Kezdőlap Címkék Bakondi

Címke: Bakondi

Bréking (fék)nyúz, 2019. május 15. – Tudósítás a másik valóságból

0

Rétvári Bence ismét elmagyarázta nekünk, hogy a kettős beszédet alkalmazó brüsszeli bürokraták akadályozzák a babaváró támogatás megvalósulását. Jeszenszky Zsolt pedig a PestiSrácoknak adott interjúban leleplezi a ballibsi médiát, amely nem tud mit kezdeni Orbán és Trump sikeres találkozójával. Bakondi Györgytől megtudhatjuk, hogy migrációs kérdésekben valótlanságokat állít a balliberális oldal EP-kampánya.

Rétvári Bence: Brüsszel kettős beszédet alkalmaz

Brüsszel kettős beszédet alkalmaz a babaváró támogatással kapcsolatban, mert a brüsszeli bürokraták akadályozzák a program megvalósulását, az Európai Bizottság szóvivője pedig azt állítja, nincs kifogásuk ellene – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán…

Rétvári Bence úgy vélekedett, a „kettős mérce” problémáját veti fel, hogy amikor Brüsszel migránskártyákat ad a bevándorlóknak, az nem torzítja a versenyt, de amikor Magyarország a magyar családoknak akar segíteni, az aggályos…

Kiemelte, a magyar kormány július 1-jétől mindenképpen be fogja vezetni a babaváró támogatást, mert az a családvédelmi akcióterv fontos lépése…

A konfliktus mögött a bevándorlásról való eltérő gondolkodás áll. Brüsszel minden családpolitikai intézkedést támad, mert Magyarország bevándorlásellenes, megvédi határait és szuverenitását, valamint a multikulturális társadalmak helyett a magyar családokat támogatja – közölte a parlamenti államtitkár.        (MTI: Rétvári: Brüsszel kettős beszédet alkalmaz a babaváró támogatásról)

Jeszenszky Zsolt: félóránként változik, hogy éppen mit állít a balliberális média

Miért találkozik Trump a nacionalista, szélsőjobboldali magyar miniszterelnökkel, aki elől Bush és Obama kitért? Ilyesmi felvetéseket fogalmazott meg az amerikai liberális sajtó, amely egyúttal szinte kizárólagosan az amerikai fősodratú sajtót is jelenti. A magyarországi liberálisok ennél jóval szélesebb mezsgyét jártak be, hiszen előbb azt magyarázták, hogy az amerikai elnök nem fogadja Orbán Viktort, aztán viszont azt kellett megmagyarázniuk, hogy miért fogadta, és Orbán miért maradt ennek ellenére elszigetelődött és sikertelen.

Jeszenszky Zsolttal, az amerikai közéletet jól ismerő publicista szerint folyamatosan változott a haladó narratíva, az ellenzék többféle szöveggel is próbálta eljelentékteleníteni a találkozót. Előbb azon örömködtek, hogy Trump nem fogadja Orbánt, aztán azzal vigasztalták magukat, hogy csak a fegyvervásárlás miatt fogadja, illetve azért, hogy a szőnyeg szélére állítsa az orosz partnerség miatt. Azt is állították, hogy óriási felháborodás van a magyar miniszterelnök fogadása miatt, a sajtótájékoztatón viszont nem bombázták őt demokráciáért, fékekért és ellensúlyokért meg a CEU-ért aggódó kérdésekkel.

Az elnöki stábban nyilván napirenden lehetett már egy ideje a találkozó azzal az emberrel, aki egy tízmilliós ország vezetőjeként Európa egyik legmeghatározóbb, legismertebb politikusa. Az ilyen találkozókat szervező külügyminisztériumban viszont még mindig rendkívül erősek az Obama–Clinton időkből ottmaradt ejtőernyősök, akik egyes esetekben konkrétan szabotálták Trumpot.

Az egykori SZDSZ-nek nagyon erős vonala volt a Hillary Clinton-féle külügyhöz, így ezeknek a máig ott lévő figuráknak arra is bőven lehetett befolyásuk, hogy minél később valósuljon meg a Trump–Orbán találkozó. Valószínűleg az ő érdemük a két méltán híres politikus, a szintén az egykori SZDSZ vonalain haladó Márki-Zay Péter és Kész Zoltán külügyminisztériumba való becsempészése is, noha azt nem tudjuk, hogy osztályvezetői szintig eljutottak-e, vagy csupán egy kedélyes pogácsázás lett belőle. Igazából lehet, hogy ők kapták meg a selyemzsinórt a bénaságukért, és ezért hívták oda őket. (PestiSrácok: Együtt bukott Orbán és Trump? – Jeszenszky Zsolttal értékeltünk)

Bakondi: valótlanságokat állít a balliberális oldal kampánya

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint migrációs kérdésekben valótlanságokat állít a balliberális oldal EP-kampánya.

Bakondi György az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, az EP-választásokhoz közeledve Nyugat-Európából egyre többször halljuk, hogy a migráció véget ért, pedig ez nem igaz. A migrációs krízis körüli elhallgatások a nyugat-európai embereket megnyugtatására, érzékenyítése és befolyásolása szolgálnak – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a nyugati politika nem a helyben segítésen, hanem „valamifajta homályos európai megoldáson” gondolkozik, amelyben a szolidaritásnak nem a kibocsátó országok segítése, hanem a migráció jó színben történő feltüntetése a cél.

Bakondi György az Európát érő jelenlegi migráció nyomással kapcsolatban azt mondta, hogy valós a probléma, hiszen a magyar-román határon nemrég 12 iraki és szír illegális bevándorló akart átjutni, míg Málta partjainál 85 embert mentettek ki a hatóságok egy bárkából a napokban. (MTI: Bakondi: valótlanságokat állít a balliberális oldal kampánya)

Bréking nyúz, 2018. szeptember 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ki tudja miért pont ő, és miért pont most, de a Pesti Srácok Vitray Tamásra támadt. Nem is akárhogyan…  Pestiesen szólva, az sem semmi, ahogy a kormány hű katasztrófára szakosodott embere  igyekszik megvédeni a migráns nélküli helyzetben a migránsok miatt fenntartott rendkívüli állapotot. S persze Soros és az ő szervezetei… ő és ők sem hiányozhat(nak) a mai kormánypárti médiumból.

Pesti Srácok – Vitray Tamás különös kalandjai

„elvégezte a hírszerző iskolát, majd a Néphadsereg politikai tisztje lett” – ezzel az alcímmel támad neki Vitray Tamásnak Mező Gábor.

„Rákosi Mátyásék hatalomra kerülve kitalálták, hogy ideje kinevelniük a saját, tökéletes nyelvtudású hírszerzőiket. 1951-ben megalapították az Idegen Nyelvek Főiskoláját, ahová Vitray Tamás, még Neufeld Tamásként is felvételt nyert. Vitray végzősként elment a Honvédelmi Minisztériumhoz politikai tisztnek, az agitprop osztály hadnagya lett. Később leszerelt, majd megfordult a hírszerzés egyik fedőszervénél, a Chemolimpexnél, és a Magyar Kínai Népköztársaság nagykövetségén. Aztán jött a rádió, majd a tévé.

Története szerint végig szerencsés volt, és még az ÁVH-nak is nemet mondott. Megpróbálunk rájönni, valójában mi történhetett – indokolja a szerző a cikksorozat bevezetéseként.

Echo TV/Magyar Idők – Bakondi György: Soros civiljei mindent megtesznek, hogy Brüsszel megbüntesse Magyarországot

„A válsághelyzet meghosszabbítására azért volt szükség, mert az Európában uralkodó migrációs állapotok és az embercsempészet továbbra is fenyegeti Magyarországot” – nyilatkozta az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Nincs nap, hogy ne történne tiltott határátlépési kísérlet: augusztus hónapban a szerb határszakaszon 489 illegális határsértőt fogtak el, emellett az ukrán és a román szakaszon is 13 esetben történt illegális határátlépési kísérlet.

A Helsinki Bizottság Stop Soros törvénycsomagot érintő kritikájáról úgy nyilatkozott: az, hogy a Soros György által finanszírozott civil szervezeteknek mi a véleménye a magyar határrendészetről, a mi általunk folytatott migrációs politikáról, azt eddig is tudtuk.

Most is láthatjuk, hogy az európai parlamenti képviselők körében milyen aktivitást folytatnak, hogy Magyarországot elítéltessék és a magyar emberek biztonságvágyát semmissé tegyék – fogalmozott.

Origo – Tíz Soros-szervezet indított durva kampányt Magyarország ellen

„Ez egy intézményesített bosszú Magyarországgal szemben, mivel a magyar kormányzat nem hajlandó behódolni a brüsszeli föderalistáknak”

– mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament a jövő héten veszi a napirendjére az úgynevezett Sargentini-jelentést. Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 11-én az uniós képviselők előtt Strasbourgban felszólal majd a vitában, és kifejti a véleményét az egyértelmű hazugságoktól hemzsegő irománnyal kapcsolatban.

Időközben kiderült, hogy

tíz, Soros György bevándorláspárti spekulánshoz köthető szervezet kampányt indított Magyarország ellen, és azért lobbiznak az EP-képviselőknél, hogy szavazzák meg a jelentést.

Ezzel elindulhatna Magyarország ellen a 7-es cikk szerinti eljárás. Megnéztük, hogy a Magyarország  ellen kampányoló szervezetek kötődnek-e Soroshoz. Nem meglepő: kiderült, hogy igen, mindegyik.

A tíz szervezet az Origo szerint:
Az Open Society European Policy Institute
A Civil Society Europe
Az International Commission of Jurists
Az Amnesty International
Human Rights Watch
International Federation for Human Rights
Transport & Environment
Civilizáció 2017
Climate Action Network Europ
Reporters Without Borders

Fidesz-propaganda várja azokat, akik regisztrálni próbálnak külképviseleti szavazásra?

Galló Péter a facebook-on osztotta meg, hogy regisztrálni próbált külképviseleti szavazásra, méghozzá a stockholmi nagykövetségre. Meglepetésére a gépi válasz Bakondi Györgynek, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának az e-mailéről jött. Íme Galló bejegyzése:

„Az imént regisztráltam az ÜGYFÉLKAPUN keresztül külképviseleti szavazásra a stockholmi követségre. Néhány percen belül kaptam egy automata e-mailt, de nem a regisztrációról, hanem Bakondi György e-mail címéről (bakondigyorgy@fidesz.hu)!!! A levél szövegét lásd lejjebb. Rendben van ez így? Az ügyfélkapu közvetlenül be van kötve a Fideszhez?

Hát AKURVAANYÁTOK!!!”

És íme a Bakondi György címéről érkezett automatikus válasz:

„Tisztelt Honfitársam!

Európa mindennapjait immár három éve a migráció kérdése határozza meg. Több millióan érkeztek az elmúlt években a kontinensre a jobb megélhetés reményében és még ennél is többen kelhetnek útra a következő években. Egy NATO-elemzés szerint 2020-ig mintegy 60 millió afrikai fog útnak indulni, ami komoly kihívást jelent egész Európa számára.

Magyarország a déli határzár megépítésével és a kötelező betelepítései kvóta elutasításával mindeddig ellenállt a bevándorlási hullámnak. De elég egyszer rosszul dönteni és a károk helyrehozhatatlanok lesznek.

Az országgyűlési választáson, április 8-án arról fogunk határozni, hogy maradjon-e a kerítés. Arról döntünk, hogy Magyarország megmarad-e magyar országnak, vagy mi is bevándorlóországgá válunk.

Ne kockáztassunk! Kérem, mindkét szavazatával támogassa a Fidesz-KDNP jelöltjét és a Fidesz-KDNP listáját!

Üdvözlettel:

Bakondi György”

Bréking nyúz, 2017. december 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ünnepek ide, ünnepek oda, a kormánypárti sajtó ellátja híveit a nekik kedvező írásokkal. Ezekben a napokban is slágertéma a menekültügy, az oktatás, az egészségügy terén, valamint a szegénység felszámolása érdekében tett kormányzati sikerek. Megindokolják, hogyan jutottak – nem illegálisan! – magyar fegyverek a terroristáknak, s persze a karakán odavágás sem hiányzik azok felé, akik egy történetesen jobboldali, ámde pedofília miatt a legtöbb helyen nem szívesen látott brit budapesti fellépése ellen tiltakoznak.

 

Magyar Hírlap: Folyamatosan csökken a szegénységnek kitettek aránya

A Magyar Hírlapnak adott interjút az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki méltatta az oktatás és az egészégügy terén elért eredményeket, kifejtette, hogy  a módszertannak köszönhetően rosszak a szegénységi mutatók (is), hiszen „banki hiteltörlesztéssel ma már egymillióval kevesebb embernek van problémája, az otthon fűtésével pedig hétszázhatvanhatezerrel kevesebbnek. Közel felére csökkent azoknak a száma, akiknek kigazdálkodhatatlan egy váratlan kiadás, mondjuk egy nagyobb értékű háztartási gép cseréje. Csaknem kétmillióval többen vannak azok, akik megengedhetik maguknak az évi egyhetes üdülést, ez látszik a belföldi turizmus folyamatos erősödésében is.”

A bevándorlásról is beszélt, leszögezve: A balliberális újságíróknak két dologgal van problémájuk: ha Magyarország nem akar bevándorlókat befogadni, illetve, ha helyben segít. … Mi úgy gondoljuk, hogy mindenkinek az a legjobb, ha a saját szülőföldjén tud boldogulni. A programmal hazánk erőn felül próbál ebben segíteni a Közel-Keleten és Afrikában is.”

888.hu:  A 24. órában vagyunk, hogy megerősítsük az EU határőrizetét

Ezt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója nyilatkozta a tömeges illegális bevándorlás távoltartására, az európai emberek biztonságának garantálására hivatkozva.  Bakondi György a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában elmondta, hogy a prognózisok és különféle hírszerző szolgálatok előrejelzése szerint 2018-ban is folytatódni fog a tömeges illegális migráció mindhárom – a balkáni, a líbiai-olasz és a spanyol-marokkói – útvonalon. A tanácsadó szerint főleg Fekete-Afrika felől jeleznek jelentős növekedést az előrejelzések.

A szakértő szerint jelenleg nem indokolt a magyar határkerítés meghosszabbítása, a román határőrizeti szervekkel korrekt az együttműködés. Jelenleg főleg Szerbia felől éri el a magyar határt a tömeges migráció, de ha ez áttevődne másik ország területére, akkor az érintett helyen megerősítik a magyar határőrizetet” – fogalmazott Bakondi György.

Pesti Srácok: Beindult a #hisztike a “veszélyes köcsög” miatt

Az MTI hírfolyamából tudtuk meg, hogy Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője sajtótájékoztatót tartott „A kormány mondja le a pedofíliát propagáló szélsőjobboldali Milo Yiannopoulos részvételét a kormányzati konferencián” címmel  – írja a portál. „Az ellenzéki eseményt nem kommentálnánk (érdeklődés hiányában talán el is maradt), mi már azon is meglepődtünk, hogy a Gyurcsány veteránjai helyesen le tudták írni a “veszélyes köcsög” nevét.

A magunk részéről nem csupán üdvözöljük Milo érkezését, hanem azonnal állampolgárságot, szavazati jogot, sőt valami offshore céget is adnánk neki

– áll a Pesti Srácok cikkében.

Magyar Idők: Nem illegális kereskedelemmel kerültek a térségbe a magyar fegyverek

Nem illegális kereskedelem útján kerülhettek a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez magyar fegyverek – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője csütörtökön közleményében kért magyarázatot az ügyben, hogy a Conflict Armament Research 2017-es jelentése szerint az Iszlám Állam harcosainál Irakban és Szíriában összesen 132 magyar gyártású fegyvert találtak.

Horváth József kiemelte: a médiában úgy tálalták, mintha ez valami „szörnyűséges dolog lenne”, és hatalmas mennyiségről lenne szó, de 132 fegyvert találtak, amiből 111 olyan Kalasnyikov, amit a rendszerváltás előtti FÉG (Fegyver- és Gépgyár) gyártott.

A szakértő közölte, a talált fegyverek legális, szervezett rendszerben kerülhettek a térségbe.

 

Kötcsei Polgári Piknik: már mindenki megérkezett

0

A kormánypárt hagyományos őszi politikai szezonnyitóján értelemszerűen mindenki Orbán Viktor miniszterelnök beszédét várta a legnagyobb érdeklődéssel, ám a sajtó számára nem derült ki, miről fog beszélni a kormányfő, aki megérkezése után nem méltatta válaszra a rá váró újságírókat – tudósít a Népszava helyszíni tudósítója.

A később érkezők szerencséjére aztán befutott Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, egyben a piknikszervező Polgári Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki azt ugyan nem tudta megmondani, miről fog beszélni a kormányfő, ám úgy vélte, a Brüsszel elleni küzdelem, valamint a kormány szociális és családügyi programja mindenképpen szóba kerül majd.

– Az egyház elmondja, mi a véleménye a kérdésről, mi pedig úgy alakítjuk a családpolitikát, hogy minél több gyerek szülessen – mondta Veres püspök lombikprogramot támadó nyilatkozatáról. Hasonlóképpen nyilatkozott Novák Katalin szociális és családügyi államtitkár is, aki kijelentette: a kormánynak határozott álláspontja van a kérdésben, ahogyan ezt a közelmúlt határozatai is mutatják.

Bakondi Györgyöt értelemszerűen a menekültekről, s a meghosszabbított migráns-válsághelyzetről kérdezte mindenki. – Egyáltalán nem biztos, hogy az unió nem fizeti ki a magyar határvédelmi kerítést –állította a Brüsszelből érkező negatív hírek ellenére, arra viszont már nem válaszolt: ha ennyire súlyos a helyzet, nem veszélyes-e az ország legfontosabb potentátjait egy kúria kertjébe összehívni…

Ahogy közeledett a dél, egyre kevesebb autó fordult be a kúria utcájába – az ezúttal parkolóként funkcionáló futballpályára már amúgy sem fért volna el sokkal több BMW, Audi, Mercedes, Lexus és Porsche -, érezhető volt, hogy

a következő „sajtóérdemes” érkező már maga a kormányfő lesz. Addig azonban még jó másfél órát kellett várnia a sajtómunkásoknak,

akiket kellemes meglepetésre pogácsával, vízzel és kávéval kínáltak meg a szervezők.

Népszava/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK