Kezdőlap Címkék Mol Bubi

Címke: Mol Bubi

Eljárás indul a BKK-botrány miatt

0

Adatvédelmi hatósági eljárást indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a Budapesti Közlekedési Központ és a T-Systems által üzemeltetett online jegyértékesítési rendszerrel, valamint a MOL Bubi közbringarendszerrel összefüggő adatkezelésekkel kapcsolatban.

Péterfalvi Attila közleményében azt írta, az adatvédelmi hatósági eljárás elindításáról a sajtóban megjelent információk – és ezeken alapuló állampolgári beadványok – alapján, valamint a 24.hu által elküldött adatbázisok áttekintését követően döntöttek, mivel

„a feltételezett jogellenes adatkezelés személyek széles körét érinti, illetve nagy érdeksérelmet idézhet elő”.

Az MTI-nek küldött közleményben azt is írja: az eljárás során elsődlegesen azt vizsgálja, hogy a BKK és a T-Systems Magyarország teljesítette-e az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben szereplő kötelezettségeket, különösen az adatbiztonsági követelményeket.

A törvény szerint az adatkezelőnek és az adatfeldolgozónak

a személyes adatokat megfelelő intézkedésekkel védeniük kell többek között a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal vagy törlés ellen.

Az eljárás során a hatóság szerződéseket kér be és kérdéseket is feltesz. Péterfalvi Attila szerint a hatóság adatvédelmi bírságot is kiszabhat jogellenes adatkezelés miatt, ennek összege akár 20 millió forint is lehet.

A BKK július 13-án indította el online jegyértékesítési rendszerét, de az informatikai rendszer könnyen feltörhető volt, így például a valódi árnál sokkal olcsóbban is lehetett jegyet, bérletet venni. A Bubival kapcsolatban pedig a 24.hu írta meg, hogy 5600, a rendszerbe regisztrált felhasználó adatai kikerültek a cégtől.

FüHü/MTI

A Bubi-bringák adatai is kikerültek

0

Ezúttal a BKK Mol Bubi kerékpárokhoz tartozó adatok kerültek a 24.hu birtokába: 5604 ember regisztrációs száma, telefonszáma, e-mail-címe. A lap forrása szerint tavaly óta tudott a kritikus minősítésű hibáról, de csak akkor kezdett foglalkozni ezzel, amikor kiderült az elektronikus jegyek rendszerének súlyos hiányossága.

Újabb adatbázis került a 24.hu birtokába: ebben a forrás állítása szerint a

BKK Mol Bubi közbringák aktív szerződéseinek egy része található, 5604 ember regisztrációs száma, telefonszáma, és – ha megadta – e-mail-címe.

A forrás elmondta, hogy tavaly óta tud a hibáról. Kipróbálta, hogy működik-e, de akkor adatokat nem vett le a rendszerből. Akkor kezdett el foglalkozni a BKK-val megint,

mikor kibuktak az e-jegyes rendszer amatőr hibái. Szerinte ez esetben is kritikus minősítésű hiba volt az oldalon, ezért fért hozzá a Mol Bubi adatbázisához.

A 24.hu ismét megkereste a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH), és átadták az adatokat. Az adatvédelmi hivatal összevetése igazolhatja az adatok valódiságát.

Péterfalvi Attila NAIH-elnök elmondta, hogy hatósági eljárást már indíthatna, mert beadvány és panasz is érkezett hozzá, de még nem döntött, milyen vizsgálatot indít, megvárja a BKK válaszát. A döntést az is befolyásolja, hogy milyen más adatokat kapok, illetőleg azok mennyire relevánsak – mondta Péterfalvi.

A T-Systems Magyarország az adatkezelőhöz, a BKK-hoz irányított. A közlekedési társaság sajtóosztálya pedig a korábban többször közölt sablonválaszt adta: „A helyzet tisztázására Tarlós István főpolgármester átfogó vizsgálatot rendelt el. A témával kapcsolatban a vizsgálat lezárását követően tudunk információt adni.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!