Kezdőlap Címkék Eva Kaili

Címke: Eva Kaili

Nem áll le a Katargate vizsgálat Brüsszelben

Újabb gyanúsított a Katargate botrányban: Maria Arena belga képviselőnő. Már több mint egy éve nyomoz a belga rendőrség, de most először hallgatták ki gyanúsítottként Maria Arena belga képviselőnőt annak ellenére, hogy kiváló kapcsolatban állt a korrupciós hálózat fő szervezőjével. Pier Antonio Panzeri korábban maga is az Európai Parlamentben képviselője volt.

“Ne szállj ki a játékból, mert veled együtt nagy pénzt csinálhatok”

– mondta 2022 augusztusában egy pizzériában Brüsszelben Panzeri Maria Arenanak.

Panzeri vádalkut kötött a hatóságokkal: mindent elmond, ha enyhébb büntetésre számíthat. Panzeri vallomása alapján a rendőrség tavaly nyáron házkutatást tartott Maria Arena brüsszeli lakásában. Jelen volt Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökasszonya is. Sokan arra számítottak ezután, hogy meggyanúsítják Maria Arena képviselőnőt is, de ez csak most következett be. A szocialista képviselőnőt kihallgatták, de az Európai Parlamenthez egyelőre nem érkezett meg olyan kérés, hogy függesszék fel a mentelmi jogát – írja a Politico.

Az Európai Parlament egy tagját csakis úgy vehetik őrizetbe a belga hatóságok, ha képviselő társai felfüggesztik a mentelmi jogát. Három képviselő járt eddig így: Eva Kaili, Andrea Cozzolino és Marc Tarabella.

Mi is az a Katargate botrány?

2022 decemberében a belga rendőrség razziát indított egy olyan korrupciós ügyben, melyben részt vállaltak az Európai Parlament egyes képviselői is. A rendőrök a többi között 16 pénzzel megrakott bőröndöt foglaltak le a razzia folyamán.

Miért fizetett Katar emírje? Az volt számára a fontos, hogy a szintén pénzért vásárolt futball világbajnokság körülményeit ne kifogásolják az Európai Parlament képviselői. A 200 ezer lakosú emírségben vendégmunkások építették a stadionokat rémes munkakörülmények között. A katari emír úgy szerezte meg a futball világbajnokságot, hogy megvásárolta Nicolas Sarkozy akkori francia elnök kedvenc futballcsapatát a Paris Saint Germaint. Katar emírje nem szerette volna, ha ez a téma felmerül az Európai Parlamentben hiszen Franciaországban is vizsgálódtak Sarkozy elnök korrupciós ügyeiben.

Később a belga rendőrök kiderítették, hogy nemcsak Katar emírje hanem Marokkó és Mauritánia is vesztegetett meg képviselőket az Európai Parlamentben.

Panzeri mellett egy furcsa pár állt a Katargate botrány középpontjában: Eva Kaili, görög szocialista képviselőnő és Francesco Giorgi, Panzeri egykori titkára Brüsszel arany párosává váltak a megvesztegetési pénzekből. Cserében Eva Kaili aktívan lobbizott Katar mellett.

Amikor 2022 végén Katar munkaügyi minisztere Brüsszelbe jött, hogy személyesen védelmezze hazája ügyét, akkor Panzeri írta meg a beszédét olaszul, majd  Francesco Giorgira bízta az angol fordítást.

Eva Kaili közös gyerekükkel a karján meg akart jelenni az Európai Parlamentben amikor Katar munkaügyi minisztere elmondta beszédét, de párja lebeszélte erről mondván: kilógna a lóláb. Eva Kaili otthon is maradt, de a belga rendőrség ekkor már nyomon volt, és hamarosan lecsapott.

A csapat csekély 4 millió eurót várt szolgálataiért a katari emírtől – emlékeztet a brüsszeli Politico.

Panzeri és Giorgi le is bukott hiszen nem tagadhatták részvételüket a korrupciós botrányban, de Eva Kaili mindent tagad. Ellene kevés a bizonyíték hiszen mindent Giorgi intézett, aki akkor már ötödik éve az élettársa volt.

A pénzzel teli bőröndöket általában Giorgi vette át a megbízóktól: gyakran többszázezer euró lapult egy ilyen bőröndben, melyet a pár, ahol az olasz fiatalember nyolc évvel fiatalabb volt, gyakran a saját lakásán őrzött. Mihez kezdtek a pénzzel? Eva Kailinak, aki korábban televíziós műsorvezető volt, már a nevén szerepelt két lakás Athénben összesen 400 ezer euró értékben. Egy lakása volt Brüsszelben is – Eva Kaili szerint ennek értéke 160 ezer euró. Egy 145 ezer eurós lakás Giorgi nevén szerepelt, és a rendőrségi razzia előtt újabb ingatlanok vásárlását fontolgatták.

A Katargate miatt az Európai parlament megnövelte a transzparenciát, és megszigorította az etikai normákat. Nem utolsósorban azért, mert európai választások lesznek júniusban, és a választópolgárok általában negatívan ítélik meg a korrupciós ügyeket, melyekből a Katargate volt a legnagyobb az Európai Parlement történetében.

Vizsgálja-e az európai ügyészség Ursula von der Leyen Pfizerrel kötött óriási gyógyszer egyezményét?

Az uniós főügyész kevesli a pénzt és az együttműködést Brüsszeltől. Laura Codruta-Kövesi arról panaszkodott a brüsszeli Politiconak, hogy csak kevés jelentést kap a brüsszeli bizottságtól, amelynek elnökét, Ursula von der Leyent is vizsgálhatják a Covid elleni uniós gyógyszer beszerzések miatt.

838 millió euró ügyében vizsgálódott az európai ügyészség tavaly az adócsalások mellett, ez kilencszeres emelkedés a megelőző évhez képest. Új intézményről van szó , amely 2021- ben alakult, és kezdettől fogva a Romániából érkezett Laura Codruta-Kövesi áll az élén, aki a korrupció elleni küzdelemben komoly eredményeket ért el abban az országban, melyet a Transparency International Magyarországgal és Bulgáriával a legkorruptabbnak tart az Európai Unióban.

A Katargate arra irányította a figyelmet, hogy a korrupció az európai intézményeket sem kerülte el.

Ezért kér több pénzt és jobb együttműködést az európai szervezetektől Laura Codruta Kövesi. Az uniós ügyészségnek ugyanis jelenleg csak két ügyésze dolgozik Belgiumban.

A Katargate miatt a két ügyész most nyakig ül a munkában. Ők indítványozták például Eva Kaili mentelmi jogának megszüntetését. Eva Kaili a Katargate ügy kulcsfigurája, az Európai Parlament egyik alelnöke volt, és jelenleg előzetesben várja korrupciós ügyének kivizsgálását. Az uniós ügyészség kérésére az olasz rendőrség házkutatást tartott Stefania Zambelli szélsőjobboldali uniós parlamenti  képviselőnél, akinél 170 ezer euró készpénzt találtak.

“Kevés jelentést kapunk az uniós szervezetektől “ – panaszkodott Laura Codruta Kövesi a Politiconak. Az OLAF, mely a nagy összegű pénzügyi visszaéléseket vizsgálja az európai pénzek esetében “csak hét vagy nyolc jelentést küldött eddig” – mondta az európai főügyésznő. Az OLAF szerint Laura Codruta Kövesi téved, mert ők 55 jelentést küldtek az uniós ügyészségnek.

Az uniós főügyésznőt nyilvánvalóan zavarja, hogy a Katargate botrányt nem ők robbantották ki hanem a belga rendőrség. Nem is ez a fő csapás irány az európai ügyészségen hanem a pandémia alatt elköltött euró milliárdok ügye.

Érintett-e Ursula von der Leyen?

A főügyésznő nem volt hajlandó válaszolni erre a kérdésre. Korábban ugyanis megindult a vizsgálat Brüsszelben annak a levelezésnek az ügyében, melyet Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnöke a Pfizer amerikai gyógyszer óriás elnökével, Albert Bourlaval folytatott a pandémia idején. Az ombudsman kérte ezt a levelezést a brüsszeli bizottságtól, de azt a választ kapta, hogy az SMS és Twitter üzeneteket nem őrzik meg. Az uniós számvevőszék is kérte a levelezést, de a brüsszeli bizottság megtagadta az együttműködést Ursula von der Leyen szerepével kapcsolatban noha ez volt az Európai Unió legnagyobb közös vállalkozása: a Covid elleni védőoltások beszerzése.

“Ha szükségessé válik, akkor mi is kérjük a dokumentumokat, még a telefon beszélgetéseket is”

– hangsúlyozta Laura Codruta Kövesi.

A New York Times februárban azt írta, hogy beperelte a brüsszeli bizottságot, mert ily módon akarja megszerezni a levelezést Ursula von der Leyen és a Pfizer elnöke között. A Bild Zeitung is perelt, és meg is szerzett néhány dokumentumot a brüsszeli bizottság és a Pfizer között lefolyt tárgyalásokról, de ezek között nem volt olyan, mely Ursula von der Leyent érintette volna.

2 milliárdos adócsalás 14 uniós tagállamban

Eddig ez az európai ügyészség legnagyobb skalpja. Az Operation Admiral óriási áfacsalás sorozatra derített fényt. Az egész úgy kezdődött, hogy Portugáliában egy adóellenőrzés során furcsaságokra bukkantak egy cégnél. Rengeteg pénzt foglaltak le a 14 uniós tagállamban. Tavaly összesen 359 millió eurót szerzett vissza az Európai Ügyészség, amelynek ennél a költségvetése jóval szerényebb mindössze az elkobzott pénz egyhetede.

“1 eurós befektetésre 7 eurós haszon”

– viccelődött a Politico munkatársával Laura Codruta Kövesi, az európai ügyészség vezetője.

A brüsszeli bizottság sietett reagálni a főügyésznő bírálatára. Az egyik szóvivő elmondta, hogy “jó az együttműködés a brüsszeli bizottság és az európai ügyészség között.” Kikérdezte már az európai ügyészség Ursula von der Leyen asszonyt a Pfizer vásárlásról? – tudakolta a Politico tudósítója. “Nincs információnk arról, hogy mire is irányul az európai ügyészség vizsgálata” – válaszolta a brüsszeli bizottság szóvivője.

A Katargate csak a jéghegy csúcsa

Azt állítja a Der Spiegel című német lap, amely több mint 1300 oldalas vizsgálati anyaghoz jutott hozzá a Katargate ügyben, melyben sok más állam és sok más európai parlamenti képviselő is érintett lehet, hogy a nyilvánosságra kerül eddigi anyagok csak a jéghegy csúcsa.

“Nemcsak Katar és Marokkó, de sok más állam is próbált befolyást vásárolni Brüsszelben hosszú időn át. Ide tartozik például Oroszország, Kazahsztán és Azerbajdzsán” – nyilatkozta a hamburgi Der Spiegelnek Viola von Cramon, az Európai Parlament zöld képviselője. Aki sietett hozzáfűzni, hogy mindezt nagyon alaposan ki kell vizsgálni, mert “az európai demokrácia szavahihetősége a tét”.

Mezzonak nevezte a belga rendőrség és titkosszolgálat azt a vizsgálatot, amely az Európai Parlament egyes tagjainak megvesztegetési ügyeit próbálta kideríteni. A belga titkosszolgálat kapott egy tippet, hogy Antonio Panzeri ex uniós parlamenti képviselő lakásán sok készpénzt találhatnak, mely minden bizonnyal megvesztegetésből származik. Lecsaptak, és 380 ezer eurót találtak 50 eurós bankjegyekben. Panzeri asszisztense volt Francesco Giorgi, az Európai Parlament alelnökének, Eva Kailinek az élettársa. A görög alelnök asszony amint hírt kapott Panzeri lekapcsolásáról, egy bőröndbe csomagolta az összes készpénzt, amely a lakásában volt, és a papájára bízta. A derék öreg nem jutott messzire: a belga rendőrök elfogták. Eva Kaili asszony azóta előzetesben, Panzeri vádalkut kötött: kitálal, ha enyhébb büntetést kap. Van miről beszélnie.

Színre lép a marokkói titkosszolgálat főnöke

A Der Spiegel értesülései szerint Jaszin Manszuri, a marokkói titkosszolgálat vezetője személyesen tárgyalt Brüsszelben. Állandó partnere volt Andrea Cozzolino Európa Parlamenti képviselő, a Panzeri hálózat egyik tagja. Manszuri Mohamed király osztálytársa volt, akinek szabad bejárást engedélyeztek az uralkodóhoz Marokkóban.

A belga rendőrség szerint már 2014 óta intenzív kapcsolatot ápoltak a marokkóiak Brüsszelben az Európai Parlement néhány képviselőjével. Marokkó a kereskedelemének kétharmadát az Európai Unióval bonyolítja le. A külföldi befektetések több mint a fele az unióból jön. Brüsszel a legtöbb támogatást Marokkónak adja ebben a térségben. Cserébe Marokkó megakadályozza, hogy az afrikai migránsok tömegesen érkezzenek Európába.

Miért fizetett Katar?

A közelgő foci VB miatt imázsát kívánta javítani a dúsgazdag emírség. 2019-ben megállapodtak Panzerivel egy “lobbizási programban”.

Giorgi, az Európai Parlament lebukott alelnökének élettársa mindig mástól vette át a pénzt. Giorgi azt is elmondta a belga rendőröknek, hogy a Panzeri hálózat hasonló szolgáltatásokat intézett Mauritániának és Szaúd Arábiának is.

A vallomásból kiderült, hogy az Európai Parlament két másik képviselője is érintett a Katargate ügyben: Alessandra Moretti és Marc Tarabella. Ez utóbbi 2022-ben ellátogatott Katarba, de erről elmulasztotta értesíteni az Európai Parlamentet.

A román kereszténydemokrata uniós parlamenti képviselő, Cristian Silviu Busoi szintén járt Katarban, ahol négy napot töltött a méregdrága Ritz-Carlton Hotelben. A számlát nem ő fizette. Maria Arena, az emberi jogi albizottság vezetője szintén elfogadott egy katari meghívást. Emiatt most le kellett mondania a tisztségéről.

Kármentés

Roberta Metsola, az Európai Parlament máltai elnökasszonya villámgyorsan 14 pontos korrupció ellenes irányelvet fogalmazott meg, és bejelentett sok olyan ajándékot, melyről eddig megfeledkezett.

A szocialista frakció kitette két érintett képviselőjét: Cozzolinot és Tarabellat. Ez utóbbi különösen kínos helyzetbe került, mert Panzeri rávallott: 20 ezer eurós borítékokat nyújtott át neki minden találkozásuk alkalmából.

A Katargate-nek kellemetlen következménye is lett az emírség számára: Brüsszel vízum könnyítést fontolgatott, de ezt gyorsan levették a napirendről.

A legrosszabbul valószínűleg Eva Kaili asszony jár: még mindig előzetesben van, ahol ritkán láthatja kislányát. Élettársa, Giorgi rávallott, hogy magát mentse: “Eva nem volt tagja a hálózatnak, de látta a pénzt és mindent tudott” – mondta az őt kihallgató rendőröknek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!