Kezdőlap Címkék Kásler

Címke: kásler

1 hét, egy 7, egy hét – Ez volt a héten

Ha valaki még nem hallott volna róla, annak elmondjuk: lemondott Mészáros Lőrinc, női minisztere is lesz Orbán Viktor legújabb kormányának, egy másik nő viszont, aki nem miniszter, csupán ligetvédő aktivista, kiütéses vereséget szenvedett a Valton biztonsági cég egyik, őrző-védőként alkalmazott verőlegényétől. Heti beszámolónk következik.

 

Mészáros már nem polgármester

Rögtön az elején robbant a bomba: Mészáros Lőrinc immár nem polgármestere Felcsútnak. A Nemzet Gázszerelője, Orbán Viktor jó barátja, aki az évek során szorgos munkával, valamint nem kevés kapcsolati tőkével az ország leggazdagabb emberei közé harcolta fel magát, minden általunk ismert előzmény nélkül, hirtelen távozott hivatalából.

Szegényebbek lettünk egy gazdag polgármesterrel, és jobb híján csak találgatni tudunk, hogy mi állhat Mészáros döntésének a hátterében. Adódna az adekvát magyarázat, amelyet amúgy ő maga közölt a nyilvánossággal: hogy a jövőben az üzleti ügyeire szeretne koncentrálni.

Ami persze nem meglepő, már csak azért sem, merthogy idáig is azokra koncentrált. Ám ezek szerint a jövőben még a mostaninál is jobban fog koncentrálni, vagyis feltételezhető, hogy az eddiginél több hotelt, földet, futballcsapatot és újságot vásárol.

Igaz, nem mindenki tartja hihetőnek ezt a magyarázatot, vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a Lölőnek is becézett Mészáros Lőrinc azért távozik a hivatalából, mert ily módon nem lesz közszereplő, vagyis, nem kell vagyonbevallást készítenie és újságírók kérdéseire sem muszáj válaszolnia.

Fideszes körökben az utóbbi egyébként sem gyakori elfoglaltság.

Kormány: kik mennek, és kik maradnak?

Már a Fidesz sikerével végződő választás másnapján megindultak a találgatások, hogy milyen lesz Orbán Viktor negyedik kormánya. Kik mennek, és kik azok, akik maradnak. A legtöbben jól tippeltek és még az sem okozott nagy meglepetést, hogy a miniszterelnök, aki köztudottan nem foglalkozik nőügyekkel, ezúttal egy hölgyet is jelölt miniszternek, három másikat pedig államtitkári poszttal kínált meg.

Távozik a többi között Lázár János, akinek érdemeiről épp a napokban emlékezett meg a Független Hírügynökség. Ő volt a kormányban az emberarcú fideszes, aki a kabinet emberei közül talán egyedüliként volt hajlandó szóba állni a kormánytól független újságírókkal.

És nem lesz miniszter többé Orbán lelki támasza, Balog Zoltán sem. Az emberi erőforrások minisztériumának élén Kásler Miklós orvos váltja Balogot, aki nemrégiben meglehetősen érdekesen nyilatkozott egy sok százmillió évvel ezelőtti eseményről, jelesül az ősrobbanásról.

Kásler Miklós, MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Kásler Miklós szerint a halálos betegségek mintegy háromnegyede megelőzhető lenne, ha az emberek betartanák a tízparancsolatot. Ez utóbbi kijelentésén sokan viccelődtek az elmúlt napokban, mi magunk sem voltunk kivételek, de a helyzet azért inkább aggasztó, mint mulatságos. Ez a kijelentés ugyanis csak azok számára lehet vicces, akik a kórházakban nem meggyógyulni, hanem meghalni szeretnének.

Rogán Antal, aki szintén miniszter marad, egyébként nyilatkozott a kormány átalakításának okairól. Szerinte nem azért kellett változtatni, mert a kormányzás sikertelen volt, hanem, mert új kihívásokkal kell szembenézni. Hogy mik ezek az új kihívások, azt Rogán nem részletezte, de jó esély van arra, hogy elkövetkező hetekben magunk is rájövünk, hogy a miniszter úr mire gondolt.

A Valton kiütéssel győzött

És akkor vegyünk egy mély, tiszta, városligeti levegőt. A Városligetben ugyanis mindig történik valami. Legutóbb például az, hogy megint botrányt okoztak a kormány kedvenc biztonsági cégének emberei. A valtonosok – fennállásuk óta nem először – úgy viselkedtek, mintha állam lennének az államban. Szerdán este például rátámadtak a ligetvédők előre bejelentett demonstrációján résztvevő tiltakozókra, s ez az attak olyan látványosra sikeredett, hogy egy száz kilónál is több élősúllyal rendelkező mellényes embertársunknak sikerült egyetlen ütéssel földre vinnie egy vele nem egy súlycsoportban lévő nőt.

A hölgy egyébként már jobban van, saját szemünkkel láttuk pénteken délután, amint – igaz, nyakmerevítővel – a saját lábán közlekedett az utcán.

Amúgy nem először fordul elő, hogy a rendőrség, amely egy ideig nagy erőkkel vigyázza a rendet, épp abban a néhány percben vonultatja el az egyenruhásokat a helyszínről, amikor a Valton emberei önbíráskodnak egy kicsit.

Aki más hírekre kíváncsi, például arra, hogy mit tesznek Európa különböző nagyvárosaiban a migránsok, mire rémtettekre készülnek Magyarországon Soros zsoldosai, az nézze a közmédiát, Andy Vajna tévéjét, vagy Habony Árpád valamelyik újságját.

A jövő héten innen folytatjuk.

Kérdezze meg a leendő miniszter kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Jó kezekben lesz a jövőben az egészségügy. A Balog Zoltán utódjaként emlegetett Kásler Miklós orvosprofesszor szerint ugyanis a halálos betegségek 70-80 százaléka „a Tízparancsolat betartásával elkerülhető”.

Nem vitatkoznánk a megállapítással, mert bármekkora baromságnak is tűnik ez a kijelentés, nem kizárt, hogy Kásler úrnak igaza van. Már nekem is többször eszembe jutott, hogyha az emberek betartanák a tízparancsolatot, akkor lenne elég orvos és ápoló a kórházakban. Nem mennének külföldre, vagy hazai magánkórházakba tisztességes pénzt keresni, elég lenne, ha betartják a tízparancsolatot és mindjárt elégedettek volnának a fizetésükkel, valamint a munkakörülményeikkel.

Ha az emberek nem lopnának, nem paráználkodnának, és nem kívánnák meg a felebarátjuk feleségét – ezek ugye a tízparancsolat leggyakrabban megszegett pontjai – akkor elkerülhetők lennének a kórházi fertőzések, és rövidülnének a várólisták. Nem maradnának el műtétek orvosok, ápolók és gépek hiánya miatt, nem utaztatnának betegeket fölöslegesen, veszélyeztetve ezzel az életüket.

Kásler Miklós, látatlanban mondjuk, tökéletesen alkalmas arra a posztra, amelyre őt Orbán Viktor kiszemelte. Ahol Szijjártó Péter külügyminiszter lehet, ott bármi megtörténhet…

Egyedül az sajnálatos, de az nagyon, hogy az egészségügy mellett csupán az oktatás és a kultúra ügyei tartoznak majd Kásler miniszter hatáskörébe. Hát a gazdaság mostohagyermek? A stadionok építése talán smafu?

Tényleg nem szeretnénk beleszólni a kormány összetételébe, mert hát közünk sincs hozzá, de tisztelettel javasolnánk, hogy Kásler úr vegye maga mellé Pataky Attilát államtitkárnak. Ő már többször találkozott ufókkal, minden tud róluk, bizonyára neki is lenne néhány használható ötlete, mit kell tenni, ha megbetegszünk, és nincs a közelben se a kezelőorvosunk, se a gyógyszerészünk.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!