Kezdőlap Címkék László petra

Címke: lászló petra

Megzavart közállapotok

Felmentette a Kúria a menekülteket rugdaló László Petrát, akit a szegedi bíróság korábban vétkesnek talált és három év próbaidőre bocsájtott. A Kúria most úgy ítélte meg, hogy 2015 szeptemberében a gyermekével a karján menekülő szír férfi felrúgása csupán szabálysértésnek minősül, ez pedig két év elteltével elévült.

A Kúria a döntését arra alapozta, hogy nem a terhelt (László Petra) magatartása sértette helyben a közösség nyugalmát, hanem a több száz bevándorló rendőri intézkedéssel szembeszegülő, káoszt előidéző rohama. Amikor a terhelt (László Petra) ebbe a mások által megzavart közállapotba beavatkozott, nem vált előidézőjévé a zűrzavarnak, helytelen reakciójával az események sorából nem tűnt ki, nem volt kihívó.

A Kúria ezzel a mostani ítélettel tehát azt üzente a nyilvánosságnak, hogy László Petra, vagy bárki más a jövőben nyugodtan rugdalhat menekülteket, s mivel a döntés nyilván precedensértékű, hajléktalanokat, szegényeket, és mindenkit, akinek anyagi viszonyai nem engedik meg, hogy magánrepülőgépen vigye Amerikába a cicáját gyógyíttatni. A menekülteket és más elesetteket rugdaló személynek a mostani verdikt értelmében csupán arra kell ügyelnie, hogy ezt a tevékenységét megzavart közállapotok közepette, és ne békés viszonyok között hajtsa végre.

Menekült gyereket rugdosni nem kell félnetek…

Legalábbis Magyarországon, a Kúria szerint. Bűncselekmény állítólagos hiányában ugyanis felmentették László Petrát, aki Röszkénél operatőrként dolgozott 2015. szeptemberében és felrúgott egy kisgyermekkel a kezében futó férfit, egy kislányba meg belerúgott.

A Kúria szerint az első- és másodfokon eljáró bíróságok tévesen állapították meg bűnösségét és ítélték el. A Kúria közleménye szerint az operatőr cselekménye – „kihívó közösségellenesség hiányában” – nem valósította meg a garázdaság vétségét.

Azt azonban még a Kúria is úgy vélte, hogy a rugdosás jogtalan, erkölcsileg is helyteleníthető és törvény által szankcionált magatartás volt. Csak éppen szerintük ez mindössze a rendzavarás szabálysértési tényállását merítette ki. A szabálysértés pedig már elévült, ezért az eljárást meg kellett szüntetni. Oszt jó napot!

Az indoklásban még az is olvasható, hogy László Petra „helytelen reakciójával az események sorából nem tűnt ki, nem volt kihívó”.

A Szegedi Törvényszék tavaly októberben – akkor még jogerősen – garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta az operatőrnőt.

Aki akarja, megnézheti, hogyan kell belerúgni egy kisgyerekbe, ami „nem” bűncselekmény:

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK