Kezdőlap Címkék Atalanta

Címke: Atalanta

A Liverpool és Szoboszlai Waterlooja hazai pályán

0

3-0-ra kapott ki az olasz Atalanta csapatától az Anfield Roadon az angol sztár csapat Európa Liga mérkőzésen. Ennél nagyobb csapás aligha érhette a sztár együttest, melyben Szoboszlai Dominik, a jelenlegi legjobb magyar játékos alapembernek számít. A magyar válogatott kapitányát két másik sztárral együtt a második félidőre küldte be Jürgen Klopp edző, de ők nem tudtak fordítani: teljes lett a bukás.

Az első félidőben 1-0 ra vezetett az Atalanta, amely távolról sem oly nagy csapat az olasz bajnokságban mint a Liverpool Angliában. Az olasz Gianluca Scamacca lőtte be az első gólt, ő éppúgy válogatott játékos mint Szoboszlai Dominik. Scamacca azután másodszor is betalált egy lesgyanús akció végén: 2-0 a vendég Atalanta javára.

Később a Liverpool gólt lőtt, de a játékvezető les miatt ezt nem adta meg.

A kegyelemdöfés, a harmadik gól részben Szoboszlai hibájából történt: a magyar sztár elveszítette a labdát, az olaszok kontráztak. Az első lövést a Liverpool kapusa kivédte, de a labda kipattant, és Pasalic berúgta. 3-0 – ez bizony kiütés. Waterloo Liverpoolban.

Orbánt az ág is húzza

“Legyetek olyanok mint Szoboszlai Dominik!” – intette a magyar fiatalokat Orbán Viktor, aki közismerten futball rajongó és emiatt a magyar kormány sokat is költ erre. A futball iskolák, melyek oly sok pénzt vittek el, eddig nem sok eredményt hoztak. Szoboszlai Dominik sem innen került ki: külföldi karrier végén érkezett meg a Liverpoolhoz. Ő lett a magyar válogatott kapitánya, és a sport talán legjobb reklámarca, akire szívesen hivatkozott Orbán Viktor is. Aki szívesen használja a sportot politikai céljai megvalósítására: nemrég együtt nézte meg a Csíkszereda – Brassó jégkorong mérkőzést Erdélyben Novák Katalinnal. Akkor a köztársasági elnökasszony még lelkesen kiáltozta a miniszterelnök mellett, hogy Ria, ria, Hungária! Akkor még egyikük sem sejtette, hogy hamarosan rövid üzenet érkezik Orbán Viktortól, amely az azonnali lemondást sürgeti a köztársasági elnöktől. Novák Katalinnal pártunk és kormányunk elveszítette emberi arcát. Szoboszlai gyengélkedése a Liverpoolban kikezdheti a fiatal sztár reklámértékét Orbán Viktor számára pontosan akkor amikor óriási szüksége van népszerű arcokra hiszen Rogán Antallal, a választási kampányok kiváló szervezőjével mégsem kampányolhat. A titkosszolgálatok és a kormányzati média fura ura, a bizniszben is nagyúr. Nem véletlen, hogy a Völner – Schadl korrupciós ügyben is ő lehetett a felső kapcsolat.

Orbán mintha elveszítette volna a fonalat – írta nemrégiben a magyar származású amerikai elemző, George Friedman, akit a miniszterelnök tavaly a karmelita kolostorban fogadott. Orbán Viktornak a pénze fogyott el márpedig nemcsak a háborúra igaz hanem a politikára is: három dolog kell hozzá: pénz, pénz és pénz.

Ki lesz a 2021/22-es Európai Liga győztese?

Az Európa Liga az UEFA egyik legfontosabb klubversenye, és az a tény, hogy utat kínál a Bajnokok Ligájába, tovább növeli vonzerejét. A 2021/22-es Európai Liga nyolcaddöntős sorsolása lezárult, így az európai óriások hamarosan pályára szállhatnak az áhított trófeáért.

Bár az Európa Liga nem a kontinens legnagyobb versenye, mégis rengeteg figyelemre méltó klubot foglal magába, versenyképessége pedig növekszik, amikor a Bajnokok Ligájából kiesett csapatok az egyenes kiesési szakaszba kerülnek. De melyik csapatoknak van a legnagyobb esélye a győzelemre ebben a szezonban?

Kik a 2021/22-es Európai Liga favoritjai?

Barcelona

Hosszú idő telt el azóta, hogy a Barcelona utoljára bekerült az Európa Ligába. Noha a Blaugrana mindig magasabb szintű versenyekre vágyik, azért egy Európa második számú kupasorozatán aratott siker kikövezheti az utat egy még sikeresebb jövő felé, és megkönnyebbülést nyújthat a klub modern történelmének egyik leggyengébb szezonjában.

Noha olyan nagyágyúk, mint Lionel Messi és Antoine Griezmann elhagyták a klubot, fiatal sztárok Ferran Torres, Pedri és Gavi személyében várják, hogy a Barca új generációs csillagává váljanak, és van-e jobb módja a nagy színpadon való debütálásuknak, mintha dobogós helyet érnek el ebben a szezonban?

Ezeknek a fiataloknak a lelkesedése és ügyessége, Gerard Pique és Jordi Alba ravaszságával ötvözve bármely klubot megizzaszt majd az Európa Ligában, amint azt már a Napoli felett a kezdeti kieséses fázisban aratott győzelmükkel is megmutatták.

Most már ők a nagy favoritok, akik megnyerhetik a trófeát ebben az évben, részben azért, mert a török Galatasaray klubbal mérkőznek meg a nyolcaddöntőben, míg a korábbi favorit, a Sevilla a West Ham ellen játszik majd.

Sevilla

A Sevilla sosem maradhat ki az Európa Liga esélyesei közül. A Sevilla az örök favorit, amely nem kevesebb, mint hatszor nyerte már meg a versenyt — ez háromszor több, mint bármely más klub Európában — és ami még ennél is figyelemre méltóbb: mind a hat győzelmet az elmúlt 16 évben aratták!

A Los Nervionenses híres arról, hogy legjobb teljesítményét mindig erre a versenyre tartogatja, azonban idén kiváló teljesítményt nyújtottak a La Liga bajnokságon is, és jelenleg a második helyen állnak a tabellán, reménykedve, hogy elsöprik az élen álló Real Madridot.

Mivel ebben a szezonban hatból csak egy győzelmet szereztek a Bajnokok Ligában, vajon Julen Lopetegui csapata képes lesz-e inspirációt meríteni a klub korábbi Európa Ligás győzelmeiből, most, hogy itt játszanak majd? A meglepetéscsapat West Ham mindenképpen az útjukban áll!

Atalanta

Az Atalanta az elmúlt szezonban komoly erővé vált az olasz futballban, ám ebben a szezonban az Európa ligában találták magukat miután csak egy győzelmet arattak a Bajnokok Ligája hat csoportmérkőzésén.

Noha a La Dea otthoni pályán továbbra is küzd a Bajnokok Ligáján való indulási jogért, nyitott, támadó stílusukkal lehet, hogy az Európa Ligás győzelmet ugyanolyan életképes útnak tekintik majd az Európa elit versenyébe történő visszatéréshez a következő szezonban.

Gólok tekintetében bízhatunk a Luis Muriel és Duvan Zapata játékosokból álló tapasztalt kolumbiai duóban, de az még elválik, hogy Gian Piero Gasperini képes lesz-e megbízhatóbb védelmi tervet kidolgozni ezekre a kétlábú nagyágyúkra alapozva. Az Atalanta a Bundesliga harmadik helyezett Bayer Leverkusen csapatával játszik a nyolcaddöntőben.

Ha szeretne többet megtudni az Európa Liga legfrissebb esélyeiről, promócióiról és fogadásairól, látogasson el a https://www.sportfogadas.net oldalra.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!