Kezdőlap Címkék Janusz Wojciehowski

Címke: Janusz Wojciehowski

Lesz-e a lengyel jelölt mezőgazdasági biztos Brüsszelben?

Kedden kívánja közzétenni az új brüsszeli bizottság névsorát Ursula von der Leyen asszony. Szándékai szerint Lengyelország kapná a mezőgazdasági biztos posztját. Ennek érdekében Varsó visszavonta korábbi jelöltjét, és egy olyan egykori európai parlamenti képviselőt javasol a bizottságba, aki egykor a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke volt.

Janusz Wojciehowski már találkozott is Ursula von der Leyen elnök asszonnyal, és igen elégedetten nyilatkozott a találkozóról. Amikor az európai parlament szavazott Ursula von der Leyen elnöki megerősítéséről, akkor a lengyel kormánypárt, a PiS mellette döntött. Varsóban gyakran emlékeztetnek arra, hogy támogatásuk nélkül Ursula von der Leyen nem kapta volna meg a többséget.

A német hetilap, a Der Spiegel közben emlékeztet arra, hogy az OLAF vizsgálatot folytatott a lengyel biztos jelölt ellen. Eszerint Wojciehowski nem számolt el korrekten utazási kiadásaival. A Der Spiegel természetesen megkérdezte erről a lengyel biztos jelöltet is. Aki elismerte, hogy voltak e körül problémák, de ő az OLAF vizsgálat során visszafizetett 11 250 eurót! Említsük meg, hogy távolról sem ő volt az egyetlen az európai parlament tagjai közül, aki visszaélt helyzetével és sokkal magasabb utazási költségeket számolt el mint amennyit valójában költött. Sokan ugyanis biznisz osztályú repülőjegyet számoltak el miközben fapados géppel utaztak. Ursula von der Leyen hivatala nem válaszolt a Politico című brüsszeli lap kérdésére miszerint a lengyel biztos jelölt OLAF botránya befolyásolja – e kinevezését az új brüsszeli bizottságba?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!