Kezdőlap Címkék Futball

Címke: futball

Marokkó és Szaúd-Arábia az első két kieső

0

Az Európa-bajnok portugál válogatott 1-0-ra legyőzte a marokkói csapatot szerdán a B csoport második fordulójának moszkvai mérkőzésén a labdarúgó-világbajnokságon. A Szaúd-Arábia felett aratott 1-0-s sikerrel Uruguay, valamint a kedden Egyiptomot legyőző házigazda Oroszország is biztosította helyét a legjobb 16 között. A spanyolok küzdelmes mérkőzésen egy góllal győztek az iráni válogatott ellen.

B csoport, 2. forduló, Portugália-Marokkó 1-0 (1-0)

MTI/AP/Francisco Seco

Az észak-afrikai együttes 19 veretlen mérkőzéssel érkezett az oroszországi tornára, amelyen második vereségével az első búcsúzó lett annak ellenére, hogy az Irántól és Portugáliától elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával is fölényben futballozott.

A labdarúgó világbajnokság nyitómeccsén a portugálok nagy közdelemben gyéztek a marokkói válogatott ellen, Cristiabno Ronaldo góljával már a mérkőzés elején vezetést szereztek, ezt követően azonban a marokkói csapatnak is voltak helyzetei.

A csoport, 2. forduló: Uruguay – Szaúd-Arábia 1-0 (1-0)

A Szaúd-Arábia felett aratott 1-0-s sikerrel Uruguay, valamint a kedden Egyiptomot legyőző házigazda Oroszország is biztosította helyét a legjobb 16 között a labdarúgó-világbajnokságon az A csoport küzdelmeinek második fordulóját követően.

MTI/AP/Andrew Medichini

A szerdai találkozó a torna eddigi egyik leggyengébb színvonalú összecsapása volt, a mérkőzést egy óriási kapushibának köszönhetően a századik válogatottságát ünneplő Luís Suárez döntötte el a 23. percben.

Az orosz és az uruguayi válogatott jövő hétfőn egymás ellen dönt a csoportelsőségről.

2. csoport, 2. forduló: Spanyolország – Irán 1-0 (0-0)

Az iráni válogatott hősiesen és helyenként jól játszott, de végül közdelmes mérkőzésen a spanyolok egy góllal nyertek.

MTI/AP/Frank Augstein

Bréking nyúz, június 17. – Tudósítás a másik valóságból

0

Migránscsempész Soros-hajó, az ijesztő Mesterházy Attila, illetve a veszélyeztetett európai kultúra és futball a vasárnapi alternatív lapszemlében.

A migránscsempész Soros-hajó az Origón

„Megérkezett a spanyolországi Valenciába a két sorosista álcivil szervezet, a SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) által fenntartott Aquarius nevű, migránscsempész hajó. … Eredetileg a Soros György által kitartott emberkereskedők 629 migránssal indultak el, de miután sem Málta, sem Olaszország nem engedélyezte nekik a kikötést, az utóbbiak vállalták, hogy segítenek a migránsokat Spanyolországba szállítani.” (Origo: Megérkezett Spanyolországba a migránscsempész Soros-hajó – videó!)

A muzulmánok már a parkban vannak – figyelmeztet a 888

„Kevesen tudják, hogy csak az Európai Unió területén belül legalább 19 millió muzulmán él. Ennek fényében, a mintegy teljes Románia lakosságával bíró iszlám közösség a keresztény alapokkal és civilizációval megáldott Európában ugyanúgy gyakorolja vallását, mintha az a Közel-Keleten, Ázsiában vagy éppen Észak-Afrikában lenne. …

Így történt ez a nagy-britanniai Birmingham városában is – amely a szigetország egyik muszlimok által legsűrűbben lakott települése-, amikor a ramadán végét megünnepelni szándékozók, a maguk szerény 140 ezres tömegével, egy teljes parkot elfoglaltak.” (888: Egyetlen felvételen az iszlám európai térhódítása)

Ijesztő pillanatokat élt át a Pesti Srácok munkatársa az MSZP kongresszusán

„Mesterházy nem a különutas és magányos, hanem szövetségi politikát tartja szükségszerűnek, ami a magyar ellenzék minden kreatúrájára kiterjed. A Mesterházy-doktrínák szerint a Jobbikkal való együttműködés biztosnak vehető, mert egyetlen szent cél van: eltakarítani az útból Fideszt, és az immáron harmadik ciklus óta zavartalanul kormányzó pártszövetséggel együtt azt a hárommillió jobboldali szavazót is, akiket (eszerint a vaslogika szerint) a pincékben, illegalitásban bujkáló, a végsőkig kitartó munkásőrökkel váltana fel. Elhangzott néhány mondat arról is, hogy a korábban felvetődött “Horn Gyula központ” is megalakulna, egyfajta szellemi és történelmi kontextusba, mélyperspektívába helyezve az MSZP jelenét és jövőjét. Valamiféle Horn-szeánszokra is utalást tett, amikor zavaros fordulatokkal az emlékezésről, a Mester közelében való meditációról beszélt. Ezek voltak a villám-sajtótájékoztató legijesztőbb pillanatai. Majd Mesterházy ahogyan érkezett, ugyanúgy távozott és egy szempillantás alatt eltűnt Nyakó István válltömései mögött. Később Karácsony Gergely is feltűnt, de az egykori miniszterelnök-jelölt olyan gyorsan tűnt el az ólomajtók mögött, hogy még azt a kellemetlen kérdést sem tehettük fel neki: “Gergő, Gergő… akarsz körszakállt?“ (Magyar Idők: Szimpátia az ördöggel – Mesterházy Attila a Jobbik oldalán, egy szent szövetségben váltaná le a Fideszt)

Nem csak az európai kultúra, hanem az európai foci is veszélyben van a Magyar Idők szerint

„A tendencia tehát egyértelmű, az európai válogatottak bombaerősek, még a vasárnap esti brazil-svájci rangadó előtt sem lehet előre beírni a három pontot a selecao neve mellé, nem lenne meglepő, ha a helvétek végig harcban lennének legalább az egyik pontért. …

És hogy miért annyira érdekes ez? Egyrészt azért, mert talán európaiként már csak a közelség okán is sokan az öreg kontinens csapatainak szurkolunk, másrészt pedig tudjuk, hogy a korábbi vb-létszámemelés – 24-ről 32-re – során egyetlen plusz kvótában sem részesült a mi kontinensünk, ugyanúgy 14 válogatottat vonultathat fel Európa. Ebből ráadásul egy, az Oroszországnak házigazdaként járó automatikus kvóta, ugyanakkor a selejtező-csoportok második helyezettjei közül egy, minden további pótselejtező nélkül elbúcsúzik a vb-álmoktól, ami nyugodtan nevezhető igazságtalannak, főleg az erőviszonyok tükrében.

Hamarosan 48-ra emelkedik majd a vb-n részt vevő nemzetek száma és még nem tudjuk pontosan, hogyan alakul az új lebonyolítási rendszerben a kontinensek közötti kvótaelosztás, az azonban biztos, hogy a FIFA illetékeseinek észhez kellene térniük, és figyelembe kell majd venniük a reális erőviszonyokat, ha nem akarják tovább higítani a világ legnagyszerűbb sporteseményének mezőnyét!” (Magyar Idők: A bombaerős Európa elbánt ellenfeleivel)

Simán nyerték a házigazdák a labdarúgó vb nyitómérkőzését

0

Felejthető mérkőzésen a világbajnokságot rendező orosz csapat simán, 5-0-ra győzött Szaúd-Arábia ellen. Persze, a nyitó meccsek majdnem mindig a felejthető kategóriába tartoznak. A csapatok ilyenkor még nem veszik fel a játék ritmusát, nem érzik a világbajnokság hangulatát, ráadásul a presztizsen kívül tétje sem igen van az ilyen mérkőzéseknek, hiszen a hátralévő meccseken még van esély a javításra.

Ettől persze még lehet jó a világbajnokság, és minden bizonnyal jó is lesz, hiszen kiválóan felkészült csapatok, nagyszerű futballisták sora lép pályára az elkövetkező egy hónapban.

Rövid, ám látványos megnyitó

Robbie Williams brit énekes, Aida Garifullina orosz operaénekesnő és a kétszeres világbajnok brazil Ronaldo főszereplésével látványos zenés-táncos műsorral kezdődött meg csütörtökön az oroszországi labdarúgó-világbajnokság. Az Oroszország – Szaúd-Arábia nyitómérkőzés előtt mintegy másfél órával a spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok Iker Casillas az orosz szupermodell Natalja Vogyjanova társaságában vitte a játéktérre – egy erre a célra tervezett Louis Vuitton bőröndben – a FIFA Világkupát, hogy megmutassa a gyülekező közönségnek, milyen trófea elnyeréséért küzdenek majd a csapatok több mint egy hónapon keresztül.

Ezt követte a csapatok bemelegítése, majd mintegy fél órával a kezdőrúgást megelőzően megkezdődött a showműsor.

Először Csajkovszkij zenéje hangzott fel videobejátszásban Jurij Basmet hegedű- és Danyiil Trifonov zongoraművész előadásában egy a Moszkva folyóra épített színpadról, aztán a kétszeres aranylabdás, a nemzetközi szövetségnél háromszor a világ legjobbjának választott 41 éves Ronaldo és Robbie Williams futballozott gyerekekkel. A folytatásban a 44 éves brit előadó énekelt táncosok és freestyle-futballisták gyűrűjében, őt pedig Alekszandr Boldacsev hárfaművész váltotta a színpadon.

Robbie Williams. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Pár pillanattal később az orosz mitológiából ismert tűzmadár hozta a küzdőtérre a 30 éves tatár származású szopránénekes Garifullinát, aki egy újabb Williams-szám után elénekelte vele az Angyalok című dalt. A színpadon a 32 táncos pár a világbajnokságon részt vevő csapatokat jelenítette meg.

Hamarosan a pályára került a vb hivatalos labdája az adidas Telstar 18, és a program főszereplői, a világbajnokság kabalafigurájával, a Zabivaka nevű szürkefarkassal együtt elvégezték a szimbolikus kezdőrúgást.

A zenés műsor Robbie Williams újabb előadásával zárult.

A folytatásban már a hivatalos nemzetközi mérkőzések előtt szokásos ceremónia zajlott azzal kiegészítve, hogy a tribünről köszöntötte a szurkolókat Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki azt emelte ki, hogy a labdarúgás több milliárd embert egy csapatba kovácsol, s abban nem számítanak a különbségek. Ezt követően Gianni Infantino, a FIFA elnöke szólalt fel, melyben kijelentette, a következő hónapban a futball meghódítja Oroszországot, Oroszországból pedig a világot.

Pénteken már igazi rangadó is lesz, a spanyolok a portugálok ellen játszanak.

Ma 32 éve kaptunk ki 6-0-ra az oroszoktól

Ma véget ér a hazai futball bajnokság. Az elsőség már a múlt héten eldőlt, a végjáték mégis izgalmasnak ígérkezik – már amennyiben izgalmat jelent a számunkra, hogy mely csapatok esnek ki az első osztályból, és melyek maradhatnak jövőre is a legjobbak között.

Jobb híján így kell mondanunk: legjobbak.

Nem egészen két hét múlva, június 14-én kezdődik az oroszországi labdarúgó világbajnokság – persze megint a magyar válogatott nélkül. Nemzeti tizenegyünk utoljára 32 évvel ezelőtt, 1986-ban szerepelt világbajnokságon. Abban sem volt sok köszönet, de akkor legalább ott voltunk. (Mezey György volt a szövetségi kapitány, Egervári Sándor a segítője.)

Napra pontosan 32 évvel ezelőtt, 1986. június másodikán játszotta a magyar labdarúgó válogatott az emlékezetes 0-6-os mérkőzést a szovjetek ellen a mexikói világbajnokságon, Irapuatóban. Ez volt a híres „tésztás” meccs. Igaz, azóta többször is megírták, hogy szó sem volt tésztáról, csak az egyik játékos mondta ezt a meccs után, hátha békén hagyják az érdeklődő sajtómunkások.

A meccset Szegeden néztem a televízióban, akkor alig három hónapos fiam, és a feleségem társaságában. Amikor a bíró a sípjába fújt, elindultam a konyhába sörért, de még ki sem értem, a feleségem már szólt: Gól!

Persze, nem mi rúgtuk. Visszarohantam, megnéztem az ismétlést, majd újra a hűtőszekrény fel vettem az irányt. Ám ezúttal sem tudtam hozzájutni a sörhöz, mert bent a szobában ismét megszólalt a feleségem hangja: Gól!
Ezt sem mi rúgtuk.

Ekkor feladtam a próbálkozást, megkértem a feleségem, úgyis látott már két gólt, hozza be ő a sört. Így is lett. A hátralévő időben kaptunk még négy gólt, a megivott sörök számára nem emlékszem.

A 0-6 rejtélye azóta sem oldódott meg, és most már valószínűleg soha sem derül ki, hogy miért kapott az akkoriban – a mostanihoz képest – jónak számító magyar válogatott hat gólt a szovjetektől.

Most megint vb jön, a szovjetek – ezúttal Oroszország néven – már a csak a rendezés jogán is ott lesznek. És ott lesznek a belgák is – ez számunkra azért érdekes, mert valahol egy kicsit mi is belgák vagyunk. Igaz, a valódi belgáktól – tudásban, teljesítményben – messze vagyunk, de belga a szövetségi kapitányunk, aki ugyan eddigi két meccsén két zakót jegyzett, de a jövő, legalábbis George Leekens szerint, fényesnek tűnik.

A Belgiumból ideiglenesen hazánkba migrált tréner ugyanis másfél hónappal a következőket nyilatkozta a magyar miniszterelnökről, és annak kedvenc sportjáról: „Orbán Viktor sokat tud a fociról is, én kedvelem. Szereti a sportot.”

Leekens tréner mindehhez még hozzátette: “Magyarországon hamarosan átadják majd az új 70 ezres nemzeti stadiont. Hol vagyunk mi, belgák ezen a téren? 20 éve csak ünneplünk, de nem csinálunk semmit. Úgyhogy jobb, ha szerények maradunk a kritikáknál.”

Magyarország amúgy az ötvenedik helyen áll azon a FIFA-ranglistán, amelyen Belgium a harmadik.

Leekens, a futballmagyar

George Leekens a magyar futball válogatott belga (figyelem: Brüsszel!) kapitánya nagyon szereti a futballt. Annyira szereti, hogy a futballnál jobban csak Orbán Viktort és az állását kedveli.

A Belgiumból ideiglenesen hazánkba migrált tréner ugyanis nemrégiben a következőket nyilatkozta a magyar miniszterelnökről, és annak kedvenc sportjáról: „Orbán Viktor sokat tud a fociról is, én kedvelem. Szereti a sportot.”

Leekens tréner itt talán elbizonytalanodhatott, és attól tartva, hogy ennyi kevés lehet a maradáshoz, mindehhez még hozzátette: “Magyarországon hamarosan átadják majd az új 70 ezres nemzeti stadiont. Hol vagyunk mi, belgák ezen a téren? 20 éve csak ünneplünk, de nem csinálunk semmit. Úgyhogy jobb, ha szerények maradunk a kritikáknál.”

Gondolhatnánk hogy George Leekensnek elment a józan esze, vagy talán soha nem is volt neki. Rugótechnikája talán, mint ahogyan a fejjátéka is szignifikáns lehetett valamikor, de ész szempontjából nincs igazán jól eleresztve. Magyarország ugyanis az ötvenedik helyen áll azon a FIFA-világranglistán, amelyen Belgium a harmadik.

Gondolhatnánk tehát, hogy Leekens nem tudja, mit beszél, de nem ezt gondoljuk. Azt gondoljuk inkább, az egykor futballistaként szebb – és főként eredményesebb – napokat is megélt, ám edzőként kevésbé sikeres trénerről, hogy igyekszik beilleszkedni az őt körülvevő közegbe. Abba a magyar rögvalóságba, ahol nem a teljesítmény, hanem a nagyotmondás számít. Ahol már régóta nem a futball, hanem a szájkarate a nemzeti sport. Ahol az embereknek bármit be lehet mesélni, azt is, hogy az amúgy nem létező ellenség fenyegeti őket, és ezért védelemre szorulnak.

A magyar emberek száját be lehet fogni azzal, hogy a hatalom urai lopnak ugyan, de emiatt nem kell mérgesnek lenni. Ellenkezőleg: örömre van ok emiatt, mert sokkal jobb, ha rendes magyar emberek lopják ki a pénzt a zsebünkből, mintha mindenféle jöttment idegenek tennék ugyanazt.

Ne feledjük, hogy Leekens úr ugyan két vereséggel kezdte magyarországi pályafutását. (Közülük az első, a kazahok elleni hazai zakó kifejezetten égő volt.) Volna hát mire szerénynek lennie, vagy ha ez távol áll tőle, akkor szerencséjére, van kihez törleszkednie. És ki máshoz is bújhatna védelemért, mint ahhoz a miniszterelnökhöz, aki nemcsak őt, de az összes magyar embert megvédi.

Talán még magyarul kellene megtanulnia Leekensnek. Legalább néhány szót, ha mát Böde Dani nem tud angolul. Ezért nem értették meg egymást, amikor a belga tréner csereként, taktikai utasítással is felvértezve pályára küldte a magyar centert a kazahok ellen. Ha Böde beszél angolul, vagy Leekenes magyarul, esetleg valamelyik angolul is beszélő magyar csapattárs lefordítja neki az edző elképzeléseit, akkor talán fordítunk a kazahok ellen.

Ebben az esetben George Leekens sem szorulna rá arra, hogy önmagát nevetségessé téve, hülyeségeket beszéljen.

A skótok miatt nem kapnak pénzt a beteg csepeli gyerekek

Bangóné Borbély Ildikó a szocialisták csepeli képviselőjelöltje még a skótok elleni meccs előtt jelentette be, hogyha nyer a magyar labdarúgó válogatott, félmillió forintot ajánl fel a beteg gyerekeket gyógyító Szent László Kórháznak.

A csapat kikapott, jelen állás szerint tehát egy vasat sem kapnak a csepeli kórházban ápolt gyerekek a szocialisták ottani jelöltjétől.

Tetszettek volna a fiúknak megnyerni a mérkőzést! Akkor lenne félmillió a gyerekekre. Mely pénz nyilván most is megvan, különben nem ajánlották volna fel a győzelem esetére.

A skót válogatott drukkerei nem kötötték feltételekhez a segítséget. A Tartan Army szurkolócsoport Sunshine Appeal nevű alapítványa 2003 óta minden idegenbeli válogatott mérkőzés előtt gyűjtést szervez, és az összeget egy helyi ügy támogatására fordítja.

Most is így volt, a Tartan Army a meccs kapcsán Budapestre látogatva a helyi skót alapítványok közvetítésével (Robert Burns Nemzetközi Alapítvány, St. Andrews Association) a hátrányos helyzetű családok gyermekeivel foglalkozó Wesley János óvodának adományozott több mint 1.7 millió forintot a Magyarország–Skócia mérkőzés előtt.

Minden előzetes feltétel nélkül. Azaz, ha veszítenek, akkor is odaadták volna a pénzt az óvodásoknak.

A skótok is beavatkoztak a magyar választási kampányba

Megint kikaptunk, de megint láttunk biztató jeleket. Mi mindig látunk ilyeneket, ha biztató jelek látásában rendeznének versenyeket, utcahosszal vernénk a világot.

A kazahok elleni váratlan vereség után sokan találgatták, hogy mi lesz kedden este a skótok elleni barátságos mérkőzésen. (Na jó, valójában ez csak nagyon keveseket érdekelt, de ez szebben hangzik, mintha azt írnánk, hogy senkit sem érdekel.)

Tegyünk úgy, mintha számítana, hogy mi lett az eredmény.

Georges Leekens szövetségi kapitány még a skótok elleni mérkőzés előtt, a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az edzéseken mindenki fegyelmezett és lelkes, ha ezt át tudjuk vinni a mérkőzésre, akkor nyert ügyünk van.

Azt eddig is sejtettük, hogy fegyelmezettnek és lelkesnek kell lenni, de most már azt is tudjuk, hogy mindez még önmagában nem elég: a fegyelmezettséget és a lelkesedést át is kell vinni a mérkőzésre.

Vagyis, a kazahok ellen ez lehetett a baj. Mert az kizárt, hogy az edzésen ne lettek volna fegyelmezettek és lelkesek a fiúk. Csak hát, mindezt elfelejtették átvinni a mérkőzésre.

Talán mert a szövetségi kapitány angolul mondta nekik, és a fiúk közül nem mindenki beszél angolul. Ezt egyébként Böde Dánieltől tudjuk, mielőtt pályára lépett, mondott neki valamit a szövetségi kapitány, de neki nem túl jó az angolja, a többiek pedig nem fordították le neki.

Lehet, azt mondta Leekens Bödének, hogy vigye be a pályára a fegyelmezettséget és a lelkesedését.

Volt már olyan háború, ami egy patkószögön dőlt el. Rosszul lett beverve, a ló megbotlott, aztán vége is lett a csatának, vesztettünk.

Könnyű a skótoknak, ők bezzeg mind beszélnek angolul, igaz, sajátos akcentusban.

Meg nem erősített hírek szerint a skótók elleni vereség után Csányi Sándor, az MLSZ elnöke már keresi Georges Leekens szövetségi kapitány utódját, Orbán Viktor miniszterelnök már keresi Csányi Sándor MLSZ elnök utódját, 11 nap múlva pedig választás lesz Magyarországon.

Foci BL, EL: jön a negyedik csere

0

A futball Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában és a Szuperkupában jövőre bevezetik a negyedik cserét, valamint lehetővé teszik a téli átigazolást. A BL-ben új időpontokban kezdődnek a meccsek.

Jelentős újításokat vezet be az UEFA a következő szezonban az európai kupákban. Az UEFA közleményéből kiderül, hogy a BL-ben, az EL-ben és a Szuperkupában az egyenes kieséses szakaszban a mérkőzések esetleges hosszabbításában a csapatok negyedik csere lehetőségét kapják meg.

Megváltoztatja a BL-ben a kezdési időpontokat is az UEFA. A selejtező rájátszásától a fő meccsek negyedórával később, este kilenckor kezdődnek, a csoportkörben viszont lesznek kora esti, 18.55-ös kezdésű mérkőzések (kettő-kettő) is.

Az EL-ben a csoportkörtől a nyolcaddöntőig szintén 18.55-kor és 21 órakor indulnak a meccsek, de az utolsó játéknapon ebben a sorozatban is ugyanakkor lesz a kezdés a csoportokon belül. A negyeddöntőben, az elődöntőben és a fináléban egységesen 21 órakor indul útjára a labda, ahogyan a Szuperkupa-mérkőzésen is.

Az UEFA a nemzeti bajnokságok gyakorlatához igazítja a BL és az EL átigazolási szabályait. Lehetővé teszi a téli játékosszerzést a sorozatokban elindult csapatoknak.

A három európai kupadöntőben pedig 18 helyett 23 játékost nevezhetnek a csapatok. Ezzel hét helyett 12 cserejátékos foglalhat helyet a kispadon.

Portugália, Kazahsztán

Most, hogy a magyar futballválogatott barátságos labdarúgó mérkőzésen kikapott a világranglista 136. helyén álló, nem éppen fényes játékerőt képviselő kazahoktól, eszembe jut, hogy éppen egy évvel ezelőtt, 2017. március 25-én Portugáliával játszott a magyar csapat. Az, ellentétben a mostanival, tétmeccs volt, világbajnoki selejtező. Ott is három gólt kaptunk, igaz, úgy hogy közben egyet sem rúgtunk.

“Cristiano homoszexuál!” “Utálunk szar Románia”
Ezekkel a rigmusokkal vonultak a magyar szurkolók Lisszabon utcáin a portugál-magyar mérkőzés előtt.

Értettem akkor az indulatot, hogyne értettem volna.

Cserbenhagyott, lesajnált, kétségbeesett emberek masíroztak a portugál főváros stadionja felé. Idegesek voltak frusztráltak, rosszkedvűek. Mitől lett volna jó kedvük? Bármekkora is volt a parasztvakítás, semmi jóra nem számíthattak a meccsen. Ezt még persze elviselték volna valahogy, hozzászokhattak az elmúlt évtizedekben, de ami ennél is rosszabb, odahaza sem várta őket semmi jó.

A lisszaboni utcán vonuló honfitársainknak a meccs után haza kellett indulniuk Magyarországra. Ahol, minden olyan, amilyen. A feneketlen bendőjű Nemzeti Együttműködés Rendszere hatalma csúcsán, Orbán és társai azt csinálnak az országgal, amit akarnak. Ha úgy tartják jónak, lopnak, ha ahhoz van kedvük, hazudnak.

Mitől ne lett volna feszült az a kétezer magyar, akik a világ egyik legjobb futballistáját buzizták és szar, utálni való országnak nevezték azt a szomszédunkat, amely lassanként mindenben lehagy bennünket, és ahol egyébként szép számmal élnek magyarok.

Mentség nincs az indulatra, magyarázat annál inkább. Magyarország ma olyan hely, ahol nem csak úgy lehet szegény az ember, ha nincs munkája, és nem jut fedél a feje fölé. Magyarországon ma úgy is lehet szegénynek lenni, ha az ember dolgozik, ám mégsem tud kijönni a pénzéből. Nem jut el moziba, színházba, nem tud a gyerekének rendes ruhát venni, nem tudja olyan iskolába íratni, ahol használható, versenyképes ismeretekre tanítják.

Miért ne lettek volna feszültek a portugál válogatott elleni meccsre menetelő magyarok, amikor a hazai kórházakban könnyebb meghalni, mint meggyógyulni. Amikor a csókosok szétlopják az országot, helikopterrel járnak lakodalomba és vadászni, közpénzen utaztatják a babájukat, hetvenmillió forintos lakást vesznek a tízéves gyereküknek.

Értem én az indulatot, messzemenően egyetértek vele. Hatékonyabb lenne persze, ha ezek az elkeseredettek nem Lisszabon, hanem Budapest és a vidéki nagyvárosok utcáin vonulnának. És nem kétezren lennének, hanem sokszor ennyien.

Ameddig nem ez lesz, addig marad a reménytelenség és a kilátástalanság. A megmásított múlt, az elhazudott jelen, az ellopott jövő.

Szerencse, hogy a szólás szabadságából valami még megmaradt. Lehet buzizni Cristiano Ronaldót, üzenni Romániának, hogy szar, és utáljuk. Mindent lehet, mert úgysem változik semmi. Sem a focink, sem az életünk nem lesz jobb ettől.

Orbanisztán-Kazahsztán: 2-3

Talán, ha templom helyett a szoros emberfogást gyakorolják a fiúk. Vagy a test test elleni küzdelmet. Az előrejátékot.

Ha Dzsudzsák eléri azt a hosszú átadást. Vagy Fiola nem oda rúgja a labdát, ahonnan aztán a kazahok belőtték. Ha Nikolics gyorsabb, Szalai ügyesebb, Kleinheisler okosabb.

Á, ezek akkor se.

Lehet, hogy negártott nekik a túl sok stadion. A tao pénzekből felépített magyar utánpótlás.

Pedig ez egy szerethető csapat. Nem mi mondjuk ezt, a Nemzet Szurkolója fogalmazta meg ezt a bölcsességet, még 2011-ben.

Amikor még minden szépnek látszott. Akkor még persze senki sejtette, hogy Semjén Zsolt helikopterről fog háziasított rénszarvasra vadászni, Rogán Antal a lwetelepedési kötvények körül matat, Kósa Lajos pedig egy csengeri háztartásbeli ezerháromszámilliárdjára ácsingózik.

Most sem lett volna semmi baj, a kezdőrúgásnál például még mi voltunk az esélyesek.

És a himnuszt is szebben énekelték a mieink, mint a kazahok az övéket.

1969-ben a csehszlovákok 4-1-.re nyertek a magyar válogatott ellen. Sokan emlékszünk még arra, hogy Szepesi György milyen rémülten remegte a mikrofonba: Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok.

Szállóige lett belőle – akkor még a vereség mögött is teljesítmény volt.

Az a marseilles-i meccs volt a magyar futball Mohácsa. Utána mondta Mészöly Kálmán, hogy a mi időnk lejárt. 28 éves volt akkor a Szőke Sziklának becézett hátvéd. Ezúton is jobbulást neki, valamint teljes felépülést.

Sok oka van ennek a mostani kudarcnak és tényleg nem akarjuk azt sugallni, mintha a felcsúti kisvasút is ezek közé tartozna. Tulajdonképpen Semjén vadászkalandjai , Kősa ezerháromszázmilliárdja, vagy éppen Tiborcz közvilágítási projektje is független ettől.

Nem ezért kaptunk ki a kazahoktól, hanem, mert ők több gólt rúgtak, mint mi.

De valahogy azért sok minden más is benne van. Például az, hogy a pályán nem a szöveg számít, hanem a teljesítmény. Ebben különbözik a futball a politikától.

A futball ugyanis olyan játék, ahol a stadion nem tud gólt rúgni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK