Kezdőlap Címkék Közönséges

Címke: közönséges

A kretén, a barom és a nyomorult

Most már csak az a kérdés, hogy kik azok? A gimnazista lány, vagy az ötös párttagkönyves bádogos? A gimnazista lány, aki csípős nyelvű, helyenként durván közönséges beszéddel hívta fel magára a figyelmet, vagy az állami elismerésben is részesült közéleti taknyozó, aki miatt 66-an küldték vissza kitüntetésüket a Köztársasági Elnöki Hivatalba.

A szabad szájú, kormányt bíráló diáklány, vagy a kormányt dicsőítő, mocskolódó zsurnaliszta? Ez itt a kérdés, válasszatok!

Blanka a tinédzser, aki szerint „Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.” Vagy Bayer, a sokat megélt felnőtt, aki azt mondta a tüntető civilekről, hogy „ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön (…) ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.”

Na, kérem szépen!

Blanka nem tréfál. Beszédében Mészáros Lőrinc és Orbán Ráhel költekezéseit emlegetve arról beszélt, hogy nem igazságos, hogy „ez az undorító tolvajbanda, ez a mocskos oligarchakormány bezsebeli magát a nyugdíjas éveire, sokan meg nyugdíjasként csak nyomorogni fognak”.  A  lovagkeresztes pedig így reagált: „Ő a mi kis Blankánk, a jövő politikusasszonya, ugye, aki ha gimnazista, akkor maximum 18 éves lehet, és már egy igazi, kretén, barom állat. És még csak 18 éves. No, hát akkor, kedves Blanka! Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli. És hogyha így folytatod, akkor belőled nem hős lesz, hanem maradsz egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt, kis proli.”

Blanka és a lovagkeresztes

Szépen vagyunk, nem mondom.

Az Echo Tv esti műsorában, a magát vagabundnak tartó Bayer így beszélt többek között Nagy Blankáról. A 18 éves gimnazistáról, aki egy kecskeméti tüntetésen elmondott beszéddel vált ismertté.  (A vonatkozó rész 7:26-tól látható.)

Nagy Blanka a hvg.hu-nak reagált a műsorra, többek között azt mondta: „Ha én annyi idős lennék, mint Bayer, belegondolnék, hogy ilyen szavakkal beszélek egy 18 éves emberről.” Majd az alábbiakat üzente a bádogosnak: „Nézzen tükörbe, és hallgassa végig a megszólalásait, amiben káromkodik, és úgy próbáljon ítélkezni meg felette, hogy ő is ezt csinálja.”

De akkor, mégis mi a különbség a tini és a már jóval idősebb korú által mondottak között? Hiszen mindkettőjük használt durván illetlen, arcpirítón közönséges szavakat.

Döntse el az olvasó.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!