Kezdőlap Címkék Binyomin Jacobs

Címke: Binyomin Jacobs

Hollandia főrabbija az antiszemitizmus felvirágzásától tart

0

„Izrael földje nem az ígéret földje hanem lopott föld!” – ezzel a kijelentéssel sokkolja olvasóit egy flamand nyelvű újság a De Morgen Belgiumban. „A zsidók nem lehetnek isten kiválasztott népe, mert ilyen csúnya nagy orrot egyetlen isten sem ad a híveinek!” – idézi Binyomin Jacobs főrabbi, aki cikket írt a Yedioth Ahronot című izraeli lapban.

Hollandia főrabbija ezekre az idézetekre hivatkozva azt hangsúlyozta, hogy mindez a harmincas évek hangulatát idézi föl amikor a nácik mintájára Európa sok országában felerősödött az antiszemtizmus, amely aztán népirtásba torkollott.

Hollandia főrabbija attól tart, hogy visszajöhetnek a harmincas évek amikor még a jószándékú emberek is azzal vádolták a zsidókat, hogy bűnösök Jézus Krisztus meggyilkolásában.  A főrabbi felidézi egy holokauszt túlélő emlékeit , akit gyerekként keresztény család bújtatott el a nácik megszállása idején, és ezzel megmentette az életét. Közben azonban a keresztény család gyakran elmondta a hatéves kisfiúnak , hogy bűnös nép tagja! Szülei és a többi felnőtt zsidó megérdemli az üldöztetést. Őt is csak azért mentették meg, mert még gyerek! A holokauszt túlélőt évtizedekkel később is kísérti ez az emlék Hollandiában.

A főrabbi hangsúlyozza, hogy sok keresztény barátja van, de aggasztja a közhangulat alakulása, mely őt a harmincas évekre emlékezteti. Mindez egybevág Benjamin Netanjahu miniszterelnök álláspontjával, aki kivándorlásra buzdítja az európai zsidókat mondván csakis ott érezhetik magukat biztonságban. Az európai államok vezetői – éppúgy mint az Európai Unió brüsszeli vezérkarának tagjai – azt hangsúlyozzák, hogy megvédik a zsidó polgárokat és zéró toleranciát tanúsítanak mindenfajta antiszemtizmussal szemben Európában.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!