Kezdőlap Címkék Honvéd

Címke: honvéd

Kásler miniszter kirúgta Zacher Gábort

1

Mai hír, hogy Zacher Gábor, a Honvéd kórház sürgősségi osztályának vezetője beadta a felmondását.

Az ügy előzménye, hogy korábban a kórház több orvosa is jelezte, hogy az áldatlan állapotok, valamint a túlórapénzek ki nem fizetése miatt a jövőben nem  kívánnak túlórát vállalni. Így az előre tervezett műtétek a kórházban elmaradnak, és csak a sürgős esetekben vállalják az operációt.

Az orvosok bejelentésére a minisztérium közleményben reagált. Valótlanságnak nevezték, hogy az orvosok nem kapják meg a nekik járó pénzt. Ezt követte Zacher doktor bejelentése, hogy lelkiismereti okokból lemond a sürgősségi osztály vezetéséről, de munkáját még október végéig ellátja.

Úgy tűnik, hogy a kórház és a minisztérium presztizscsataként fogta fel a kórházban uralkodó állapotokkal kapcsolatos vitát. Mint közleményükben írták, Zacher doktor szerződése az év végén lejárt volna, amit ők nem kívántak meghosszabbítani.

A Független Hírügynökség pénteken a kora esti órákban úgy értesült, hogy Kásler MIklós, az Emberi erőforrások minisztere azonnal hatállyal felbontotta Zacher Gábor szerződését.

Több százezren látták a táncoló magyar katona videóját

0

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) is köszöntötte a magyar katonát, akinek táncolós videóját már több mint hatszázezren látták a Facebookon.

A videót, amely egy külföldi állomáshelyen készült, a honvéd apja töltötte fel az internetre „Így kell terjeszteni a magyar kultúrát külföldön!!!!” címmel, még a múlt héten.

A hozzászólásokból az is kiderül, hogy a táncos lábú katona

civilben a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója.

Csütörtökön a Magyar Honvédség is megosztotta a felvételt, Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője pedig videóüzenetet küldött a katonának. „Nagyon nagy öröm volt megnézni téged” – mondja Zsuráfszky, és az is kiderül, hogy egy erdélyi paraszttáncot adott elő a katona. Az együttes vezetője meghívta a honvédet a társulat egyik fellépésére is.

Győzött a csapat, kirúgták az edzőt

0

A Budapest Honvéd a honlapján megjelent rövid közleményben jelentette be, hogy menesztette vezetőedzőjét, a holland Erik van der Meert. Az új edzővel már megállapodtak, a neve hétfőn kerül nyilvánosságra.

A közlemény szerint azonnali hatállyal bontották fel a tréner szerződését, ugyanakkor

már megszületett a megállapodás az új vezetőedzővel,

aki a januári felkészülés kezdetén veszi át a csapatot. „Az új vezetőedző személyét és eddigi munkáját honlapunk hétfőn fogja bemutatni” – olvasható a tájékoztatásban.

A szerzédésbontásra azután került sor, hogy a Honvéd a szombat délutáni 19., idei utolsó fordulóban hazai pályán 1-0-ra nyert a Paks ellen.

A címvédő Honvéd a május 28-án érkezett edzővel nyolc győzelmet aratott a bajnokságban, emellett négy döntetlenje és hét veresége van.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK