Kezdőlap Címkék Alternatív meghajtás

Címke: alternatív meghajtás

Nő, majd csökken a kőolaj iránti kereslet

0

A harmincas évek végére csúcsosodhat ki a kőolaj iránti kereslet a világban, ami az elektromos autók vártnál gyorsabb térnyerése miatt stagnálni fog – prognosztizálja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete. Az OPEC szerint a csúcson, vagyis a harmincas évek második felében napi 109 millió hordónyi olajra lesz igény.

A szervezet az évente kiadott jelentésében (World Oil Outlook) azzal számol, hogy az alternatív meghajtású kocsik iránti kereslet rohamos növekedése ellenére a világszerte forgalomban lévő járműveknek a 85 százaléka benzin vagy dízel üzemű lesz még egészen a harmincas évek végéig – írja a Bloomberg.  Arról a szakemberek között nincs konszenzus, hogy milyen gyorsan lesznek képesek előretörni a villamos meghajtású autók, annak ellenére, hogy Franciaország után az Egyesült Királyság és Kína is olyan terveket jelentett be, hogy az elkövetkező évtizedekben betiltanák a benzin- vagy dízelmeghajtású gépkocsik értékesítését. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint például 2040-re az összes gépkocsinak csak a 8 százaléka lesz elektromos meghajtású, miközben a Bloomberg New Energy Finance Forecast szerint már a harmada.

Az OPEC jelentése szerint a kőolaj iránti keresletet fékezheti az olyan gépkocsi-megosztó szolgáltatások térnyerése is, mint amilyen az Uber.

Az OPEC prognózisa szerint hosszabb távon már lassul az olaj iránti kereslet. Kínában erősödik majd a szolgáltató ágazatok gazdasági jelentősége, visszaszorul viszont az olajra utalt nehéziparé. Ezzel szemben az arab világban és Afrikában a felfelé törekvő fiatal lakosság miatt az olajkereslet rohamos növekedésével kell számolni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!