Címke: Karinthy Színház

Hazugságvizsgáló gép lényegében Molnár Ferenc Az ördög című darabjának címszereplője. Lakmuszpapírként kimutatja a hamisságot, jelzi az elhallgatást, kimondja azt, amit a körülötte lévők maguknak sem mernek bevallani. De ő nem tűri a mismásolást. A Karinthy Színház előadása szellemesen sziporkázó.

Frányán cinikus, elmésen kaján, élvezettel gonoszkodó ördögről van szó. Kitalálja a gondolatainkat, ravaszul turkál az agyunkban, belemászik a magánéletünkbe, közszemlére teszi, amit titkolnánk. Az a véleménye, hogy fabatkát sem érnek a polgári erkölcsök, hogy például a házasságok jelentős része nem boldog, érdekből köttetik, a társas érintkezéseink botrányosan hazugok, az őszintétlenség pusztító. Amikor 2013-ban, a Karinthy Színházban bemutatták a darabot, Balikó Tamás, aki rendezte is a produkciót, volt az elegáns sátán. Nagystílűen szemétkedett, nagyvilágian, elegáns jelenségként piszkoskodott, némiképp Don Juan módjára, akár ugyanúgy belezúghattak volna a nők, mint a sikeres festőművész Jánosba. Az előadásnak plusz tétet is jelentett, hogy időnként billegett közöttük a léc.

De aztán sajnos Balikó döbbenetes hirtelenséggel meghalt, úgy, hogy másnap éppen az előadás alapján tévéjátékot vettek volna fel, ami így soha nem jött létre. És a színház direktora, Karinthy Márton úgy döntött, hogy nála sem lesz beugrás, nem játsszák tovább a darabot Balikó nélkül, hiszen annyira ráépült az előadás.

Élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta benne.

Amikor Bajor Imre meghalt, akkor két produkciót is levett Karinthy a műsorról. Nagyra értékelem, hogy bár magánszínházként akár a saját pénztárcája is bánja, nem gondolja úgy, hogy a show-nak mindenáron tovább kell mennie. Van az úgy, hogy kegyeletből, egy-egy jelentős személyiség miatt, vagy akár csak amiatt, mert a néző nem kapná az eredeti színvonalat, meg kell állni kicsit. De ugyanakkor szép gesztus, hogy Balikóra is emlékezve, néhány év kihagyással, érezve a közönségigényt, meg tán belső késztetésből is, felújították a produkciót úgy, hogy minden korábbi színész a régi, és Szabó P. Szilveszter, aki eredetileg is a festőt játszotta, tehát ismerte Balikó instrukcióit, az ő elképzeléseit is figyelembe véve állította ezúttal színpadra ezt a sok tragikus momentumot is tartalmazó, fölöttébb szellemes vígjátékot.

Persze nyilván lehetett volna egy hasonló alkatú színészt keresni a címszerepre. De a másik megoldás is kézenfekvő, egy olyan egészen ellentétes karakter, mint amilyen Földes Tamásé, aki nem szokott amorózókat játszani, gonoszakat sem nagyon. Le is írtam már róla, a Budapesti Operettszínház Isten pénze előadása kapcsán, amiben az első részben egy érzéketlen pénzeszsákot ad, hogy kiváló a szerepben, de mégiscsak lerí róla, hogy egy áldott jó ember, ezért hitelesebb a második részben, amikor a gazdag fickó rájön, hogy azért csak van, ami a pénznél fontosabb.

Most viszont az a csalafinta helyzet, hogy alapvetően egy rendes pasas az ármánykodásai, gonoszkodó trükkjei, fullánkos megjegyzései, és elmaradhatatlan öntömjénezése dacára,

lényegében jót akar ez az ördög.

Azt, hogy hulljon le az álságos társadalmi lepel, és a festő, aki eddig jobbára csak szerelmi kalandokba bocsátkozott, merjen azé lenni, akivel hosszú ideje szeretik egymást, de a hölgy egzisztenciáért hozzá ment egy gazdag emberhez. Szóval suba subához, guba gubához, igaz, a többiek ott maradnak némiképp boldogtalanul, de hát ez közel sem egy felhőtlen vígjáték, sokkal fanyarabb, karcosabb annál, meg aztán az ördög nem istenség, hogy mindenki dolgát igyekezzen rendbe tenni. Játszott egyet a maga kedvére, ebből végül is most jó sült ki, de hát azért közel sem totális jó.

Földes viszont remek a szerepben, megmutat egy szuper okos, piszkoskodó alakot, aki a sok szemétkedés során naggyá tud nőni, és végül is csak tud örülni annak, hogy ezúttal összességében nem aljas dolgot cselekszik, miközben azért élveteg kéjjel beledöfheti az emberekbe a fullánkjait, számára tetszetős sebeket okozva. Szabó P. is az Operettszínház tagja, tán a festő szerepében bizonyította először, úgy istenigazából, hogy milyen nagyívű prózai szerep megformálására is képes. Kékkovács Mara ugyancsak az Operettből kirándul a Bartók Béla útra, és illúziókeltően ad egy hoppon maradt hölgyet, ő is bizonyítva ezzel, hogy a Karinthy Színházban szereposztás terén nem mennek feltétlen a tutira. Mernek kockázatot vállalni, ezzel a színészek lehetőségeit is tágítva. Igaz, Gubás Gabi a sokadik szépasszonyt alakítja, de ezúttal a megszokottnál sokkal szélesebb érzelmi amplitúdókat bejárva, pusztító szenvedélyeket is megmutatva. Balázs Andrea is hoppon maradt nőt játszik, de annyi bájjal és öniróniával, hogy erősen kérdéses, érdemes-e parlagon hagyni. Schlanger András érdekesen alakít unalmas férjet, Honti György pikírten eszes inas, aki mindent lát, amit nem kellene. Horesnyi Balázs díszlete, Pirinyi Márta jelmezei fényesen bizonyítják, hogy szűkös körülmények között is lehet elegáns miliőt teremteni.

A színészek igencsak élvezik, amit csinálnak, és ezért a nézők is fölöttébb jól szórakoznak.