Megvan a vb első kiállítása

0
1402
Szentpétervár, 2018. június 19. Az egyiptomi Mohamed Szalah, miután gólt rúgott az Oroszország – Egyiptom mérkõzésen, az oroszországi labdarúgó-világbajnokság A csoportjának második fordulójában a szentpétervári Kresztovszkij Stadionban 2018. június 19-én. (MTI/AP/Gregorio Borgia)

Az emberhátrányban lévő Kolumbia még tudott egyenlíteni Japán ellen, de az ázsiai csapatnak csak sikerült behúznia 2-1-re a H csoport első meccsét. A csoport második mérkőzésén Lengyelország nem tudott mit kezdeni Szenegállal, az afrikai csapat 2-1-re nyert. A keddi játéknapon a második csoportkör is megkezdődött az oroszországi foci vb-n: a házigazdák 3-1-re győztek Egyiptom ellen.

 

Kedden az utolsó, H csoportban is lejátszották az első két mérkőzést, és megszületett a világbajnokság első piros lapja: Kolumbia már a 3. percben emberhátrányba került Japán ellen kezezés miatt. Carlos Sanchez karral hárította Kagawa lövését a kapusa, Ospina helyett. A bíró magabiztosan, videózás nélkül kiosztotta a lapot és befúja a büntetőt, amelyet Kagawa be is lőtt, így egyszerre kerültek hátrányba a létszám és az eredmény tekintetében a kolumbiaiak. De nem omlott össze a csapat a rossz kezdés után, sőt, tíz emberrel még egyenlíteni is tudtak a 39. percben Quintero szabadrúgásgóljával. Kawaszima kapus már csak a gólvonal mögül tudta kihalászni a labdát, amit a gólvonal-technológia nélkül is jól lehetett látni, a visszajátszásból pedig egyértelműen kiderült, hogy benn volt a labda. A japánok viszont, technika ide vagy oda, jó sokáig vitatkoztak a bíróval a gól jogosságát illetően.

A második félidőben eleinte derekasan állták a sarat a kolumbiaiak, de egyre nagyobb fölénybe kerültek a japánok, amin a sérüléssel bajlódó, és csak a 60. percben beálló James Rodriguez sem tudott segíteni. A 73. percben Honda szögletét Oszako fejelte a kapuba, a kolumbiaiak pedig másodszor már nem tudtak egyenlíteni.

A csoport második mérkőzésén Szenegál találkozott Lengyelországgal. Az első félidő nem volt túl izgalmas, a két csapat leghíresebb játékosai, Lewandowski és Mané sem mutatott nagy formát. A szenegáliak azonban dinamikusabban játszottak, ennek megfelelően meg is szerezték a 37. percben a vezetést, bár ehhez az is kellett, hogy a lengyelektől Thiago Cionek szerencsétlenül érve a labdába saját kapujába segítsen egy szenegáli lövést.

- Hirdetés -

A második félidőben jobban igyekeztek a lengyelek, de eredménytelenül, és végül a szenegáliak tudták növelni az előnyüket egy óriási védelmi hibából. Lewandowski elől halászták el a szenegáliak a labdát, amelyet aztán Krychowiak inkább haza akart adni, de a szenegáli Niang lecsapott rá. Szcsesny kapus kijött egészen a térfél közepére, de Niang hamarabb ért a labdához, egyszerűen elrúgta a kapus mellett, és onnan már csak az üres kapuba kellett gurítania. Az eset pikantériája az, hogy Niangot eredetileg le akarták cserélni, de aztán ápolás után, pont a támadás közben mégis visszatért a pályára. A gólszerzés után végül nem is őt cserélték le a szenegáliak, de a 75. percben csak kérte a cserét Niang. A 86. percben Lengyelországnak mégis sikerült szépítenie Krychowiak fejesével, aki így némileg helyrehozta korábbi hibáját. A négy perces hosszabbítás így elég izgalmas lett, de maradt a 2-1-es eredmény.

Este az házigazda és Egyiptom mérkőzésével megkezdődött a második csoportkör is az A csoportban. Nagy kérdés volt, hogy az egyiptomiak sztárja, a BL-döntőben megsérült Mohamed Szalah végre pályára tud-e majd lépni, miután az első meccset még ki kellett hagynia. Végül hiába játszott Szalah, csak szépíteni tudott az eredményen Oroszország ellen, hiszen csapata 3-1-re kikapott a vb házigazdájától.

Az oroszok már az első támadásból gólt lőttek: a 46. percben Ahmed Faszj öngóljával szereztek vezetést rögtön a második félidő elején. Hiába volt Szalahnak egy hatalmas helyzete, a következő gólt is az oroszok, pontosabban Cserisev szerezte az 59. percben egy szép akció után. Három percen belül az oroszok újból gólt lőttek, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. Szalahnak egy videóbírós döntés után tizenegyesből szépített a 72. percben. Ezzel Oroszország – meglepetésre – szinte biztosan továbbjut a csoportkörből.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .