Bréking nyúz, december 20. – Tudósítás a másik valóságból

0
945

A volt amerikai nagykövet, aki szégyenkezik; hogyan tette tönkre a Jobbikot Vona Gábor; a baloldal, amely a végén úgyis összefog és itt van a liberális őrület: a diákmunka feltétele lesz, hogy szeressük az abortuszt és a transzneműeket.

Volt amerikai nagykövet: szégyen a magyar médiába való beavatkozásunk

888.hu

Faith Whittlesey, aki a Reagan-adminisztráció idején két ízben is amerikai nagykövetként szolgált Svájcban, nyílt levélben fejezte ki egyet nem értését az amerikai külügy kapcsán az ügyben, hogy a tárca 700 ezer dollár (200 millió forint) értékű pályázatot írna ki Magyarországon a „vidéki”, azaz ellenzéki sajtó támogatására.

„Amennyiben Ronad Reagan szavait kellene idéznem azon külügyesekkel összefüggésben, akik eldöntötték, hogy a magyaroknak „objektív” médiára van szükségük, azt mondanám: na tessék, már megint nem tudnak nyugton maradni” – kezdi levelét a volt nagykövet. Írásában kifejti:

véleményem szerint ez egy nagyon rossz ötlet, hiszen ez a kiírás nemcsak az amerikai adófizetők pénzével él vissza, hanem rendkívül sértő a magyarok számára is.”

Így tette tönkre a Jobbikot Vona Gábor

origo.hu

Vona Gábor politikai teljesítménye abban áll, hogy tönkre tette a Jobbikot.

Vona Gábor húsz hónap leforgása alatt szétverte maga és pártja identitását. 2016 tavaszán még egészen elfogadató +26, -53 volt a kedveltsége /elutasítottsága, innen küzdötte le magát 2017 végére +17, -70-ig. Ami azt jelenti, hogy Vona Gáborból mára Gyurcsány Ferenc lett. Gyurcsány a magyar politikai élet legelutasítottabb figurája, kedveltsége ma +17, -73-nál tart. Egyenesen fogalmazva: Vona Gábor politikai értelemben halott.

Jó, ezt tudjuk, mindenki tudja, de hogy lett Vonából élő hulla?

Hát úgy, hogy eladta a lelkét.

Aki pedig eladja a lelkét, az elveszti a tartását. Ha pedig nincs tartásod, akkor már nem is lesz és cseszheted.

Vona Gábor cseszheti.

Nagy Ervin: Úgyis összefognak

Magyar Hírlap

Jelenleg még sokan ódzkodnak ugyan, meg persze taktikáznak és mondanak ilyet és olyat is, de ez a cicaharc betudható annak, hogy bizony mindegyikük a legjobb, akár a társadalmi támogatottságukkal cseppet sem egyenes arányban álló pozíciót akarja kiharcolni. Így várhatóan keménykednek még egy kicsit, beszólogatnak egymásnak, próbálják a másikat is amortizálni, de aztán majd szépen megállapodnak.

Talán csak az LMP marad ki ebből az elvtelen és kaotikus „együtt is vagyunk, meg nem is” játékból. Bár azt gondolom, hogy ha egy-két hónap múlva esetleg ők is a parlamenti küszöb alá kerülnek a közvélemény-kutatásokban, akkor újra fogják majd gondolni ezt a „harmadik utasságot”.

 

Liberális őrület: a diákmunka feltétele lesz, hogy szeressük az abortuszt és a transzneműeket

Pesti Srácok

Úgy tűnik, Kanada valóban a teljes morális összeomlás irányába indult el. A politikai brillírozás helyett a színes zoknijairól elhíresült Justin Trudeau most azt találta ki, hogy az észak-amerikai országban ezentúl csak azok a munkaadók kaphatnak állami támogatást a diákmunka-büdzséből, akik aláírják: egyetértenek az abortusszal, illetve támogatják a transzneműeket, vagyis teljesen behódolnak a liberális eszméknek. Ez az emberi jogok és a véleménynyilvánítás szabadságának lábbal tiprása, és talán még a Szovjetunióban, vagy Hitler Németországában is furcsa lenne.

Csakis azok a munkaadók vehetnek részt a kanadai diákmunka-programban, akik támogatják az abortuszt, és tolerálják a transzneműeket. Az új szabályozás december 19-én lépett érvénybe, és nem meglepő módon Fidel Castro törvénytelen gyermekének Justin Trudeau miniszterelnöknek a fejéből pattant ki, aki ezzel nyíltan hadat üzent az emberi jogoknak és a véleménynyilvánítás szabadságának.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .