Kezdőlap Címkék Allison Dunn

Címke: Allison Dunn

Elég négy napot dolgozni egy héten?

Nagy Britanniában sikerrel zárult a kísérleti program, melynek keretében szerdát szabadnapnak nyilvánították. A 61 cégből 56 ezért továbbra is kitart a négynapos munkahét mellett.

A baj csak az, hogy Nagy Britannia sereghajtó a munkatermelékenység növekedésében a G7 országok között.

“Jók az eredmények: nincs pontos kimutatás a munkatermelékenységről, mert annyira sokféle cég vett részt a kísérleti programban, de nőtt az üzleti eredmény, a dolgozók kevésbé fáradtak el egy négynapos munkahét során, és saját bevallásuk szerint jobb teljesítményt produkáltak a rövidebb munkaidő alatt mint az ötnapos munkahét során”
– értékelte a kísérleti programot a BBC tudósítójának a Boston College kutatója.

Juliet Schor elmondta azt is, hogy a 61 cég, amely részt vett a kísérleti programban, úgy nyilatkozott, hogy elégedett az üzleti eredménnyel, de számokat csak 23 közölt. A számokból pedig az derült ki, hogy a munkatermelékenység nőtt hiszen ugyanolyan eredményt értek el négy nap alatt mint korábban a hosszabb munkahéten.”

Hogyan működik mindez a gyakorlatban?

A környezetvédelmi tanácsadással foglalkozó Tyler Grange ügyvezető igazgatója nem tagadja, hogy kezdetben maguk se tudták: mi sül ki az egészből? Simon Ursell elmondta, hogy nem akarták ugyanazt csinálni négy nap alatt mint amit korábban az ötnapos munkahéten hanem változtattak a rendszeren. Megszüntettek például sok értekezletet, amelynek a hasznossága eléggé kérdéses volt. Csökkentették az üzleti utak számát a féléves kísérlet során. Az adminisztrációt is korszerűsítették. Kiderült: ”ha az emberek ilyen hihetetlenül komoly ösztönzést kapnak mint a szabadnap, akkor mindent meg is tesznek azért, hogy  az új rendszer jól és hatékonyan működjön.”

Az eredmény: 2%-kal nőtt a teljesítmény a korábbi időszakhoz képest vagyis négy nap alatt többet produkáltak mint az ötnapos munkahéten. A munkatársak jóval elégedettebbek mint korábban, kétharmaddal csökkent az igazolatlan távolmaradás, és egyre másra kapják a szakmai életrajzokat, mert olyan sokan akarnak náluk dolgozni. Itt marad is a négynapos munkahét a kísérleti program lejárta után is. Másutt még haboznak.

Kétségek

A Citizens Advice jótékonysági szervezet nem tér át a négynapos munkahétre annak ellenére, hogy az eredmények itt is jók voltak.

“Ez az új rendszer abszolút mértékben jól működött a legtöbb területen, de nem mindenütt”

– hangsúlyozta a jótékonysági szervezet vezetője.

Allison Dunn arra utalt, hogy a megélhetési válság idején nagy a nyomás a jótékonysági szervezeteken Nagy Britanniában. Olyan sokan fordulnak hozzájuk, hogy a kísérleti program idején kénytelenek voltak új munkatársakat felvenni, mert a szabadnap miatt nem volt elég munkatárs, aki fogadja az ügyfeleket a központokban. A plusz személyzet többlet költséget jelent. Ezt ellensúlyozhatja az, hogy csökkennek a képzés költségei, mert a munkatársak jobban ragaszkodnak a céghez, de ezt még meg kell vizsgálni. Áprilisra készül el a költségelemzés, és akkor dönthetnek a négynapos munkahétről ennél a szervezetnél.

A baj az, hogy a munkatermelékenység Nagy Britanniában csak nagyon szerény mértékben növekszik a nagy pénzügyi válság – 2008 – óta: évente mindössze 0,3% az emelkedés.
A G7 országok esetében ez 0,9% vagyis a brit növekedés háromszorosa – írja az OECD ezzel kapcsolatos jelentése. Az USA-ban az éves növekedés a munkatermelékenységben 1,2% vagyis Nagy Britannia jócskán le van maradva ezen a téren.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK