Kezdőlap Címkék 2018-as választások

Címke: 2018-as választások

EBESZ: A választás tiszta volt, de nem volt egyenlő a verseny

“Maga a választás tiszta volt, de a verseny egyáltalán nem” – jelentette ki az EBESZ hétfői sajtótájékoztatóján Douglas Wake, a  szervezet magyarországi misszióvezetője. 

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is értékelte a vasárnapi magyarországi választásokat. A technikai részét, az adminisztrációt és magát a választást pozitívnak ítélték közleményük szerint, csalást nem észleltek, viszont minden más téren erős kritikákat fogalmaztak meg. Különösen azzal kapcsolatban, hogy mekkora erőforrás állt a Fidesz-KDNP rendelkezésére: 

annyi, hogy nem lehetett egyenlő versenyről beszélni 

A kormányközeli médiumok túlsúlya és idegengyűlölő hangvétele, illetve a kampányfinanszírozási rendszer következtében nem alakult ki igazi politikai vita, mivel a választókhoz kevés – és gyakran hamis, eltúlzott – információ jutott el. A Fidesz a hirdetéseit nem a kampány részeként, hanem kormányzati információként tette közzé. Hiába adott a közmédia némi időt (öt percet) az ellenzéki pártoknak a programjuk ismertetésére, de a kiemelt (többnyire korrupciós témákkal) csak az interneten vagy az újságok online kiadásaiban lehetett találkozni. 

Ugyanúgy kitértek a civil szervezetekre is, akiket nemcsak megfélemlített  a kormány, hanem törvényt is hozott ellenük. Külön hangsúlyozták azt, hogy 

a nők alulreprezentáltak a politikai életben és semmit nem tettek azért, hogy növeljék a nemek közötti egyenlőséget. 

Még akkor is igaz ez, hogy volt egy női miniszterelnök-jelölt, valamint egyes pártok előálltak ilyenfajta kormányprogramokkal. 

Helyettük kell új polgármestert választani

Összesen hat polgármester jutott be a parlamentbe, ketten egyéniben, négyen listán. Ha valóban képviselők lesznek, akkor helyettük új polgármestert kell választani.

Már az előző parlamenti választáson érvényes volt az összeférhetetlenségi törvénynek az a módosítása, miszerint

senki nem lehet egyszerre polgármester és parlamenti képviselő.

Most összesen hat polgármester szerzett képviselői mandátumot. Ketten egyéniben, a fideszes Kocsis Máté 8. kerületi, és a DK színeiben induló Hajdu László 15. kerületi polgármester. Ők biztosan beülnek a parlamentbe, hiszen, ha nem ezt tennék, akkor újra meg kéne tartani a választókerületükben a választást.

Négy polgármester szerzett listán mandátumot: az MSZP-Párbeszéd listáján Karácsony Gergely 14. kerületi, a Jobbikén Janiczak Dávid ózdi és Fülöp Erik tiszavasvári, az LMP-én pedig Gémesi György gödöllői polgármester.

Ők viszont dönthetnek úgy, hogy maradnak városukban,

illetve Karácsony a kerületében. Ebben az esetben ugyanis a lista egy másik szereplője kerül be a parlamentbe.

Ha viszont négyük közül valamelyik képviselő lesz, akkor helyettük új polgármestert kell választani – ahogyan Kocsis és Hajdu helyett is.

68,13 százalék szavazott 18:30-ig

A választásra jogosultak 68,13 százaléka, 5 365 511 ember szavazott fél hétig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.

A részvételi arány 18.30 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 71,94 százalék, ami 147 237 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt, 63,55 százalék, ebben a megyében 332 743-an voksoltak. Budapesten a szavazók 72,75 százaléka, 990 587 választópolgár adta le szavazatát 18.30 óráig.

A részvételi arány megyénként:

Baranya megye                    65,87 százalék    199 818 szavazó
Bács-Kiskun megye                65,54 százalék    272 478 szavazó
Békés megye                      65,02 százalék    183 224 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       63,55 százalék    332 743 szavazó
Csongrád megye                   68,09 százalék    225 270 szavazó
Fejér megye                      68,71 százalék    234 079 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye          71,32 százalék    256 526 szavazó
Hajdú-Bihar megye                63,66 százalék    271 401 szavazó
Heves megye                      68,29 százalék    164 104 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye       64,19 százalék    193 699 szavazó
Komárom-Esztergom megye          68,12 százalék    167 188 szavazó
Nógrád megye                     65,55 százalék    102 462 szavazó
Pest megye                       70,28 százalék    705 183 szavazó
Somogy megye                     66,01 százalék    164 592 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     64,25 százalék    284 930 szavazó
Tolna megye                      65,43 százalék    118 710 szavazó
Vas megye                        71,94 százalék    147 237 szavazó
Veszprém megye                   69,63 százalék    196 908 szavazó
Zala megye                       69,24 százalék    154 372 szavazó

Tóbiás: Az ország ezt a választást igazi ünnepnek tekinti

Az MSZP kampányközpontjában már gyülekeznek az újságírók, de egyelőre még gyér az érdeklődés. A pártvezetők közül is kevesen jelentek meg eddig.

Tóbiás József, az MSZP-Párbeszéd kampányfőnöke úgy érzi, az este hatig leadott szavazatok arra utalnak, hogy az ország ezt a választást igazi ünnepnek tekinti. A magas részvétel a változás igényére utal szerinte, és noha még nincsenek eredmények, már

„nagy eséllyel úgy néz ki, hogy a NER rendszerét lebomlásra ítélik a választók”.

A kérdésre, hogy elégedett-e a kampánnyal, azt mondta: mit mondhat mást a kampányfőnök, mint hogy igen, mert úgy érzi, jó időben és hamar indultak. A többi már a választók akaratán múlik.

Továbbra is rendkívül magas a részvételi arány

A választásra jogosultak 63,21 százaléka, 4 977 880 ember szavazott 17 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.

Átjelentkezett szavazók sorban állnak az országgyûlési képviselõ-választáson a pécsi Kossuth téren.
MTI Fotó: Sóki Tamás

A részvételi arány 17 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 66,71 százalék, ami 136 535 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt, 58,86 százalék, ebben a megyében 250 921-en voksoltak.

A fővárosban a szavazók 67,28 százaléka, 916 067 szavazott 17 óráig.

Négy éve összesen, tehát 19 óráig nem szavaztak annyian, mint ma 17-ig.

A részletes adatok megyénként:

Baranya megye                    60,99 százalék    185 016 szavazó
Bács-Kiskun megye                60,8 százalék     252 741 szavazó
Békés megye                      61,09 százalék    172 141 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye       59,08 százalék    309 321 szavazó
Csongrád megye                   63,13 százalék    208 875 szavazó
Fejér megye                      64,02 százalék    218 102 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye          65,82 százalék    236 761 szavazó
Hajdú-Bihar megye                58,86 százalék    250 921 szavazó
Heves megye                      63,7 százalék     153 080 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye       59,93 százalék    180 828 szavazó
Komárom-Esztergom megye          63,34 százalék    155 449 szavazó
Nógrád megye                     60,82 százalék    95 067 szavazó
Pest megye                       65,18 százalék    654 059 szavazó
Somogy megye                     61,3 százalék     152 841 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     59,47 százalék    263 729 szavazó
Tolna megye                      60,89 százalék    110 476 szavazó
Vas megye                        66,71 százalék    136 535 szavazó
Veszprém megye                   64,72 százalék    183 037 szavazó
Zala megye                       64,07 százalék    142 834 szavazó

A korábbi parlamenti választásokon az utolsó részvételi adatot 17 óra helyett 17.30-kor tették közzé. Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 49,52 százalék, a 2002-es választáson 65,56 százalék szavazott 17 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 61,72 százaléka, nyolc évvel ezelőtt 59,28 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 56,77 százalék voksolt 17.30 óráig.

Ennyien szavaznának Londonban – képgaléria

Több órát kell várni a szakadó esőben Londonban, hogy valaki szavazni tudjon, annyian akarnak voksolni, ezt mondta egy ott élő olvasónk, aki képeket is küldött. Szerinte ennek ellenére jó a hangulat, kisebb csoportok kávét, szendvicseket visznek, az arra járó helyiek pedig azt kérdezgetik, mi ez a hatalmas sor.

Így szavaztak 13-ig Magyarországon

 A részvételi arány 43,32 százalék. Ez hajszálnyival a 2002-es 2. forduló rekordja alatt van.

OEVK megye számú székhely 2014 2018
Fidesz
GVŐR-MOSON-SOPRON megye 03. Csorna 30,64 39,12
VAS megye 03. Körmend 29,91 38,58
BÁCS-KISKUN megye 04. Kiskunfélegyháza 29,95 39,31
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye 07. Mezőkövesd 32,4 41,13
BUDAPEST főváros 03. Budapest XII.ker. 42,64 41,13
CSONGRÁD megye 04. Hódmezővásárhely 34,04 45,97
átlag     33,26 41,79
eltérés az országos átlagtól     -1,07 -0,54
Bal
BUDAPEST főváros 07. Budapest XlII.ker. 37,51 44,16
BUDAPEST főváros 08. Budapest XIV.ker. 38,48 42,69
CSONGRÁD megye 01. Szeged 34,49 42,91
átlag     36,83 43,253
eltérés az országos átlagtól     2,5 0,93
Billegők
BUDAPEST főváros 15. Budapest XVIII.ker. 41,58 48,56
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye 02. Miskolc 36,26 42,68
BUDAPEST főváros 05. Budapest VIII.ker. 33,36 38,68
BUDAPEST főváros 17. Budapest XXI.ker. 38,81 46,61
HEVES megye 02. Gyöngyös 38,15 44,34
BARANYA megye 01. Pécs 35,46 43,53
átlag     37,27 44,07
eltérés az országos átlagtól     2,94 1,75
ország     34,33 42,32

Több száz méteres sorok néhány szavazókörben

Azokban a szavazókörökben, ahol az átjelentkezettek szavazhatnak Budapesten, hatalmas sorok vannak.

A 7. kerületi Kertész utcában reggel óta óriási, több száz méteres a sor.

A 11. kerületben a Bocskai Általános Iskolában szavazhatnak azok, akik nem a lakcímük szerinti szavazókörben voksolnak. Itt is több utcányi a sor. Egyik olvasónk szerint másfél-két órát kell várni.

Több mint 86 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel.

A fényképeket olvasóinktól kaptuk.

Így szavaznak Bernben

Rendezetten zajlik a szavazás Svájc fővárosában.

A berni magyar nagykövetség környékén a vasárnap hoz képest nagy az élet: az autók folyamatosan jönnek mennek, mindenki parkolóhelyet keres magának az egyébként csendes kertvárosi környéken.

Az utcákon mindenki magyar;

a szavazatukat már leadottak az épület előtt beszélgetnek-fotózkodnak, a kapun túl kisebb sor várja, hogy bejusson a szavazóhelyiségekbe.

A Nagykövetség épületében, illetve az épület mellett felállított sátorban lehet a megyék szerint szavazni, külön helyiségben lehet soron kívül leadni a levélszavazatokat egy lezárt urnába. Egyelőre semmilyen fennakadás nem történt.

Mojzer Ottó, Bern

Így szavaztak délelőtt 11-ig Magyarországon

A részvételi arány eddig 29,93 százalék. A fideszes körzetekben magas, a balosokban inkább alacsonyabb, mint az országos átlag. Volt ennél magasabb részvételi arány 2002-ben a 2. fordulóban, és 1994-ben az 1. fordulóban.

OEVK megye számú székhely 2014 2018
Fidesz
GVŐR-MOSON-SOPRON megye 03. Csorna 22,74 29,93
VAS megye 03. Körmend 21,16 27,62
BÁCS-KISKUN megye 04. Kiskunfélegyháza 21,86 29,5
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye 07. Mezőkövesd 21,42 30,09
BUDAPEST főváros 03. Budapest XII.ker. 24,03 27,25
CSONGRÁD megye 04. Hódmezővásárhely 25,26 35,39
átlag     22,745 29,96
eltérés az országos átlagtól     -0,485 0,03
Bal
BUDAPEST főváros 07. Budapest XlII.ker. 22,7 27,16
BUDAPEST főváros 08. Budapest XIV.ker. 22,91 26,51
CSONGRÁD megye 01. Szeged 22,77 27,47
átlag     22,79 27,47
eltérés az országos átlagtól     -0,44 -2,46
Billegők
BUDAPEST főváros 15. Budapest XVIII.ker. 27,07 32,55
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye 02. Miskolc 23,3 24,03
BUDAPEST főváros 05. Budapest VIII.ker. 19,42 22,85
BUDAPEST főváros 17. Budapest XXI.ker. 25,59 31,71
HEVES megye 02. Gyöngyös 26,18 32,7
BARANYA megye 01. Pécs 23,87 30,52
átlag     24,24 29,06
eltérés az országos átlagtól     1,01 -0,87
ország     23,23 29,93

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK