Kezdőlap Címkék Gréczy Zsolt

Címke: Gréczy Zsolt

Végrehajtás a Pesti srácok ellen

A Pesti Srácok nem fizette ki a Gréczy Zsoltnak jogerősen megítélt kártérítést, ezért a DK politikusa úgy döntött, hogy végrehajtást kezdeményez a kormányközeli portál ellen.

A Pesti Srácok korábban zaklatónak nevezte Gréczyt, ezért először helyreigazításra, majd kártérítés megfizetésre is kötelezte a bíróság a portált. A DK szerint „nem elég, hogy valótlanságot híreszteltek, de a rájuk kiszabott ítéletet sem hajtották végre. Ezért indul a következő jogi eljárás.”

A Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely májusban jelentette be, hogy a közösségi finanszírozást előszeretettel tarhálásként aposztrofáló kormányközeli lap olvasói adományokból próbálja majd meg átvészelni az őket is nagyon hátrányosan érintő idei jelentős adóemelést. Nemsokkal ezután derült ki, hogy a hozzájuk tartozó Pesti TV-nél sincs minden rendben.

A Pesti Srácok kártérítést fizet Gréczy Zsoltnak

A Fővárosi Törvényszék jogerős határozatában kártérítésre kötelezte a Pesti Srácok kiadóját. A fideszes sajtótermék azzal, hogy hamis állításával zaklatónak nevezte, megsértette a DK politikusának személyiségi jogait.

Korábban a Bíróság helyreigazításra kötelezte a Pesti Srácokat, most fizetniük is kell a hazugságért. Gréczy Zsolt számos pert indított az őt rágalmazó fideszes kiadványok ellen, valamennyit megnyerte. Összesen 19, az ő igazát bizonyító ítélet született.

A mostani az első határozat, amikor a rágalmazó fizetni is kényszerül.

A döntés ellen nincs helye fellebbezésnek.

Gréczy Zsolt jogerősen nem zaklatott – Helyreigazít a Ripost és a Lokál

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét és helyreigazításra kötelezte a Fidesz-közeli sajtótermékeket.

Ezt a szöveget kell közzétenni: „Gréczy Zsoltról valótlanságokat híreszteltünk 2019. december 06. napján a Ripostban közzétett »Évekig nem állt le a zaklatással Gréczy Zsolt« című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Gréczy Zsolt évek óta zaklat egy nőt, továbbá valótlanul híreszteltük, hogy ennek a nőnek Gréczy Zsolt évek óta írogat, üzenget.”

Egy másik ítéletben a Fővárosi Ítélőtábla ugyancsak helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és helyreigazításra kötelezte a Lokál című kiadványt ezzel a szöveggel: „A 2019. december 6-án a Lokál című lapban megjelent „Zaklatással vádolják Gyurcsány jobbkezét” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Gréczy Zsolt évek óta zaklat egy nőt, továbbá valótlanul híreszteltük, hogy ezt a nőt Gréczy Zsolt a szerelmével üldözi, újra és újra bepróbálkozik nála, valamint csábítgatja.”

Mindkét esetben az újságok Zsoldos Gábor dobos – egy nap alatt önként levett – Facebook-bejegyzése alapján írták meg hazug cikkeiket. Az állítólagos „áldozat” Gréczy Zsolt mellett tanúskodott a bíróságon.

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyó ítélete után Gréczy fuhu.hu-nak annyit mondott, hogy

„nem véletlenül mondtam, nem a tettes, hanem az áldozat vagyok.”

Mindkét ítélet jogerős. Gréczy Zsoltot a perben a Czeglédy Ügyvédi Iroda képviselte.

Gréczy Zsolt újabb pert nyert

A Demokratikus Koalíció politikusáról a Mi Hazánk Mozgalom egyik  szakértője állította egy videóban, hogy zaklatta.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében helyreigazításra kötelezte a Pesti Srácok című portált. A DK politikusát, Gréczy Zsoltot december közepén a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti szakértője, Palányi Nóra vádolta meg zaklatással egy videófelvételen, amit a lap közölt. – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Az ítélet szerint

a Pesti Srácok valótlanul állította, hogy a DK politikusa egyoldalú üzenetekkel bombázta a nőt, valótlanul állította, hogy az üzenetek bármiféle szexuális tartalmat hordoztak.

A közlemény szerint a tanúként meghallgatott Palányi többször ellentmondásokba keveredett, szavahihetősége a tárgyalás során többször is megkérdőjeleződött. A videóban tett, zaklatásra vonatkozó állításait semmilyen módon nem tudta bizonyítani.

Gréczy Zsoltot a tárgyaláson a Czeglédy Ügyvédi Iroda képviselte.

Gréczy már nyert egy helyreigazítási pert, akkor a bíróság első fokon kimondta, hogy a Lokál valótlanul híresztelte, hogy zaklat egy nőt.

Lemond a mandátumról Gréczy

December 31-ével lemond képviselői mandátumáról Gréczy Zsolt. A szexuális zaklatási ügybe bekevert politikus a DK-ról akarja levenni a terhet. A pereket ettől még végigviszi.

Az ATV-n az Egyenes Beszédben jelentette be Gréczy Zsolt, hogy lemond mandátumáról. Mint fogalmazott, most is áldozatnak tekinti magát azokban az ügyekben, amelyekbe belekerült.A perek ezekben az esetekben mennek tovább – mondta.

A DK fantasztikus éve volt 2019, s ha személye ezt a lendületet csak kicsit is megtöri, akkor inkább lemond a képviselőségről – indokolta döntését. A DK-ról akarja levenni ezt a terhet. Gyurcsány Ferenc pártelnök elfogadta döntését.

Három támadás indult ellene szexuális zaklatást emlegetve. Először egy ismert popzenész vádolta meg azzal, hogy kikezdett a feleségével Gréczy. Aztán a szélsőjobboldali, neonáci Mi Hazánk egyik parlamenti munkatársa közölte, hogy zaklatta őt a DK-s politikus. Végül egy névtelen személy ismételten a kormánypárti médiában közöltetett félreérthetetlen tartalmú fotókat, de zaklatás ezekből se derül ki.

Gréczy szerint az utóbbi személy nem létezik, a fényképeket valahogyan kívülről szerezték meg a telefonjáról. A képeket ma már nem készítené el – mondta el több alkalommal. Azt korábban megemlítette, hogy a Borkai-ügy után kapott figyelmeztetést a Fideszből, hogy ők és személyesen ő következik bosszúként.

Gréczy listás mandátummal ült be a parlamentbe. Pótlásáról a DK dönt.

Leszámolás?

Az MTA elnökségre esélyes Orbán-barát Freund Tamás megszabadulna a kormányt kritizáló tudósoktól – írja közleményében Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő, a kulturális bizottság tagja.

A kormány tovább folytatja a Magyar Tudományos Akadémia kivéreztetését. Sajtóinformációk szerint az elnöki posztra az Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló Freund Tamást neveznék ki.

Freund korábban, a miniszterelnöknek címzett levelében kifejtette, hogy szívesen

megszabadulna a kormányt folyamatosan kritizáló társadalomtudományi kutatóktól, akik megfogalmazása szerint mételyezik a fiatalokat és a közéletet.

A Demokratikus Koalíció szerint súlyosan aggasztó, hogy az MTA elnökség várományosa politikai vélemény alapján válogatna a kutatók között.

Mi, európai magyarok felháborítónak tartjuk, ahogyan Freundot korábban erővel kinevezték abba az irányító testületbe, amelyet a kormány az MTA-tól elvett kutatóintézet-hálózat fölé telepített.

Most pedig ez a nyíltan Orbán-hű ember az egész Akadémia élén korlátlan hatalommal rendelkezve nyugodtan rugdoshatja ki a neki és a Fidesznek nem tetsző embereket. Tiltakozunk az MTA tönkretétele, a kormány által pozícióba helyezett kiskirályok uralkodása ellen!

Vissza a Gyurcsány-kormány nyugdíjrendszerét!

Riasztó kutatás jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai alapján arról, hogy milyen sokan kapnak rendkívül alacsony nyugdíjakat. – írja Gréczy Zsolt közleményében.

Magyarországon ma több, mint félmillió ember van, akinek a nyugdíja még a 100 ezer forintot sem éri el, és ami ennél is megdöbbentőbb, hogy közel másfél millió ember nyugdíja nem éri el a 150 ezer forintot. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok túlnyomó többsége majdnem 100 ezer forinttal kevesebb nyugdíjat kap, mint a mai átlagbér. Ez egyenes következménye annak, hogy a Fidesz felszámolta a Gyurcsány-kormánynak azt a gyakorlatát, hogy a nyugdíjakat a bérekhez kötötték, és ha nőttek a bérek, nőttek a nyugdíjak is.

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy az Orbán-kormány hagyja elértéktelenedni a nyugdíjakat és így idősek százezrei szegényednek el évről-évre. A DK szerint minden végigdolgozott életért megbecsülés jár, ezért azonnali kormányzati beavatkozásra van szükség: vissza kell állítani a Gyurcsány-kormány nyugdíjszámítási rendszerét, mert ezzel minden nyugdíjas átlagban évente 90 ezer forinttal több nyugdíjat kapna a mainál.

Még ez sem sok, de tűzoltásnak elegendő lenne addig, amíg az EU bevezeti az európai minimálnyugdíjat.

A DK az Európai Parlamentben azért dolgozik, hogy ez minél hamarabb megtörténjen, de addig sem szabad hagyni, hogy a nyugdíjasok elszegényedjenek.- fejezi be közleményét a DK parlamenti frakciójának szóvivője.

DK: Polt Péter a Fidesz védőügyvédjének szerepét játssza

0

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Polt Péter legfőbb ügyész a Fidesz védőügyvédjének szerepét „játssza”, miközben részt vesz a kormányzati korrupciós ügyek eltussolásában.

A DK frakciószóvivője sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága meghívta egy ülésére Polt Pétert, ahol többek között az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által vizsgált ügyekről lesz szó. A legfőbb ügyész arra hivatkozva utasította vissza a meghívást, hogy az alaptörvény megtiltja a magyar ügyészség tagjainak, hogy politikai tevékenységet fejtsenek ki, illetve ilyenben közreműködjenek. Polt Péter szavai szerint még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a bizottsági meghallgatás politikai kampányeseménnyé váljon.

Gréczy Zsolt szerint a legfőbb ügyész meg sem próbál magyarázatot adni arra, hogy „az európai pénzeket ellopó fideszeseken” miért nem kattan a bilincs.

Az ellenzéki képviselő kijelentette: minden magyarnak az az érdeke, hogy a mindenkori legfőbb ügyész itthon is és európai szinten is elszámoltatható legyen.

Teljesen egyértelmű, hogy ha az Orbán-rendszer megbukik, akkor Polt Péter a bűntársból cellatárs lesz – mondta a politikus.

Gréczy Zsoltot reagáltatták a Jobbik frakcióvezetőjének egyik interjújára. Ebben Gyöngyösi Márton azt állította, hogy a Jobbik soha nem volt antiszemita párt, de korábban tudatosan játszottak rá a rasszista és antiszemita érzésekre.

A DK frakciószóvivője azt felelte, hogy a Jobbik múltjában voltak vállalhatatlan és magyarázatra szoruló kijelentések, és Gyöngyösi Márton feltehetően ezeket foglalta össze az interjúban.

Gréczy Zsoltot szembesítették Dúró Dórának, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesének azzal a felszólításával, hogy adják vissza a mandátumukat azok a képviselők, akik nem vesznek részt a parlament munkájában. A politikus csak annyit felelt: az ellenzék teszi a dolgát, Dúró Dóra pedig egy, a „Fidesz által kreált” pártnak az országgyűlési képviselője. (MTI)

Tisztes helyállás volt? Kinek a részéről?

A hétvégén a Józsefvárosban polgármestert, a Belvárosban önkormányzati képviselőt választottak. Józsefvárosban az ellenzéki pártok összefogásukról biztosították a közvéleményt, de a végeredmény itt is, ott is vereség lett. A VIII. kerületben a fideszes jelöltre mintegy nyolcezren, az ellenzék által támogatott Győri Péterre fele ennyien adták a voksukat. A belvárosban a kormánypárt jelölt kétharmados többséggel szerezte meg a mandátumot a két másik jelölttel szemben. Itt összefogásról már szó sem volt.

Szanyi Tibor
MTI Fotó: Kovács Tamás

Szanyi Tibor, EP képviselő, az MSZP Országos Elnökségének alelnöke. Útban Brüsszel felé sikerült telefonon elérnünk.

„Tisztes helyállás volt, köszönjük a civilek munkáját”. Ez a párt hivatalos véleménye. Ami az ő véleményét illeti:

A politikai felelősséget nem szabad a civilekre áttolni.

Egyszer-egyszer előfordulhat, de ha e mögé túl gyakran próbál valamelyik politikai erő „elbújni”, a választó szemében elveszíti a tekintélyét.

Megtett az MSZP mindent azért, hogy a Józsefvárosban győzelem szülessen?

Egyszer volt Hódmezővásárhelyen kutyavásár. Az, hogy egy budapesti kerületben ne legyen a szocialista pártnak önálló polgármester jelöltje, számomra elfogadhatatlan helyzet. Jó ideje tudni lehetett, hogy a Kocsis feláll, fel lehetett volna „építeni” egy saját jelöltünket. Ott kellett volna lennie már egy „árnyék polgármesterünknek”, aki minden adandó alkalommal tudatja a helyi emberekkel, hogy mi a szocialisták álláspontja abban a bizonyos kérdésben. Tessék belegondolni, hogy hangzana, ha az aktivistánk becsenget valahová, köszön, én a szocialistáktól jöttem, tessék ennek vagy annak a jelöltjét támogatni? A semminél persze ez is jobb lehet, de kevés.

Egy év lesz a következő önkormányzati választásig. A felkészülés?

Milyen egy év? Május 26-án EP választás lesz, és ha a kormány egy tollvonással a két választást összevonja?

Volt egy tisztújítás június közepén az MSZP-ben, szeptember közepéig nem történik semmi a pártban. „Nyaralunk”. A tizenegy hónapból hármat már ellazsáltunk, marad nyolc májusig. Ennyire jól állunk?

Még egy mondatot hadd tegyek hozzá a józsefvárosi történethez: polgármesterek azt választják meg, aki megfogja az emberek kezét.

Szabadai Viktor
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke, maga is aktívan részt vett Győri Péter mellett a józsefvárosi kampányban. Meglehetősen keserűen összegezte a véleményét:

Többször voltam a különféle helyszíneken, szórólapoztam a Horváth Mihály téren, a Telekin is, a legismertebb közösségi médiában pedig fizetett hirdetéssel kampányoltunk mellette. Ami tőlünk tellett, megpróbáltuk hozzátenni a sikeréhez. De ezek a „közös” kampányok mindig szerencsétlenül sülnek el. Ezt tapasztaltuk a tavaszi parlamenti választáson, most a „nyóckerben” és a Belvárosban is.

Ez a fajta ellenzéki együttműködés nagyon rossz fényt vet mindenkire, aki ehhez a nevét adja.

Most is az volt a meggyőződésünk, hogy nem mindenki a győzelemre játszik.

Miből gondolja?

Az V. kerületi kampányban magam is érdekelt voltam. Korábban arról volt szó, hogy az ellenzéki pártok összefogásával én leszek a közös jelölt. Csárdi Antal győzelme után látszott is reális lehetőség a győzelemre, de amíg folytak az egyeztetések,

egyre többször kerültek szóba pozíciók, kinek, mi jutna a győzelem esetén a támogatásért cserébe.

Aztán, amikor az a bizonyos „szakítás” megtörtént a Liberálisok és az MSZP között, elindult a sumákolás, és jobban láttam, ha visszalépek. Ettől ez a VIII. kerületi kampány sem volt mentes, de azok az aktivistáink, akik a tavalyi kampányban is segítették az ellenzéki jelölt munkáját, most is odatették magukat, ha szórólapozni kellett. Győri Pétert jó embernek és jó jelöltnek tartottuk, megérdemelte a támogatást.

A kormánypártiak „ifjúgárdistái” ajtóról ajtóra mentek, becsöngettek, agitáltak. Az ellenzék?

Volt ilyen terv, nem tudom lett-e belőle valami. Mi ebben nem vettünk részt.

Egy év és következik az önkormányzati választás. Ilyen lagymatag hozzáállással nem sok sikerre számíthatnak.

Megmondom őszintén, én nem ebben látom a kudarc okát. Tartalmi, szemléletbeli változásra volna szükség. Ennél még

az is jobb volna, ha elfelejtenénk az ilyen összefogásokat és ki-ki nyílt kártyákkal, a saját programjával szerezzen támogatókat.

Gréczy Zsolt
MTI Fotó: Illyés Tibor

Kíváncsiak lettünk volna a Demokratikus Koalíció valamelyik felelős vezetőjének véleményére is. Szerettük volna megkérdezni, valójában mit tettek az ellenzék közös jelöltjének győzelméért. Gréczy Zsolt, a párt frakciójának szóvivője nem reagált a telefonjainkra, a kérdésünkre mindössze SMS-ben küldte el a következő „nyilatkozatot”:

„Mi tagadás, veszítettünk a Józsefvárosban.

A Fidesszel szemben álló demokratikus ellenzék választói még nem álltak készen az új küzdelemre.

Sokan most talán azt is gondolják, hogy a Fidesz iszonyatos média- és pénzügyi fölénye mellett nincs esélye, hogy demokratikus választásokon legyőzzük őket. Köszönjük azoknak, akik elmentek, és Győri Péterre szavaztak, ők mindent megtettek. Mindenki másnak azt tudjuk mondani, hogy a küzdelemnek önmagában is van értelme, mert nemcsak az országért küzdünk, hanem önmagunk becsületéért is.”

Mindenesetre köszönjük a választ. Ha jól értettük a DK szóvivőjének álláspontját, akkor a vereség ellenére is pártja lelkiismerete tiszta. A küzdelemnek önmagában is van értelme. Egyedül a választók a hibásak, akik még nem álltak készen az új küzdelemre.

DK: lesz ez még rosszabb is Kövérnek

0

Kövér László nem érti a parlamentáris demokrácia jelentését, hogy a haza ellenzékben is van – reagált a DK arra, hogy a parlamenti elnök szerint csökkenni fog a színvonal a DK frakcióalakításával.

Kövér Lászlót „nem tölti el örömmel”, hogy nem emelkedni, hanem tovább csökkenni fog a parlamenti viták színvonala azután, hogy a Demokratikus Koalíció önálló frakciót alakíthatott. Az Inforádióban azt is mondta, hogy azzal is megelégedne, ha a következő négy év nem lenne borzalmasabb, mint az előző volt.

A DK szerint a parlamentarizmussal összeférhetetlen színvonalat éppen annak a Kövér Lászlónak köszönhetjük, aki szerint “az ellenzéki tábor intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen” – írta közleményében Gréczy Zsolt frakciószóvivő egy régebbi Kövér-idézetet felhasználva.

Kövér láthatóan nem csak, hogy tűzzel-vassal küzd a parlamentáris demokrácia ellen, hanem nem is érti annak működését és jelentését, miszerint kormány és ellenzék együtt képviselik a hazát, és igen, a haza ellenzékben IS van – fogalmaz a parlamenti képviselő.
A DK mindazonáltal örül annak, hogy Kövér nem örül, lesz ez még rosszabb is, „tenni fogunk róla”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK