Kezdőlap Címkék II. Ferenc pápa

Címke: II. Ferenc pápa

Pápai rendelet a pedofil papok ellen

0

Vos estis lux mundi! (Ti vagytok a világ fényessége) – ezt a címet viseli Ferenc pápa rendelete, mely kötelezővé teszi a papok számára, hogy jelentsék, ha társaiknál pedofil bűnöket tapasztalnak!

Ez a kötelezettség természetesen a püspökökre is vonatkozik, akik közül eddig sokan védelmezték a pedofil papokat. Nem jelentették a kínos eseteket a rendőrségen, egyszerűen csak áthelyezték a pedofil papokat egy másik plébániára vagy egyházi intézménybe.

Az utóbbi időben több bírói ítélet is született a római katolikus egyház vezetői ellen pedofil bűncselekmények miatt. A Vatikán harmadik számú emberét, Pell bíborost szülőhazájában Ausztráliában ítélték börtönbüntetésre évtizedekkel korábbi pedofil bűncselekmények miatt. Nemrég Franciaországban felfüggesztett börtönbüntetést kapott Barbarin bíboros-érsek, aki nem jelezte pedofil papok bűncselekményeit a hatóságoknak. Chilében az egész püspöki kar lemondott, mert évekig védelmezték azt a tekintélyes papot, aki pedofil bűnöket követett el. Ferenc pápa utasítására kizártak a papok közül egy korábban igen tekintélyes 88 éves bíborost az Egyesült Államokban, ahol korábban csak azért nem ítélték el pedofil bűncselekmények miatt, mert azok elévültek.

Lemondásra szólította fel Ferenc pápát egy nyugalmazott érsek

0

Hosszú vádiratot fogalmazott meg a pedofil papok ügyeinek eltitkolása ügyében a Vatikán egykori washingtoni nunciusa. Carlo Maria Vigano érsek állítja: Ferenc pápa sem lépett fel kellő eréllyel a pedofíliával alaposan gyanúsítható washingtoni érsekkel szemben.

A nuncius jelezte vatikáni feletteseinek, hogy a most 88 éves, már visszavonult Theodore McCarrick fiúkat visz a hétvégi házába; többen közülük arra panaszkodtak, hogy kényszer hatására engedtek a főpap hívásának. A nuncius hiába jelezte a főpap bűnös magatartását, a Vatikán mégis kinevezte Theodore McCarricket Washington érsekévé, majd neki adományozta a bíborosi kalapot is, vagyis a katolikus egyház egyik legfőbb vezetője lett az Egyesült Államokban.

Vigano érsek szerint XVI. Benedek pápa el akarta tiltani foglalkozásától Washington érsekét, de ezt a határozatot a Vatikán elszabotálta. Az érsek egy bizonyos homoszexuális csoportot emleget, amely kézben tartja a Vatikán irányítását. Azért szólítja fel lemondásra Ferenc pápát, mert nem számolta fel ezt a csoportot.

Ezért szerinte a pápát is felelősség terheli a pedofil papok ügyeinek eltussolásáért.

Ferenc pápa, aki a hétvégét Írországban töltötte, nem reagált az egykori washingtoni nuncius vádjaira.

A pedofil papok ügyei kétségkívül meggyengítették a katolikus egyház befolyását, mondta Dublin érseke annak a misének a kapcsán, melyen 300 ezer ember vett részt. A főpap ugyanis felidézte, hogy negyven éve több mint egymillióan vettek részt az akkori pápai misén Dublinban.

Az angolszász országokban az elmúlt negyven évben indultak el a pedofil papok ügyeinek vizsgálatai, amelyek eredményeképp sok papot és magasrangú egyházi vezetőt büntettek meg.

A Vatikán hármas számú vezetője, George Pell bíboros jelenleg is bíróság előtt áll szülőföldjén Ausztráliában, szintén pedofil ügyek miatt. Chile egész püspöki kara lemondott, mert sokáig eltitkolták pedofil papok ügyeit. Ferenc pápa pedig nemrég nyílt levélben fordult a világ több mint 1,2 milliárd katolikus hívőjéhez, és bocsánatot kért az egyház nevében.

A morális válság egybeesik a hatalmi harcokkal a Vatikánban, ahol a 81 éves Ferenc pápa lehetséges utódának kiválasztása körül folyik a küzdelem a katolikus főpapok között.

Ferenc pápa a menekültekről beszélt

0

A menekültek befogadása és integrációja volt a központi témája Ferenc pápa január elsején, a béke világnapján tartott beszédének. A Szent Péter bazilikában tartott újévi misén a katolikus egyházfő arról beszélt, hogy az együttérzés nem elég: befogadni, védelmezni, felemelni és integrálni kell az érkezőket.

„A békéért, amelyre mindenkinek a joga van, sok menekült és migráns az életét kockáztatja egy gyakran hosszú és veszélyes úton. Kérem önöket, ne vegyék el tőlük a reményt” –mondta a pápa.

Közben – mint a Euronews is jelentette – az ünnepek alatt is tovább érkeztek az illegális bevándorlók a Földközi-tengeren. Karácsony másnapján százharmincnégy afrikait, mentett ki a tengerből egy olasz civil szervezet hajója. Görögországban, Leszbosz szigetén száznál több illegális migráns ért partot január elsejére virradóra.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!