Ha valaki csak egy kedves történetre vágyik arról, hogyan keletkezett gyerekkora kedvenc meséje, a Micimackó, akkor nem biztos, hogy az erről szóló Viszlát, Christopher Robin című film neki való. A legnagyobb hangsúly ugyanis nem az ihletadó cuki plüssfigurákra és a még cukibb gazdájukra, Róbert Gidán került, hanem arra, hogy milyen károkat okozott a könyvet övező felhajtás A. A. Milne családi életében.
Persze a Viszlát, Christopher Robin című filmből megtudhatjuk, hogy ki is volt az Milne, és hogyan jutott eszébe Micimackó és barátainak története, de sokkal érdekesebb, amikor a film a mesekönyv születését övező, illetve azt követő traumákról beszél.
A film eleje elsősorban a szerzőre (Domnhall Gleeson) koncentrál, aki megjárta az első világháborút, utána pedig nehezen találta a helyét a londoni társaságban és felesége, Daphne Milne (Margot Robbie) oldalán. Mrs. Milne szerette volna, ha most már minden visszatér a régi kerékvágásba, de férje poszttraumás stressztől szenvedett, és kifejezetten zavarta, hogy a világ úgy akar tenni, mintha meg sem történt volna a mészárlás. Hiába született meg egyetlen gyerekük, Christopher Robin – vagy, ahogy mindenki becézte, Billy – az sem hozta meg a felhőtlen családi boldogságot. Milne remélte, hogy a vidéki élet nyugalma majd feledteti vele a háború borzalmait, ezért egész családját felpakolva egy erdő szélére költözött Sussex-be.
A. A. Milne Domhnall Gleeson megformálásában alapvetően szimpatikus figura,
aki mindenkivel kedves és udvarias, kifejezetten jó humorú, de apának azért korántsem a legjobb. A nagy fantáziával megáldott nyolcéves Billyt (akit a tízéves Will Tilston játszik) nem is szülei, hanem inkább egy dadus (Kelly Macdonald) neveli, hiszen anyja sem tudja, hogy mit kezdjen a gyerekkel. Margot Robbie-nak igazán testhezálló a neurotikus Mrs. Milne szerepe, de az ő háttérsztorija sokkal kevésbé van kibontva. A fókusz az apa és fia kapcsolatán van, amely akkor kerül az első igazi próbatétel elé, amikor a szórakozásra vágyó Mrs. Milne inkább visszamenekül Londonba, a dadus pedig kénytelen kis időre elutazni. Ez a néhány nap az, amely ihletet ad az írónak, aki a közös játék alapján megírja Christopher Robin – a Karinthy Frigyesnek tulajdonított fordításban Róbert Gida – és Winnie-the-Pooh, azaz Micimackó történetét.
Először inkább csak saját örömükre készülnek a történetek, de az első versecske publikálása után nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek szeretnének még Micimackóról olvasni. A filmből az nem derül ki, hogy hogyan és miért is lett annyira népszerű a könyv, csak az, hogy mekkora, a mai sztárok életéhez hasonló felhajtás övezte elsősorban a kisfiú életét. Magyarázatként mindössze csak egy elég erőltetett és suta mondat hangzik el a dadustól arról, hogy a háború után az emberek egy kis örömre vágytak, és ezt adta meg nekik Christopher Robin és játékmackója története.
A siker az írót is váratlanul éri, aki eleinte nem látja vagy nem akarta látni, hogy a nem kívánt figyelem mennyit árthat a kisfiának. A film második fele erre koncentrál: hogy
milyen élete lett kedvenc mackója miatt Christophernek, majd arra, hogyan próbált ebből kitörni.
A 21. században valószínűleg a Vekerdy Tamás életművét nem ismerő nézőknek sem kell nagyon elmagyarázni, hogy rosszat tehet egy gyereknek az, ha nem engedik, hogy gyerek legyen. A film ennek ellenére folyamatosan a szánkba rágja, hogy hiába gondolta mindenki azt, hogy az erdőszéli házban a plüssjátékaival játszó kisfiú a legboldogabb gyerek a világon, ez nem feltétlenül volt így.
Ez a kettőség vonul végig egyébként az egész filmen: egyrészt ott vannak a giccsbe hajló jelenetek arról, ahogy a fák ágain átszűrődő napfényben Milne és a kisfia játszik, illetve a gyönyörű vidéki tájkép láttán azon mereng, hogy ez az igazi boldogság. Mellettük pedig azok a fájdalmas jelenetek, amikor az íróra rájön a háborúból visszamaradt pánik, vagy azt látjuk, ahogy a kisfiút a saját szülei gyötrik.
A Viszlát, Christopher Robin alapjául Ann Thwaite A. A. Milne életről szóló, 1990-ben kiadott könyve szolgált, de a film sok tekintetben jelentősen eltér a valóságtól, illetve inkább egyfajta értelmezését adja annak. Az például nem világos, hogy Milne poszttraumás stressz szindrómában szenvedett-e, vagy már a háború előtt is voltak pszichés gondjai, felesége pedig nem volt annyira negatív figura, mint a filmben. A felnőtt Christopher visszaemlékezései pedig arra engednek következtetni, hogy a hírnév igazából csak akkor kezdte zavarni, amikor bentlakásos iskolába került, ahol társai folyamatosan bántották.
Mindenesetre nagyon érdekes, hogy a Billyt játszó, tényleg kis csodabogárnak tűnő Will Tilstont most hasonló médiafigyelem övezi az Egyesült Királyságban, mint annak idején Christopher Robint, akit eljátszott.
