Kezdőlap Címkék Kárász

Címke: Kárász

Ez történt a héten – Kunhalmi halmai

Erős felütéssel indult a hét, legalábbis, ha felütésként értelmezzük, hogy Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke egy mellbevágó képpel hozta kézzelfogható közelségbe a magyar emberek számára az őket körülvevő rögvalóságot. Heti összefoglaló.

Az ATV reggeli műsorába hívták be a szocialista politikust. A vele beszélgető Kárász Róbert először azt hitte, hogy ezúttal is elegendő, ha ostoba tekintettel néz a riportalanyára, ártatlannak látszó bociszemekkel bámulja, és mindegy, hogy mit kérdez tőle.

A genderről faggatta Kunhalmit, azt kérte tőle, hogy magyarázza el neki, mi az. Mindenki Robija nyilván azt gondolta, hogy amíg Kunhalmi a gendert mondja, ő majd nyugodtan elmerülhet a papírjai között, és készülhet a következő riportalanyra. Ám vesztére nem így történt, Kunhalmi ugyanis testközelbe hozta, hogy mi az a gender. Azt, mondta, hogyha ő ugyanolyan diplomával rendelkezik, mint Kárász műsorvezető, akkor azért fog kevesebb bért kapni, mert neki van két cicije és nő.

Kárász műsorvezető szemmel láthatóan nem készült a cicikre, egy pillanatra ki is esett a szerepéből, de azután évtizedes rutinja átsegítette a nehéz perceken, és innentől rutinból hozta a kötelezőt.

Lefordítva a Kunhalmi által kézzelfogható közelségbe hozott valóságot: a gendert kutat tudomány nem azt jelenti, mint amit a kormány és sajtója sugall. Vagyis, nem arról szól, hogy buzit neveljünk a gyerekekből, a kisfiúkból kislányt, és fordítva. A gender mint tudomány nem a biológiai, hanem a társadalmi nemeket kutatja, vagyis azt, hogy a nemek miként jelennek meg a társadalomban.

Nem gondolnánk, hogy Józsi bácsi Dunarettentőn a genderről vitatkozik komáival a kocsmában. De azért mégis fontos dolog, főleg azóta, hogy a kormány fontossá tette azzal, hogy be akarja tiltani. Eddig ugyanis csak nagyon kevesen tudtak arról, hogy létezik gendertudomány, és ezt oktatják is Magyarországon, de most, hogy a kormány ennek is nekiment, már sokkal többen tudják, hogy van ilyen és majdnem annyira veszélyes, mint a Soros által hazánkba simogatott migránsok.

Miniszteri fizetések

Felemelték a héten a miniszterek fizetését. Van, akinek csak néhány százezer forinttal lesz több a számláján, de voltak olyanok is akik havi négymillióval többet vihetnek haza. Orbán Viktor miniszterelnök néhány hónappal ezelőtt még azt mondta, hogy a parlament napirendjén nem szerepel ez a téma, így azután, amikor sokan hazugsággal vádolták az évi rendes szabadságát töltő Orbánt, minisztere, Gulyás Gergely volt kénytelen megvédeni a távollevő miniszterelnököt. Nincs ellentmondás a miniszterelnök kijelentése és a fizetésemelések között, mondta Gulyás és vártuk, hogy miként fog kikeveredni ebből a logikai útvesztőből. Sajátos módon oldotta meg a feladatot: azt mondta, hogy csak két miniszternek lett 5 millió forint a havi fizetése, a többieké ennél kevesebb, tehát, hazudik, aki azt állítja, hogy Magyarországon 5 millió lett a miniszteri fizetés.

Persze, ha arról van szó, hogy a fizetések jelentős emelésével a miniszter-elvándorlást kívánja megállítani a kormány, akkor minden rendben van. Ha nem látszanánk ettől demagógnak, most azt mondanánk, tessék az orvosok és ápolók bérét is hasonló mértékben megemelni, mindjárt kevesebben kívánkoznának külföldre. És persze más szakmák esetében is van hiány, a buszsofőrök is kevesen vannak, meg a pincérek például – a recept megvan, tessék fuzetést emelni!

Paksi hapsik

Ha valahol, Pakson jól lehet keresni. Paks 2 még ugyan csak papíron, valamint Putyin és Orbán urak álmaiban létezik, de az előkészítés már gőzerővel folyik. Cég is alakult a paksi projektre, vezérigazgatóval, aki 4 félmilliót keres havonta, igaz, negyven olyan munkatárs van, akik kénytelenek havi kétmillióval beérni.

Persze, mint mindenre, erre is van magyarázat: azért kell nekik ilyen sok pénzt adni, mert a szakma legjobbjairól van szó, az ilyen embereket pedig meg kell fizetni, különben máshová mennének dolgozni. És akkor a paksi projektnél be kellene érni olyanokkal, akik nem a szakma legjobbjai.

Logikus az érvelés, legföljebb az nem érthető, hogyha tényleg így van, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy más területeken nem a szakma legjobbjai dolgoznak. Nem a legjobb tanárok tanítják a gyerekeinket, nem a legjobb orvosok operálnak bennünket, mert ha így lenne, akkor ők is ugyanolyan jól meg lennének fizetve, mint a Paks 2 projekt alkalmazottai.

Nem szívesen gondolunk bele, de azt kell mondanunk, hogy ezek szerint a magyar nyugdíjasok sem tartoznak a szakma elitjébe. Ha valóban jó nyugdíjasok lennének – legalább olyan jók, mint az osztrák, vagy a német kollégáik – akkor nem lenne pocsék, megélhetésre alkalmatlan a nyugdíjuk, és nem kellene őket karácsony előtt nyugdíjprémiumnak nevezett 12 ezer forinttal megalázni.

Egy 7, 1 hét, egy hét – Kósa tanár úr, Szabó képviselő és egy döntetlen

Ez a hét egy igen erős felütéssel kezdődött: Kósa Lajos megjelent az ATV-ben. Nem szokása a kormánypárti politikusoknak arra járni, Kárász Róbert riporter meg is lepődött rendesen, nem győzte megköszönni Kósának hogy befáradt hozzájuk.

A pedagógusnapon kitüntetett Kósa tanár úr – a jövő nemzedékért végzett munkájáért kapta a díjat – meglehetősen szürreális történetet adott elő a kamerák előtt. Amikor arról az 1300 milliárd forintról kérdezték, amelyet állítása szerint egy csengeri háztartásbeli – aki jelenleg Svájcban van, kiadatási őrizetben – bízott volna rá, azt válaszolta, hogy az ellenzék az oka mindennek, mert a választási kampányban nem válogattak az eszközökben. Arra a kérdésre, hogy miként kerül ebbe a történetbe az ellenzék, Kósa nem jött zavarba, és azt válaszolta, hogy ezt majd a rendőrség kideríti. Vagyis, Kósa tanár úr feltételezése szerint egy vele kapcsolatos ügyben a rendőrség az ellenzék köreiben kezd majd nyomozni. Hogy ezt mire alapozta, nem derült ki, csupán a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy láttunk már hasonlót, a Tanú című filmben például, igaz, az a film az ötvenes években, a személyi kultusz idején játszódott.

Mindeközben a parlament megkezdte a Stop Soros törvény tárgyalását. Áder János köztársasági elnököt horgászás közben kérdezték meg az újságírók, mi a véleménye az elfogadás előtt álló törvényről, de ő azt válaszolta, hogy neki még nem osztottak lapot ebben az ügyben. Neki majd csak akkor lesz szerepe, akkor tud majd mérlegelni, ha kész a törvény, addig nincs beleszólása az ügyek menetébe.

Szabó Tímeának, a Párbeszéd frakcióvezetőjének viszont van beleszólása, és ő élt is ezzel a lehetőséggel. Azt javasolta a parlamentben, hogy ne lehessen miniszterelnök olyan ember, aki Soros-ösztöndíjat kapott.

Érezzük ugye a nem is olyan halk iróniát? A görbe tükröt, amely a kormány prominensei elé tartódik? Ha valaki még nem jött volna rá, Szabó képviselőnő arra célzott, hogy Orbán Viktor is volt Soros-ösztöndíjas, tehát ő se lehessen miniszterelnök.

Nagyon vicces, ha lesz egy kis időnk, megpróbálunk rajta nevetni. Szabó Tímea egyébként mindezt a Klubrádióban is megismételte, azzal a kiegészítéssel, hogy a kormánypárt köreiben nagy csend honol a javaslata kapcsán, ami szerinte azt jelenti, hogy zavar van az erőben.

Szerintünk meg ez a csend azt jelenti, hogy a kormánypártot nem érdekli, amit Szabó Tímea, vagy más ellenzéki politikus mond. Miért is érdekelné őket, kényelmes többségük van a parlamentben, mennek előre, mint kés a vajban. Szabó Tímea elmondása szerint görbe tükörnek szánta a megjegyzést, ám amit mondott inkább egy rossz bohózatként előadott szomorújáték. Merthogy valóban ilyen a helyzet a magyar politikában: kormány és ellenzék nem beszél egymással, pedig lenne miről.

Hódmezővásárhelyen viszont majdnem kitört a béke. Aztán persze még sem lett békekötés, a szembenálló felek nem találkoztak egymással. Egyikük, Lázár János, a térség országgyűlési képviselője egy szállodában üldögélve várta, hogy a másik fél, Márki-Zay Péter polgármester átballagjon hozzá. Akinek esze ágában sem volt odamenni, mert, mint mondta, eredetileg az ő irodájában lett volna a találkozó, mely amúgy a térség felvirágoztatását célozta volna. Erre azonban a jelek szerint még várni kell, jelenleg más dolguk van az uraknak, például megmutatni, hogy ki az úr a háznál.

Itt tart az együttműködés Hódmezővásárhelyen, legközelebb akár ötvenméternyire is megközelíthetik egymást a békülni szándékozó, de ma még egymással hadakozó felek.

S hogy a végére legyen valami jó is: felfelé ível a magyar labdarúgó válogatott csillaga. George Leekens szövetségi kapitány csapata két kínos vereség után szerdán este a fehéroroszok ellen elszenvedte első döntetlenjét.

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Kárászon

0

Több képviselő lemondott, a rendőrség nyomoz a Baranya megyei Kárászon.

A Szabad Pécs szerint a faluban arról pletykálnak, hogy a polgármester többek között olyan munkákat számláztatott le cégekkel, amelyeket a közmunkások végeztek el, és voltak olyan munkások, akiket csak papíron foglalkoztattak.

A képviselő-testület három tagja, majd az alpolgármester lemondott. A Szabad Pécsnek csak annyit mondtak, hogy

megfenyegették őket, ezért nem akarnak nyilatkozni.

Lép Péter polgármester a portálnak azt mondta, őt hivatalosan a mai napig nem kereste meg senki a rendőrségtől, így nem is tudja pontosan, mivel vádolják. Azt is mondta: nincs takargatni valója.

A faluban egyébként arról is beszélnek, hogy Lép Péter indulna az országgyűlési választásokon a mohácsi választókerületben jövőre. Ez viszont állítólag több ellenjelöltnek sem tetszett. Így

van, aki szerint csak lejárató kampányról van szó.

A falu jegyzője hivatalos állásfoglalást kért a minisztériumtól, szükség van-e időközi választások kiírására a kieső testületi tagok pótlására. Válasz a mai napig nem érkezett. Az időközi választás nagyjából egymillió forintjába kerülne a településnek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK