„Zárolni fogjuk az oligarchák vagyonát!

0
1351
Facebook/Dobrev

Dobrev Klára a DK miniszterelnök-jelölt aspiránsa közleményben reagált Orbán Viktornak a mai Kormányinfón elhangzott szavaira.

Ma már eseményszámba megy, ha a miniszterelnök egyszer-egyszer hajlandó újságírók előtt mutatkozni. Arról ugyanakkor láthatóan már nem akart beszélni, hogy hogyan lett a gázszerelő strómanja, Mészáros Lőrinc papíron a leggazdagabb magyar, és hogyan lett ezáltal valójában Orbán Viktor a leggazdagabb magyar – kezdi közleményét Dobrev, majd így folytatja:

Erre a kérdésre csak zavaros összevissza beszélést kaptunk, hogy az a kormány, amely neki adta a magyarok pénzét, “nem illetékes” Mészáros gazdagodását illetően. Hát persze, mi is lenne itt, ha illetékes lenne.

2022-ben véget fogunk vetni ennek a világnak, a törvények felett álló kiváltságos kevesek mértéktelen gazdagodásának.

Vagyonbiztosok kirendelésével fogjuk zárolni a közpénzekből milliárdossá hízott oligarchák vagyonát, a gazemberek pedig majd magyarázkodhatnak a bíróságon, amikor a törvények már rájuk is vonatkozni fognak.

Külön törvényben fogjuk megtiltani azt is, hogy miniszterek, állami vezetők vagy a családtagjaik közbeszerzéseken indulhassanak.

Vége lesz a milliárdos gázszerelők, vejek, rokonok világának, és akkor majd mondhatja a mindenkori miniszterelnök, hogy nem illetékes egyetlen vállalkozó gazdagosának tekintetében sem.

- Hirdetés -

Az a Magyarország már rólunk, tisztességes sokakról, magyarokról fog szólni.”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .