Kezdőlap Címkék Moscow Times

Címke: Moscow Times

Peking: Putyin véget vethet az ukrajnai háborúnak, hogy elkerülje a hétvégi lázadás megismétlődését

A Global Times, mely a kínai kommunista pártközpont véleményét tükrözi, és több cikkben is kiáll az orosz elnök mellett, aki a hétvégén valamiféle furcsa puccs kísérlettel került szembe Oroszországban. A kínai külügyminiszter személyesen nyugtatta meg a Pekingbe érkezett orosz külügyminiszter-helyettest.

 

A Nyugat téved, ha azt hiszi, hogy Putyin jelentősen meggyengült a Wagner zsoldosok lázadása következtében – hangsúlyozza a Global Times vezércikke. A cikk rámutat, hogy Prigozsin akciója sokkal inkább Putyin szimpátiájának elnyerésére irányult mint valóságos lázadásra. Amint Putyin megszólalt, és elítélte a Wagner zsoldosok akcióját, a lázadásnak abban a pillanatban vége lett – mutatnak rá a kínai szakértők.

Mi a kínai álláspont?

“Mint Oroszország baráti szomszédai és stratégiai partnerei támogatjuk Oroszországot abban, hogy helyreállítsa a stabilitást és sikeresen fejlődjön” – jelentette ki a pekingi külügy szóvivője.

Miért lázadtak fel a Wagner zsoldosok? A kínai szakértők szerint minden a pénz körül forgott. Már régen emiatt marakodtak Sojgu hadügyminiszterrel, és az ukrajnai háború ezt csak kiélezte: Prigozsin gyakran bírálta a legfelső katonai vezetést.

A Wagner hadsereg zsoldos hadsereg, számukra minden a pénzről szól – írja a Global Times. A kínaiak tudják, hogy miről beszélnek hiszen például a Wagner zsoldosok védelmezik azokat az aranybányákat Szudánban, melyeket kínai cégek szereztek meg az afrikai országban.

“Prigozsin nem puccsot kísérelt meg hanem jobb ellátást és több pénzt követelt a Wagner hadseregnek. Ezért nevezte az igazság menetének a Wagner zsoldosok nyomulását”

– nyilatkozta a kínai portálnak Vang Jivej, a pekingi Zsenmin egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének professzora.

A professzor rámutatott arra, hogy a Moscow Times a hétvégén arról írt, hogy az orosz hadsereg ágyúzta a Wagner csapatok állásait a fronton.

Meggyengítette-e a Wagner zsoldosok hétvégi lázadása Putyin pozícióját?

Blinken amerikai külügyminiszter szerint igen, és ez a véleménye az amerikai sajtó jórészének is. A New York Times szerint

“Putyin vaskeze immár nem olyan erős mint korábban, már nem tartja annyira a kezében az események irányítását mint korábban.”

A kínai szakértők szerint épp ellenkezőleg: Putyin pozíciója még meg is erősödhetett. Az orosz elnök már korábban elrendelte, hogy a Wagner zsoldos hadseregnek alá kell magát rendelnie a vezérkarkarnak július elsejéig. Ez is motiválhatta Prigozsint, aki korábban gyakran bírálta Geraszimov tábornokot, a vezérkar főnökét is.

“Az, hogy ilyen gyorsan leverte a lázadást, amely nem okozott gondot a fronton sem, Putyin erejét mutatja” – nyilatkozta a Global Timesnak Cuj Heng, a kelet-kínai egyetem orosz intézetének professzora. Hozzátette, hogy Putyin vasárnap este megjelent a moszkvai televízióban, ahol kiemelte: számára továbbra is abszolút prioritás az ukrajnai “különleges katonai művelet”.

Orosz külügyminiszter-helyettes Pekingben

Csin Kang kínai külügyminiszter fogadta a Pekingbe érkezett Andrej Rugyenkot, akivel “megvitatta a két állam kapcsolatait, ezenkívül globális és regionális problémákat.”

Mit jelent ez a gyakorlatban?

“A jelenlegi nehéz és komplex nemzetközi helyzetben folytatni kell azt a konszenzuson alapuló közös politikát, melyben a két állam vezetői megállapodtak.”

Ez utalás Hszi Csin-ping elnök háromnapos moszkvai látogatására.

“Hosszútávú és stabil kapcsolatokra törekszünk, és megvédjük mindkét fél érdekeit.”

A Global Times megemlíti, hogy kínai és orosz diplomaták megvitatták az ukrajnai háború állását is, de nem tesz említést a kínai béketervről pedig Hszi Csin-ping elnök épp Kína egykori moszkvai nagykövetét bízta meg azzal, hogy létrehozzon  tűzszünetet Ukrajnában. A 100 éves Kissinger, aki előkészítette az USA-Kína szövetséget 1972-ben, úgy nyilatkozott a kínai béketervről, hogy ennek alapján lehetséges a tűzszünet Ukrajnában még az év vége előtt.

A Global Timesnak nyilatkozó kínai szakértők azon a véleményen vannak, hogy Putyin a Wagner lázadás után talán jobban hajlik majd megegyezésre Ukrajnával mint korábban:

“A hétvégi drámai események rádöbbenthetik Putyin elnököt és az orosz vezetést, hogy minél tovább húzódik a háború Ukrajnában, annál több probléma merül fel Oroszországban. Éppen ezért a hétvégi lázadás arra ösztönözheti Putyint és az orosz vezetést, hogy véget vessen a konfliktusnak, hogy elkerülje a hasonló veszélyek kockázatát” – nyilatkozta a Global Timesnak Vang Jivej professzor, a pekingi Zsenmin egyetem professzora.

Rekord tempóban halnak bele a koronavírus járványba

895 Covid áldozatot regisztráltak az elmúlt 24 órában – közölték a hatóságok Moszkvában. Több régióban újabb szigorításokat rendeltek el a világ legnagyobb államában, ahol nagyon csekély – 30% alatti – az oltási hajlandóság.

216.696 a koronavírus halálos áldozatainak száma – közli a Moscow Times, amely megállapítja, hogy az elmúlt nyolc napból hat újabb rekordot hozott e téren. Ezzel Oroszország messze a legelső Európában. A világon is csak az Egyesült Államok, Brazília és India előzi meg.

A jövő sem biztató hiszen több mint 25 ezer új fertőzést regisztráltak 24 óra alatt.

A miniszterelnök komolyan aggódik

Mihail Misusztyin komoly aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy növekszik a fertőzések és a halálos áldozatok száma Oroszországban. A kormányfő elmondta, hogy kétszer annyian kerültek kórházba a Covid-19 vírus miatt mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Mihail Misusztyin bírálta a nem megfelelő oltottsági szintet is.

Korábban Putyin szóvivője is elismerte, hogy nagy a bizalmatlanság az oltási kampánnyal kapcsolatban, de ezt elsősorban a lakosság múltbeli tapasztalataival indokolta.

Oroszországban öt saját fejlesztésű oltóanyaggal oltanak, de még a 30%-ot sem éri el az oltottság színvonala!

Maga Putyin elnök karanténba vonult szeptember második felében, mert a környezetében oly sok volt a Covid fertőzött – emlékeztet a Moscow Times.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK