, nekünk legfeljebb az a dolgunk, hogy szelektáljunk, kiválasszuk közülük az a hatot, amely a mi – természetesen szubjektív – listánkra feliratkozik.

 

Íme a mostani hatos:

  1. Czeglédy Csaba kiszabadul a börtönből, majd 24 órán belül visszaviszik
  2. Orbán Viktor bevándorlóknak minősíti a cigányokat Miskolcon
  3. Mráz Ágoston Sámuel szerint Hódmezővásárhelyen nem Orbán ellen szavaztak
  4. Kikerülnek az ENSZ-ellenes plakátok
  5. Orbán Viktor nem vitázik
  6. MSZP: És Tiborcz?

Czeglédy kiszabadul, majd mégsem

A hét, de talán a kampányidőszak legdurvább története a szombathelyi, előzetes letartóztatásban lévő ügyvéd-politikusé.  Nyolc hónapja ül a szegedi börtönben, és már az is erősen kérdőjeles, hogy indokoltan-e, hiszen tudjuk, hogy Czeglédy, aki letartóztatásáig az MSZP tagja volt, sok borsot tört már a Fidesz orra alá. De talán már ismeri a törvényeket, lehetőségeit, elindult jelöltként az országgyűlési választásokon, függetlenként, és össze is szedte a szükséges ajánlásokat, ezért, a törvény alapján mentelmi joga keletkezett, tehát ki kellett engedni az előzetesből. Polt Péter azonban – vajon kinek az utasítására?- személyesen fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz, amelynek Fideszes többsége elvette tőle ezt a jogot, a NAV nyomozói pedig legott a lakására siettek, és visszavitték a Csillagba, anélkül, hogy megvárták volna a Kúria felülvizsgálatát. Az ötvenes években is látszólag minden jogszerű volt, negyven év kellett hozzá, hogy kiderüljön: nem jogszerű, sokkal inkább a politika megrendelésére lefolytatott koncepciós per. Most mennyi időre lesz szükség?

Orbán rasszista kijelentése Miskolcon

A miniszterelnök nyilatkozata, amelyet a miskolci televíziónak adott, erős versenyben volt  az első helyért Czeglédy Csaba ügyével. Csak azért maradt le, mert nem ez volt az első eset, hogy Orbán Viktor enyhén rasszista kiszólást engedett meg magának. Ezúttal a Miskolcra beköltöztetett szegény cigányokat nevezte bevándorlóknak, egy szintre emelve őket az illegális migránsokkal. Természetesen Orbán nem nevezte meg a romákat, de hogy félreértés ne lehessen az ügyben: Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, igyekezett egyértelművé tenni, mire és kikre gondolt a miniszterelnök.  Muszáj volt megtennie, hogy világos legyen az üzenet azok számára, akiknek szólt, hogy biztosan sikerüljön a Jobbikot jobbról előzni, vagyis azoknak, akik „jól” rezonálnak a cigányozásra.

Mráz: nem Orbáné a hódmezővásárhelyi kudarc

A Nézőpont Intézet vezetője, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választáson elszenvedett váratlan kormánypárti kudarc után sietve kijelentette:  a vásárhelyiek nem Orbán Viktor ellen szavaztak, mivel ő részt sem vett a kampányban. A mondat csak azért került fel a toplistánkra, mert jól illusztrálja azt a rendszert, amelyet szolgál a politológus, azt a rendszert, amelyben a romok alól a miniszterelnök kimentése a legfontosabb feladat, és még akkor is ezt a látszatot kell kelteni, amikor már mindenki látja, hogy a vállalkozás lehetetlen. Hódmezővásárhelyen teljesen egyértelműen az Orbán-rezsim ellen szavazott a többség, de a kormányzati pénzekből élő intézet vezetője még sem jelentheti ki, hogy a király meztelen…

Beindulunk az ENSZ ellen

A magyar kormány, mind a miniszterelnök, mind pedig a külügyminiszter személyén keresztül, már hetekkel ezelőtt megfenyegette az ENSZ migrációval foglalkozó bizottságát azzal, hogy kivonul annak munkájából, ha nem változtat bevándorlás-párti politikáján.  Aztán maradtunk a bizottságban, most azonban Szijjártó Péter egyrészt lemondásra szólította fel a magyar kormányfőt rasszizmussal vádoló ENSZ funkcionáriust, másrészt a kormány beindította az ezúttal nem Sorosról, hanem a világszervezetről szóló kampányát. Bejelentették: tájékoztatókat küldenek a magyar emberek lakására, és egyben a plakátháborút is elindították a világszervezet ellen. Az akció azért is érdemel külön figyelmet, mert a hódmezővásárhelyi vereség után egy-két nap bizonytalanság ütötte fel a fejét a Fidesz köreiben; talán el kellene lépni a sorosozástól, a migránsozástól, és új témát kellene a kampány középpontjába állítani. A tétovázás azonban tényleg csak rövid ideig tartott, hamar rájöttek: nincs letérés a bevált (?) útról. Így aztán már ki is kerültek az ENSZ és migráció ellenes új plakátok, szép példáját adva egyben annak is, hogyan lehet a költségvetésből megkímélni a Fidesz pénztárcáját, és kijátszani vele a törvényt: csak ugyanazt a témát kell a kormánynak választani, amit a Fidesz visz a kampányban. Migránsozás mindenek felett.

Orbán nem vitázik

Gondolhatják: miért kerül fel ez az elem a top-listánkra? Hiszen akadt-e bárki, aki azt hitte, hogy lesz majd teljes miniszterelnök-jelölti vita? Pontosan tudja mindenki, aki ebben az országban csak egy picit is foglalkozik a politikával, hogy Orbán Viktor 2006 óta nem áll ki vitára, a Gyurcsánytól elszenvedett megalázó veresége miatt nem hajlandó újra ilyen helyzetbe hozni önmagát. Ami miatt mégis felkerült a listánkra, az a magyarázat, amellyel – Mráz Ágoston Sámuelhez – hasonlatosan próbálják megindokolni a döntést. Havasi Bertalan szóvivő állt a nyilvánosság elé azzal az indoklással, hogy szerintük a viták ideje lejárt, a miniszterelnök számos alkalommal vitatkozott az ellenzékkel – a parlamentben. Túl azon, hogy az országgyűlésben lefolytatott vitának kötött koreográfiája van, arra fel tud készülni külön is a miniszterelnök, ráadásul törvény kötelezi őt a válaszadásra – ha éppen nem menekül el Bulgáriába – semmiképp nem pótolja a minden demokratikus országban szinte kötelező miniszterelnök-jelölti, a televízió kamerái előtt lefolytatott vitát. Érdekes módon ezt maga Orbán is tudta, igaz még 2006 előtt; eszébe nem jutott arra hivatkozni, hogy ő például már eleget polemizált Horn Gyulával – a parlamentben. Tempora mutantur, et nos mutamus in illis (I.Lothár császár /795-855/: Változnak az idők, és mi is bennük változunk.)

És Tiborcz?

Ezt a közleményt adta ki az MSZP azok után, hogy Czeglédy Csabát visszavitték volna a börtönbe. Pedig beszélhetett volna arról, hogy a legfőbb ügyész megint csak a Fidesz kedvében akart járni,. beszélhetett volna arról, hogy a Nemzeti Választási Bizottság újra csak bizonyította: a nemzet szót törölni kellene a nevéből, mert nem a nemzetet, kizárólag a Fideszt képviselő, és beszélhetett volna arról, hogy a NAV nyomozóit nem a törvény irányítja. Ehelyett nem beszélt semmiről, csak ezt a szellemesnek szánt kérdést küldte a nyilvánosság elé. Amivel csak az a baj, hogy sem a jogállamot, sem magát Czeglédyt  nem védi, sőt: azt sugallja, hogy a volt MSZP-s politikus megérdemli, hogy visszakerüljön a börtönbe, de Orbán vejének is ott lenne a helye. Biztos, hogy ezt akarták mondani?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK