Kezdőlap Címkék Keleti Ágnes

Címke: Keleti Ágnes

101 éves Keleti Ágnes

Öt olimpiai bajnokságot nyert Magyarországnak a tornász bajnoknő, aki évek óta Izraelben él. Sorsát meghatározta a hivatalos politika szintjére emelt antiszemtizmus 1945 előtt. Nagy akaraterővel, már érett korban jutott fel a csúcsra. 1956-ban a Melbourne-i olimpia után – a forradalom leverése miat t- emigrált.

Izraelben így nyilatkozott a hirado.hu-nak: „sajnos ősszel volt egy fránya balesetem, elestem, és még abból lábadozom, de jól vagyok” – mondta a 101 éves olimpiai bajnoknő.

Klein Ágnes néven született Budapesten, és 16 éves korától versenyszerűen sportolt.
18 éves korában tagja lett a tornász válogatottnak és 19 éves korában megnyerte élete első magyar bajnokságát. Nem sokkal ezután kizárták a válogatottból, ahol zsidók nem képviselhették Magyarországot. A holokauszt idején hamis papirokkal bujdosott vidéken. 1945-ben kezdhette újra az edzéseket. Kijutott ugyan a londoni olimpiára, de ott egy edzésen megsérült, ezért nem vehetett részt a versenyeken. 1952-ben Helsinkiben nyerte élete első olimpiai aranyérmét. Ekkor már 31 éves volt. A csúcsra Melbourne-ben jutott fel, ahol az olimpiai játékok legeredményesebb sportolója volt.

Izraelben telepedett le, ahol 1958 és 1980 között a tornász válogatott edzője volt.

A legöregebb olimpiai bajnok

Keleti Ágnes életéről videó készült, melyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a tokiói olimpia népszerűsítésére használt fel. A tokiói olimpiát a Covid 19 vírusjárvány miatt egy évvel elhalasztották, és tavaly nyáron rendezték meg. Két magyar élsportoló, Gyurta Dániel és Fábián László személyesen is felköszönti Keleti Ágnest, aki 101-ik születésnapját ünnepli Izraelben.

Andy Landy mosolyalbuma

Csak aki regisztrál, az kaphatja meg a védőoltást! – by Müller Cecilia.

AL

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!