Kezdőlap Címkék Iványi Gábor

Címke: Iványi Gábor

Iványi Gábor: Alávalóság lenne félreállni

Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Wesley János lelkész-képző főiskola rektora azt mondja a Független Hírügynökségnek adott interjúban, hogy valóságos csoda, hogy kibírták az elmúlt nyolc évet. Egyházi státuszukat elvették, és várhatóan a következő négy évben is mindent elkövet majd a hatalom ellenük. Orbán Viktor ugyanis nem változik, képtelen bármiféle kompromisszumra, Fáraónak hiszi magát. Pedig a Fáraó is védtelen a szúnyogokkal szemben. Addig azonban nem lesz változás, amíg az emberek nem parancsolnak megálljt neki, vagy Fidesz nem válik meg tőle. Iványi, mint mondta, megtehetné, hogy félreáll, de ez alávalóság lenne; azt teszi, ami az egyház feladata. 

 

Ön keményen bírálta Orbán Viktort az elmúlt időszakban, mint a választásokból kiderült, amit elmondott csak pusztába kiáltott szó lett. Viszont a miniszterelnök jogi, erkölcsi és politikai elégtételt ígért az ellenfeleinek. Mire számít?

Azzal kezdeném, hogy tulajdonképpen számítottam a folytatásra. Számítottam, mert úgy van megalkotva ez az egész gonosz rendszer, hogy lehetetlen normális, demokratikus úton leváltani. Egyszerűen így van kitalálva. A baloldal tehetetlensége, amit én nem veszek olyan szigorúan, hiszen olyan eszköztelen volt, vagy ebből a reménytelen helyzetből valami zseniálisát, diadalmasat kitalálni, szóval ez a tehetetlenség ebből is fakad. A jobboldalon gátlástalanul felfalt mindent a Fidesz, pedig a demokráciában benne volna az, hogy nem faljuk fel egymást, hanem megpróbálunk együttműködni és teret adni mindenkinek. A baloldalon viszont ez megmaradt. Ha valaki tehát továbbra is demokráciát akar játszani, akkor ez nem változik.

Hogy érti, hogy demokráciát akar játszani?

Kérem, ne vegye ezt sértőnek.

Nem, nem veszem annak.

Ha valaki következetesen demokrata akar maradni, és az emberi sokszínűség a politikában is érvényben maradjon, akkor soha nem lesz egy egységes baloldali párt. Nagyon rossz lenne, tudjuk, hiszen ilyen volt már. Vagyis egyáltalán nem tartom bajnak, hogy nincsen, hogy megjelennek a különböző színei a baloldal világának. A jobboldalon nem. A kereszténydemokratáknak csak a nevükre van szükség, valójában egy nagy blokk van, ha persze nem számítjuk a Jobbikot, de nem lepne meg, ha a Jobbikot is előbb-utóbb felfalná a Fidesz. Aki következetes akar maradni a maga értékeihez, az egy sokkal hosszadalmasabb, nehezebb, hosszabb utat jár meg. Szerintem megéri. Én erre vagyok berendezkedve. Már ameddig tart az én történetem.

Arra még nem válaszolt, amit az elején kérdeztem: számít-e Orbán Viktortól erkölcsi, jogi, vagy politikai elégtételre?

Ha mást nem csinálnak, csak gyötörnek bennünket tovább, az is elég lenne, és nem tudom, hogy meddig húzható. Nekem csoda, hogy mi ezt az elmúlt nyolc évet kibírtuk. Tényleg csoda, mert az első pillanattól kezdve el akartak lehetetleníteni bennünket. Ami pénzt lehetett, azt elvették tőlünk. Emiatt nem tudtuk befejezni a főiskola új épületét. Azonnal felszólítottak bennünket, hogy nyilatkozzak arról, milyen intézményeink vannak, és arról is, hogy kinek adom át őket. Ezt olyan arcátlannak és durvának tartottam, hogy ugyan kimutatást adtam, mert azt adnom kellett, de nem értettem a kérdés második felét, ezért nem válaszoltam rá. Emailfordultával érkezett a kifogás: nem írtam meg, hogy kinek adom át az intézményeket. Hát visszaírtam, hogy nem óhajtom átadni.

Ez a főiskolára vonatkozott, ugye?

Nem csak a főiskolára. A szociális hálózatunkra, mindenre.

Mindenre, amit felépített?

Talán az a szerencsénk, hogy az a fajta munka, amit mi végzünk, nem kell senkinek. Az ország egyetlen fertőtlenítő állomása például itt működik. Az ÁNTSZ már nem foglalkozik ezzel, a múltkor két ügyvédet küldtek ide, akik, feltehetően a munkájuk során megfertőződtek. Ez a munka nem kell tehát senkinek, pedig van naponta 30-40 fős forgalmunk, természetesen nulla finanszírozással, pedig egy fertőtlenítés körülbelül négyezer forintba kerül. Ezt nem csinálja az állam, pedig állami feladat lenne. Mi fejre állnánk, ha ezt nem csinálnánk.

Ezt hogy érti?

Elborítana bennünket a tetű, a rüh.

Ezt a kormány nem akarta elvenni…

Ezt nem. Erre mondom, hogy vannak dolgok, amire csendben rájöttek. Végül is utcaseprőre is szükség van. Az, hogy mi végezzük ezt a munkát az állam helyet, nem zavar, az már inkább, hogy erre egy forintot sem adnak. Amíg a Máltai Szeretetszolgálatnál volt a feladat, addig nem volt ilyen probléma.

De hogyan tudják így megoldani?

Nem tudom. Valahogy minden hónapban jön egy sms a gazdasági igazgatómtól. Ennyi szokott lenni: Istennek hála, tudunk fizetéseket adni. És akkor davenolunk egy kicsit (zsidó kifejezés, imádkozás – A szerk.). Egyébként ezer ember kap fizetést itt, és nekem mindig meg kell vívnom magammal a harcot, hogy az egyötödét el kellen küldeni. De rájövök: nem fog állást kapni máshol, és az én keresztény-zsidó vegyes hátteremben van egy ilyen elv, ameddig tudsz adni, addig magad is tudsz araszolgatni.

Végül nem is sikerült elvenni önöktől semmit az elmúlt négy év alatt?

Egyetlen iskolát zártunk be. Ott öt évre kötöttünk a településsel megállapodást, három év után mindent elkövettek, hogy kicsavarják a kezünkből, mert az iskola helyén fitness-szalont akartak létrehozni. A tsz elnök hajdani sofőrje most a polgármester ott, és az ő kultúrájában nincs benne, hogy bizonyos dolgokat nem lehet egy pattintással megcsinálni. Minden megtett ellenünk, és a végén, öt év elteltével azt mondtam: ha a falu nem harcol az iskoláért, akkor én sem fogok harcolni tovább.

Melyik faluról beszélünk?

Felsődobszáról, ahol az ott élők zöme roma, ebből következően a gyerekek többsége is roma volt. Egy gazdag ember van, ez a polgármester, aki mindent tulajdonol, az emberek meg tengődnek. Alig várják a tavaszt, mert akkor legalább nem kell fűteni.

Még mindig visszatérnék az elégtételre. Mit tudnak még Iványi Gáboron elégtéltelet venni?

Hogy például továbbra sem kapjuk meg az egyházi státuszt, bár nincs ok, amiért ne kaphatnánk meg.

Eddig se volt.

Így van, eddig se volt. Bár az alkotmánybíróságnak van egy ilyen tavaly őszi döntése, amely szerint ez év márciusig választ kell adni arra a kérdésre, hogy mi történjen akkor, ha valaki minden törvényi feltételnek megfelel, ám ennek ellenére nem kapja meg az egyházi státuszt. Egy fideszes túlsúlyban lévő alkotmánybíróságtól nagyjából ez a maximum, amit várni lehet. Mellesleg 20012-ben már született egy AB döntés arról, hogy alkotmány-sértő módon vették el – többektől, nem csak tőlünk – az egyházi státuszt, és azt vissza kell adni, de ezt a Fidesz, azzal az érvvel, hogy az AB azt nem mondta meg, hogyan kell ezt megtenni, elszabotálta döntést. Körülbelül hetven felekezet érintett ez a döntés, illetve annak elszabotálása. Itt ugye az egyszázalékos támogatások befogadásának lehetőségéről is szó van, ezért is született ez a tavalyi AB-döntés. Azt jelentette ki a testület, hogy azok is kaphatnak ilyen támogatást, akik egyházból egyesületté alakultak át. Ez viszont bennünket azért nem érint, mert mi lettünk egyesület. Most olyan helyzetben vagyunk, egyedüliként, hogy nem hajlandóak elismerni az egyházi státuszunkat, mi meg nem vagyunk hajlandóak átalakulni egyesületté. Most a hátunk mögött a nyíregyházi bíróság beírta, hogy mi egyesület vagyunk. Másodfokra, a debreceni táblabírósághoz kellett fordulnunk, hogy a lépést megsemmisíttessük, de meglepetésünkre ott jóváhagyták a nyíregyházi határozatot, ezért visszük tovább az ügyet, immár a Kúriához. Én ugyanis elfogadhatatlannak tartom, hogy egy jogállamban valakiről megállapítanak valamit, amiről az érintettet meg sem kérdezik. De ha kell, megyünk tovább Strasbourgig, csak hát mire odáig eljutunk, eltelik három év. Addig pedig ki kell bírni, valahogy talpon kell maradni.

Belefáradt ebbe a harcba?

Nem, ezt nem mondhatnám. Inkább az van bennem, hogy megértettem: az én történetem az erről szól. Nem erről szólna egyébként, sem lelkészi pályám, egyház, vagy intézményépítő munkám. Nincs bennem rossz érzés, vagy fáradtság, inkább a hosszú úton lévő embernek még a cél előtti kíváncsisága.

Azért kérdeztem azt, hogy belefáradt-e, mert mielőtt elkezdtük volna az interjút, nyugdíjról beszélt…

Hatvannyolc éves vagyok, ilyenkor az ember általában elgondolkodik. De nem azon, hogy elfáradtam, és nyugdíjba kellene mennem. Ha a dolgok rendben lennének, akkor egy sor kérdésben hoznék határozott döntést. Nem képzelem azt, hogy nélkülem megáll az élet, vagy hogy az utódom nem fogja tudni jobban csinálni, mint én.

De nem baj, ha én azt állítom: Iványi Gábor nélkül megáll az élet…

Megtisztelő… De most mondok valamit: ha egyházi intézmény lenne a Wesley János főiskola, akkor már le kellett volna mondanom, mert a rektorság hatvanöt éves korig szól. Ha lemondok, utódomat Orbán Viktornak kell kinevezni, nem teljesen a saját elképzelése szerint, hanem az egyház javaslatára, de ismerjük őt: a végtelenségig játszhat azzal, hogy nem írja alá, hiszen a kreatív jogászkodásban nehéz őket megverni. Ezt láttuk a választási rendszer kialakításában, a levélszavazatoktól kezdve, az apróbb és nagyobb stiklikig, úgy volt kitalálva, hogy mindenképpen nyerjenek, legfeljebb a kétharmad volt kétséges. Sztálin mondta: nem az a lényeg, hogy hányan szavaznak az emberre, hanem, hogy ki számlálja a szavazatokat. Visszatérve a főiskolához: ha nem egyházi, hanem alapítványi az intézmény, akkor hetvenéves koromig lehetek rektor. Ezért úgy döntöttünk, hogy húzzuk valahogy ezt a dolgot még három évig. De ezek mind kényszerszülte megoldások. Ezért mondtam azt, hogy az én dolgom az, hogy a végső pontig elvigyem. Boldogan engedném el a másik ágát a munkámnak, az általam alapított Oltalom Karitatív Egyesületet, ami a kórházat működteti, és naponta körülbelül ezer hajléktalannak ad valamilyen segítséget. Hatszáz ágyat tartunk fenn. Nem azért ekkora, mert megalomániásak vagyunk, hanem mert az egyik feladat hozta a másikat. Így került ide a fertőtlenítő is, amiről már beszéltem.

Mit gondol, Orbán Viktor tovább folytatja eddig politikáját, vagy gesztusokat is fog tenni?

Nem számítok arra, hogy Orbán gesztusokat gyakorol majd. Nem tud gesztusokat tenni. Nem tud megváltozni. Példaként mindig a bibliai Fáraót szoktam említeni, aki ugye istennek képzelte magát. Ezzel szemben Mózes arról beszélt, hogy nem rokona a Nap meg a Hold, hanem azok lámpák, amelyek világítanak. Ez forradalmian új volt Mózes korában. És ezt nem hallotta jó szívvel a Fáraó hogy ő nem Isten, és hogy még a szúnyogokat sem tudja kezelni. Mert ha a tíz csapás keretében szúnyogok lepik el Egyiptomot, a Fáraó tehetetlen. Ugyanezt látom itt. Amúgy pedig az ereje, mint minden zsarnoknak a szervilis, lebutított alattvalókban van. És, ha ez nem így lenne, egy pillanat alatt pukkanna szét ez az egész rendszer. De ő nem tud megváltozni. Ő elhitte, hogy ő védte meg Európát, éppen ma reggel halottam tőle újra. Legfeljebb papíron, vagy gondolatban, a nemlétező veszedelemtől, amit ő gerjesztett. Én magam láttam még 2015-ben hogyan szállították gyorsvonati sebességgel a menekülteket, szóval ez a megvédjük is az ordas hazugságok egyike. Orbán tehát, ismétlem, nem tud megváltozni, és kompromisszumot sem lehet vele kötni. Nem, mert nem ismeri ezt a fogalmat. Lehet, hogy nem is kellene leírni, mert félreértik: az ördöggel sem lehet kompromisszumot kötni. A sátán úgy van kitalálva a teológiában, hogy ne tudjon kompromisszumot kötni. Az ügyésszel sem lehet. Az ügyész nem mérlegel, és ezt csak azért vetem közbe, mert a héberben a sátán az ügyészt jelenti. Most is. Orbán egy dolgot tud zseniálisan, hogy nincsenek szabályok. Egy cél van: minden az ő kezében összpontosuljon. Ha néha enged, az csak taktikai visszavonulás. Ha tehát ő elégtételt akar, és ebben nem fog kemény falakba ütközni, akkor megy előre. Kétféle falat tudok elképzelni: az egyik az öntudatra ébredő magyar polgárok tömege, akik azt mondják, itt a vége, nincs tovább, a másik, hogy Brüsszelnek és Washingtonnak elege lesz, illetve azoknak a külföldi partnereknek, akik eléggé kesztyűs kézzel bántak vele. Ami csak akkor következik be, ha megértik: ennek nem lesz vége. Ha megértik, akkor majd ajtót mutatnak nekünk, ami persze nem őt fogja nagyon kellemetlenül érinteni, hanem bennünket. Amikor majd azt mondják: tessék odakinn gondolkodni azon, hogyan védte meg Európát, meg a világot. Ha ez nem következik be, akkor ez a játék örökké tartani fog. Ő most az ötvenes éveiben jár, még húsz-harminc évig boldogít bennünket. Ha sokáig él, akkor az öreg diktátorok sorsa vár rá és ránk; folyamatosan kínozni fog bennünket. Nem, és nem fog megváltozni, szerintem a Fidesznek is meg kellene fontolni, hogy belülről indítsa el a változást és váltsa le. Ugyanis a párt vezetőinek pontosan érteniük kell, hogy Orbánnal már nem lehet sokáig bent maradni Európában. Hacsak nem az a cél, hogy onnan kijöjjenek, ha nincsenek hagymázas vissza Trianont álmai, ami miatt megpróbál dörgölőzni Putyinhoz, aki nála is nagyobb méretű kombinátor, és nem sétálunk bele megint, őrült fejjel, száz éven belül harmadszor, negyedszer, nem tudom hanyadszor rossz döntésekbe. Orbán a végzete Magyarországnak, és ezen belül az én történetem, vagy a mi történetünk egy aprócska pont, ha mi sem változunk meg. De nem szeretnénk, mert mi is valahogy úgy vagyunk összerakva, hogy ne féljünk tőle. Persze okoz nekem ez fejtörést, az tudniillik, hogy az én makacsságom kerül az egyházam ilyen nehéz helyzetbe. Ugyanez a dilemma az evangélikus egyházban, ahol például ki fogják csinálni Fabinyi püspököt. És ez 1958 óta előszö9r fog előfordulni. Már látszanak a jelek: berakják az evangélikus világi vezetésbe azokat az embereket, akik belülről szét fogják feszíteni, rohasztani, pusztán azért, mert ez az egyház csípi Orbánnak a szemét. Nagy dilemma ez, hogy valaki álljon-e félre, annak érdekében, hogy a viselkedésével, ami egyébként a hivatása, ne akadályozza a hatalom akaratának érvényesülését. De a másik oldalról nézve: vajon nem alávalóság-e félreállni? Hogy félreállni, azért, hogy a dolgok könnyebben menjenek. Eddig az egyházon belül mindenki azt képviselt, hogy ne. Mert, ha megtesszük, akkor mitől egyház az egyház?

Orbán olyan, mint a fű: ma friss, holnap elporlad

Beszélni kell, szólni, mert az is cselekvés, mondja Iványi Gábor lelkész, az Oltalom karitatív egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek adott karácsonyi interjújában. Azért kell beszélni, mert Orbán Viktorék a szemünk láttára fosztják ki az országot. Itt minden egyetlen ember érdekének van alávetve, állítja, egy olyan embernek, aki fáraónak, Istennek képzeli magát. Iványi, aki két gyermekét is megkeresztelte a miniszterelnöknek, soha nem volt bensőséges kapcsolatban vele. Azt már korábban is látta rajta, hogy nem tudja elviselni a vereséget, vagy ha ellentmondanak neki. Időben meg kellene őt állítani, és nem megvárni, amíg a személyiségének teljes nyomorúsága kiteljesedik.

 

Azt figyeltem meg, hogy ön egyre karakteresebben szólal meg az utóbbi időben. Miért?

Amióta ez az esztelenség van, sok mindent újra gondoltam. Például az egyik, a szónak a súlya. Vannak, akik azért nem szólnak, mert csak szólni lehet. Amikor az Isten a világot teremtette, akkor szólt és meglett. Ennek persze teológiai üzenete van, mert ezt én nem tudom természettudományosan megfogalmazni. A mi számunkra üzenete van, azt jelenti: beszélj, amikor beszélni kell. Még az ügyetlen beszéd is fontos, hatni képes. És a másik fele is igaz: minden hitvány beszédért egyszer az ember számot ad. Csordogál bele a méreg a közös folyónkba, de most nem ezt hangsúlyoznám, hanem a másik felét: ne mondjunk ilyet, hogy csak beszélni lehet. Tessék szólni. Az Örökkévaló sem egyetlen egy szóval teremtette a világot, hanem időről időre újabb szavakat mondott ki. Itt kezdődik a dolog. Amikor minden hazugság, minden tagadás, ami ebből lesz, az a szégyen, amit egy következő kornak el kell takarítani. Hogy végre legyen világosság. A világosság leleplezi a káoszt.

De miért gondolja úgy, hogy a beszéd segít?

Mert ki kell mondanunk azt, ami van. Még akkor is beszélni kell, ha azok, akikről szó van, röhögnek rajtunk, de a beszéd az egyetlen, amire az ember vállalkozhat az egészen beszűkült térben. Emlékszem, a pártállam idejében, amikor megalakult a Szabad Kezdeményezések Hálózata, egy bélyeg nagyságú hír jelenhetett meg róla a Népszabadságban. Arra is emlékszem, mennyire ünnepeltük ezt a kis hírt, hogy milyen ravaszak voltunk, apróhirdetés formájában jelentettük meg. Mellette egy másik hirdetés volt olvasható, hogy valaki keresi a fehér herélt macskáját. A herélt kandúr mellett is örültünk, hogy ott van a Szabad Kezdeményezések Hálózata, ami ugye egy ellenzéki tömörülés volt. Azért hangsúlyozom ezt, mert nem kell azzal foglalkozni, hogy mit biggyesztenek mellé, csak mondani kell.

De a beszéd az még sem cselekvés…

Én viszont azt mondom, hogy a beszéd mindig cselekvés. A Bibliára is azt mondjuk: az Isten igéje. Az ige mindig cselekvés. Ha a Jóisten nem akarja, hogy valami történjen, akkor nem szólal meg. Ha megszólal, abból lesz valami. Úgy kell tehát megszólalnunk, azzal a kitartással, hogy abból legyen valami. Meg tudjuk fogalmazni, hogy mit akarunk, mint ahogy azt is: mit miért nem akarunk. Nagyon sokat gondolkoztam mostanság Jeremiás próféta több ezer éves szavain. Akkor, amikor megvesz egy földet, Jeruzsálem elestének előestéjén, holott tudja, hogy az egész ország a babiloniak tulajdonába kerül, mégis egy élelmes unokaöccse rásózza a földet. Jeremiás mégis megveszi, csak azért, hogy a remény megmaradjon, hogy itt egyszer még olajfákat fognak ültetni. Lehet, hogy évszázadok telnek el közben, de az utókor látni fogja: ők legalább tettek valamit.

Látok itt az irodájában egy órát, ami visszafelé jár…

Izraelből való…

…Csak azt akartam kérdezni, hogy tekinthetjük-e jelképesnek, hogy ugyanis visszafelé megyünk az időben? Már ami a demokráciát, a szabadságjogainkat, az emberi jogainkat illeti?

A dolgok maguktól mindig visszafelé dőlnek. Ha nincs erőfeszítés, hogy előrevigyük, akkor maguktól kúsznak visszafelé.

Egy bölcs rabbi mondta egykor, épp az órával kapcsolatban, hogy vannak kerekek, amik visszafelé forognak, hogy a mutató előre tudjon menni.

Azt akarom egyébként mondani, hogy a dolgok maguktól elromlanak. A kutya, ha nem neveled, gondozod, elvadul, a házad, ha nem lakod rendesen, elpusztul. A múlt vizsgálata is azért érdekes, mert ott van benne, hogy mi történik veled, ha nem előrefele tolod a dolgokat.

De épp arról beszélek, hogy itt most mégis folyamatosan visszafelé megyünk. Elég, ha csak az ön személyes, illetve az ön által képviselt intézményekre, vagy munkájára, a szegények támogatására gondolok, egyre inkább ellehetetlenítik.

Nem képzelem magamat istennek. Valamikor véget fog érni az életem, és már nem fogom tudni folytatni, így azért imádkozom, hogy legyen valaki, aki jobban csinálja, mint én. Csinálja akkor is, ha ezt ellenszélben kell tennie. És tudja: nem azért csinálunk ilyen dolgokat, mert az megéri nekünk, vagy bárki hálás érte, hanem mert szükség van rá. Nyilván, ha nem lenne erre a tevékenységre szükség, sokkal boldogabban foglalkoznék nyelvészeti kérdésekkel, költészettel, vagy írással. Szóval nem olyan nagy tragédia, ha az ember az eredeti álmait félre tudja tenni, és egy szorító szükség igájába hajtja a fejét.

Mi volt az ön eredeti álma?

Ma már nem tudom. Azt tudom, hogy sok örömet jelentett nekem az irodalom, a természet… Vagy csak szemlélődnék, és élnék boldogan.

Amikor a beszélgetésünk elején a radikalizmusára utaltam, arról beszéltem, hogy korábban biztosan nem lehetett olyan kijelentéseket hallani öntől, mint például azt: Orbánéknak már rég a börtönben lenne a helyük. Hiszen, ha valami távol áll öntől, az épp az, hogy elvenni bárkinek a szabadságát.  Mi az, ami erre késztette önt?

Igaza van: nem vagyok börtönpárti. Senkinek nem kívánom, hogy elveszítse a legnagyobb kincset, a szabadságát. Tudom, miről beszélek, hiszen álltam büntetőeljárás alatt, voltam előzetesben, kaptam felfüggesztett börtönbüntetést. De még sem lehet mást mondani, ha egyszer vannak, akik a szemünk láttára fosztják ki az országot. Politikailag pedig megint mászik bele az ország a romlásba – az elmúlt száz évet tekintve már harmadszor -, aminek rendbetételéhez újra hetven, vagy száz év kell. És ez nem az ország érdeke, hanem egyetlen egy emberé, no meg az ő haramiáinak az érdeke, és ennek az egyetlen ember érdekének van alárendelve egy egész ország jövője, a nemzetek közösségében való megbecsültsége. Hogy konkrétumot is mondjak: most elindítják a bűnvádi eljárást a jobbikos Kovács Béla ellen.

Én nem tudom mennyi kárt okozott Oroszország és Magyarország között közlekedve, de nem hiszem, hogy többet, mint Orbánék a Paks2-vel.

Nem tudom mit jelent manapság kémkedni, hazát árulni, de azt látom, milyen undorító történet, hogy miközben egy közösség által biztosított haszonból élünk, közben ellenük dolgozunk, gondolok itt akár a NATO-ra, vagy az Európai Unióra. Mondok más példát is: ha valaki ülhet a börtönben, miközben semmit nem követett el – gondolok itt Császy Zsoltékra -, mert egyesek így akarnak politikai üzeneteket megfogalmazni, vagy mint Zuschlag, aki néhány millióért ült hét és fél évet, akkor tessék felszorozni, és kiszámítani, mennyit kell ülniük azoknak, akik háromezer milliárdot, a nyugdíjalapot, vagy a Fejér megyei földterületeket síbolták el.

Önről köztudott, hogy személyes jó viszonyban volt Orbán Viktorral, illetve a családdal. Akkoriban még ezek a személyiségjegyek nem voltak érzékelhetőek?

Nekem Orbán Viktorral soha nem volt bensőséges kapcsolatom. Udvarias, barátságos kapcsolat volt ez, messze nem tettem annyit érte, mint például Soros György. Ameddig egyébként nem jutott abba a helyzetbe, hogy ilyen kontroll nélküli hatalom került a körmei közé, addig az olyan megmozdulásai, amelyek nem voltak számomra rokonszenvesek, inkább mulattattak. Szóval, amíg az emberi gyarlóságok nem párosulnak hatalommal, addig csak mulattat, de amikor már hatalom is van, azt már nehezen viselem. Például, amikor még ellenzéki frakcióvezetőként belekeveredett a székházügybe, azt egyszerűen megemészthetetlennek tartottam. Aztán nagyon zavart a Kaya Ibrahim-féle történet, vagyis látszott – hogy a kérdésére válaszoljak -, mennyire rossz irányba megy Orbán. Most meg az van, vagy lesz, hogy az ügyészséggel és minden állami szervezettel a háta mögött, a maga hitvány rafináltságával újra kétharmadot szerez, aztán majd államelnökként, megemelt kompetenciákkal a Várba költözik, hogy onnan szemlélje egy miniatűr, mákszemnyi nemzet isteneként, hogy mi történik az országban. És nem érdekli, hogy az emberek gyökeret esznek, meg csigákat… Valószínűleg a gonoszság teljes kiterjedését is meg kell várni, hogy eliszonyodjon tőle az ember, de efelé halad. Szóval, amíg nem került ebbe a hatalmi helyzetbe, addig minden bogara, vagy önteltsége viselhető volt, épp úgy, ahogy a baráti társaságunkban is elviseljük a kellemetlen és neveletlen embereket. Én nem fociztam vele soha, de

hajdani egyetemi társai elmondják: elviselhetetlen volt a kispályás fociban, képes volt azon is erőszakoskodni, hogy nem róla ment ki a labda, holott nyilvánvaló volt, hogy róla ment ki. Ez az ő egész élete.

Hogy nem tudja elviselni, hogy ő hibázott, hogy másnak is van véleménye, hogy másnak is van a világról elképzelése. Ez a tulajdonsága vezet oda, hogy ő, meg a teljesen hitvány külügyminisztere oktatják ki a világot arról, hogy miként kell demokráciát építeni, országot kormányozni. Ő egyszerűen nem tudja elfogadni azt, hogy nem ő a Jóisten. Nem döbben rá, hogy olyan, mint a fű, ma friss és harmatos, holnap elszárad és kemencébe vettetik. Az embernek tudni kell, hogy mulandó és törékeny. Egy bélyegnyi történet lesz ő száz múlva Magyarországon. Nem az örökkévalóságnak dolgozunk, hanem a mának. Nekünk ma kell megetetnünk az embereket; nem lehet elvenni az ő nyugdíjalapjukat, a kenyerüket. Neki Magyarország dicsőségét kellene szolgálnia, azért hogy az emberek békében éljenek, ne legyenek kitéve zaklatásnak. Ez az, ami számára megteremtené a halhatatlanságot. Ehelyett az van, hogy mindenre lő, ami mozog, újabb és újabb ellenségeket talál. Ki tudta volna elképzelni, hogy az őt menedzselő Sorosból a legnagyobb közellenség lesz? Nem tudtuk volna elképzelni, hogy az ő Simicska barátja hasonlóképpen jár, nem tudtuk volna elképzelni, hogy a liberálisok, amely pártcsaládnak valaha ő az alelnöke volt, ma a sátánnal egy kategóriába kerülnek, hogy ő lesz a konzervatív oldal, saját beállítása szerint, eszményképe… És, ha elég hosszan élünk, akkor lesz még ebben fordulat. Selyemhernyó típusú ember, szoktuk mondani, ha lerágja egy fa tövét, nem érdekli, keres egy másik fát. Pedig a világ arra való, hogy amíg élünk, annak bölcs működését segítsük. Azt, hogy az emberek békében és boldogan éljenek benne. Ő nem ezért dolgozik.

Valaki azt mesélte nekem, hogy az ő fia, akit én annak idején megkereszteltem, és ma egy vallási csoport vezetője, arra a kérdésre, amely az apja jellemére vonatkozott, azt a választ adta, hogy ha majd nem lesz hatalmon, akkor talán meg fog térni.

Van ebben igazság. De abban, és amely felé ő halad, az ilyen típusú ember nem tud megtérni; ez a fáraó kategóriája a bibliában, aki tíz csapás ellenére sem tér meg; ahogy felocsúdik gyászából, üldözőbe veszi a menekülőket. Nem tud befogadni, nem tud megnyugodni. Ezért el kell venni tőle azt, ami lehetővé teszi számára azt, amit művel. Ez kell ahhoz, hogy rádöbbenjen, nem ő az Isten, hanem csak egy apró porszem. Ha ezt ő képes lenne elfogadni, akkor tudna hasznos dolgokat is csinálni. Mert most még a látszólag hasznos dolgok is kártékonyak, mert kétszer annyiba kerülnek, mintha tisztességesen valósítaná meg. És megy, megy az idő, az emberek arra várnak, hogy jöjjön egy hasonló nagy gazember, aki majd legyőzi ezt a gazembert, vagy jöjjön az Isten beavatkozása és akkor vigye el, egészen addig így lesz, amíg diákok, háziasszonyok, lúdtalpas papok rá nem jönnek, hogy nekik kell az ügyeket a kezükbe venni. Magyarországon azért nem történik semmi, mert hungarikummá vált a gyávaság. Addig nem lesz semmiféle változás, amíg valakire várunk. Másként fogalmazva: amíg az emberek rá nem jönnek, hogy nem egy istennel állnak szemben, akit imádni kell, akit újabb és újabb önfeláldozásokkal szolgálni kell, hanem határozottan el kell várni, hogy biztosítsa számunkra, erre a rövid időre, az életet. A Bibliában is így működik: szerződés van, a tízparancsolat, amit betartunk. A bibliát nevezik ó és újszövetségnek; szövetség, az, miben állapodunk meg: nem loptok egymástól, nem veszitek el egymás vagyonát , nem kínozzátok egymást, én adok nektek egészséget, esőt, a lehetőségeitek korlátlanok lesznek. Ha nem így csináljátok, az valamilyen módon mérget, átkot fog jelenteni. Fordítsuk le ezt a jelenlegi helyzetre: Mózes azt mondja szeresd a jövevényt, te is bevándorló voltál Egyiptomban. Noha ott bántottak, most azt a következtetést vonod le, hogy visszaadod? Nem: légy megértő és szeresd a másikat. Az ellenségeddel szemben is legyél korrekt, ne használd ki azt, hogy ő most kiszolgáltatott, ne zsákmányold ki. Sok törvény van erről a bibliában; még az adósodra is azt mondja, a világért le ne vedd róla a felső ruháját, mert azzal takarózik. Megteheted, hogy elveszed? Megteheted. Isten elvenné? Nem venné el, eszébe nem jutna. Ha szomjas, adj neki inni.

Emlékszem 14-ben, vagy 15-ben Borsodban, a legnagyobb nyárban elzárták a kutakat. Ez valami fertelmes ördögiesség. Mi értelme volt az utcai kutakat elzárni? Semmi másról nem szólt a történet, csak annak bizonyítására, hogy azt teszem veletek, amit akarok. Ha viszont én egy fáraó vagyok, mint hiszem magamról, akkor sokkal nagyobb a felelősségem. Nem azért beszélek istenről, hogy hitórát tartsak Önnek, hanem mert ezek kereszténynek mondják magukat. Jézus sem tett mást, mint a mózesi törvények szerint segítette a szegényeket.

Márpedig, ha valaki azt mondja keresztény, azaz Jézus tanítványa, akkor hogyan lehet, hogy szöges ellentétét teszi annak, amit Jézus tett.

Akkor azon kívül, hogy hazudik, miféle gyalázatba keveredik? És miféle mocskot ken rá erre a nyomorult országra. Nem az lett volna egy igazi szép kihívás, hogy a kiegyezés óta sorozatosan elszúrt dolgainkat végre rendbe tegyük? Mindig hazudoztunk és nyafogtunk, azt állítván, hogy bennünket ok nélkül bántanak. Mondhatta volna Orbán: itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Itt az idő, hogy végre létrehozzuk a béke szigetét, jöjjön mindenki ide, akik egymással hadakozik, nálunk megtalálja a békéjét. E helyett, ha eljönnek ide, azt kell tapasztalniuk, hogy itt egy olyan vezetője van az országnak, aki azt hiszi magáról, hogy ő határozza meg hogy a Nap hol keljen fel. Itt tartunk most, 2017 Karácsonyán. És ezért kell szólnunk.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK