Kezdőlap Címkék Egyesült Arab Emírség

Címke: Egyesült Arab Emírség

Két botrány az Interpolnál

Az Egyesült Arab Emirátus biztonsági főnökét megválasztották a nemzetközi rendőri szervezet, az Interpol élére annak ellenére, hogy emberi jogi szervezetek emberrablással és kínzással vádolták meg. Ahmed Nasszer al Raiszi tábornok persze csak a Közel Keleten jól bevált módszereket alkalmazta. A CIA is gyakran közel-keleti országokban hallgatja ki az elfogott terroristákat, hogy kínzással információkat csikarjon ki belőlük.

Az Interpol elnöke elvben a szervezet feje, de valójában a főtitkár irányítja az apparátust. Jürgen Stockot 2019-ben újabb öt évre megerősítették a posztján. Ahol már szolgált kínai vezető alatt is.

Ex Interpol főnök neje: él-e még a férjem?

Az Interpol központja Lyonban van, itt él a kínai főnök, aki korábban az állambiztonsági minisztérium államtitkára volt Pekingben. Egyszercsak hazahívták. A pekingi repülőtérről még volt ideje elküldeni az egyezményes írás jelet feleségének: mindennek vége, menekülj! Az asszony azonnal a francia rendőrség védelmét kérte és nem hiába. Többször megpróbálta őt elrabolni a kínai titkosszolgálat. A nő szerint azért, mert így akartak nyomást gyakorolni férjére, akit kihallgatott a kommunista párt rettegett ellenőrző bizottsága. Ez a párt belső rendőrsége, amely Hszi Csinping elnök utasítására még a legfelső vezetés tagjait is elfoghatja. Az Interpol főnök Pekingben egy olyan vezető bizalmasa volt, aki egykor a kommunista párt Politbürojának elnökségében a nemzetbiztonságért felelt. Szembeszállt Hszi Csinpinggel, és ezért lebukott. 90 milliárd jüanos korrupciós perben ítélték el Pekingben. Ez mintegy 13 milliárd dollárnak felelt meg akkor.

Franciaország hivatalosan is érdeklődött az Interpol főnök sorsa felől Kínában. Azt a választ kapta, hogy vizsgálat folyik ellene. Később röviden közölték: hosszú börtönbüntetést kapott, melyet enyhíthetnek, ha bűnbánó magatartást tanúsít. Vagyis hazahozza külföldön elrejtett pénzét, amelyből családja él Franciaországban. Neje azóta nem kapott életjelt a férjéről. Ezért kérte a francia hatóságokat: hivatalosan érdeklődjenek Pekingben arról, hogy él-e még az Interpol egykori főnöke valamelyik kínai börtönben?!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!