Kezdőlap Címkék Haifa

Címke: Haifa

Kínaiak Haifában – Mit szól ehhez Amerika?

1

Izrael átadja legnagyobb kikötője kulcsait a kínaiaknak – írja a Háárec című ellenzéki lap. Haifában a kereskedelmi kikötő mellett van a hadikikötő, ahol Izrael állítólag atomfegyverrel felszerelt tengeralattjárói állomásoznak. A kikötő az amerikaiaknak is fontos.

Belegondolt ebbe valaki? – tette fel a költői kérdést Saul Horev dandártábornok, aki már tartalékos, de korábban a flotta vezérkari főnöke volt, és egy időben az izraeli nukleáris csapásmérő erő parancsnoka. A főtiszt bombát robbantott azzal a bejelentésével, hogy a kínaiak előrenyomulása egyúttal azt is jelentheti: Izrael legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok szép csendben elhagyja Haifát. A US Navy ugyanis nem akarja, hogy hadihajói olyan helyen állomásozzanak, ahol a kínaiak könnyen kikémlelhetik őket.

A kínaiak szorgosan nyomulnak a Szuezi csatorna kulcsfontosságú régiójában. Első külföldi katonai támaszpontjuk Dzsibutiban van. Ma már Washingtonban a katonák Kínát éppoly stratégiai ellenfélnek tekintik mint Oroszországot.

Ráadásul a két nagyhatalom katonai együttműködése egyre jobb:

a Távol Keleten a nagy orosz hadgyakorlaton a kínaiak is részt vesznek. Sőt az amerikai hírszerzés értesülései szerint azt azért rendezik a Távol Keleten és nem Európában, mert Hszi Csin-ping elnök ezt kérte Putyintól. Az oroszok pedig végtelenül le vannak kötelezve Kínának, hiszen a gazdasági nehézségek idején mindig számíthattak Pekingre.

Szíriában – ahol közvetlen a szembenállás az USA és Oroszország között – Kína is Asszad elnök rendszerét támogatja. Izrael viszont mindent megtesz azért, hogy gyengítse Asszad rendszerét, és csökkentse Irán befolyását Szíriában. Kína Iránnak is igen fontos szövetségese: a legnagyobb olajvásárló a fenyegető szankciók ellenére.

Ilyen körülmények között a kínaiak megjelenése Haifában komoly stratégiai következményekkel járhat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK