Kezdőlap Címkék Holokauszt túlélő

Címke: holokauszt túlélő

Károly angol király is köszöntötte a százéves magyar holokauszttúlélőt

Lily Ebert Bonyhádon született, és onnan hurcolták el 1944-ben a családjával együtt Auschwitzba. Édesanyját, bátyját és nővérét ott ölték meg. Ő túlélte, és bosszújának azt tekinti, hogy tíz unokája és 36 dédunokája született.

Lily Ebert világszerte előadásokat tartott a haláltáborban töltött időkről. A Tiktokon jelentős követői tábora van.

Károly angol király levélben gratulált a századik születésnapra

“Az Ön életműve az volt, hogy mint azoknak a borzalmaknak a túlélője emlékeztesse a későbbi nemzedékeket: milyen mélyre képes elsüllyedni az ember romlottságban és gonoszságban akkor amikor elhagyja az ész, az emberség és az igazság.

Azzal, hogy továbbra is emlékezteti a világot azokra az elképzelhetetlen szörnyűségekre, melyeknek a szemtanúja volt pozitív szerepet játszik, és még inkább azzal, hogy igazi nemeslelkűséggel és gyűlölet nélkül élte le az életét, mindnyájunknak példát mutat. Rendkívüli lelkierejét és bátorságát jobban csodálom mint azt elmondhatnám” – írta Károly angol király a százéves magyar holokauszt túlélőnek.

Hogy ünnepelt Lily Ebert?

“Soha nem gondoltam, hogy túlélem Auschwitzot. Most a századik születésnapomat ünnepelem nagy és szerető családom körében tehát a nácik nem győztek!” – hangsúlyozta a magyar holokauszt túlélő, aki dédunokájával együtt könyvet adott ki 2021-ben ezzel a címmel:

Hogyan éltem túl Auschwitzot és találtam meg az erőt az élethez.

Tüntetés a holokauszt túlélő szenátor mellett Milánóban

Hatszáz polgármester haladt a menet élén Milánóban, Olaszország gazdasági fővárosában, ahol Liliana Segre szenátor asszony mellett tüntettek.

A most 89 éves holokauszt túlélő baloldali szenátort 13 éves korában hurcolták el Auschwitzba, ahol sok rokonát elveszítette. A szenátor a parlamenttől arra kapott felhatalmazást, hogy egy bizottság élén vizsgálja a fajgyűlölet napi jelenségeit Olaszországban. A bizottság megalakulása óta naponta több mint 200 gyalázkodó és fenyegető üzenetet kap a szenátor asszony. Ezért határozta el a polgármesterek országos szövetsége, hogy kiáll mellette.

A demonstrációt Milánóban tartották, abban a városban, ahol a második világháború végén Mussolini holttestét fejjel lefelé húskampókra akasztották ki a milánói Piazzale Loreto téren lévő benzinkút épületén; azon a téren ahol korábban számos olasz antifasiszta ellenállót végeztek ki a németek és az olasz fasiszták. A fasiszta diktátor idején hozták meg a faji törvényeket Olaszországban, és tették lehetővé, hogy a nácik haláltáborokba hurcoljanak olasz zsidókat.

„Nem a gyűlöletre hanem a szeretetre kell nevelni!”

Ezt hangsúlyozta Liliana Segre szenátor asszony, aki elmondta: „átéltem, hogy a gyűlölet kizár egy társadalomból, amelynek addig azt hittem, hogy a tagja vagyok!”

A fajgyűlöletet a szélsőjobboldal szítja, amely migráns ellenes politikájával szeretné megbuktatni a baloldali kormányt Rómában. Matteo Salvini a jobboldal vezére – Orbán Viktor kebelbarátja – a fajgyűlöletet a muzulmánokra irányítja, de nem siet elítélni az antiszemita jelenségeket. Egyetlen jobboldali párt sem szavazta meg annak a bizottságnak a létrehozását, mely a fajgyűlölet ellen lép fel, és amelynek élén a 89 éves holokauszt túlélő szenátor asszony áll Olaszországban.

Testőrök védik a holokauszt túlélő szenátort

13 éves volt Liliana Segre amikor a családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Édesapja és a család sok más tagja ott is halt meg. Liliana Segre, aki most Olaszország szenátora, azt javasolta, hogy a parlament hozzon létre bizottságot az antiszemitizmus és a fajgyűlölet ellen.

A többség meg is szavazta ezt, de mindhárom jobboldali párt tartózkodott. Arra hivatkoztak, hogy a parlamenti döntés nem hangsúlyozza az iszlamista fenyegetés jelentőségét.

Matteo Salvini, az olasz jobboldal vezére, a szavazás után jelezte, hogy találkozni kíván Liliana Segre szenátorral. „Miért ne találkoznék vele? Én a gyűlölet ellen harcolok!” – nyilatkozta a sajtónak a holokauszt túlélő szenátor.

Liliana Segre asszonyt ezentúl testőrök védelmezik, mert naponta több mint kétszáz gyűlölködő fenyegetést kap – főként az interneten. Olaszországban nem veszélyes még az antiszemitizmus, de a fasizmus időszaka óta most lehet tapasztalni a legtöbb ilyen megnyilvánulást – nyilatkozta ennek kapcsán egy olasz szociológus a ynetnews című izraeli portálnak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!