Kezdőlap Címkék Harvey Weinstein

Címke: Harvey Weinstein

Európai vezetők találkozóján zaklatták a svéd külügyminisztert

0

Margot Wallström svéd külügyminiszter azt mondta, hogy az asztalszomszédja tapogatta európai vezetők egyik találkozóján, évekkel ezelőtt.

„Megerősíthetem, hogy a szexuális zaklatás a legmagasabb politikai szinten is létezik, és saját magamnak is volt ilyen tapasztalatom”

– mondta Margot Wallström, aki korábban az Európai Bizottság alelnöke és az intézményközi kapcsolatokért és a kommunikációért felelős biztosa volt.

Személyes részletekről nem akart beszélni. Annyit mondott: „Egyszer csak egy kezet éreztem a combomon. Az asztalszomszédom elkezdett tapogatni. Ez teljesen szürreális.”

Akkor még José Manuel Barroso volt az Európai Bizottság elnöke, akit tájékoztattak az esetről. Barroso elfogadhatatlannak nevezte, ami történt, de a svéd külügyminiszter nem tudja, beszélt-e a zaklatóval. Margot Wallström azt mondta:

Valósággal sokkoltak a történtek.”

Egy másik európai vezető, Vera Jourová, az EU igazságügyért felelős biztosa is ma beszélt arról, hogy korábban szexuális zaklatás áldozata volt.

Egyre több ilyen ügy derül ki, Harvey Weinstein amerikai producer botránya után. Magyarországon is egyre többen írják meg, mi történt velük, erről itt olvashat.

Egyre több magyar színésznő számol be zaklatásról

Egyre több magyar színésznő számol be zaklatásról

Miután Sárosdi Lilla előállt a maga traumatikus történetével a hollywoodi zaklatási ügyek kapcsán, több magyar színésznő csatlakozott hozzá, hogy közzétegye saját történetét. Két hazai színház pedig közleményt adott ki arról, hogy elítélnek mindenfajta visszaélést.

Sárosdi Lilla szombaton írta meg a Facebook-oldalán, hogy pályakezdőként egy elismert rendező orális szexre akarta kényszeríteni. Kedden arról is beszámolt, hogy azóta egy neves rendező megkereste, hogy változtassa meg nyilatkozatát, mert másokra is ráillik a leírás, amelyet a zaklatójáról adott, ezért inkorrekt.

„Arra kért, hogy mondjak nevet, mert azt gondolhatják az emberek, hogy róla van szó. Megmondtam neki, nem fogok nevet mondani.

Ha egy magyar szakemberre ráillik, annak üzenem, nem magyarázkodni kell, hanem szolidárisnak lenni”

– mondta a színésznő a Borsnak. Sárosdi Lilla szerint a szereposztó dívány jelensége ma is létezik, és felháborító, hogy a rendező, aki pályakezdőként orális szexre akarta kényszeríteni, jelenleg is fiatalokat tanít.

Sárosdi Lilla 
MTI Fotó: Marjai János

Miután Sárosdi Lillát több támadás is érte a poszt miatt, férje, Schilling Árpád rendező hosszú bejegyzésben állt ki mellette. „Ő úgy érezte, hogy ebben a helyzetben tudatosítani kell magunkban, ami Hollywoodban megesik, az bizony Magyarországon is rendszeresen előfordul. Hatalmukkal rendszeresen visszaélnek a művészvilág nagyjai” – írta hozzátéve, hogy sohasem bátorította arra feleségét, hogy megossza a történetet, mert tudta, hogy sok nehézség származna belőle.

Sárosdi Lilla posztjához még szombaton csatlakozott Sándor Erzsi, aki arról írt, hogy egy fiatal rendező kényszerítette megalázó helyzetbe kezdő színésznőként.  Azóta több más színésznő is támogatásáról biztosította Sárosdi Lillát, és olyan is volt, aki beszámolt a saját zaklatásos élményéről.

Földes Eszter kedden úgy fogalmazott, szintén a Facebookon, hogy „számos más jellegű, nem ennyire durva, de ugyanúgy szexista” élményben volt része karrierje során. Szerinte származott is konfliktusa és hátránya abból, hogy mindig keményen kiállt magáért. „Sárosdi Lilla bátor, hogy elmondta a történetét.

És szerencséje van az összes olyan férfinak, akit nem nevesítenek egy ilyen történet kapcsán. Írhatnék én is egy szép listát.

De nem tesszük. Viszont remélem, mélységesen szégyelli az összes magát!” – írta a színésznő.

Török-Illyés Orsolya Eszter szerepében Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál címû darabjának elõadásán 
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Török-Illyés Orsolya pedig nyilvános posztban számolt be arról, hogy 14 éves korában egy erdélyi lánykórus karvezetője molesztálta, aki köztiszteletben álló, a hatvanas éveiben járó férfi volt. Azzal az ürüggyel hívta fel Török-Illyés Orsolyát a lakásába, hogy átadna egy képet, amely az egyik külföldi turnéjukon készült.

„Amikor már kezemben volt a kép, és búcsúzni akartam, magához rántott, ölelésével lefogott, altestét hozzám szorította, és miközben próbált megcsókolni, azt hörögte, hogy „Legyünk barátok”. Kisebb dulakodás után kiszabadultam a szorításából, és elrohantam.
Másnap már nem jelentem meg a próbán, és azután soha többé” – írta a színésznő hozzátéve, hogy Sárosdi Lilláért osztotta meg most a történetet.

A színházi és filmes szakma nevében pedig Enyedi Ildikó, Gigor Attila és Janisch Attila rendezők, illetve Szöllősi Barnabás forgatókönyvíró tett közzé nyílt levelet, hogy kiálljon Sárosdi Lilla mellett. „Lilla bátorsága reményeink szerint kiáltás lehet a többi áldozatnak, hogy nincsenek egyedül, és

figyelmeztetés a molesztálóknak, hogy bizonyos bűnök a mi szemünkben nem évülnek el,

és a cinkos vagy tehetetlen hallgatás időszaka véget ért” – írták. Szerintük a szakmának önvizsgálatot kellene tartania, mert a visszaélések igenis jelen vannak a színházi és a filmes világban.

A budapesti Katona József Színház a zaklatási ügyekre reagálva kedden közleményben hangsúlyozta, hogy mélyen elítél minden verbális és fizikai erőszakot:  „Az emberi méltóság sérthetetlenségének minden, emberek közötti kapcsolat alapját kell képeznie, ugyanúgy a családon, magánszférán belül, mint a munkahelyeken. Elítéljük az alá- és fölérendeltségi viszony bármilyen jellegű kihasználását és a hatalommal való visszaélést, legyen szó tanár és diák, vállalkozásban, vagy állami szférában dolgozó vezető és beosztott, vagy éppen színházi rendező és színész közötti helyzetekről” – írták. De hozzátették, hogy attól

óva intenek mindenkit, hogy a napvilágra került történetek alapján ítélje meg a hazai színházi életet.

Azt írják, hogy az előmenetel kizárólag az érdemektől függ a társulatban, és a színház fennállása alatt nem fordult elő zaklatási ügy a Katonában, de „ha ilyen eset tudomásunkra jut, természetesen nem maradhat következmények nélkül”.

A Radnóti Miklós Színház pedig szűkszavú, szerdai közleményében úgy fogalmazott az általános sajtóérdeklődésre reagálva, hogy az egész társulat „a leghatározottabban elítél minden támadást az emberi szabadság és méltóság ellen, az élet bármely területén, beleértve a szexuális zaklatás minden formáját is”.

Hollywoodban is egyre tovább dagad a botrány: már Harvey Weinstein testvérét, Bob Weinsteint is zaklatással vádolják, pedig ő korábban elítélte bátyja viselkedését, betegesnek nevezve azt.

Rájár a rúd a Weinstein fivérekre: Harvey öccsét is szexuális zaklatással vádolják

0

Újabb fejleményekkel és fordulatokkal bővült a hetekkel ezelőtt kirobbant Weinstein-ügy: a The Weinstein Company bejelentette, hogy kirúgták Harvey Weinsteint szexuális zaklatás miatt, Bob Weinsteint pedig az igazgató tanácsból tették ki ugyanezen vádak miatt. A botrány által keltett hullámok elérték az Amazont is. 

Amanda Segal film producer azzal vádolta Bob Weinsteint, hogy tavaly amikor együtt dolgoztak, akkor állandóan ajánlatokkal üldözte őt. Weinstein azonban nem vette tudomásul a visszautasítást, gyakran invitálta a szobájába egy hollywoodi hotelben. Végül a nő ügyvédhez fordult, aki távoltartási végzést szerzett és csak így sikerült megszabadulnia Bobtól.  A férfi ügyvédje azt nyilatkozta, hogy még ha hitelt adunk a producer nő vádjának, akkor sem történt semmilyen fizikai aktus, erőszak pedig pláne nem.

Bob Weinstein korábban azzal szerzett magának hírnevet, hogy bátyját, Harvey Weinsteint egy beteg állatnak nevezte, aki visszaélt pozíciójával és szexuális szolgáltatásokért osztogatta a filmszerepeket Hollywoodban.

Bob Weinstein egy képmutató p..cs!

– reagált az új szexuális zaklatás botrányra egy másik hollywoodi producer, aki szerint Bob még Harveynél is rosszabb ember volt. Egyelőre még úgy tűnik, hogy Bob továbbra is benne marad a filmes szakmában: a Weinstein társaság csak a vezetésből tette ki, de a horror részlegen tovább dolgozhat.

Szintén a mai napon terjedt el a hír, hogy az Amazon stúdió vezetősége kirúgta Roy Pricet, az Amazon Stúdió szexuális zaklatással megvádolt főnökét. Ennek hátterében az állt, hogy Isa Hacket, Philip K. Dick író lánya, a stúdióban készülő The Man in the High Castle című sorozat producere, elmondása szerint két évvel ezelőtt egy taxiban, majd az Amazon partiján szexuálisan zaklatta őt.

Az Amazon elnöke, Jeff Blackburn a vállalat alkalmazottaihoz szóló pénteki közleményében hangsúlyozta, hogy a cég nem tűri alkalmazottai és üzleti partnerei szexuális zaklatását és a befolyással való visszaélést és minden ilyen ügyet nyomban, teljes körűen kivizsgál.Az Amazon még pénteken minden üzleti kapcsolatát megszakította a The Weinstein Co. produkciós céggel.

A Weinstein üggyel ebben a cikkben bővebben foglalkoztunk.

Hillary Clinton: Szexuális ragadozó ül a Fehér Házban

0

Az amerikai elnökválasztás vesztese a BBC-nek nyilatkozott Harvey Weinstein ügyéről. Elismeréssel beszélt azokról a nőkről, akik vették a bátorságot, hogy a nyilvánosság elé lépjenek.

Egyre több színésznő mondja el, hogy Hollywood egyik legnagyobb hatalmú producere, Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket, sőt, volt, akit megerőszakolt. Weinsteint azóta kizárta az Amerikai Filmakadémia, öccse betegnek és elvetemültnek nevezte, és rendőrségi vizsgálat is indult ellene.

Weinstein korábban Hillary Clinton egyik legfőbb támogatója volt Kaliforniában, ezért is tartotta szükségesnek, hogy elhatárolódjon tőle. Utána viszont Trumpról beszélt:

 

“Ne ragadjunk le Harvey Weinstein ügyénél. Vannak szexuális ragadozók másutt is, például az Ovális Irodában a Fehér Házban.”

Trumpról ugyanis előkerültek olyan hangfelvételeken, amelyeken nyíltan arról beszélt, hogyan molesztált nőket, máskor pedig vulgáris szavakkal ecsetelte, mit tenne színésznőkkel, például Angelina Jolie-val.

Sőt, feleségéről úgy beszélt, mintha üzleti alku tárgya lett volna:

“Jó üzletet kötöttem!”

– mondta róla egy éjszakai rádióműsorban.

Trump támogatói azzal vágtak vissza, hogy ismertek már olyan szexuális ragadozót, aki a Fehér Házban lakott: Hillary férjét, Bill Clintont, és a Monica Lewinsky-ügyet hozták fel.

Öccse szerint beteg és elvetemült a nőket zaklató producer

0

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia kizárta a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinsteint, Hollywood egyik legbefolyásosabb emberét.

Az 54 tagú kormányzótestülete döntött erről, tájékoztatásuk szerint a szükséges kétharmadnál jóval nagyobb arányban. Indoklásként azt mondták:

Harvey Weinstein nem érdemli meg kollégái tiszteletét.

Még a producer öccse, egyben cégtársa, Bob Weinstein is azt mondta, hogy az akadémiának meg kell válnia „beteg és elvetemült” testvérétől.

Bob Weinstein a Hollywood Reporternek adott interjút. Ebben azt mondta, nem tudott arról, hogy bátyja nőket zaklat. Úgy fogalmazott:

„Elmondom, mit tudtam: hogy Harvey egy zsarnok, arrogáns, kutyába se veszi az embereket.”

Azt mondta, undorítónak találja a tetteket, amelyekkel a testvérét vádolják, és együttérzéséről biztosította Harvey Weinstein áldozatait. Arról is beszélt, hogy az utóbbi években alig beszéltek egymással, Bob Los Angelesben, Harvey New Yorkban élt.

A Weinstein-fivérek több mint 30 éve alapították a Miramax stúdiót, majd a The Weinstein Companyt.

341-szer jelöltek általuk készített filmet Oscar-díjra, amiből 81-szer meg is kapták.

A sorozatos szexuális zaklatás és nemi erőszak miatt azonban már a New York-i és londoni rendőrség is nyomoz Harvey Weinstein ellen, Franciaországban pedig kezdeményezték, hogy fosszák meg a civileknek adható legmagasabb kitüntetéstől, a Becsületrendtől.

Arról, hogy mennyire központi szerepe volt Weinsteinnek Hollywoodban, és hogy kik és mivel vádolják, ebben a cikkben olvashat bővebben:

Új időszámítás kezdődik Hollywoodban?

Új időszámítás kezdődik Hollywoodban?

Egyre inkább úgy tűnik, lavinát indított el a New York Times cikke a nagyhatalmú producer, Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügyeiről. Most már nemi erőszakkal is vádolják az eddig érinthetetlennek tűnő Weinsteint, és más hollywoodi nagyágyúk szennyese is előkerülhet. Léa Seydoux már az egész filmipar ellen írt vádiratot.

A francia színésznő, Léa Seydoux szerint sok Weinsteinhez hasonló férfi van Hollywoodban, aki visszaél a pozíciójával.

„Ha a filmiparban dolgozol nőként, harcolnod kell, mert ez egy nőgyűlölő világ”

– írta egy publicisztikában a Guardianen. Szerinte az ipar sokkal nagyobb elvárásokat támaszt a nőkkel szemben, és a kívánatosságukra épít, és sok férfi filmes úgy gondolja, hogy ő is jogot formálhat a vonzó színésznőkre.

Seydoux a legutóbbi azoknak a színésznőknek és más filmeseknek a hosszú sorában, akik arról vallottak, hogy zaklatta őket Hollywood egyik legbefolyásosabb embere, Harvey Weinstein. A történetekben általában közös elem, hogy az érintettek eddig attól féltek, ha előhozakodnak a történettel, Weinstein lejáratja őket, és ellehetetleníti a szakmában, illetve azt gondolták, úgyis eltussolnák az ügyet. Ez a botrányt kirobbantó New York Times cikkel kapcsolatban nyilvánvalóan nem sikerült, sőt. Néhány napja a New Yorker folytatta a sztorit, ahol már olyan színésznők is megszólaltak, akik

egyenesen nemi erőszakkal vádolták a producert.

Asia Argento, Dario Argento olasz filmrendező lánya, azt állítja, hogy 21 éve korában erőszakolta meg a producer. Mira Sorvino és Rosanna Arquette pedig arról beszéltek a lapnak, hogy miután elhárították Weinstein közeledéseit, több szereptől elestek.

Léa Seydoux (MTI/EPA/Julien Warnand)

Weinstein a cikk szerint olyan történeteket juttatott el a médiába, amelyek lejáratták azokat a nőket, akik visszautasították őt, ráadásul megkerülhetetlen figurának számított, ha valaki hollywoodi karrierről álmodott. Ezért hiába terjedt a pletyka a zaklatási sztorikról, a színésznők és a női filmes szakemberek továbbra is dolgoztak Weinsteinnel. Sokak hallgatását pénzzel vette meg a producer, míg mások nem mertek volna ellene fordulni, hiszen úgy tűnt, a szakma összezár Weinstein védelmében.

Pedig saját bevallásuk szerint olyan szupersztárok is érintettek voltak, mint Gwyneth Paltrow és Angelina Jolie, akiket – sok más nőhöz hasonlóan – még fiatal, kezdő színésznőként zaklatott a producer. Paltrow elmondta, hogy a Jane Austen regényéből készült adaptáció, az Emma főszerepe miatt került kapcsolatba Weinsteinnel, aki egy hotelszobában környékezte meg, később pedig ráparancsolt, hogy hallgasson erről. Angelina Jolie-t szintén egy hotelszobában próbálta elcsábítani Weinstein, és ezek után a színésznő nem is dolgozott vele többet, és másokat is figyelmeztetett a veszélyre – mondta a New York Timesnak.

A történetekből az derül ki, hogy munkatársainak nagy része is tudott Weinstein viselt dolgairól, mégsem tettek semmit,

vagy nem tudtak róla, de asszisztáltak neki azzal, hogy munkával kapcsolatos találkozók vagy nagyszabású partik ígéretével Weinsteinhez hívták a nőket, majd magukra hagyták őket, kiszolgáltatva a producernek. Szintén visszatérő elem, hogy a nyilvános helyen megszervezett találkozóhoz Weinstein egy női kollégát választott, hogy ezzel is megnyugtassa a becserkészni kívánt színésznőket, és eleinte tényleg munkáról beszélt velük. Majd felcsábította őket valamilyen indokkal a hotelszobájába, ahol váratlanul letámadta őket, kihasználva testi fölényét.

Léa Seydoux saját bevallása szerint már fel volt készülve arra, hogy Weinstein másokhoz hasonlóan őt sem a munka miatt hívatta elsősörban, de nem akarta visszautasítani a találkozót a producer befolyása miatt. Valahogy azután sikerült is elmenekülnie a hotelszobából, ahol Weinstein megpróbált kikezdeni vele, de a történetről egészen mostanáig csak a barátainak beszélt. A francia színésznő leírta azt is, hogy azóta többször is találkozott Weinsteinnel, hiszen a filmiparban lehetetlen elkerülni a producert.

„Ez a legundorítóbb. Mindenki tudta, hogy miben mesterkedik, még sem tettek semmit. Hihetetlen, hogy évtizedekig csinálta ezt és mégis megtartotta a titkát”

– írt Seydoux.

Harvey Weinstein (MTI/EPA/Peter Foley)

Nyílt titok lehetett talán Weinstein természete, méghozzá egyre nyíltabb: 2013-ban Seth MacFarlane az Oscar-gálán a legjobb női mellékszereplők kategóriájának felvezetésében is utalt Weinstein zaklatási ügyeire. „Gratulálok ennek az öt fiatal lánynak, akiknek nem kell tovább úgy tenniük, mintha vonzódnának Harvey Weinsteinhez” – mondta. MacFarlane most azzal magyarázta az akkori beszólást, hogy nem sokkal a gála előtt avatta be egy ismerőse abba, hogy őt is megkörnyékezte a producer.

Hogy miért nem robbant ki korábban a botrány, annak Weinstein hatalma és befolyásossága lehet a magyarázata. Arról, hogy mennyire fontos figura Hollywoodban a Miramaxot és a Weinstein Companyt megalapító producer, sokat elmond, hogy az Oscar-díj történetében

Isten és Steven Spielberg után neki köszönték meg legtöbbször a díjat

– írja a New Yorker. Weinstein producerként olyan sikerfilmekben működöttközre, mint a Carol, A király beszéde, az Aviátor, A Gyűrűk Ura: A két torony, Az angol beteg, a Szerelmes Shakespeare, több Tarantino-film, és a lista még hosszan folytatható lenne filmekkel, illetve tévésorozatokkal is.

Emellett Weinstein a Demokrata Párt hatalmas támogatója, aki 1992 óta majdnem másfél millió dollárt adományozott a párt politikusainak, akik most nem győznek elhatárolódni tőle. A botrány kirobbanása óta eltel egy hétben Weinsteint saját cége is elbocsátotta, felesége, a divattervező Georgina Chapman is bejelentette, hogy elhagyja, a Brit Filmakadémia felfüggesztette a tagságát, az amerikai pedig válságülést hívott össze az ügy miatt.

Weinstein bukása tehát gyors és teljes volt, pedig a legsúlyosabb vádakat a kezdetektől tagadta, csak annyit ismert be, hogy sok fájdalmat okozott azzal, hogy nem megfelelően viselkedett női kollégáival.

Kérdés, hogy megáll-e Weinsteinnél a történet, vagy más hollywoodi botrányok is napvilágra kerülnek.

A filmipar szexizmusával kapcsolatos vádak ugyanis az utóbbi időkben egyre inkább napirendben vannak,

és Weinstein példájából úgy tűnik, hogy egyre nehezebben lehet megúszni a konkrét zaklatási ügyeket. Ráadásul az USA-ban a munkahelyi visszaélések ügye is sokkal jobban napirenden van, mint Magyarországon. Valószínűleg most érett meg a helyzet Weinstein megbuktatására, bár a legújabb hírek szerint már korábban is nyomoztak újságírók a dolgai után, de akkor más befolyásos filmesek lebeszélték őket erről.

A mostani médiafigyelemben már előkerült Ben Affleck korábbi ügye is, mert a színész-rendező-producerről több videófelvétel is készült régebben, amelyen újságírónőket fogdos. Mindez az után, hogy Affleck most sok más kollégájához hasonlóan elítélte Weinsteint, amiért visszaélt a hatalmával, hogy nőket zaklasson és manipuláljon…

Kirúgták a saját cégéből a zaklatással vádolt filmproducert

0

Október 5-én jelent meg a New York Times cikke arról, hogy több színésznő is szexuális zaklatással vádolja Hollywood egyik legbefolyásosabb emberét, Harvey Weinsteint. Vasárnap pedig már a saját produkciós cégéből is eltávolították a filmproducert.

„Az elmúlt pár napban megjelent új információk fényében, amelyek Harvey Weinstein visszaéléseiről szólnak, a Weinstein Company vezetői … úgy döntöttek, hogy Harvey Weinstein alkalmazását azonnali hatállyal megszüntetik” – írták közleményükben a cég vezetői.

Pénteken még azt közölték, hogy vizsgálatot indítanak, és addig szabadságolják Weinsteint. A vizsgálathoz egy független jogi szakértő céget is felbéreltek, mert – ahogy írták – a cégben komolyan gondolják, hogy a férfi és a női alkalmazottak is ugyanolyan bánásmódban részesüljenek. A New York Times-hoz eljuttatott közleményében egyébként maga Weinstein indítványozta, hogy határozatlan időre távozik a cégtől. A céget öccse, Robert Weinstein fogja vezetni, akivel Harvey Weinstein közösen alapította azt még 2005-ben – írja a People.

Nemcsak saját cége, hanem

a demokrata politikusok is igyekeznek elhatárolódni a producertől.

Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője vasárnap bejelentette: azt a 14 200 dollárt, amelyet a producertől kapott a kampányára, átutalja egy nők védelmével foglalkozó szervezetnek. Kristen Gillibrand szenátor bejelentette, 11 800 dollárt utal át a szexuális zaklatások áldozataival foglalkozó jótékonysági szervezetnek. Elizabeth Warren szenátor, akit a 2020-ban esedékes elnökválasztás egyik esélyes demokrata párti jelöltjeként emlegetnek, a Weinsteintől kapott 5000 dollárt egy családon belüli erőszak áldozatául esett nőkkel foglalkozó szervezetnek adományozta. A példát más demokrata párti politikusok is követték: köztük Patrick Leahy vermonti szenátor, Cory Booker, New Jersey szenátora, Al Franken minnesotai és Richard Blumenthal connecticuti szenátor.  Weistein 1992 óta 1 millió 400 ezer dollárt adományozott a demokrata politikusoknak – írja az MTI.

Harvey Weinstein (MTI/EPA/Peter Foley)

Az ügyről a jelenlegi republikánus amerikai elnököt, Donald Trumpot is megkérdezték, aki azt mondta, hogy ismerve a producert, nem lepte meg a botrány. Arról is kérdezték az újságírók az elnököt, akit szintén vádoltak korábban szexuális zaklatással, hogy elítélendőnek tartja-e Weinstein tetteit. Erre Donald Trump azt válaszolta, hogy „ő maga mondja, hogy helytelenek”.

Csütörtökön, a New York Times cikkében Ashley Judd számolt be a zaklatásról, és megszólalt Rose McGowan is, akinek eddigi hallgatását Weinstein 100 ezer dolláros kártérítéssel vásárolta meg. A hétvégén Liza Campbell angol író és színésznő, továbbá egy tévériporter szintén nyilvánosságra hozta, hogy Weinstein őket is zaklatta.

Habár a producer sokat visszautasított a New York Times cikkében olvasható vádakról, azt elismerte, hogy sok fájdalmat okozott kollégáinak az elmúlt években.

„A 60-as, 70-es években nőttem fel, mikor a munkahelyi viselkedés szabályai még másmilyenek voltak. …

Egy ideje már rájöttem, hogy jobb emberré kell válnom,

és változtattam azon, hogyan lépek kapcsolatba azokkal az emberekkel, akikkel dolgozom – magyarázkodott Weinstein a cikk után. Azt írta, tervezi, hogy elhagyja a cégét, ameddig megbirkózik ezzel az üggyel, és szeretne majd egy második esélyt kapni a közösségtől. A szövegből kiderül, hogy terápiás segítséget is igénybe vett, és már tíz éve próbál megküzdeni a problémával.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!