Kezdőlap Címkék Hamburg

Címke: Hamburg

Gondolatok a COVID-19 magyarországi és németországi kezeléséhez

Nagyon őszinte, elgondolkodtató, figyelemre méltó és érdekes cikk jelent meg a die Welt hamburgi regionális (lokál) számában, rovatában egy igazságügyi orvos szakértőtől (köznyelven halottkémtől), aki október óta vezeti a Hamburgi Igazságügyi Orvostan Intézetet. Már a cikk címe is meglepő: „A koronavírus járványban elhunytak átlagéletkora 82 év.” Első pillanatra azt hittem, hogy igaza van a magyar „Operatív Törzs”-nek, élén Müller Cecília tiszti főorvosnak és Kásler Miklós „emberi erőforrás” miniszternek, no meg a miniszterelnökünk bombasztikus, propaganda szövegének, hogy „vigyáznunk kell az idősekre”. A német cikk elolvasása után, azonban szomorúan kellett megállapítanom, a magyar egészségügy, benne a kutatás, a történések feljegyzése, összegezése, következtetések levonása, sehol sincs a némethez képest. Az őszinteségről nem is beszélve.

Elöljáróban egy vallomással tartozom. A realitás, és a nagy számok törvénye szerint tisztában vagyok, hogy korosztályom, a háború utáni (1945-1953 közötti) nemzedék nagyon fogyóban van, hiszen a ma 70 éves korosztály közül a többség nem éri meg a 80. szülinapját. Ez a természet rendje. Bármelyik osztály- vagy évfolyam találkozó résztvevőinek száma rohamosan csökkenni fog. Emlékszem, szüleim korosztálya ugyanígy volt. Mint nyugdíjasok, mindennap első dolguk volt az újságok gyászjelentésének böngészése: vajon van-e köztük ismerős? Eddig azzal vigasztaltam magam, hogy a járványtól függetlenül is „kifutó modell” vagyok. A fiatal forradalmár költővel ellentétben, én igenis otthon, ágyban, párnák között szeretném földi életemet befejezni, elaludni. Esetleg egy fájdalommentes „orra bukás”, „székről lefordulás”, „szívmegállás”, stb. Nem pedig baromi kínok között lélegeztető gépen „kikötözve”, ahonnan úgy sincs visszaút.

Most pedig a hamburgi intézet igazgató főorvosának jelentése

A koronavírus fertőzöttek száma emelkedik, viszont az elhalálozottak életkora szinte változatlan. A hamburgi intézet ez idáig 452 halálesetet regisztrált, melynek okának, a COVID-19-et jelölték meg. A legöregebb egy 100 éves fertőzött volt, az elhunytak többsége a 80-90 korhatár között mozgott, lényegesen több volt a férfi, mint női áldozat. A második hullámban a 30 és 60 év közöttiek fertőzöttek meg. Hamburgban a járvány kitörése óta az 50 éven aluliak közül csak négy férfi és három nő halt meg. Viszont elvileg a korcsoportok összetétele (Altersstruktur) tavasz óta nem változott. A betegek kezelése, hála a boncolásoknak, azok eredménye jelentősen javult. A gyulladáscsökkentők és a vérhígító gyógyszerek nagyon sokat segítettek. Eleinte sok COVID-os beteg halt meg embóliában, vérrögök miatt. Ma már ez ritkaság számba megy.

A legtöbb halottnak mintha más, „korábbi betegsége” lett volna. A legjellemzőbbek a szív- és érbetegségek, a diabetikus betegségek és a túlsúly. Ezek különben jellemzőek a 80-90 éves betegekre, ill. azoknak már korábbról meglévő betegségeire. Viszont a fiatalabb betegeknél ez ritka, tényleg egyedi eset. Professor Benjamin Ondruschka intézetvezető szerint a jövő év elején erre fognak koncentrálni. Minden más halálesetet „standardizálni” fognak, hogy ne maradjon egyetlen ismeretlen haláleset sem.

A korona halálesetek több, mint 50 százalékát a hamburgi intézet maga vizsgálja, mert ezzel tartoznak a hozzátartozóknak, amiért a hozzátartozók nagyon hálásak. A hagyományos boncolás (fej-, mellkas- és has felnyitás mellett egy minimálisan invazív boncolást is végeznek, sőt a halottat ultrahang vagy computer-tomográfos (CT) vizsgálatnak is alávetik.

Mikor idáig jutottam a cikk olvasásával, döbbentem rá, hogy hol is tart a hazai egészségügy? Hiszen Kásler miniszter még tavasszal leállította (letiltotta) a boncolást. (Eljárásrend, Budapest, 2020. március 21.)

Szalafista, de nem dzsihád harcos

0

Ismertük, de nem tartottuk dzsihád harcosnak – mondta a hamburgi arab késelőről a város belügyi főnöke.

Elmebeteg vagy dzsihád harcos ? Ezen vitatkozik a német sajtó annak a 26 éves palesztin fiatalembernek a kapcsán, aki egy szupermarketben leszúrt egy embert és hat másikat megsebesített Hamburgban. A város belügyi főnöke szerint a rendőrség ismerte az elkövetőt: tudták róla, hogy szalafista körökkel áll kapcsolatban, de nem tartották veszélyesnek. Nem gondolták róla, hogy képes lenne merénylet elkövetésére. Nem tűnt dzsihád harcosnak- hangsúlyozta a belügyi főnök.

A 26 éves palesztin elkövető az Egyesült Arab Emirátusokban született, de már régóta Európában élt. Nem a mostani nagy migráns hullámmal érkezett, mint ahogy azt korábban gondolták. Korábban Svédországban és Norvégiában élt. Kiválóan beszél norvégül, de németül csak alig. Azért érkezett Németországba, mert abban reménykedett, hogy ott könnyebben kap menekült státust.

Tettét beismerte, de arra a kérdésre nem adott választ, hogy miért lopott el egy húszcentis konyhakést és támadott meg békés polgárokat egy szupermarketben. Az ügyészség szerint nincs semmilyen enyhítő körülmény a gyilkos ámokfutásra, ezért letartóztatták. Gyilkosság vádjával bíróság elé állítják.

Mindez kiélezi a vitát a muzulmán migránsokkal kapcsolatban Németországban. Merkel kancellárnak sokan felróják, hogy tömegesen engedte be a muzulmán migránsokat 2015-ben. Régebben ez szélsőjobboldali vád volt, de a választási kampány során a szociáldemokraták is elővették ezt. 2015-ben még egyetértettek a kancellár asszonnyal, de most a választási kampányban szembefordultak vele. Merkel kancellár ettől függetlenül a legfőbb esélyese a német választásoknak, melyeket ősszel rendeznek meg az EU legfontosabb országában.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!