Kezdőlap Címkék Mi Magunk

Címke: Mi Magunk

Toroczkai: Elvtelen, hazug bizniszpárt lett a Jobbikból

„Az ítélet koncepciós, de jogerős. Nem vagyok jobbikos többé. Az a bajtársi közösség azonban megmarad” – reagált Toroczkai László a Jobbikból való kizárására. Több politikus is bejelentette közben, hogy kilép a pártból.

 

Ásotthalom polgármestere eddig sem rejtette véka alá alá Vona Gáborral, illetve a Jobbik új, a néppártos vonalat megtartani kívánó vezetésével szembeni kritikáját, most azonban még keményebb szavakkal bírálta a pártot miután az etikai bizottság döntése alapján kizárták belőle.

„A Szabó Gábor pártigazgató édesapjával és Vona Gábor testőrével felálló, vélhetően nagyon független etikai bizottság kizárt a Jobbikból. Azt írják, hogy a platformalapítással a pártot akartuk szétszakítani, pedig a Dúró Dóra és ellenem indított hadjárat – amely lejárató kampányokat, a tagok, küldöttek zsarolását, végül a kizárásunkat is tartalmazta – fogja végül valóban kettészakítani a Jobbikot” – írta a Facebookon a döntésről.

Toroczkai szerint

„a Jobbik ezernyi lyukon keresztül szivárog már régóta”.

A legnagyobb problémának a a tagság átverését, a „hazaárulókkal” való titkos együttműködéseket, a belülről irányított lejárató kampányokat, a zsarolásokat és az antidemokratikus működést nevezte. Mindez szerinte azt eredményezte, hogy „az alulról építkező őszinte mozgalomból egy elvtelen, hazug bizniszpártot csináltak”.

Ezután Vonát és az új elnököt, Sneider Tamást támadja Toroczkai. „Minket azért kellett kiszorítani, végül kizárni, mert ezt akadályoztuk, s gátjai lehettünk volna az egész átalakulást levezénylő, Sneider Tamás elnökségét is kitaláló Vona Gábor visszatérésének. Vona Gábor ugyanis nem tudja elengedni a hatalom gyűrűjét, nem tud a miniszoknyás kíséret nélkül élni” – írta.

A posztot azzal zárja, hogy „június 23-án a közösség fogja megmutatni az irányt”, amely azonban már nem a Jobbikhoz kötődik majd. Toroczkai ugyanis június 23-ára, Ásotthalomra szervezte meg az általa életre hívott, és a Jobbikból való kizárását eredményező mozgalom első rendezvényét. Ebben Dúró Dóra is támogatja, aki Toroczkai kizárásának hírére bejelentette, hogy kilép a Jobbikból.

Rajtuk kívül a Facebookon közölte távozását Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, Fazekas Gabriella, aki korábban a párt terézvárosi polgármester-jelöltje volt, illetve Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke is. Ő Wass Albertet idézte: „Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.”

Megszületett a döntés Toroczkai sorsáról – FRISSÍTÉS

Az etikai bizottság csütörtöki ülésén kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót. Az indoklás szerint Ásotthalom polgármestere súlyos fegyelmi vétséget követett el, és megsértette a Jobbik Alapszabályának több pontját is.

Először a Hír TV számolt be arról, hogy kizárták Toroczkait a pártból. Staudt Gábor, az etikai bizottságtól a FüHü megkeresésére azt válaszolta, hogy a döntés hivatalos közlésével várnak addig, amíg az érintettet tájékoztatják. Úgy fogalmazott, hogy nem lenne etikus előbb közölni a sajtóval a hírt, mint Toroczkaival. Toroczkait azért nem tudták még tájékoztatni, mert nem vett részt a csütörtöki ülésen – mondta Staudt Gábor. Hozzátette, hogy valószínűleg még pénteken meglesz a hivatalos bejelentés Toroczkai sorsáról.

Nem sokkal ezután kiadott a Jobbik egy sajtóközleményt, amelyben megerősítették Toroczkai kizárását. Ebből kiderül, hogy Toroczkai írásban sem nyújtott be védekezést. A kizárást azzal indokolják, hogy „súlyos fegyelmi vétséget követett el, s megsértette a Jobbik Alapszabályának több pontját is, közte azt, amely kimondja: a Jobbik minden tagjának kötelessége, hogy tartózkodjon az olyan magatartástól, amely sérti a Jobbik szabályzatait, testületeinek határozatait, programját, érdekeit, illetve jó hírét.” Az etikai bizottság szerint „sérelmes” volt a Jobbik számára, hogy Toroczkai a párton belüli vitákat a sajtó nyilvánossága előtt folytatta le, és a tisztújítását követően nem tudott belenyugodni a szavazás eredményébe, hanem „sajtóturnéba kezdett”.

Azzal is megvádolják Toroczkait, hogy „már jóval a tisztújítási időszak előtt

belső információkat juttatott el a Jobbikkal ellenséges kormánypárti média részére

az országos elnökségi üléseken történtekről”.

A Jobbikon belül a nemzeti radikális vonalat képviselő Toroczkai ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert Mi Magunk néven platformalapítást kezdeményezett a párton belül, miután nem őt, hanem Sneider Tamást választották meg Vona Gábor utódjának a párt élére. A platformalapítást az etikai bizottság úgy értékelte, hogy a Jobbik megosztására és bomlasztására irányult. „Mindez nem értékelhető másként, mint egy új szervezet létrehozásának előkészítéseként és a Jobbik szándékos gyengítéseként, ezért a Jobbik Országos Etikai és Fegyelmi Bizottsága nem tudott más döntést hozni, mint a kizárás” – zárják a közleményt.

Toroczkait Dúró Dóra is támogatta, ezért a képviselőt még korábban kizárták a Jobbik parlamenti frakciójából, és mandátuma visszaadását kérte tőle a párt új elnöksége. Dúró Dóra viszont közölte, hogy Toroczkai javára lenne hajlandó lemondani a mandátumról. Kérdés, hogy most mit lép Dúró Dóra.

Ásotthalom polgármestere

június 23-ára már korábban „zászlóbontást” hirdetett meg a Mi Magunk nevében,

az eseményt Dúró Dóra is reklámozta a saját Facebook-oldalán. Toroczkai legutóbb azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a Jobbikban képzeli el a jövőjét, de ha az elnökség a kizárásuk mellett döntene, és június 23-án azt látja, hogy nagyon sokan biztatják, akkor készen áll egy külön mozgalom alapítására. „De remélem erre nem kerül sor” – mondta Toroczkai a Hír TV-ben.

A nap kérdése

0

This poll is no longer accepting votes

Új pártot alapít e Toroczkai László június 23-án a Mi Magunk zászlóbontásakor?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!