Kezdőlap Címkék Bazilika

Címke: bazilika

Vége a vásárnak, eltűnTEK a TEK tankjai

0

Hétfőn már hiába keresték a turisták a Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott harcjárműveit a Vörösmarty térnél és a Bazilikánál.

Pedig, a kezdeti idegenkedést legyűrve, kezdtünk már hozzászokni a jelenlétükhöz. Ha még néhány hetet, hónapot kibírnak, akár meg is kedvelhettük volna ezeket a máskülönben nem túl barátságos megjelenésű monstrumokat. Ha lett volna rá idő, belenőhettek volna az utcaképbe, talán még a külföldi turisták által gyakran használt bédekkerekbe is bekerülnek.

Az már az első napokban is feltűnt, hogy a magyar fővárost felkereső külföldiek előszeretettel fotózkodnak a két páncélozott jármú társaságában. Halászbástya, Országház, tank – ezekkel a felejthetetlen emlékekkel távoztak hazánkból, és megfogadták: ha másért nem, a TEK két tankja miatt bizonyosan visszatérnek még Magyarországra.

Most ennek lőttek, bottal üthetjük a harci járművek nyomát.

Az Index meg is kérdezte az illetékeseket, hogy miért nincsenek ott a járművek. A TEK a következőt válaszolta: „A belügyminiszter utasításának megfelelően, az általa előírt időintervallumban” voltak kinn a harckocsik. A válasz, legalább annyira kielégítő, mint amennyire megnyugtató, mert arra enged következtetni, hogy a belügyminisztérium szerint már nincs akkora terrorveszély, mint korábban.

Ahogyan arról a Független Hírügynökség korábban már beszámolt, a két jármű közül az egyiket, amely a Vörösmarty téren állt, a múlt héten vörös festékkel fújták le.

Miért ijesztgetiTEK az embereket?

Láttam a TEK tankját a Bazilikánál. Ugyanilyen harci jármű áll a Vörösmarty térnél, vigyázza a karácsonyi vásár látogatóit. Nehogy a gonosz lelkű, mindenre képesek kárt tegyenek bennük.

A TEK persze tudja, hogy Magyarországon a terroristák nem akarnak merényletet elkövetni. Nem mintha jobban szeretnék a magyarokat, mint más nációk képviselőit, hanem, mert ebben nem látnak üzletet. Európa több nagyvárosában, Londonban. Párizsban, Brüsszelben, egy merénylet nagyobbat szól, mint Orbán Viktor Magyarországának fővárosában.

Tudja ezt a TEK is, nem is azért teszi ki közszemlére a harckocsikat, hogy elriassza a terroristákat. Sokkal inkább azért, hogy bennünket, magyar választókat emlékeztessen. Mert a TEK páncélozott járművei láttán nem az jut az eszünkbe, hogy nekünk nem eshet bántódásunk, hanem éppen ellenkezőleg: az, hogy fenyegetve vagyunk, és meg kell védeni bennünket.

Ha valóban védeni akarnának bennünket, és nem megijeszteni, akkor álruhában elvegyülnének a tömegben, úgy szúrnák ki a gyanúsnak látszó elemeket. (Reményeim szerint egyébként ezt teszik, a tank csak díszlet.)

Ott tartunk, hogy csak a jó ízlés tartja vissza a TEK-et, hogy ne írja rá minden harckocsijára a következő szöveget: Magyarország kormánya megvédi polgárait! Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Persze, hogy nem írják rá, mert enélkül is tudjuk, hogy kinek köszönhetjük a biztonságunkat. Ki az, aki megvéd minket – migránsoktól, Sorostól, Brüsszeltől, mikor minek van az ideje.

Ha Magyarország kormánya – élén az örök és megbonthatatlan vezetővel – nem védene meg bennünket, akkor nekünk annyi lenne. Ezt üzeni a TEK a tankjaival a Vörösmarty téren és a Bazilikánál. Hogy tessék a kormánynak hálásnak lenni. És aki hálás, vagy legalábbis nem látványosan hálátlan, annak megsimogatják a fejét, meglapogatják a hátát, megpaskolják a vállát. Nem tiporják el, mint azokat, akik a saját bőrükön fogják érezni, hogy tudnak ők másképp is beszélni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!