Na, jó, nyilván nem azt a Madonnát, aki a reneszánsz festők egyik kedvenc témája volt, mert azt azért páran már feldolgozták és nem igazán van benne kihívás. Ráadásul nem is tudjuk, hogy nézett ki pontosan, ezért viszonylag tág teret kapnak az alkotók a madonna-ábrázolások területén. Hát, az én kezem kicsit jobban meg volt kötve, mert nekem konkrétan a Madonna művésznéven futó amerikai énekesnőt kellett lencsevégre kapnom, amikor mindannyiunk igen nagy örömére 1996-ban Budapesten forgatták az Evita című musicalből készülő filmet.
Azért volt ez igennagyonjó, mert nagyjából egy hónapra lebénult a város, amit egy sörözőben ülve még el bírtam volna viselni, de én a Kurír című napilapnál dolgoztam akkortájt, és a fotórovatban nekem dobta a gép a Madonna projektet, hallelujja! Így aztán Andrissal karöltve, aki a kulturális rovatban nyerte el a Madonna feliratú hangszórót, nekiláttunk levadászni a művésznőt, ami így elsőre sem tűnt könnyűnek, és nem is volt az.
A dolog ott kezdődött, hogy a stáb semmilyen kapcsolatot nem tartott a sajtóval, nem nyilatkoztak senkinek és Antonio Banderas kivételével nem vállaltak nyilvános szerepléseket sem. Továbbá nem említették senkinek, hogy mikor merre forgatnak és azt sem, hogy kivel?! Nade ez ugye már akkor is Magyarország volt, így aztán Andris kb. két perc alatt kiderítette a lényeget és enerváltan csak annyit mondott szerda reggel, hogy Csepel! Nem, nem biciklit vettünk, hanem a régi vasmű egyik szakadt szerelőcsarnokát nézte ki Alan Parker stábja, hogy megformálja az ötvenes évek argentin gyári munkásainak izgalmas hétköznapjait.
Hát, nem volt egyszerű. Lezárták a környéket, így egy távoli épület folyosójának ablakából próbáltuk megtámadni a forgatást. Én a teleobjektíven keresztül néztem a világot, Andris meg egy távcső segítségével instruált, hogy éppen mi történik, ki érkezik meg vagy tűnik el az öltözőben. A képek elég szarok lettek, de legalább voltak, míg a konkurens lapoknak meg nem. Este felhívott az egyik rovatvezető, hogy ezt mi mégis hogy raktuk össze, mert nekik nem sikerült, őt meg ezért ki akarják rúgni. Hát, ez nehéz eset. Ha valaki tudja, hogy ilyenkor mit kell mondani, majd írja meg nekem!
Nem igazán tudtam foglalkozni a kérdéssel, mert másnap este a Szent István-bazilikában forgattak, és kellett találni egy jó nézőpontot a téren, ahonnan rá lehet látni arra, amiről semmit sem tudunk, de ha mást nem, legalább le tudom fényképezni a csajt, ahogy bemegy az épületbe. Andris felhajtott egy lakót, akinek az ablakai pont a bazilika főlépcsőjére néztek. Nem tudom, hogyan csinálta, de minden problémára volt egy ötlete. Utána csak vele járkáltam ilyen kulturális paparazzi melókra. Naná! A nézőpont annyira jó volt, hogy megint lenyomtuk a konkurenciát. Lassan nekem lett kellemetlen az egész, de tényleg. Egyébként a következő konklúziókat vontam le az egész Evitásdiból:
– A forgatások egyszer mindig véget érnek, és utána lehet járni fotózni megint a Parlamentbe.
– Esténként meg kell inni egy-két vodkát, hogy másnap legyen paparazzi-motiváció.
– Madonnát inkább koncerteken fényképezem a jövőben.
– A konkurens lap fotórovat vezetőjének segíthetek munkát keresni…
