Izrael hajlandó együttműködni és megosztani hírszerzési értesüléseit a mérsékelt arab országokkal annak érdekében, hogy szembeszálljanak Iránnal – ezt mondta Gadi Ejzenkot, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke egy arab hírportálnak adott interjúban.
az első eset, hogy hivatalban lévő izraeli vezérkari főnök egy arab nyelvű médiumnak adott interjút.
Többek között arról beszélt, hogy Izrael nem akarja megtámadni a Hezbollahot, de azt akarják, hogy vonuljanak ki Szíriából, Iránnal együtt.
Amikor pedig megkérdezték tőle, hogy Izrael a közelmúltban megosztott-e információkat Szaúd-Arábiával, azt mondta:
„Nyitottak vagyunk arra, hogy szükség esetén megosszuk értesüléseinket.”
A szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán között az utóbbi időben több ügy miatt is fokozódott a feszültség. Izrael és Szaúd-Arábia között nincsenek diplomáciai kapcsolatok, Irán viszont Izraelt tekinti a fő ellenségnek.
Izraeli vezetők már többször utaltak rá, hogy Irán erősödése és egyes régióbeli országok emiatti aggodalma újfajta érdekegyezést hozhat létre. Ez a helyzet szerintük akár diplomáciai átrendeződéshez is vezethetne a térségben, ahol eddig csak két arab ország kötött békét Izraellel.
Erről Avigdor Lieberman hadügyminiszter beszélt, miközben Irán már építi is katonai támaszpontját Szíriában.
A légi felvételek tanúsága szerint az al Kiswa támaszponton folynak építkezések, melyek arra utalhatnak, hogy Irán ott tartósan be akar rendezkedni – írja a BBC. A támaszpont mindössze 13 kilométerre van Damaszkusztól vagyis a szíriai fővárost védelmező orosz rakétarendszer megakadályozhatja az ellene indított támadásokat. Ennek azért van nagy jelentősége, mert mind Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu mind pedig a hadügyminiszter, Avigdor Lieberman többször megerősítette: nem tűrik el az iráni katonai jelenlétet határaik közvetlen közelében. Erről Vlagyimir Putyin orosz elnököt is tájékoztatta márciusban Netanjahu, amikor Szocsiban találkoztak.
Az izraeli légierő viszonylag rendszeresen hajt végre támadásokat katonai célpontok ellen Szíriában, de minden ilyen eset előtt időben tájékoztatja az oroszokat, nehogy közvetlen katonai konfliktusba kerüljön a két állam.
A Haaretz beszámolója szerint viszont nemcsak az al Kiswa támaszpont nyugtalanítja Izrael vezetőit, hanem a tartuszi kikötő is, ahol korábban gyakran kötöttek ki orosz hadihajók. Ezekből jelenleg kevesebb állomásozik a szíriai kikötőben, ezért a helyüket most iráni tengeralattjárók és más hadihajók foglalták el a Moszad információi szerint. Ezekről pedig Irán akár rakétacsapást is mérhetne Izraelre.
A feszültség tehát nem enyhül a Közel-Keleten az Iszlám Állam összeomlása után sem, bár Trump és Putyin legutóbb közös nyilatkozatban ismerte el: Szíriában nem lehetséges katonai megoldás.
Emelkedik az áldozatok száma Iránban, miután a szomszédos Irak határvidékén földrengés pusztított vasárnap. Az amerikai földtani intézet (USGS) 7,3 erősségűnek mérte a Richter-skálán.
A földrengés epicentruma Irak északkeleti részén, a kurd autonómia területén, Szulejmánijja és Halabdzsa közelében volt.
Hétfőre virradóra már legalább 210 halálos áldozatról és több mint ezer sérültről érkeztek jelentések a két ország határa mentén fekvő iráni Kermanshah tartományból.
A Euronews összesítéséből az is kiderül, hogy Irakban ennél jóval kevesebb, a legutóbbi adatok szerint négy halálos áldozatról és körülbelül ötven sérültről tudnak a hatóságok. Iránban összesen 14 tartományt érintett, és érezhető volt a környező országokban, sőt még Izraelben is.
Damaszkusz közelében építkeznek. Az izraeli kormány korábban figyelmeztette Iránt, hogy ha támaszpontokat hoznak létre Szíriában, akkor lebombázzák őket.
A BBC meg nem nevezett nyugati hírszerzői forrásokra hivatkozva és légi felvételekre hivatkozva számolt be arról, hogy Damaszkusz közelében, egy támaszponton folynak építkezések, amelyek arra utalhatnak, hogy Irán ott tartósan be akar rendezkedni. A támaszpont mindössze 13 kilométerre van Damaszkusztól, vagyis
a szíriai fővárost védelmező orosz rakétarendszer megakadályozhatja az ellene indított támadásokat.
Korábban mind Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu, mind a hadügyminiszter, Avigdor Liberman többször megerősítette: nem tűrik el az iráni katonai jelenlétet határaik közvetlen közelében.
Az izraeli légierő viszonylag rendszeresen hajt végre támadásokat katonai célpontok ellen Szíriában, vagy lő le onnan érkező drónokat. A légitámadások előtt eddig mindig tájékoztatták az oroszokat.
nem csak a támaszpont miatt idegesek az izraeli vezetők, hanem a tartuszi kikötő miatt is.
Itt korábban gyakran kötöttek ki orosz hadihajók, de a helyüket egyre inkább iráni tengeralattjárók és más hadihajók foglalták el a Moszad információi szerint. Ezekről a tengeralattjárókról és más hadihajókról Irán akár Izraelt is támadhatja.
Irán és Oroszország egyébként szövetségesek Szíriában: mindketten Bassar el-Aszad rezsimjét támogatják.
Péntek éjjel robbantották fel a legnagyobb bahreini olajvezetéket, a kormány szerint Irán parancsára. Az irániak tagadják a vádakat.
A bahreini fővárostól 15 kilométerre délre, egy síita falu, Buri szomszédságában történt a robbanás. Az állami olajvállalat Szaúd-Arábiából érkező olajvezetékét robbantották fel. A hatóságok nem mondták meg, hogy pontosan kiket gyanúsítanak, csak annyit közöltek:
a nyomozás első eredményei alapján szándékos merényletről van szó.
A robbanás autókat és épületeket rongált meg, a tűzoltók ideiglenesen kitelepítették a környékbeli lakosokat.
A bahreini belügyminiszter azt mondta, hogy a robbanást „Iránnal közvetlenül kapcsolatban álló és parancsait végrehajtó terroristák” követték el. A külügyminiszter szerint pedig az volt a merénylet célja, hogy
„megfélemlítse az állampolgárokat, és kárt okozzon a világ olajiparának”.
Az iráni külügyi szóvivő „alaptalannak és hamisnak” nevezte a bahreini hatóságok gyanúját, és visszautasította „gyerekes vádaskodást”.
A merénylet után Szaúd-Arábia bejelentette, hogy felfüggeszti az olajszállítást a szomszédos Bahreinbe.
Az ügy újabb fejezete lehet a térségben a szunniták és síiták között zajló konfliktusnak. Bahrein ugyanis síita többségű, de egy szunnita uralkodóház vezeti, amely többször vádolta már meg Iránt azzal, hogy elégedetlenséget szít a síita lakosság körében. A királyi családot ebben Szaúd-Arábia is támogatja, amely Iránnal küzd a Közel-Kelet vezető szerepéért.
A „Közel-Kelet lökhárítója” – gyakori kifejezés, amellyel Libanont illetni szokták. Ugyanis bármi történik a régióban, azt az ország mindig megérezi magán. Nincs ez másképp azóta sem, hogy november 4-én Szaad Haríri miniszterelnök lemondott a hatalomról, amellyel kapcsolatban még mindig találgatják, hogy valójában mi vezetett a távozásához.
Állandó válságban
Először is folytatva az előző cikket, legelőször fontos kitérni arra, hogy az elmúlt években nem ez az első eset, hogy Libanon ilyenfajta válságos időszakon megy keresztül. Sőt, az ország történelmében igazából a „nyugodt korszakok” mennek csodaszámba. Tavaly például a libanoni kormány egyike volt azoknak, akik a leghangosabban tiltakoztak a szaúdi állampolgárságú Nimr an-Nimr síita vallástudós január 2-ai kivégzése ellen, ami viszont kivívta Szaúd-Arábiának és szövetségeseinek a haragját, és komoly feszültségeket idézett elő a két ország kapcsolatában.
Akárcsak az elmúlt napokban, 2016 elején az Öböl-menti államok (Omán kivételével) visszahívták az állampolgáraikat és a diplomáciai személyzetük nagy részét Libanonból. A szaúdi kormány február 19-én felfüggesztette a Libanonnal – és egyben Franciaországgal – kötött megállapodását, miszerint 3 milliárd dollár értékben francia fegyverekkel látták volna el a libanoni hadsereget. Azt is bejelentette, hogy nem utalja át a libanoni rendőrségnek ígért egymilliárd dolláros támogatást sem.
Az Öböl-menti monarchiák leállították a libanoni befektetéseiket, egymás után adták el libanoni ingatlanaikat,
és még a GCC (Öböl-menti Együttműködési Tanács) tagállamai is elkezdték kivonni a tőkéjüket a libanoni bankszektorból.
Mivel Szaúd-Arábia volt Libanon legfontosabb exportpartnere, és 2015-ben Libanonban az arab beruházások több mint kilencven százaléka (12 milliárd dollár) az Öböl-menti monarchiákból jött, ezért a feszült viszony igencsak érzékenyen érintette az ország gazdaságát. Odáig fajult a helyzet, hogy eddig közel 100 libanoni vendégmunkást toloncoltak ki Szaúd-Arábiából, több száznak befagyasztották a bankszámláikat. Ez pedig annak tükrében volt fájó, hogy
Libanon a világ egyik leginkább eladósodott országa,
már eddig is közel 10 milliárd dollárjába került a közel kétmilliónyi szíriai menekült ellátása, és ezért kénytelen volt újabb hiteleket felvenni a Világbanktól, és több segítséget kérni az ENSZ szervezeteitől.
Libanonban tavaly az egyik legnagyobb probléma a „szemétválság” volt, amikor Bejrút utcairól nem szállították el a szemet, mivel összeomlott a szemétszállítás. A kép forrása: Twitter.
Politikai vákuum
Ezek a szaúdi lépések már akkor is komoly belpolitikai válságokat idéztek elő: Asraf Rífi igazságügyi miniszter lemondott, a szunnita és a keresztény falangista csoportokat összefogó Március 14-ei Koalíció azonnal nekiesett a síitáknak, a Hezbollahot és a Michel Aún vezette keresztényeket tömörítő Március 8-ai Koalíciónak, ismét megbénítva az ideiglenes kormány működését és tovább növelve a politikai bizonytalanságot. Összecsapások robbantak ki és nem úgy tűnt, hogy egyhamar sikerül megoldani az országban 2014 óta tartó politikai vákuumot.
Akkoriban nem volt elnöke az országnak, csak „ügyvezetője” Tammám Szalám személyében. Végül ennek a belpolitikai káosznak 2016-ban lett vége.
Michel Aoun. A kép forrása: Wikimedia Commons
Folytatva az év eleji egyeztetéseket, Szaad Haríri október 20-án bejelentette, hogy elfogadja a nyolcvan év feletti maronita keresztény Michel Aún tábornok elnöknek való kinevezését. Ebben semmi meglepő nincs:
Libanonban már évtizedek óta az a gyakorlat, hogy az államfőnek a keresztény maronita, a parlament elnökének a síita, a miniszterelnöknek a szunnita közösségből kell származnia,
mivel csak így tartható fenn a kényes egyensúly az országban, ahol 18 különböző felekezet van jelen. Mivel mindegyik koalíciós tömb elfogadta Aún kinevezését és a parlamentben abszolút többségben kapott, ezért október 2016. október 31-én, majdnem 30 hónap után újra lett elnöke az országnak. Egy hónappal később pedig a szokásoknak megfelelően Harírit nevezték ki Libanon kormányfőjének.
Miért pont most újult ki a libanoni válság?
Jogosan merülhet fel a kérdés, hiszen úgy tűnt, hogy sikerült stabilizálni az országot. Olvasva a különböző elemzéseket és cikkeket a nemzetközi és az arab sajtóban, az alábbi három fő magyarázatot adják a libanoni eseményeknek.
Belpolitika:
Az első magyarázat szerint a mostani válság gyökere az ország belpolitikai helyzetéből adódik. 2018 májusában parlamenti választásokat tartanak Libanonban, amely elég érdekesnek ígérkezik. Ugyanis idén nyáron új választási törvényt vezettek be az országban. 15 választási kerületre osztották az államot, szigorítottak a jelöltségeken (pl. nem indulhatnak két párt színeiben), és a parlamenti küszöb 10 százalék lett.
Ám a választási reformokat nem sikerült teljes egészében megvalósítani. Például kimaradt a női kvóta, a szavazati korhatár levétele 21-ről 18-ra, illetve a hadsereg szerepének megnövelése. Ugyanúgy a választási reformnak nem hivatalosan az volt a feladata, hogy a Hezbollah hatalmi bázisát gyengítse, de eddig úgy tűnik, hogy pont fordítva sült el a dolog: Haríri járt rosszabbul, aki egyre több anyagi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miközben a szaúdiakkal való barátsága miatt támadták őt és jelentősen megcsappant a korábbi népszerűsége. Ezért
a lemondás Haríri számára egyfajta előremenekülést jelent
a választások előtt, mivel nem akar leszerepelni és időt biztosít a pártjának és a libanoni szunnitáknak arra, hogy „újjászervezzék” magukat jövő év májusára.
2. A Hezbollah megerősödése
A másik nézet szerint, bár éppen most a sok országban terrorszervezetként számon tartott Hezbollah nem tervezett merényeltet Haríri ellen, ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben esetleg ne próbálnák meg őt eltávolítani a hatalomból. Ugyanis Szaad Haríri már hónapok óta a síita szervezet kritikáinak középpontjában van, főleg azért, mert továbbra sem hajlandó érdemben javítani a libanoni-szíriai kapcsolatokon vagy mindenáron „Szaúd-Arábia érdekeit akarja megvalósítani”.
Ezzel együtt az is aggodalmat keltett a libanoni kormányban, hogy a Hezbollah és a libanoni hadsereg az elmúlt hónapokban gyakran együttműködött egymással. 2014-ben az Iszlám Állam betört az országba és egy hétig megszállás alatt tartotta Arszál városát. Bár a városból egy hét alatt kiűzték őket, a harcok egészen nyárig nem értek véget. Viszont augusztusban a Hezbollah a hadsereggel együtt pucolta ki a libanoni-szíriai határ mentén lévő utolsó terrorista fészkeket.
A libanoni hadműveletekkel egy időben történt a barcelonai ámokfutásos merénylet. A libanoni katonák így fejezték ki szolidaritásukat. A kép forrása: Twitter
Szorosan kapcsolódik ehhez, hogy az ISIS „fővárosát” a kelet-szíriai Rakkát október folyamán felszabadította az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció által támogatott, kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki szervezet. November elején pedig sor került Abu Kamal ostromára, és a szíriai hadsereg közleménye szerint két nappal ezelőtt kiűzték a terroristákat a városból. Ezzel gyakorlatilag minden területét elvesztette az Iszlám Állam Szíriában.
Habár Bassár el-Aszad szíriai államfő továbbra is azt ígérte, hogy a hadjáratoknak nem vet véget, mert a többi, mérsékelt ellenzéki csoporttal is leszámol, az már kérdéses, hogy ezekben a Hezbollah mennyire fog részt venni. Ugyanis ott is jelentek meg olyan hangok, akik az ISIS utáni kivonulást követelik, mivel túlságosan kimerültek, és állításaik szerint sokkal inkább az „ősellenség” Izraelre, Szaúd-Arábiára vagy a libanoni belpolitikára kellene koncentrálniuk.
Ha valóban bekövetkezik a szíriai kivonulás, akkor annak következményeit elsősorban Libanon érezné meg.
A győztesként hazatérő és komoly harci tapasztalatokkal rendelkező fegyveresek felboríthatják a politikai egyensúlyt, csökkenthetik a hadsereg jelentőségét és ezzel együtt Haríri hatalma is rendkívül meggyengülne, hiszen nem tudna már befolyással lenni az eseményekre. Azt is képtelen lenne megakadályozni, hogy 2006-hoz hasonlóan egy újabb fegyveres összetűzés robbanjon ki Izrael és a Hezbollah között, amelyről már 2017 tavaszától így is egyre gyakrabban suttognak. Ha ez megtörténik, függetlenül attól, hogy mi lenne egy ilyen összecsapásnak a kimenetele, akkor abba Haríri és a teljes libanoni kormány belebukna és a Hezbollah venné át a hatalmat. Tehát a libanoni miniszterelnök lényegében nem akarta megvárni, amíg otthon eltávolítják őt a hatalomból és inkább az események elébe ment.
3. A szaúdi „hosszú kések éjszakája”
A harmadik elképzelés szerint pedig egyértelműen Szaúd-Arábia áll Haríri lemondásának hátterében, kényszerítették arra, hogy így tegyen. Ez a vélemény tökéletesen egybecseng a szaúdi Mohamed bin Szalmán jelenlegi trónörökös napokban is zajló tisztogatási akcióival. Vagyis a koronaherceg nemcsak a belső ellenzéktől vagy a hatalmára nézve veszélyt jelentő hercegektől akar megszabadulni, hanem mindazon külföldi szövetségeseitől, akiket korábban anyagilag és diplomáciailag is támogatott, de valami miatt „csalódott” bennük. Ezért felmerült az is, hogy Abed Rabbó Manszúr al-Hádi jemeni miniszterelnököt szintén eltávolítják a hatalomból, mivel abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Haríri nagy csalódás volt a jelenlegi szaúdi vezetés számára,
mert egyrészt ő inkább még az előző szaúdi uralkodó – a 2015-ben meghalt Abdullah – egyik embere volt. Másrészt azért küldték őt vissza 2016-ban, hogy csökkentse Irán és a Hezbollah hatalmát, valamint egy zászló alá gyűjtse a helyi szunnitákat, és intézze el, hogy a jövőben Libanon mindenben a szaúdiak „szája íze szerint” cselekedjen.
Ám ehelyett Mohamed bin Szalmánnak arra kellett ráébrednie, hogy túl sokat gondolt Haríriről, aki nem rendelkezik az apjához hasonló karizmával és kapcsolatokkal. Ráadásul az is csalódást váltott ki a szaúdi körökben, hogy Haríri belegyezett Michel Aún elnöki kinevezésébe, és bár bírálta a Hezbollahot, valójában nem volt olyan intézkedése (pl. a választási törvény), amivel ténylegesen is meggyengítette volna a síita szervezet pozícióit.
Október elejétől pedig tényleg látni lehetett, hogy a szaúdiak részéről egyfajta szervezkedés indult meg először a Hezbollah, majd a libanoni kormányfő ellen. Még érdekesebb volt, hogy amikor november 3-án Szaad Haríri gépe leszállt Rijádban, rendőrök szállták meg a repülőgépet, elvették a telefonokat a libanoni miniszterelnöktől és annak testőreitől. Ugyanúgy gyanúsnak találták, hogyha Haríri valóban régóta készült a lemondásra, akkor miért tervezett november 6-ra találkozókat az IMF-fel vagy a Világbankkal, amelyek az újabb kölcsönök felvételéről szóltak volna. Mások pedig azt emelik ki, hogy
Haríri végig olyan szöveget olvasott, amelyet nem ő írt, mivel a papíron lévő szavak teljesen eltérték a libanoni elnök által használt kifejezésektől.
A fő kérdés viszont továbbra is megválaszolatlan, és még a szakértők részéről is nagy a tanácstalanság: mi fog történni Libanonban Haríri lemondását követően? A legrosszabb eshetőség, hogy kiújul a múlt században kirobbant, tizenöt évig tartó, 120 000 halálos áldozattal járó polgárháború. Mások szerint viszont a jelenlegi közel-keleti helyzet miatt sem Iránnak, sem Szaúd-Arábiának nem érdeke, hogy háborút robbantson ki.
Egy dolog azonban biztos: nem ez az első, de nem is az utolsó politikai válság az ország történetében.
Váratlanul bejelentette lemondását Szaad Haríri libanoni kormányfő. Haríri szombaton, egy Szaúd-Arábiában felvett televíziós beszédben mondott le a hivataláról azért, mert attól fél, hogy megpróbálják megölni.
Haríri szerint Irán „félelmet és rombolást” szít több országban, köztük Libanonban is. 2016 decembere óta volt az ország miniszterelnöke, illetve korábban 2009 és 2011 között.
Szaad Haríri Iránt helyi szövetségesét, a Hezbollahot is támadta beszédében, és azt mondta, attól fél, hogy apjához hasonlóan őt is meggyilkolják.
„A Hezbollah Irán karjainak meghosszabbítása. Nem csak Libanonban, hanem más arab országokban is”
– mondta a Szaúd-Arábiával szövetséges, szunnita muzulmán Haríri, aki megválasztásakor egy új korszak beköszötét ígérte az országnak.
Most arról beszélt, hogy olyan a légkör, mint apja, Rafik Haríri meggyilkolása előtt. „Érzem, hogy ellenem is tervet szőnek, és az életemre törnek” – mondta. De Haríri arról is beszélt, hogy Irán „ismét fel fog kelni, és levágja a felé nyúló karokat”.
Szaad Haríri kétszer is járt Szaúd-Arábiában az elmúlt egy hét leforgása alatt, és a nagyhatalmú Mohammed bin Szalmán trónörökössel is tárgyalt – írja az MTI. Az al-Dzsadíd bejrúti televízió úgy tudja, hogy Haríri szombati televíziós beszédét is Rijádban vették fel, és onnan is sugározták.
Irán a libanoni miniszterelnök lemondására úgy reagált, hogy Haríri csak feszültséget akar szítani, és a vádjai alaptalanok – írja a BBC.
Szaad Haríri apjával, Rafik Harírivel autóba rejtett bomba végzett 2005-ben, és az ügyben a Hezbollah négy feltételezett támogatója ellen indult eljárás távollétükben.
A szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán évek óta hol enyhülő hol erősődő konfliktusban áll egymással, mert mindkét ország vezető szerepre törekszik a térségben.
Hármas csúcstalálkozót tartanak Teheránban, ahol Vlagyimir Putyin mellett Azerbajdzsán elnökét, Ilham Alijevet fogadják. Két fő téma van: a gazdaság és a térség katonai helyzete.
Mindhárom állam az olajra és a földgázra építette stratégiáját az elmúlt évtizedekben, de most az alacsony árak miatt felülvizsgálatra kényszerülnek. Nincs ugyanis miből finanszírozni hatalmi ambícióikat, azokból pedig van bőven.
Azerbajdzsán nem véletlenül vásárolt 5 milliárd dollárért fegyvereket Izraeltől az elmúlt években. Régóta tart a konfliktus Örményországgal, a vitatott terület, Hegyi Karabah miatt.
Irán tovább erősítené befolyását a Közel-Keleten,
főleg Szíriában – ezt viszont Izrael meg akarja akadályozni, ahogy ezt Benjamin Netanjahu el is mondta Putyinnak. Sőt, két hete az izraeli kormánytagok már azt mondták az orosz külügyminiszternek, hogy, ha iráni támaszpontok épülnek Szíriában, azokat le fogják bombázni.
Csakhogy
az oroszok régóta támogatják Iránt,
a támaszpontjaikat is orosz rakétavédelmi rendszer végi. Putyin és Netanjahu viszont nem akar konfliktust a két állam között. Az izraeli miniszterelnök ezért azt kérte Putyintól: figyelmeztesse Iránt.
Irán egyébként még nem döntött a szíriai támaszpontokról – az elnök másra költene inkább, de a keményvonalas Forradalmi Gárda ragaszkodik hozzájuk.
Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg nem kis dologba vágta a fejszéjét, amikor a héten a kijelentette, hogy Szaúd-Arábiába „visszatérne egy mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Vajon ezt lehetséges megvalósítani? Egyáltalán mi vezetett oda, hogy a szaúdi uralkodócsalád egy több évszázados hagyományt és a helyi vallási vezetéssel kötött megállapodást rúgjon fel?
A 32 életévét betöltő Mohamed bin Szalmán koronaherceg, aki idén nyáron apja látványos politikai húzásával lett a szaúdi trón várományosa, kedden több mint kétezer ember előtt arról beszélt, hogy ő egy teljesen új Szaúd-Arábiát hozna létre. Elsősorban egy olyan projektet jelentett be, amely felülmúlná a sivatagi királyság minden korábbi fejlesztési tervét:
a NEOM projekt célja, hogy egy 26500 négyzetkilométeres megaváros építsenek a Vörös-Tenger partvidékén.
A koronaherceg az 500 milliárd dollárból megvalósítani kívánt várost egyfajta „jövő innovációs központjának” szánná, ahol sofőr nélküli autók és drónok közlekednének, megújuló energiaforrással termelnének áramot, miközben szaúdi fiatalok és külföldi szakértők közösen dolgoznának az új technológiák és módszerek kifejlesztésén.
Azonban a nemzetközi médiában Mohamed bin Szalmán beszédének nem ez a része váltott ki óriási visszhangot, igaz, a NEOM ránt is nagy lett az érdeklődés azt követően, hogy Rijád tőzsdére tervezi vinni a mesterséges várost. Hanem az, amikor a koronaherceg az ország ideológiai és politikai megváltoztatására tett utalást.
„Visszatérünk egy mérsékelt iszlám gyakorlásához, amely nyitott a világra és minden más vallásra”
– jelentette ki a trónörökös, hozzátéve, hogy „a közel-keleti ország nem azzal fog újabb 30 évet eltölteni a szélsőséges ideológiákhoz való alkalmazkodással”.
Természetesen amiatt, hogy korábban Szaúd-Arábia engedett a szélsőséges eszméknek, nem magát, hanem más országokat okolt. Elsősorban a nagy geopolitikai riválisát, Iránt. Itt 1979-ben forradalom robbant ki, amely során Ruholláh Khomeini ajatollah vezetésével egy teokratikus rendszert vezettek be. Teherán elkezdte exportálni az ideológiáját, szélsőséges iszlamistákat támogatva szerte a közel-keleti régióban, hogy a perzsa országhoz hasonlóan egy iszlamista forradalmat robbantsanak ki. (Szaúd-Arábiában a az iráni támogatta fundamentalisták a mekkai Nagymecsetet foglalták el, ami több mint 100 halálos áldozattal járó ostrom után tudtak csak visszafoglalni).
Sőt, a szaúdi koronaherceg a szunnita szélsőséges mozgalmak megjelenéséért és térnyeréséért a szomszédos Katart tette felelőssé. Dohával ugyanis nyáron (ismét) látványosan megromlott Rijád – és ezzel párhuzamosan a többi szunnita arab ország – viszonya, amely már majdnem Katar totális elszigetelésével fenyegetett. Ennek egyik oka, hogy a katari uralkodócsalád nagyra törő regionális ambícióin kívül támogatta az olyan iszlamista mozgalmakat, mint a Muszlim Testvériség, amelyet 2014-ben betiltottak Szaúd-Arábiában és tagjait elűzték vagy terrorizmus vádjával börtönbe zárták.
Mohamed bin Szalmán nem győzte hangsúlyozni, hogy a szélsőséges iszlamizmusért pont ez a két ország a felelős, mivel a radikális szunniták és síiták együtt akarják tönkretenni az iszlámot és lejáratni a muszlimokat. Ezért most Szaúd-Arábia feladata, hogy példát mutatva, „visszatérjen a mérsékelt és toleráns iszlámhoz”. Ezt lényegben egy új „társadalmi szerződéssel” valósítaná meg, ahol háttérbe szorulna a szalafizmus szélsőséges oldalágának tartozó vahabita iszlám irányzata, amely az ország fő ideológiája.
Csakhogy továbbra is kérdés marad: Vajon a Szaúd-Arábia 1932-es létrejötte óta jelentős politikai hatalmat kiépítő és nagy befolyással rendelkező vahabita papságnak mi a vélemény a koronaherceg elképzeléseiről? Mennyire lenne hajlandó beletörődni ezekbe a „történelmi” változásokba? Egyáltalán milyen gazdasági-geopolitikai és biztonságpolitikai okok vezettek oda, hogy Mohamed bin Szalmán ilyen „radikálisnak nevezett” lépésre szánja el magát?
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök mondta ezt Szergej Sojgu orosz hadügyminiszternek.
Netanjahu szerint
Szíriában nem lehetnek iráni katonai támaszpontok, mert Irán Izrael megsemmisítésére törekszik.
Irán a szíriai diktátor, Bassar el-Aszad támogatója, Oroszországgal együtt. A Szíriában lévő iráni hadi üzemeket viszont rendszeresen támadja az izraeli légierő, ezért orosz légvédelmi rendszerrel szerelték fel őket.
Netanjahu nemrég Szocsiban tárgyalt Putyin orosz elnökkel és ott tisztázták: Izrael előre értesíti a szíriai légicsapásokról az oroszokat, akik cserébe nem működtetik rakétavédelmi rendszerüket.
Izrael azt is szeretné, ha Oroszország eltávolodna Irántól.
Netanjahu szerint helyes, hogy Trump fel akarja mondani az Iránnal megkötött nukleáris egyezményt. Oroszország szerint viszont az egyezmény felmondása csak tovább fokozná a feszültséget a Közel-Keleten.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
