Mondott-e valamit Gulyás Gergely a csütörtöki sajtótájékoztatón, amihez érdemes még kommentárt fűzni? Ahogy a menekültkérdésről, az új olasz kormány döntéseiről beszélt, abban semmi újat nem látok. Ahogy Greta Thunberget nevezte „beteg gyereknek”, azzal sokan és helytállóan foglalkoztak az elmúlt másfél napban, és nem kell hozzátennem semmit az ő felháborodott tiltakozásukhoz.
Egy olyan, meg is ismételt válaszára térek ezért vissza, amely másokat nem foglalkoztat.
A 444.hu újságíró arról kérte a miniszter véleményét, hogy a családi autóvásárlási támogatási akció keretében Audi Q7-es és Lexus autók vásárlásához is adnak 2,5 millió forintnyi állami támogatást, holott akik ilyen autókat vásárolnak, aligha vannak állami támogatásra rászorulva. Gulyás miniszter válasza az volt:
„ha valaki a jómódúak közé tartozik, de legalább három gyereket vállal, akkor szerintem nem eltúlzott, hogy ha a magyar állam őt is részesíti ebben a kedvezményben”.
Az újságíró szerint aki 23 milliós autót vesz, az valószínűleg képes lenne erre állami támogatás nélkül is.
„Szerintem, ha vállal három gyermeket, akkor bízzuk rá, hogy él ezzel a lehetőséggel.” Majd megmagyarázta a véleményét: „Szerintem itt egy kommunisztikus felfogás létezik, hogy támogatás csak a legrászorultabbaknak kell, és vannak olyan támogatások, amelyeket csak a legrászorultabbaknak kell adni. De vannak olyan támogatások, amelyeket nem rászorultsági alapon adunk, hanem egy élethelyzetre tekintettel. És kevés ember tesz annyit a jövőért, mint aki három gyermeket vállal. Tehát én nem érzem úgy, hogy ez helytelen lenne.”
Akinek van pénze, azt miért kell támogatni, kötözködött tovább az újságíró, mire Gulyás megismételte: „Mert vállalt három gyermeket.”
Bolgár György ezen a héten – amikor a rádió adománygyűjtő akciót folytat – hallgatókat hívott be a stúdióba, hogy vegyenek részt a műsorvezetésben, a meghívottak között az adás két olyan hallgatója is volt, akik Fidesz-szavazóknak mondták magukat. Indítékaik között mindketten a Fidesz családtámogatási rendszerét említették első helyen. Elterjedt vélemény az országban, hogy a „családvédelmi akcióterv” helyes intézkedéseket tartalmaz.
Amikor egyes intézkedéseiről a parlament szavazott, az MSZP és az LMP igennel szavazott, a DK nemmel, a Párbeszéd pedig tartózkodott. De még az utóbbiak sem azzal indokolták ezt, hogy a kormány lépéseit helytelenítik, csak azzal, hogy elégtelennek tartják.
Már korábban is elmondtam ezen az oldalon, hogy szerintem ezek az intézkedések lényegüket tekintve helytelenek, a leginkább nyilvánvaló módon az autóvásárlási kedvezmény és a négy gyermekes anyák életfogytig tartó személyi jövedelemadó-mentessége. Miért is?
Minden állam elvesz pénzt a jövedelemmel rendelkezőktől illetve az árukat és szolgáltatásokat vásárlóktól, hogy ebből közkiadásokat finanszírozzon, illetve a társadalom segítségre szoruló tagjait támogassa. Mint tudjuk, az adózás terheli a polgárokat, terheli a vállalkozásokat. Abban, hogy Magyarország fokozatosan lemaradt a régió többi országától, annak is nagy a szerepe, hogy az állami újraelosztás a többi visegrádi országban 40 százalék körül van, nálunk – akár korábban a balközép kormányok idején, akár a Fidesz-kormányok alatt – közel áll az ötven százalékhoz. Nagyon körültekintően kell ezért meggondolni, hogy milyen támogatásokat vállal az állam az adófizetők pénzéből, illetve milyen adókról mond le, milyen célok érdekében, milyen következményekre törekedve.
Az Orbán-kormányok 1998 óta folyamatosan bővítik a gyermekeket vállaló családok támogatását adókedvezményekkel és egyéb módon. Azt feltételezik és azt is hirdetik, hogy ennek célja a gyermekvállalási kedv növelése, a népességfogyás megállítása.
A demográfusok számára viszont közhelyszámba megy, hogy az állami beavatkozások csak átmenetileg növelik a családok gyermekvállalási hajlamát.
Az Orbán-kormány elmúlt kilenc évében még átmenetileg sem. (Legyünk korrektek: az egy szülőképes korban levő nőre jutó születések száma minimálisan emelkedett, de ez nem tudta ellensúlyozni a szülőképes korú nők számának csökkenését, és ez várhatóan jó ideig így marad.)
A gyermekvállalási kedv egy-egy országban sok-sok tényező hatására alakul, és ezek között a közvetlen tényező, a gyermekvállalás állami támogatása messze nem a legfontosabb. Valójában ezért arról van szó, hogy a magyar állam jutalmazza a gyerekvállalást, anélkül, hogy ennek a gyermekvállalás mértékére érdemi hatása lenne.
Már-már olyan dolog ez, mint a profi labdarúgás közpénzekből folyó masszív támogatása. Öntik a milliárdokat, mert Orbánnak ez a hobbija, anélkül, hogy a magyar labdarúgásban érzékelhető eredmények születnének. Öntik a milliárdokat a gyermekeket vállaló családok jutalmazásába, mert Orbánnak ez a hobbija, anélkül, hogy ennek érzékelhető hatása lenne a családok gyermekvállalására. A párhuzam persze csak részben igaz. A profi labdarúgásban ugyanis, amely üzleti tevékenység, az államnak igazából semmi keresnivalója. A családtámogatás nem ilyen dolog. Arra lehet és helyes közpénzeket fordítani, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen aránytalan megélhetési terheket.
Erre találták ki Magyarországon a családi pótlékot és a gyest. Ezeket időről-időre emelni kell, hogy összegük együtt emelkedjék a munkajövedelmekkel. Annak azonban, hogy költségvetési milliárdokat – ideértve az adókedvezményeket, adóelengedést is – fordítsanak a gyermekvállalás jutalmazására ott, ahol az nem okoz aránytalan terhet a megélhetésben, nincs létjogosultsága egy olyan országban, ahol az állam az oktatáson, egészségügyön, idősgondozáson, rokkantak ellátásán igyekszik minél többet megtakarítani. Ahol ezekre az állami feladatokra messze nem jut elegendő, ott ugyanúgy
nem méltányos autóvásárláshoz nyújtani állami támogatást,
mint ahogy nem méltányos négy gyermekes anyákat mentesíteni a közteherviselés alól, s ez a „családvédelmi akcióterv” többi intézkedésével szemben is igaz.
Tegyük hozzá: az ilyen családtámogatási rendszer – mivel kedvezményeinek igénybevételét munkaviszonyhoz, hitelképességhez kötik – nem csupán nem felel meg deklarált céljának, a gyermekvállalási hajlandóság tartós növelésének, de jövedelemátcsoportosítást is eredményez a kimaradó szegény rétegek rováséra, a tehetősebbek javára. Erre a tulajdonságára a baloldali ellenzék rendszeresen felhívja a figyelmet, és igaza van. Ez azonban nem elég, A rendszer logikáját alapjaiban helyes megkérdőjelezni.
A nők foglalkoztatásán belül minden egy százalékos arány-javulás (a férfiak változatlan foglalkoztatási szintjével számolva) 68 ezer új női foglalkoztatottat jelentene. Azzal tehát, ha elérnénk a nők foglalkoztatásán belül az északi-országok szintjét, 204 ezer fővel több női munkavállalónk lenne, akik munkajövedelmük által jelentősen növelnék a háztartásuk bevételeit.
Amennyiben a kereseteket összeadjuk, akkor az 5 fő feletti foglalkoztatóknál és a közszférában dolgozók körben a bruttó jövedelem 53%-át viszik haza a férfiak, és így 47%-át a nők. A 35 év alatti dolgozói társadalom esetében azonban a nők már csak 43%-át szerzik meg a munkajövedelmeknek.
