Kezdőlap Címkék Alexandru Iordache

Címke: Alexandru Iordache

Hívd fel egy barátod

Az rendben van, ha egy interaktív tévés játékban valaki elakad és lehetőséget kap arra, hogy felhívja egy barátját, aki kisegítheti a fogas kérdés megválaszolásában, de nagyon nincs rendben, ha egy állam valamely hatósága próbál ezzel a módszerrel menedzselni egy tragikus helyzetet.

Történt ugyanis, hogy az Olt megyei rendőrkapitány-helyettes (főnöke, jól megérdemelt szabadságát töltötte), mintegy rutinszerűen, vagy reflexből hívta két barátait, amikor egy elrabolt lány ügyében riasztották. Először a Caracalban és a megyében nagy befolyással rendelkező alvilági barátját hívta segítségért, információkat kiszivárogtatva az üggyel kapcsolatban, azután a megyeszékhely csendőrségét, szintén barátján keresztül „közelítette meg” (csakhogy az már nem főnök az egységnél, ezért a szabályos útra irányította bajban levő „barátját”). Ennél egyértelműbb bizonyíték az állam foglyul ejtéséről (state capturing) talán nem is kell, ahhoz, hogy világosan lássuk: sok esetben (még a nagy visszhangot, sőt társadalmi léptékű sokkhatást kiváltó jelen esetben sem), nincs is procedúra, törvényesen és hivatalosan járható út az ügyintézésre (vagy legalábbis maga a rendőrfőnök sem bízik abban). A korrupciós hálózatok, a klienteláris, „családias” összefonódások fontosabbak a hivatalos eljárások rendjénél, melyek ha léteznek is, kevésbé megbízhatóak a láthatatlan hálózatoknál. Ezért tűnhetett úgy – legalábbis a nyomozás első, a „helyiek” által vezetett szakaszában –, hogy az eljárást a gyanúsított, illetve a mögötte álló láthatatlan alvilágiak „vezetik”, az ők zenéjére táncolnak a helyi belügyesek.

Döbbenet és brutális inkompetencia: a politikai mátrix

Tíz napja van az újságok címlapján és a mindenféle média leadjében a caracali leány-gyermek elrablásának és egyre valószínűbb meggyilkolásának, illetve egy régebbi hasonló eseménynek (ha ugyan további áldozatokra nem derül fény), az alig átlátható tragikus története. Kevés biztosat tudunk a gyilkosság(ok)ról, sem azt nem, hogy hogyan és milyen motivációból történtek, sem azt, hogy magányos sorozat-gyilkosról, vagy „hálózati” ember által elkövetettről van szó, emberkereskedelemmel kapcsolatos, balesetből elkövetettekről, vagy egy őrült magánakcióiról beszélhetünk? Az egymásnak ellentmondó hírek, bulvárjelentések és közönség-, valamint rating vadász, breaking news-ös szalagcímek, bizonytalan hírek és álhírek tömkelege foglalkozik Alexandra szomorú esetével, de eligazodni egyre kevésbé lehet, és ez bizonyára érdekében áll a korrupt rendszernek, melynek szövete ismételten felfeslett. Viszont nehéz elmaszatolni, eltussolni az esetet, mert az elrabolt, megerőszakolt és minden bizonnyal meggyilkolt lány megmenthető lett volna, hiszen többször is sikerült hívnia a 112-es segélyszámot és beszélt is egy operatőrrel, illetve ismételten egy szolgálatos rendőrrel, de a megmentők elkéstek, illetve nem tudták mit kellene tenniük.
Rendőrök és nyomozók, mint mérgezett egerek szaladgáltak a tett vélhető helyszínén, de sem bizonyítékok nem kerültek elő, sem szálak, melyek valahova kapcsolnák a vélhető elkövetőt, az ügy a helyi politika, az alvilág és belügy, valamint rendőrség összefonódását világosan mutatta. Az ügy és nyomozás előbbre nem haladt, egészen addig, amíg a központi szervezett bűnözéssel foglalkozó hivatalt (DIICOT) és nyomozókat meg nem bízták az ügy átvételével és ezzel kivonták a helyi hálózatok befolyása alól.

A helyi politikai-adminisztratív és alvilági maffia összezárását tanúsítja az ügy első szakaszának kezelése, de maga a segélynyújtás megkésése is.

A helyi politikum – élén azzal a Iordache ex-igazságügy miniszterrel és képviselővel, aki egyébként egy rendkívüli bizottság élén lassan két éve igyekszik a bűnözők és volt főnöke javára módosítani a BTk-t és ellehetetleníteni a bűnüldözést, mint az ÁB legutóbbi döntése kimondja, akár alkotmányba ütköző szabályozással is. De a máskor oly vokális Olguta Vasilescu ex-miniszter és craiovai ex-polgármester asszony is – mélyen hallgat. Vajon mindent rendben találnak Caracalban és az egész megyében, vagy még nem hívták fel barátaikat, így nem tudják mivel altassanak? Viszont, mint lenni szokott, jött a politikai felvilág politikai kommunikációja, a miniszterelnök-asszony elsőként igyekezett a félig-meddig az elnök fennhatósága alá tartozó különleges kommunikációs fennhatóságot (STS) azon melegében megvádolni, a hárítás egyben az elnök elleni támadás, alig álcázott formában. Történt ugyanis, hogy a segélyhívást fogadó rendőr hazugságai szerint, azért nem lehetett idejében beazonosítani a megerőszakolt és megkötözve, fogva tartott kislány tartózkodási helyét, mert a kommunikációs hivatal másik két helyszínt jelölt volna meg. A valóságban, mint kiderült, a rendőrfőnök alvilági spanja adott meg két téves címet, mely alvilági vetélytársához vezetett volna, és nem a hivatal.
A hatnapos belügyminiszter szinte azonnal beadta lemondását, amint az ügyre fény derült (az őt megelőző és a rendőrség átpolitizálásában fontos szerepet játszó „iskolai titkárnőből” avanzsált ex-belügyminiszter-asszony még nem szólalt meg az ügy kapcsán), mondandója sem volt a dolgokról. Azután meg

azzal magyarázta a hallatlan, de lelepleződött korrupciót és inkompetenciát a miniszterelnök-asszony, hogy az elmúlt időben (nem téma most, de a bűnözők felmentésének, már börtönben levő pártfőnökének megmentése érdekében folyik két éve a törvénymódosítási kísérletek jórésze, ha nem egyenesen sürgősségi kormányrendeletekkel igyekeztek könnyíteni a bűnözők helyzetét), „túl sokat foglalkoztak a korrupcióval, ahelyett, hogy a bűnözéssel foglalkoztak volna” (sic!).

Semmi meglepő nincs abban, hogy a kormányfő nem érti, amit mond(atnak vele), számára a román nyelvtani és nyelvhelyességi szabályok is nagy kihívásnak bizonyultak nem egyszer, de az igen, hogy szó nélkül tűri még a kritikus nyilvánosság is a hülyítésnek ilyen magas szintjét. Mintha ugyan nem a közéleti, a rendszerszintű korrupcióból, az állam foglyul ejtéséből következne az inkompetencia, valamint az államapparátus, az adminisztráció és a bűnöző alvilág összejátszása, és így az ügyben megnyilvánuló bűnözés. Új ideiglenes belügyminiszter van, aki másik kommunikációs stratégiát hozott, nem nyilatkozik a folyamatban levő vizsgálatokról, és megígér mindenféle vizsgálatot a belügyben, amivel a tévedéseket ki lehetne deríteni és megbüntetni az elkövetőket, a rendszer reformjáról is esik félszó, csakhogy semmi konkrétum.

Kormányozható-e még Románia?

Naiv lenne aki azt gondolná, hogy az állam más területein a korrupció nem ugyanúgy működik, mint a belügynél és az adminisztrációban, legfentebb hatásai ritkábban mutatkoznak olyan egyértelmű reflektorfényben, mint most a borzasztó és sokkoló bűneset(ek) nyomán. Ugyanez folyik az egészségügyben (ez nemcsak a Colectiv tűzeset kapcsán, hanem többek között a giulesti újszülött osztályon történt gyilkos tűzesetben is, stb.) és tanügyben is, még ha ez utóbbi csak később mutatja meg áldatlan hatásait. A közélet minden területén a baráti telefonok hatékonyabbak és célravezetőbbek, azoknak is hatékonyabb lehet, akik nem a rendszer részei, csak szeretnének elboldogulni a rendszerben, mint a hivatalos, a legális út. Lényegében és általában arról van szó, hogy az állam egyre inkább képtelen ellátni alapvető feladatait (a védelmit szerencsénkre nem tesztelik), azokat a funkciókat, melyek a törvényhozástól és alkalmazástól kezdve a tervezés, a szociális és egészségbiztosítás, az oktatás, stb., terén rá hárulnak, mert a korrupciós hálózatok fölülírják a hivatalos procedúrákat. Mert, és ez a dolog esszenciája, a politikai pártrendszer lényegéből fakad az állami/közéleti korrupció, mely – demokratikusnak tűnő választások ide vagy oda – újratermeli a közéleti korrupciót, annak minden vonatkozásával.

Amíg a zsákmányvadász pártok az elérhető, átpolitizálható, adminisztratív funkciókat – félreértés ne essék, úgy a hivatalosan politikai kinevezettekkel működőeket, mind a választottakat, mind pedig az informálisan megszállhatókat –, jövedelem és befolyásszerző eszközöknek tekintik, addig esély sincs a korrupt rendszer lebontására.

(A Romániára is jellemző „patronális politikai rendszer” lényege – ahogyan az Henry E. Hale megfogalmazza, abban ragadható meg, hogy „az egyének, mind a gazdasági, mind a politikai céljaikat, konkrét egyéni jutalmak és büntetések körül, ismereti körük láncolataiban mozogva tervezik meg és nem elsősorban elvont és személytelen elvekés kategóriákban, mint az ideológia hitekben és gazdasági fogalmakban”. A pártok pedig nem a közjó érdekében és valamely program vagy politikai filozófia alapján ígérnek elégtételt tagjaiknak/támogatóiknak, hanem stallumokat és /akár pénzbeli/ jutalmakat lebegtegnek, melyeket a közvagyonból hívnak le, azokon az adminisztratív pozíciókon keresztül, melyeket a választások eredményeként megszereznek).
Kormányzatról, még inkább jó kormányzatról, csak ott beszélhetünk, ahol a közérdek meghatározásában, artikulálásában, azután a megfogalmazott/megvitatott programok menedzselésében elkötelezett pártok és politikai vezetők munkálkodnak. Romániában erről szó sincs és ezért maga a kormányozhatóság (Foucault-i értelemben) került veszélybe, az állami intézményrendszer beomlása, az adminisztráció megbénulása, a politikai/adminisztratív káosz van kialakulóban. Ennek jele, hogy az ország, szinte megyénként esik szét, kerül kiskirályok hatalma, befolyása alá, miközben azok, ahol van valamelyes kompetencia és „legalább jó érzés”, mértékletesség a közjavak magáncélokra való használatában, elszakadnak az előbbiektől. Az óriási regionális és kistérségi fejlődésbeli különbségeket legtöbbször csak a helyi hagyományok vonatkozásában „történelmi tényezőkkel” magyarázzák, pedig a korrupciós hálózatok erősségét, a korrupció mértékét rávetítve az adminisztratív térképre, reálisabb képet kapnánk.

Száz év román magány

Hogy most aztán radikális átalakítások és a rendszer minden részletére kiterjedő reformok jönnének, az teszi valószerűtlenné, hogy a barátokat riasztó rendőr főkapitány-helyettest villámgyorsan nyugdíjba “engedték”, több, mint 11.480 lejes havi apanázzsal (átlagnyugdíj, úgy 1230 Ron. „Kedves vezetőink”, míg funkcióban vannak az állami költségvetést rabolják le, azután meg a nyugdíjpénztárt fosztják ki, „speciális juttatásaikkal”, t.i. az öregségi nyugdíjasok uszkve 98%-a aktív korában eszközölt befizetései alapján kap – alacsony – havi nyugdíjat, a felső tízezer pedig „érdemei alapján” jut átlagban tízszeres, de akár százszoros átlag nyugdíjnak megfelelő apanázshoz), hát itt tartunk.
Az, hogy „A korrupció öl” (ez volt a Colectiv tűzesetet követő országos tüntetések és tiltakozások központi jelszava), nemcsak civil-társadalmi kitaláció, a polgári önvédelem hangja, rögvalóság. Úgyhogy SOS Alexandrák és mindenki, aki a rendszer áldozata, illetve áldozatává válhat, egyedül vagytok/vagyunk és nem látszik a változás esélye sem.

A titkosszolgálatok hosszú árnyéka

0

„Bár mind a román baloldal, mind a jobboldal prominens politikusai között ott találjuk a volt titkosszolgálat, vagy annak valamelyik utóda embereit, érdekes módon eddig ez nem számított tömegeket megmozgatni képes témának, sem pedig a közszereplői karrier akadályának.” – Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzete

Furcsa politikai cirkusz van kibontakozóban Romániában, bár aligha fog meglepni bárkit is, ha az indulatok pár nap után új témát keresnek és találnak majd maguknak. Egy erdélyi kötődésű román politikus nemrég PLUS néven új pártot alapított. A napokban Kolozsvárra utazott, ahol egy konferencia keretében a magyar-román együttélés kihívásaival, illetve a közös célok azonosításával foglalkoztak. Az egyébként sikeres rendezvény utóéletét egy leleplező cikk zavarta meg, melyben a szerző, Marius Oprea azt fejtegette, hogy a PLUS alapítói között olyan volt állambiztonsági (Securitate – a ceauşescui időszak hírhedt titkosrendőrsége) tiszt is volt – illetve annak rokonai –, aki az ő meghurcoltatásában, kihallgatásában is részt vett.

Aki ismeri Romániát, azt meglepte, hogy a leleplezés ekkora port vert fel, nem csak román, de magyar részről is. Elvégre egyáltalán nem példa nélküli az eset, ráadásul a leleplezett volt állambiztonsági tiszt, Alexandru Iordache 1992 óta egy jól menő kolozsvári ügyvédi cég tulajdonos-vezetője, a politikába eddig nem ártotta magát. Igaz, minden jel arra utal, hogy múltja természetes kapcsolatot teremtett közötte és az új titkosszolgálat (SRI) között, s bár arról nincs információ, hogy ismét alkalmazták volna az egykori őrnagyot, az tény, hogy egy nemrég megjelent publikációjában, a volt Securitatét inkább legitim profi intézménynek, semmint politikai bűnözők testületének tartaná.

A PLUS-t tehát azzal vádolni, hogy az okkal elátkozott Securitate által alapított párt lenne már csak azért is furcsa túlzás, hisz az ország jelenlegi – szinte valamennyi pártot megjárt – külügyminisztere, önmaga által is elismerten 1989 előtt nem csak fontos külügyi, de belbiztonsági funkciókat is betöltött. Arról nem is beszélve, hogy az erdélyi magyar katolikus egyház – egyébként igen tehetséges – mai főjogásza volt az egyik legundorítóbb magyar besúgója a Securitaténak.

Ha csak egy kicsit is elemelkedünk a most folyó vitáktól s megpróbálunk a múlt helyett némileg a jelen perspektívájából megítélni a helyzetet, gyorsan átlátható, hogy mi táplálja az indulatokat s mi az, amiben a PLUS kihívást jelenthet, teljesen függetlenül egyes tagjainak nem épp makulátlan múltjától s az ezzel kapcsolatos jogos morális felháborodástól. Egy ilyen perspektívából kitűnhet: kinek jó és kinek nem, ha elindul egy olyan párt, mely különös hangsúlyt fektet az erdélyi realitásokra.

Romániában egyébként némileg hasonló pártfragmentáció megy végbe, mint Magyarországon: a hagyományos pártok ideológiai, érzelmi és program muníciói kimerültek, egyetlen nagy moloch-párt ragadta magához a kezdeményezést, nem politikai és még csak nem is ideológiai eszközökkel, hanem maffiamódszerekkel, vagyis az anyagi összefonódások-lekötelezettségek és pozíciók révén, no meg vaskos populizmussal tartva egyben támogatóinak táborát. Ez nem egy jobboldali, hanem éppenséggel egy baloldali párt, a Szocialista Internacionálé, valamint az Európai Parlament S&D frakciójának tagja – egyébként pont olyan populista-nacionalista politikát folytatna, mint a Fidesz, mellyel egyébként kitűnő kapcsolatokat ápol –, és ha kétharmada lenne, illetve hozzá tudott volna nyúlni a demokratikus intézményekhez, akkor ott is nagyjából a magyarhoz hasonló rendszer működne. A Román Szociáldemokrata Párt számára első pillantásra nem feltétlenül előnytelen a PLUS megjelenése, hisz az tovább darabolja az amúgy is nagyon megosztott ellenzéket. Ugyanakkor mégis kihívás, hisz a szocdemektől elpártolók, illetve azok az erdélyi románok, akik kifejezetten egy erdélyi román párt hiánya miatt nem tudtak eddig kire és mire szavazni, most megtalálhatják benne a helyüket.

Órománia és Erdély távolodni látszik egymástól, legalábbis a politikai kultúra terén mindenképp, s ennek már évekkel korábban erdélyi románok is hangsúlyt adtak. A választásokon a Kárpátokon túli területek szinte kivétel nélkül bevörösödnek – ott a baloldal testesíti meg azt, amit itt a Fidesz –, míg Erdély bekékül. Ez utóbbiban egy sokkal nyugatosabb kultúra dominálja a politikai teret, sőt, meglepő módon az etnotradícionalitásban bennrekedt vidékei is inkább ezt a nyugatosodást támogatják annak dacára, hogy például a Székelyföld kulturálisan sokkal közelebb áll Románia más, elmaradottabb régióihoz, mint a Nyugathoz. A PLUS, azáltal, hogy az eddigi román pártokhoz képest sokkal nagyobb hangsúlyt kap programjában a román-magyar együttélés „finomhangolása”, nyilvánvalóan nem csak a magyarokat kívánja megszólítani, hanem azokat a románokat is, akiket megrémít az utóbbi évek politikai hisztériája, mely perspektívaként inkább a Kelet-Balkánon jelöli ki Románia helyét és nem az unión belül, annak szerves részeként.

Egyébként igaz az, hogy Magyarországon, miként Óromániában is a magyar-román normális együttélési és összefogási kezdeményezések teljességgel ötödrangúnak számítanak, politikai tőkét nem képviselnek; de Erdélyre épp ennek az ellenkezője igaz. Különösen most, miután a Fidesznek befeküdt RMDSZ gyakorlatilag elveszítette hajdani politikai befolyását. A PLUS alapítója, Dacian Cioloş jól érzett rá erre, ám neki is be kell látnia, hogy efféle üzenetei kizárólag Erdélyben találnak majd hálás fülekre. Ott viszont nagyon is. Az RMDSZ-ből kiábrándult magyarok akár tömegesen inkább rá fogják adni szavazataikat, semmint egy olyan magyar pártra, melynek vezetői Orbán Viktor személyes kitartottjai. Következésképp az RMDSZ-nek egyáltalán nem fűződik érdeke ahhoz, hogy a PLUS sikeres legyen.

A magyar párt egyébként – nem függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatokat ápol Budapesttel – bár magát polgáriként és jobboldaliként aposztrofálja, most épp a szocdem kormány szekerét tolja. Persze tudjuk, a maffiakötelékek nem bonthatók meg oly könnyen, mi több: büntetlenül sem.

És akkor még nem beszéltünk a jobboldali, hol nacionalista, hol liberális – hol pedig egyszerre mindkét – színben tündöklő jobboldalról, mely eddig méltán tekintette igazi otthonának Erdélyt. E hosszan agonizáló pártok számára a PLUS – feltéve, hogy sikeres lesz – akár a kegyelemdöfést is jelentheti.

Bár mind a román baloldal, mind a jobboldal prominens politikusai között ott találjuk a volt titkosszolgálat, vagy annak valamelyik utóda embereit, érdekes módon eddig ez nem számított tömegeket megmozgatni képes témának, sem pedig a közszereplői karrier akadályának. Például a korábbi köztársasági elnök, Traian Băsescu zavaros titkosszolgálati múltjával mindenki tisztában volt már az első pillanattól fogva, ahogy megjelent a politikai horizonton, ám ez mégsem hátráltatta pályáját, s maradéktalanul kitöltötte intrikákban bővelkedő mindkét elnöki ciklusát.

Mindemellett persze Dacian Cioloş lehetett volna óvatosabb is, amikor pártalapításba kezdett. Eddigi működése alapján – volt miniszter, aztán miniszterelnök, végül hazája uniós biztosa – inkább egy tisztességes agrárszakembernek számít s nem profi politikusnak. Ennek is betudható óvatlansága. De hát e történet a legjobb példa rá: Romániában még harminc év után sem lehet úgy politikai pástra lépni, hogy az ember pályájára olykor rá ne vetülne a Securitate hosszú árnyéka.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!