Básti Juli, a Kossuth-díjas nagy színésznő ma hatvan éves. Szardínián nyaral, ott vette fel a telefont, és érdeklődésünkre nevetve azt mondta, az már biztos, hogy kevesebb van hátra, mint eddig volt. Kicsi a valószínűsége, hogy százhúsz évig fog élni. Nem lesz születésnapi buli, nem szeret bulizni. De a családja biztosan megünnepli, mert velük van, ott van még a gyereke barátnője is, sokan vannak. Tuti, hogy ők valamivel készülnek, már fondorlatosan ügyködnek napok óta. Básti Juli azt élvezi, hogy ilyenkor mindig a családjával van, egyáltalán nem vágyik színházi megemlékezésekre.
Ízig-vérig színházi családba született. Édesapja az öblös hangú, nagy hősszínész, Básti Lajos, édesanyja a méltatlanul kevés szerepet kapott Zolnay Zsuzsa. A mama tudta, hogy a lányuk felvételizik a színművészetire, de a papa elől titkolták. Sőt, még névváltoztatás is történt, hogy a lány úgy érezze, nem a színészóriás árnyékában van, hanem a maga útját járja. Aztán, amikor az édesapa halálos beteg lett, visszavette a nevét. És abszolút méltó lett hozzá. Pályája elején több kiválónak látszó szerződésajánlatra, köztük a Nemzetiére, mondott nemet. Úgy érezte, ott tekintélyuralmi rendszer dúl, a nagy bölények közül többen, bár még élnek, máris szobortalapzaton képzelik magukat. Ment inkább vidékre, a lázasan újító, meglehetősen jó rendező- és színészgárdával dolgozó, a szabálytalan tehetségeket is befogadó, felnevelő, ellenzékinek számító, remek előadásokat létrehozó kaposvári teátrumba. Néhány év után nehezen viselte az ingázást. Nem bírta, hogy akár este, előadás után gyorshajtással robog Budapestre, hogy legalább néhány puszit adjon a fiának, és hajnalban kel, hogy reggel tízre visszaérjen a próbára. Kapóra jött Zsámbéki Gábor ajánlata, hogy szerződjön a Katonába. Ezért persze Kaposváron kapott hideget-meleget, hogy ez még korai, nincs kész színészi szempontból, de utólag meglehetősen jó döntésnek tűnik, hiszen emlékezetes szerepek garmadája következett, akár világot járó, nagyszerű előadásokban. Például a Három nővérben fantasztikus Mása volt, A revizorban mulatságosan fennhéjázó polgármesterné, az Übü királyban pedig zsarnokul kegyetlen, röhejes Übü mama.
Groteszkül ironikus humora metszővé tud válni. Miközben nevettet, mély, megrendítő fájdalmak kifejezésére is képes. Így volt ez például a Nemzetiben, ottani viszonylag kevés igazán jó szerepében, A macskalápon elementáris előadásában is, vagy amikor a Sirályban Arkagyinát játszotta. Megint a család miatt is váltott, ment a Nemzetibe. Megviselte, hogy a Katona sok külföldi turnéja miatt nem látja eleget immár három fiát, és Gothár Péter után második férjét, Puskás Tamást, akivel magánéletben, szakmában egyaránt nagyon egymásra találtak. Akár hajnalban, álmukból felriadva is képesek órákig dumálni az éppen készülő produkcióról. Básti ugyanis két esztendeje átigazolt a férje igazgatta Centrál Színházba. Ahol könnyedén, nagy energiákkal komédiázik, ha kell. De a színház felnevelt magának a fajsúlyosabb darabokra is fogékony közönséget. Így aztán Básti a Jó emberekben egy kirúgott, mindenéből kisemmizett, lepukkantan kétségbeesett pénztárosnőt alakít, aki megpróbál talpra állni. A Nem félünk a farkastól előadásában pedig keményen alkoholfüggő nő, akinek finoman fogalmazva sincs minden rendben a házasságával.
Tavaly nem volt új szerepe. Ezt is emelt fővel viselte, ahogy azt is, amikor sokat kellett rohangálni a színház és a filmgyár között. Ma már sajnos nincs ilyen problémája, de ebben az évadban már fontos új szerepek várják. Mindig jó volt, de már kimondottan jelentős, nagy színésznővé érett. Kár lenne nem kihasználni pazar képességeit.
