Április 15-én történt a Notre Dame-katasztrófa. A tragédia részleteit, a tűz hihetetlen sebességű rombolását, a huszártorony leomlását, a tűzoltók hősiességét, és nekik köszönhetően a katedrális falain belül megmaradt szobrok, festmények listáját a világsajtó, a tévék és rádiók, tweetek és sms-ek jóvoltából minden érdeklődő ismerheti a világ minden sarkában. Egy héttel a sorscsapás után arról érdemes most tudósítani, hogy egy ilyen mértékű, mindenkit lebénító megrendülés, megrökönyödés után hogyan tér magához a francia társadalom.
Meglehetősen gyorsan.
Emmanuel Macron elhalasztotta a nemzethez intézendő, április 15. estére programozott beszédét, amelyben a három hónapig tartó „nagy vita” tanulságait, és a vitában elhangzottakra való válaszintézkedéseket volt hivatott közölni. Másnap tartott beszédet, amelyet kizárólag a Franciaország és a katolikus világ mérhetetlen veszteségének, a nemzeti egység fontosságának és a Notre Dame újjáépítésének szentelt. Ez utóbbi, különösen a restaurálás meghirdetett határideje és a munkálatok finanszírozása váltott ki éles vitát a megfigyelők, szakértők, műemlék-építészek, valamint a civilszervezetek körében. „Azt akarom, hogy a Notre Dame öt éven belül felépüljön” nyilatkozta teljes komolysággal. Az érthető, hogy a párizsi olimpiára érkező külföldi tömeget akarja megajándékozni a vadonatúj Notre Dame látványával, de hogy ezt valóban reálisnak is látja, az nem egy szakembert megdöbbentett.
Az ötéves határidő miatt Notre Dame pótlékkal kell megelégedni?
Az ötéves határidő azt jelentené, hogy a híres (XIX.századbn épült) neogótikus huszártorony és más hamuvá vált épületrész újjáépítéséről eleve le kell mondani, és egy modern, vasbeton ácsolatú, Notre Dame pótlékkal kell megelégedniük a jövő turistáinak és művészetkedvelőinek. Azt is, hogy egy sereg Franciaországban magas szinten művelt szakma kézművesei (ácsok, asztalosok, műasztalosok, tetőfedők, kőművesek, kőfaragók) tudására nem lesz szükség ennek a világhírű remekműnek a restaurálásánál.
A vita ezekről a kérdésekről nagyon intenzívnek ígérkezik, és Macronnak ezen az új fronton is komoly ellenállással kell számolnia. Az öt évből, emlékeztetnek a szakértők, legalább egy évre lesz szükség, hogy eldöntessék, hogy a tűz martalékává vált épületrészekből egyáltalán mit kell újjáépíteni, és mit nem. De ezt még egy másik hosszú munka kell, hogy megelőzze: mielőtt a Notre Dame területén bármilyen építészeti felmérés kezdődne, az ott dolgozók védelme érdekében, a tűz és tűzoltás folyamán keletkezett 300 tonnára becsült ólomszennyeződést kell semlegesíteni a talajban és a Szajna vizében. Tehát még mielőtt bármilyen pályázati felhívást kiírnának a katedrális helyreállításával megbízandó vállalatok kiválasztására – ez az eljárás maga több hónapot vesz igénybe – pályázati felhívást kell kiírni a Notre Dame területszennyezettségének megszüntetésére. Ezzel párhuzamosan a tűzoltásban és a műemlékek megmentésében résztvevő tűzoltókat és más mentő személyeket késlekedés nélkül orvosi vizsgálat alá kell vetni az esetleges ólommérgezés megállapítására és kezelésére.
A helyreállítás pénzügyi oldala hasonlóan széles vitát váltott ki
Macron már hétfő este, a tűzvész óráiban általános adománygyűjtés elindításáról beszélt, és mindjárt megígérte, hogy az újjáépítés fedezésére nem fogja adóval sújtani a népet. Szavára rögtön elindult az adományok áramlata. A legnagyobb vagyonok tulajdonosai, ki 100, ki 200, ki csak 10 millió eurót, Párizs polgármester-asszonya Párizs városának költségvetéséből 50, az Ile-de-France elnöknője 10 milliót dobott a perselybe. Az egyszerű dolgozó emberek már a tűzvész másnapján 22 ezer eurót adományoztak az e célra indított online platformokon. Macron ezekre az adományokra utalt a dráma napját követő ünnepélyes esti beszédében, amikor azt mondta: „Úgy a gazdagok, mint a kevésbé gazdagok, mindenki annyit adott, amennyit tudott. Mindenki (anyagi) képessége szerint megtalálta helyét és szerepét.”
A franciák nem hazudtolják meg magukat. Az adományok, főleg a multimilliárdosoké sokakat nem indított meg, ellenkezőleg, haragra gerjesztett. Ezek a kákán is csomót keresők először rögtön kapcsolatot teremtettek a nagy vagyonok megadóztatásának Macron általi eltörlése, és az adóeltörlés haszonévezőinek nagylelkűsége között. Magátólértedően a 100-200 millió eurós adomány villámgyors beadásával még mindíg jobban járnak, mint ha az elnök engedne a sárgamellényesek, és a baloldali képviselők követelésének, és visszaállítaná a nagyvagyonosok 2017-ben eltörölt „szolidaritás-adóját”. (A vagyonadó körüli vita kapcsán egy elemző három nappal a tűzpusztítás előtt egyenesen Franklin Delano Roosevelt elnököt hozta fel ellenpéldának. Az ultrabalosnak nem mondható amerikai elnök 1942-ben az évi 200 ezer dollárt meghaladó jövedelem-szeletre 94%-os (!) adót vetett ki, ami Franciaországban ennek még a fele se volt, amíg Macron el nem törölte teljesen 2017-ben.)
A tűzvész másnapján az elégedetlenkedők kommunikációs trükkről beszéltek
Az érvényben lévő törvény értelmében ugyanis az adományok 40%-át az állam visszatéríti, tehát a 100 milliós adomány mindössze 60 millió eurót vesz ki az adakozók zsebéből. No, amikor ez a sajtóban szóba került, Bernard Arnauld, az LVMH luxusipari csoport (Christian Dior, Givenchy, Guerlain, Louis Vuitton, Berluti, Kenzo, Bulgary, 5 világhírű pezsgő és 1 konyak márka, Phillips, több sajtótermék stb.) tulajdonosa, 77,2 milliárd euro vagyonnal rendelkező üzletember és mecénás, az adózást offshore-területeken elkerülő Macron-támogató, a tűzvész harmadnapján reagált, miszerint ő lemond a 40%-ról: az ő 200 milliós felajánlása valóban 200 millió, egy centtel sem kevesebb. Mindez azt is illusztrálja, hogy a gazdasági „helyük és szerepük” jóvoltából megtehetik azt, amit az egyszerű jövedelem-adófizetők nem, hogy személyesen ellenőrizzék, hogy az adomány formájában kiutalt pénzüket az állam mire költi.
Visszatérve Macron beszédére, április 16-ikán a nemzet fiatal atyja szerepét játszó szónok úgy ítélte meg, hogy a nemzetre tört katasztrófa mellett eltörpülnek a november közepe óta tartó társadalmi válság kérdései és a válságra választ kereső három hónapig tartó „nagy vita” inspirálta reformok. Azoknak, mondta, akik az elnök javaslatait szeretnék ismerni a válság megoldására, most várniuk kell. De már ezelőtt, április 8-án a Le Monde ellenőrizte az online-vitán hivatalosan közölt résztvevők és véleményeik számát. A napilap vizsgálatának eredménye: a résztvevők – így a véleményeik – száma jóval alacsonyabb a hivatalos számokénál. A fő hiba abban rejlik, hogy a hivatalos online-vita szoftvere nem volt beprogramozva arra, hogy kiiktassa azokat a véleményadókat, akik tízszer, sőt nem kevesen százszor szó szerint ugyanazt a véleményt másolták be és azokat a „véleményeket”, amelyek hosszúsága 10-nél kevesebb szót tartalmaz.
Macron folytatja az állami kiadások csökkentését
Ugyancsak április 8-án a miniszterelnök a parlamentben ismertette a „nagy vita” tanulságait. A beszéd legfontosabb pontja, hogy a kormány megértette, hogy „csökkentenünk kell az adókat, és a lehető leggyorsabban!” Az adóegyenlőség és a nagyvagyonosok „szolidaritás-adójának” visszaállításáról szóló követelést a miniszterelnök így értelmezte. Hogy az adócsökkentés mit von maga után, azt három minisztere ragozta tovább a médiában: a közkiadások párhuzamos csökkentése, értsd kórházi ágyak, öregházak, iskolák személyzetének további csökkentése. Tehát mit tanult a miniszterelnök a „nagy vitából”? Semmi mást, mint amit már eddig is tesz Macron kormánya, és amit nem csak ő, hanem François Fillon, a korrupció miatt letűnt jobboldali elnökjelölt, Sarkozy volt miniszterelnöke is meg akart valósítani. Nem véletlen egybeesés, a jelenlegi miniszterelnök és az említett három miniszter Fillontól vándorolt át 2017-ben Macronhoz.
Macron ennél egy fokkal sokoldalúbb megoldásokat szándékozott javasolni elmaradt április 15-i beszédében, ha hihetünk a beszéd kiszivárogtatott és a Lundi matin (Hétfő reggel) című online újságban közölt fakszimile példányának. De tegnap értesítette a közvéleményt a sajtó, hogy az elnök beszédét csütörtökön megtartja, tehát holnap lesz látható-hallható.
Körösi Zsuzsa