Kezdőlap Címkék áramszünet

Címke: áramszünet

Napok óta nincs áram több száz házban a vihar miatt

0

Kisfeszültségű hibák miatt több száz nyugat-dunántúli háztartásban még mindig nincs áram, csütörtök este óta.

Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője az MTI-nek azt mondta, a középfeszültségű hálózat hibáit már mindhárom – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala – megyében kijavították. A szakemberek most a kisfeszültségű hálózatot ért károkat hárítják el.

A legsúlyosabb a helyzet az Őrségben:

Bajánsenyén és Kercaszomorban a falu villamos hálózatának kétharmadát megsemmisítette a vihar,

itt gyakorlatilag új hálózatot kell építeni.

A szóvivő azt is mondta: még szombaton és vasárnap is nagy számban érkeztek újabb bejelentések károkról. Számításaik szerint a hibák javítása hétfőre is áthúzódhat.

Csütörtök este a nyugat-dunántúli régióban 120 ezer fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás a vihar miatt. Széttörtek a kisfeszültségű hálózatoszlopok is, az orkánerejű szél szétszaggatta a vezetékeket, amelyek javítása hosszabb időt vesz igénybe. A viharban egy ember meghalt.

Meghalt egy ember a viharban

0

Késő este érte el a vihar az ország nyugati részét. Egy ember meghalt, 550-szer hívták a tűzoltókat.

Háztető dőlt egy kocsira a Vas megyei Kenézen, az autóban ülő ember meghalt.

Mukics Dániel az országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyét érte a vihar.

Több helyen akadozott a vasúti közlekedés a sínekre dőlt fák miatt,

és az utakon is vannak akadályok.

Villanyvezetékre dőlő fák miatt nincs áram

Veszprém megyében háromezer, Vasban tizenötezer, Zalában hétezer, Győr-Moson-Sopron megyében pedig harmincezer fogyasztónál. Csütörtök este 10 után még 115 ezer fogyasztónál nem volt áram.

Tûzoltók dolgoznak egy megrongálódott családi házon Nagykanizsán
MTI Fotó: Varga György

Zalában több mint 100 kilométer/órás volt a szél, főleg Zalaegerszeget és Lentit érintette. Volt, ahol

házakra dőltek a viharban kidőlt fák.

A GYSEV több vonalán nem járnak a vonatok, várhatóan péntek délelőttig vonatpótló buszok viszik az utasokat Sopron és Kapuvár, Zalaszentiván és Szombathely, Szombathely és Szentgotthárd között.

MTI/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK