Kezdőlap Címkék Bevándorláspárti

Címke: bevándorláspárti

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz elmagyarázta nekünk, hogy az MSZP és a Párbeszéd képviselői nem a magyar emberekért küzdöttek az Európai Parlamentben, hanem a migránsokért. Az Origo leleplezi, hogy Juncker megint megvédte Timmermanst, Soros emberét. Ifj. Lomnici Zoltántól megtudhatjuk, hogy eurómilliókkal támogathatja Brüsszel az anonim migránskártyák kibocsátását.

A Fidesz szerint az MSZP és a Párbeszéd kampánybusza a bevándorláspárti koalícióba tart

A Fidesz közleménye szerint a kampánybusz állomásain a két ellenzéki pártnak azt is el kellene mondania a magyar embereknek, hogy Brüsszelben minden egyes brüsszeli migránspárti javaslatot – a betelepítési kvótát, a migránsvízumot, a migráció legalizálását – megszavaztak, és ugyanezt akarják folytatni az új Európai Parlamentben is.

Az MSZP és a Párbeszéd képviselői eddig sem a magyar emberekért küzdöttek az Európai Parlamentben, hanem a migránsokért – közölték.

Hozzátették, Magyarországnak olyan európai parlamenti képviselőkre van szüksége, akik a magyar embereket képviselik Brüsszelben, és nem Brüsszelt Magyarországon. (MTI: Fidesz: az MSZP és a Párbeszéd kampánybusza a bevándorláspárti koalícióba tart)

Juncker megint megvédte Timmermanst

A néppárti Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke semmi kifogásolnivalót nem talált abban, hogy alelnöke, a szocialista Frans Timmermans egyszerre végezze a munkáját az Európai Bizottságban, és legyen a szocialisták csúcsjelöltje az EP-választáson – mindez abból a levélből derült ki, amit Gulyás Gergely válaszként kapott a bizottsági elnöktől. A Miniszterelnökség vezetője korábban azt kérte Junckertől, hogy Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét, az Európai Szocialisták választási csúcsjelöltjét vonják ki az Európai Bizottság munkájából arra az időre, amíg aktívan részt vesz az európai választási kampányban.

Juncker – az Origo birtokába került – válaszából egyértelműen kiderült, hogy nem menti fel Timmermanst, arra hivatkozva, hogy mostani kampánytevékenysége nem befolyásolja a bizottsági alelnöki munkájában. Magyarán: Timmermans nyugodtan kampányolhat bizottsági alelnöki „munkaidejében”.

Jean-Claude Juncker tehát egyértelműen kiállt Soros György leghűségesebb embere mellett. (Origo: Juncker megint megvédte a bizottsági alelnökként kampányoló Timmermanst)

Ifj. Lomnici Zoltán: eurómilliókkal támogathatja Brüsszel az anonim migránskártyák kibocsátását

Nemcsak az unióban, hanem Törökországban is eurómilliókkal támogathatja Brüsszel az anonim migránskártyák kibocsátását, miközben egyre valószínűbb Hassan F. példája alapján, hogy a terroristák köszönik szépen, élnek a lehetőséggel, hogy a tevékenységüket finanszírozzák. Megvalósulhat-e egyáltalán legálisan az uniós adófizetői pénzek ilyen mértékű hanyag kezelése?

Mint arról korábban is értesülhettünk, az EU, az ENSZ és a kártyákat kibocsátó cég is megerősítette, hogy léteznek névtelen bankkártyák, amelyeket a menedékkérők Görögországban kapnak, és kizárólag ott használhatják azokat. Szerintük a program jó, ugyanakkor a magyar kormányzat már tavaly megfogalmazta súlyos kétségeit abban a vonatkozásban, hogy a kártyák segíthetik a terroristákat, és fenyegetik az európai emberek biztonságát. Az Európai Bizottság tavaly novemberi tájékoztatása szerint havi 48 ezer forintnyi összeget utalnak ezekre a kártyákra.

Azóta az is kiderült, hogy az érintettek elveszítették a kontrollt a pénzügyi megoldás felett, mind térben – névtelen bankkártyára bukkant az M1 Boszniában –, mind a pénzügyi limit tekintetében. Az Iszlám Állam hóhérjaként emlegetett Hassan F. két éven át havi 500 eurót (átszámítva 150 ezer forintot) kapott Brüsszeltől a migránskártyájára. A Budapesten elfogott szír terroristavezér így két esztendő alatt megközelítőleg 4 millió forint felett rendelkezhetett. (888: Tovább dagadhat a migránskártyabotrány)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz szerint a bevándorláspárti erők próbálják az Európai Unió határait minél átjárhatóbbá tenni, a magyar utcai megmozdulások viszont gyakorlatilag elhaltak, mert az egész az ellenzék hazugságára épült. Azt is megtudhatjuk a Médianéző igazgatójától, hogy botránypolitizálásba menekültek az ellenzéki képviselők. Az Origo pedig közli velünk, hogy lebuktatta magát a Soros-egyetem.

Hidvégh: Soros politikai programja a határok megnyitása

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint amíg máshol az illegális határátlépés az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, addig a bevándorláspárti erők próbálják az Európai Unió határait minél átjárhatóbbá tenni.

Hidvéghi Balázs az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta, ez egy politikai program, amely mögött Soros György áll.

Az Európa és a határok megvédése mellett határozottan kiálló politikusokat és pártokat a legsúlyosabb, legdurvább támadások érik – vélekedett.

Beszélt arról, hogy hétfőn levelet küldött többek között a holland zöldpárti Judith Sargentininek, Ska Keller német képviselőasszonynak, Anna Gomes portugál képviselőnek és Malin Björk svéd képviselőnek, amelyben arra kéri őket, hogy fogadják be országukba a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t, ha már kampányoltak érte.

Az Ahmed H.-ért korábban kampányoló brüsszeli képviselők pártolják a kvótát, a migrációs javaslatcsomagot. Szerintük a migrációra épülő Európa a jövő, és azok az országok, akik ezt nem támogatják, nem demokratikusak, valamint a jogállammal is problémáik vannak – tette hozzá Hidvéghi Balázs.

Kitért arra is, az ellenzéktől a parlament tavaszi ülésszakában is várhatóak a tavaly év végihez hasonló akciók, az utcai megmozdulások viszont gyakorlatilag elhaltak, mert az egész az ellenzék hazugságára épült.

Kiemelte, a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, ezért a törvénysértés vagy a hatalommal való visszaélés következményeket von majd maga után. (MTI: Hidvéghi: a bevándorláspárti erők minél átjárhatóbb határokat szeretnének)

Botránypolitizálásba menekültek az ellenzéki képviselők

A Médianéző igazgatója szerint az elmúlt időszakban „botránypolitizálásba” menekültek az ellenzéki képviselők, ezek után pedig kérdéses, képesek-e szélesebb tömegeket megszólítani az európai parlamenti választáson.

Boros Bánk Levente az M1 aktuális csatornán azt mondta, az ellenzék politikai szempontból mozgalmas tavaszt helyezett kilátásba, sztrájkokat és tüntetéseket ígértek, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban bebizonyosodott, nem tudnak tömegeket mozgósítani.

Hozzátette: az ígért összefogást a többi között az ellenzéki képviselők között kialakult népszerűségi verseny akadályozza, élén a független képviselőkkel, míg a pártok érdeke az lenne, hogy minél több helyet foglaljanak el az európai parlamentben és később az önkormányzati választások során.

A baloldali pártok hétfőn megkezdődött főpolgármester-jelölti előválasztásának legnagyobb kérdése az, hogy a szavazók hogyan értékelik majd az egymással nem kompatibilis pártok összefogását – fogalmazott Boros Bánk Levente. (MTI: Médianéző: „botránypolitizálásba” menekültek az ellenzéki képviselők)

Nem üldözték el Soros György egyetemét

Az ellenzéki fake news média hetekig attól volt hangos, hogy a kormány elüldözte Soros György egyetemét Magyarországról. Ha ez igaz lenne, az egyetem biztos nem hirdetné magát a 2-es metró vonalán.

Mindössze az amerikai akkreditációjú képzéseit viszik Bécsbe, miután Magyarországon nem jogosultak tengerentúli diplomák kiadására.

A Soros-egyetemmel kapcsolatban már 1993 óta folyt jogi vita, a helyzet tisztázását végül a 2017-es felsőoktatási törvény rendezte. A jogszabály szerint ugyanis a hazánkban működő külföldi felsőoktatási intézmények csak akkor adhatnak ki külföldi diplomát, ha a származási országukban is működnek, és ott székhellyel rendelkeznek. (Magyar Idők, Origo: Lebuktatta magát a Soros-egyetem)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK